Ellenzék, 1939. december (60. évfolyam, 278-302. szám)

1939-12-15 / 290. szám

/ /. i. r N /1- K 7 9 39 ââtvmBir ff. 4z egymással szemben álló erők a finn-orosz liarciéren I. A finn hadsereg \i orosz—íiim háború a szemben­álló i>U h területi és lakossági arány­talansága miatt a; általános érdeklődés előterébe helyezték a két ország Kató- naí erejének arányait >s. I /éri küh> tu>s fifty elmet érdemel ez a cikk, me­lyet Anastasiu Alexe tábornok irt egyik bukaresti lapban Finnország haderejé­ről, I- Nemzeti önállóságának védelmeire — mondja a beavatott katonai irő — Finn­ország katonai szempontból jelenleg kétféle erőre támaszkodik; az úgy ne ve­zeti honvédőkre és a tényleges hadse­regre. A/ előbbi nemzeti gárdának megfelelő régebbi szervezet', amolyan polgárőrség szerepei tölti be. Az utób­bi teljesen időszerű, mai követelmé­nyeknek megfelelő hadsereg, azonban nagyon rövid múltra tekinthet vissza, minthogy tulajdonképpen csak 1920- ban létesült. A finn haderő mindkét ágának megvan a sajátságosán jelleg zetes történelmi múltja és összeállítá­sa, amint vázlatosan alább ismertetjük. valamint a városi polgárok és az egy'' házi rend tömegei alkotják felerészben, míg a másik felét a vidék népessége, főként, földművelők egészítik ki. I zi n haderőt, hivatásának im-gíele • lóén, kit unó fegyverzettel és hadi­anyaggal látták cl és nemcsak a kit linó fegyelem, de a fanatizmust érintő nem- zeli öntudata is a szabadság és függet­lenségi eszme legértékesebb védelme­zőjévé teszik. Mozgósítás esetén ü finn hadsereg azonossá válik a finn j nemzettel, amely nem ismer társadal­mi különbségeket. A polgárőrség, szervezeti szempont ■ bői, körzetekre, tartományokra és hon­védelmi kerületekre oszlik. A finn honvédség A finn nép, kon át együtt szövetségeseivel miután évszázado élt a svédekkeJ, e szemben elkövetett .sorozatos tévedései után, az orosz cári birodalom kereteibe került, amelynek több, mint egy évszázadig kiegészítő részét képezte. Azonban az alatt is megőrizett bizonyos önállóságot, ami- itek alapján az 1917-i orosK forradalom alkalmával kikiáltotta függetlenségét. Az akkori forradalmi eszmék hatá­sára a finnek soraiban is akadtak bol­sevista elemek, akiket katonailag a most már önállóságra szert tett tarto­mány városaiban és kisebb helységei­ben visszamaradt orosz katonai hely­őrségek támogattak. Ezek a forradal. mi alakulatok igen sok> nehézséget okoztak a finn nemzeti kormányok­nak, amelyeknek minduntalan meghiú­sították az állam konszolidálására irá­nyuló törekvéseit. Ez a helyzet ter­melte ki a nemzeti eszme védelmére a finn polgárság fegyveres gárdáit, amelyek tűzoltó és sportalakukttofc ne­vei alatt Igen komoly gátat (képeztek a forradalmi áramlattal szemben. F nemzeti gárdákat tényleges finn knto natiszfek vezették, akik még a világ­háború elején, 1915-ben, az akkori né­met császárságban készültek elő kato- ,mai pályájukra. Ezek az alakulatok élükre a volt orosz cári hadsereg egyik tényleges főtisztjét: báró Mann er he lm Gusztáv tábornokot hívták meg, aki, bár svéd eredetű, de szintén finn állampolgár volt és mint orosz lovastíszt, réartvetf a mandzsuriai, majd pedig az 1914— 1918-as. háborúban, amidőn tábornoki rangban az orosz-—osztrák-magyar harc vonalon kapott beosztást. Â vitéz, tetterős