Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)
1939-11-26 / 274. szám
) ) tf $39 november 26. ELLENZÉK. ^P<Ie2A HÄSHÄ1TÖ VALd ÓHftEk MA3NE5IA i SKUEfiMN? .J í»E2SGŐ HáT/Öü Hi&afctics jelentési adtak ki az állampolgársági revízió eredményé w 51 BUCUREŞTI, november 2S., (Rador.) A Hivatalom Lap teiguíőbbl szánna pontos statisztikát közöl az át™ lant polgársági revízió végleges ered™ meny érők Eszerint az országban ősz- szesen 203.423 revíziós kérvényt nyuj- toltak be. összesen 126.263 revíziós eljárás indult, melyek során 73.253 eset* I ben rendelték el családfő törlését az állampolgársági lajstromból. Az állam® j polgárság! revízió a családtagokkal együtt összesen 391.191 személyre vó= na tkozott. Á . .L,-. SPORT ZÜRICH. A svájci és olasz jégkorongszo- vétségek azon indokolással, bogy a háborús események miatt az 1940-re kiirt nagw nemzetközi jégkorongeseményeket nem lehet megtartani, javaslatot tettek a román, mag) ar és belga szövetségeknek, hogy sz öt nemzet alapítson közösen egy Earópa-kn- pát és azért válogatott csapatai játsszanak egymás ellen. A javaslatot mindenütt kedvezően fogadták és rövidesen megkezdik a közös tárgyalásokat» Vannak utánzatok» amelyeket mint GSpifimi akarnak eladni» halait ezeket nem szobád ospirinnek nevezni. Őrizkedjen ezekföl I Kérjen mindig TABLETTÁI síLí» BfZU&l«isnsäMi AZ UDR KOLOZSVÁRON KOLOZSVÁR. A Nemzeti Bajnokság utolsóelőtti őszi fordulóján, városunkban, a Victoria az UDR ellen játszik. A rcsicai csapat, mely több, mint egy éve nem járt városunkban, ma igen nagy játékerőt képvisel. A középíedezet posztján a Victorii- hói elkerült Pop Vasile fog játszani, míg a csatársort Spieímann fogja irányítani. A Áictoriának nagyon nehéz csatája lesz holnap, mert az UDR idegenben jobban megállja helyét, mint odahaza. A Ripensia ellen Temesváron 4:4-re játszott 4:l-e3 vezetés után, a Sportul Studenţesc együttesét Bu- curestiben, mig legutóbb a Gloria GFR-í ugyancsak saját pályáján, GaUtíban győzte ie 2:0.ra, Az UDR a ma esti gyorssal érkezik meg Rosianu mérnök és Kertész edző vezetésevek A csapat a következő összeállitásban fog játszani: lenesen, Fodor—Alastt, Nagy —Pop Vasile—Lakatos, Schira-—Pacararn —Spieímann—Zsizsik—König. A. Victoria csak közvetlenül a mérkőzés előtt állítja össze csapatát, amely valószi nüleg a következő lesz: Sepsi (Bosnyák), Cociuban I.—Feleean L, Páll (Chendrean)— Szántai—Nistor, Pop IV. (Marian), Corne-'.-—Cociuban II.—Feleean II. (Muresan)-Moldovan. A mérkőzés vasárnap pontban fél 3 óra bor kezdődik, Olteanu nagyvá'vdi bíró vezetésével. A szövetségi megfigyelő Costel Radidescu (Bucureşti) lesz. Előzőleg, fél egykor az U—Victoria ifj. bajnoki mérkő ; zést játsszák le, A délelőtti sportprogramon az U—Monopol B-ligamérkőzés szerepel, í mely fél 11 órakor kezdődik, Amennyiben a mérkőzé t nem tartják meg, úgy helyette az UEC— KMSC I. oszt. bajnoki kerül lejátszásra Fél 9 órai kezdettel, ugyancsak a nagypá Iván, a KAC a GFR ellen játszik bajnokit. A kispályán két mérkőzés lesz: fél 9-kor CFR—- Echo ifj. bajnoki, mig fél 11-kor' UAC—Manastur IL oszt, bajnoki. KIKET JAVASOLT KITÜNTETÉSRE A LABDARDGÖSZÖVÉTSÉG BUCUREŞTI. A Főszövetség, mint isme retes, december elsején kitüntetéseket fog adományozni fennállása 27-ik évfordulója alkalmából. A labdarügószövetség a maga részéről a következő tisztviselőit hozta kitüntetésre javaslatba a Főszövetségnek: Arany I. oszt, tiszteletbeli jelvényre* Gábriel Marinescu tábornokot, a szövetség elnökét, Ezüst II. oszt. tiszteletbeli jelvényre! Davila ezredes, dr. Inga Livin és P. Nedelco* vici. Bronz III, oszt. tiszteletbeli jelvényre: dr. Bireesou főügyész, A. Fulga, I. Stoicafti Costescu, Radn Nobel, C. Popescu, Evian tanár, dr. V. Economii, azonkívül az összes 'bizottságok elnökeit is a bronz jelvénnyel való kitüntetésre ajánlotta. A magyar