és ügy es Manner* heim tábornok, aki emellett ki/tunö szervező erő is volt, a parancsnoksága alá került polgári gárdákat rövidesen nemcsak a belső biztonság megvédésé­re tette képessé, de katonai szempont­ból is komoly tényezővé formálta. Rö­videsen sikerült is velük lefegyvenez- tetni a finn forradalmi alakulatokat, amelyeket végül teljesen megsemmisi- tett. I A belső rend helvreálMtá'sa nyomán Mannerheám tábornok, — akit a had­osztállyá formált honvédség mellett egy német katonai különítmény is tá­mogatott — Finnországnak Oroszor­szág felé eső határát vonta meg és en<= nek védelmét olyan kitünően megszer­vezte, hogy az orosz forradalmi csapa* tok minden betörési kísérlete sikerte­len maradt. Az orosz csapatok ugyanis ismét felakarták lobbantam Finnor­szágban a forradalom füzét. Aiartola ezredest osztották be, komoly sikereket ért el. Ma már ez a szerve­zet nemcsak erkölcsi hatalomként ját­szik szerepet Finnországban, de egy­ben az ország számbelileg legnagyobb katonai ereje is, amelynek létszáma — béke idején — meghaladja a százezer embert. Tekintettel az ország 3 millió 700 ezer lélekszámból álló Lakosságára, ez a Létszám elég magas. A honvédséget, mely az állam min­den ténykedésében — a tényleges had sereghez hasonlóan szigorú politikai ténykedés kivételével — résztvesz, a munkásság, a tisztviselők és a diákság, NYOLCVANEZER No A HADERŐ KÖTELÉKÉBEN FINN V finn honvédelem egyik jellegzetes­ségét képezi a „Lotta Sword“ nöegyleí kötelékébe tartozó 80 ezer tag, akiket — a polgárőrséghez hasonlóan — kör­zetek, tartományok és kerületek sze­rint osztanak be. Valamennyien fehér gallérral és kézelővel ellátott hamuszi- nü egyenruhát viselnek. Ezt a női szer­vezetet, amely az 1788—1790. közti nemzeti forradalom hírneves irgalmas- nővére nevét viseli, akit a kiváló finn költő: Runcberg is megénekelt, külön­böző segédszolgálatokra, főként) egész« ségügyi, élelmezési, felszerelési és más egyéb hasonló téren alkalmazzák, fenntartásukra a szükséges költsége­ket az egyleti tagok által rendezett előadások, népünnepélyek, vagy gyűj­tések és önkéntes adományok utján te­remtik elő. Finnország, mint általában a kis or­szágok, emellett nem is gazdag, állami léte is a szervezkedés elején áll. Ezért elsőrendű szükségletét képezné egy megfelelően erős hadsereg, eddig azon ban nem tudta megvalósibani ezt a had* erőt a követelményeknek megfelelően, sem a létszámát, sem tartalékait, sem pedig felszerelését illetőleg. Ennek a hadseregnek tényleges létszáma jóval alatta áll a honvédség létszámának, ami pedig az uj harci eszközöket1 (légi haderejét, páncélos és motorizált ősz tagait) illeti, a finn hadsereg kívánni valókat hagy. De sem az ország terü­lete, sem közlekedési módszerei nem felelnek meg más országok viszonyai­nak. A tényleges finn hadsereget, amely szárazföldi, tengeri és légi csapategy­ségeket foglal magába és amelyhez a katonai iskolák is tartoznak, Ostermann H, V. altábornagy vezeti, aki mellett a vezérkarifőnöki szerepet Oesch Lé* nard tábornok, a párisi hadiiskola voi: tanítványa töli be. A szárazföldi haderőt három hadosz íályból és egy lovassági dandárból álló hadtest alkotja. v A tengeri haderő a parti és tengeri hajóegységek mellett a partvédő üte­geket is magában foglalja. A légi és légvédelmi alakulatok pe­dig az ország különböző területein hat repülőtérre vannak beosztva. Az állandó finn hadsereg, a tényle­ges parancsnokságok mellett, hadkiegé­szítő parancsnokságokkal is rendelke­zik, amelynek hivatása főként a moz­gósítás és utánpótlás terén nyilvánul meg. j Bár a tényleges hadsereg 'időszerű felfegyverzését illetőleg mutatkoznak is hiányok, a finn nép hazafias lelke­sedése, amellyel hazájának tavak által csipkézett és folyóvizekkel átszelt er­dős-hegyes terű lele iránt viseltetik, mégis méltó ellenfelévé teszi az USSR hadseregének. Az ország különleges éghajlatának és földrajzi viszonyainak megfelelően, a természeténél fogva merész és józan finn nép a sportban is edzett. Meg kell még említenünk, Hogy Finnországnak —- a Maginot és S’'eg= f'ried-voualakhoz hasonlóan — szintén van megerőlteti határvonala. Mindez arra jogosítva fel az ország katonai ve­zetőit, hogy bízzanak Finnország hosz* szas és szívós ellenállásában a szovjet­orosz hadsereggel szemben. A NEMZETVÉDELEM SZERVEZÉSE MEG­Ez a polgárőrség, amely a finn nép keleté jellegében lelte gyökerét, bár a forradalom szülte meg, hosszas halódás után csupán egy évtized múltán, 1927= ben nyert törvényes alapot, amidőn költségvetés ileg elismerték, mint a különböző sportágak katonailag egysé­gesített szervezetet- Az 1927 ben hozott törvény megállapítása szerint: a nem­zeti gárda szerepe „a haza területének és törvényes szociális uralmi rendsze­rének védelme.“ A finn polgárőrség, amely Malmberg tábornok közvetlen vezetése alatt ál­BERL1N. (DNB.) A német sajtó kimuta­tásokat közöl Szovjetoroszország haderejé­ről. E kimutatások szerint húszmillió kato­nája van a Szovjetnek. Másfélmillió az állan­dó hadgereg ée tizennyolcmillió emberből áll a kiképzett tartalék. A gyalogság hadiegy­sége a lövészcsoport Egy vezetővel, nyolc lövésszel ég egy könnyű géppuskával. A gya­logos szakasz három lövészcsoportból és az egy vezető alatt dolgozó puska-gránátrajhól áll. Mindeo századnak külön egy szakaszba egyesitett nehézgéppuska-osztaga van. A gyalogezred keretein belül az ezredpa- rancsnoksághoz a hidász-osztag vezetője, a gázszakasz parancsnoka, a kisérő tábori tü­zérség, a harci egységek, az egészségügyi és állatorvosi különítmények, a politikai tiszt, egy felderitő-osztály, egy hírszerző-osztály van beosztva. Becslés szerint a szovjet hadseregnek 285 aktív gyalogezrede van s 600 szintén aktiv kisérőütege Fegyverzetük a 7.62 rnm-e* kézi lőfegyver, 1891—30. modell, méterbeosztásos 1 célzóberendezéssel nercenként 10—12 lövés* j sei, a 9 ram-es Browning-pisztoly, a 7.63 ! min-es könnyű géppuska Gegtjarow-modell, I gáztöltővel és légbütéssel, ötszáz lövéssel per- i cenként, a nehézgéppuska Maxím-modell viz- I hűtéssel, hatszáz lövéssel percenként, Djako- I new-kézigránát, Stokes-mozsarak, a 37 mrn-es ágyú, Rosenberg-modell, kétezer méteres lő- távolság, a 47 mm-es páncéüos elháritóágyu, jött, akt nielli vezérkari főnökként háromezer méteres lőtávolsággal Tudósitójuk már régebben részletezte a szovjetorosz repülőgépgyártás szervezetét, a Dux-müvek, a Fili-miivek, a Nizsnij-Novgo- rod-müvek és a Tagaurog-miivek évente ma már körülbelül tízezer darab repülőgépet ké­szítenek. Leggyakoribb modellek, amelyek most a finn—-orosz határon állanak, az 1. 13., 1., 14. és I. 16-os vadászgépek, hét-nyolcszáz kilo­méter repülőkörzetei és hatvan kiló bombá­val. 350—450 órakilométer sebességgel. A. B. 1. 6. I.., R., L., B. és L Ch. tipusu duplafe- delii vadászgépek, a T. B. Z. C. B. 2 és Ant. 16 tipusu bombagépek három tonna bomba- megterheléssel kétezer kilométert repülhet­nek 350—450 órakilométeres sebességgel. Szember áll ezzel a kolosszussal Manner- heim tábornok nébányszázezer embere, egy jó! felszerelt, de kis hadsereg, százötven re­pülőgép. ’ ■ • iwwm MAY KÁROLY kalandos müvei, diszkötésben, kötetje 132 lej: A miztékák kincse; A sárgaképü; A si­vatag úrnője; Szkipetárok; Ezüst-tó, Olcsó ifjúsági könyvek: Feuillet: Szegény ifjú, 32 lej. Hansen: Aranyfolyó, 32 lej. Kunos: Boszporusz. 40 lej, Rózsasziget 40 lej, Nip­pon 60 lej stb. LEPAGÉ-nál, Kolozsvár — Emiis utánvéttel. amelyekről az újságok nem írnak, Vannak makacs, elkeseredett, a legnagyobb szívóssággal folytatott háborúk, amelyekről egyetlen újság sem tesz említést : nem jelennek meg haditudósítások róluk és hőseik is a nagy nyilvánosságtól elvonultan élnek. Azokra a csa­tákra gondolunk, melyeket az emberiség folytat' ősi ellenségei: a bacillusok ellen. Különösen ősz­szel kell számolni a bacillusok erős támadásával. Az emberiséget az őszi megbetegedések, az influenza és egyéb hülésos betegségek ellen védő és e beteoségeket legyőző oáncél neve ÁLCOCRATiNE Ischias és czúz; köszvény és neuraiglák okozta fáj­dalmat, fejfájást, fogfájást, menstruációs és e- gyéb fájd álmák atALGOGRAUNE azonnal megszüntet Gyógy szertárakban és drogériákban kapható. *—11 mm—— n a ii iTi-MrifcM»———iinrn nai> .VASÁRNAP A NUF NAGYGYŰLÉST RENDEZ CERNAUTIBAN BLKAREST. (Rador.) A NUF vasárnap, december 17-én nagygyűlést tart Cernăuţi- ban. A gyűlésen a kormány tagjai és a NÜF, vezető tagjai is jelen lesznek. Vs«zan"aiíoLo a sem- mUöszék flfi Antcltnltt íeleftbfzéeés BUKAREST, december 14 (Rador.) A Semmi toszék ma tárgyalta Max Anschnitt felebbezését a vád alá helye­zési határozat ellen és azt visszautasította. E’sükedi egy orosz hétszáz ember a vízbe lu'aM TOKIÓ, december 14. (Rador.) Az Indigirka“ n&vü szov- jetorosz ható kedden Wakarta! közeié ben el sül v ed t a h^hnyqg tengeren. Csak 300 személet sikerült rnenmenter° a ha­jón tartózkodó ezer ember közül. ... jj-ff ni îoift&l Korm^nii STOCKHOLM, december l í Rador.) A svéd kormányt szerdán reggel átszervezték. Miniszterelnök Hans=om. kiii- ügvminiszter Crisztian, igazsáf-ügyniím«zter Westman. hadügyminiszter Edwin Şkneld, közlekedésügyi miniszter Erikson. közjólct- iigyi miniszter Gustav Moeller, pénzügymi­niszter Wingforss. közoktatásügy Bagge. A kormányban az összes pártok képviselői — szocialisták, agráriusok, liberálisok. kon­zervatívok — résztvesznek. Esküi tett e nemzeti diákhont tt] pa*rrncsttoka BUKAREST, december 14. (Rador.) N. lonescn dr. professzor, a nem­zeti diákfront uj parancsnoka szerdán dél? előtt tette le az esküt Andrei professzor nemzeti nevelésügyi miniszter jelenlétében. Ne törje fejét! Gyepesekének mit vegyen karácsonyba? Könyvet. •• Kérje azonnal az Ellenzék könyvosztálya (Kolozsvár, Pilis Untrü) na»y karácsonyi könyvjegyzékét!! ! A tényleges hadsereg szervesete IL Az orosz hadsereg

Next

/
Oldalképek
Tartalom