nemzeti labdarugóbajnokság vasárnapi műsora: Hungária—Nemzeti, ;Szürketaxi — Szolnok, Újpest — Haladás, Gamma—Szeged, Elektromos—Törekvés, Kispest—Ferenciáros, Bocskai—Kassai AC. A Mures—Gloria CFR-ügyben a Gloria CFR íelebbezését hétfőn fogja tárgyalni a labdarugószövetség elnöki bizottsága. j KÖZKEGYELEM A NÉMET SPORTBAN i Tsebammer-Osten, a német sport rezére a ] német sportolóknak a háborús időkben mii- tatott páratlan áldozatkészséget honorálan- . dó, közkegyelmet hirdetett minden sportág- j ban és valamennyi német sportoló büntetését elengedte. A FRANCIA HÁBORÚS BAJNOKSÁGOT két körzetben fogják lebonyolítani. A2 első fordulót december 3-ára tűzték ki, az utolsó fordulót pedig május 5-re tervezik. Közben kupamérkőzéseket is rendeznek a Charles Simon-kupáérí. Ez helyettesíti majd a Francia Kupát. A háborús bajnokságra készülő párisi csapatok az elmúlt vasárnapon barátságos mérkőzéseken próbálták ki uj ősz- szeáliitásukat. Az eredmények erősen „hadi4* jellegűek: CA Paris—Racing Paris 2:1, Stade Reims—Red Star Paris 6:1. A labdarugószövetség a Román Kupa ! hátralévő, döntő jellegű mérkőzéseire vonatkozólag ugv döntött, hogy a rendező egyesület köteles viselni az összes felmerül-' költségeken kívül a bírói dijakat és a vendégcsapat átalányköltségének felét. Ha ezek után ráfizetése lenne a rendező egyesület* I nek, annak összegét be kell jelenteni a kuli pabizott? ágnak. Megállapították a jövőévi német-román mérkőzések időpontját BUCUREŞTI. Yon Tschammer und Osten német birodalmi sportvezérnek bucureştii látogatása máris további értékes kapcsolatokat eredményezett Románia sportjára. A német sportvezér közbelépésére a birodalmi labdarugószövetség közölte Bueurestiveí, ! SÚLYOSAN MEGBÜNTETTE A JUYEN- ! TUS VEZETŐSÉGE nehány fegyelmezetlen játékosát.. Praszlert kéthónapi felfüggesztésre, Rrandaburat 2000 lejei, S. Nicules- ; cut pedig egyhónapi fizetésvesztésre ítélte. Az Eszi könyvpiac két legnagyobb síkévé? Louis Bpomf ield s Árvíz Indiában (E hata’mas mii megrázó történéseivel eddig 18 nyelven ragadta mag ival ;az olvasófőmegek millióit.) 6á5 oldal. — Ára fűzve 180 lej, kötve 236 lej. Stuart Cloet@: lEgy nép ©lindul (A búr nép gigászi küzdelmét az angolokkal és egyben minden kiűző í, kivándorlásra kényszeri tett nép remek történeti regénye ez a könvv.) — 510 oldal. Ára fűzve 215, kötve 303 lej. Kaphatók az ELLENZÉK KÖN FVGSZTÁLYÁBAN Cluj—Kolozsvár, Piaía Unirii No. 9. — Vidékre utánvéttel is azonnal szá ütjük. hogy a német—román viszonzó labdarugó- mérkőzés időpontjául 1940 junius 16-ikál jelölték ki Németországba, ugyanaznap 3 két B-váiogatott Bucuresiiben játszana. A németek ez alapon kérték a tárgyalások megkezdését. A CSEH-MORVA VÉDNÖKSÉG SIBAJ- NOKSÁGAI. A cseh-morva siszövetség most j döntött az 1940-es sibajnokságok időpontjára vonatkozólag. Az 50 km-es hosszutúvfutás kivételével az összes többi versenyszámot február 10. és 18. között bonyolítják le Banska-Bystricában. A bajnokságok sora február 10-éu lesiklóversennyel kezdődik. Február 11-én akadályverseny, 15-én 4x10 km-es staféta, február 16-án 18 km-es távfutás, február 17-én kombinált ugróverseny és végül február 18-án az ugróbajnokságok rendezésére kerül sor. Az 50 km-es távfutó bajnokságért február elején állnak rajthoz a versenyzők, a mon>aor9zági Neustadtban. SZERETETTEL VÁRJUK VASÁRNAP, f. hó 2ő-án d. u. 5 órakor a Legényegyletben (Str. Baron L. Pop No. 3.) rendezendő teadélutánra. Hívja el ismerőseit is. A Kolping vezetősége. A NÉMET SIGÁRDA EDZÉSBEN. Gar- misch-Partcnkirckenben s a Kreuzeck vidékén a legjobb német férfi és hölgyversenyzők egész sora kezdte meg idei edzését. Az cdzőgyakorlatokon nemcsak Garmisch- Partenkirchen teljesszámu élgárdája vesz részt, hanem a Christl-testvérpár és Rudi Cranz is előkészül a közeledő siszezon versenyeire, _> Milyen kedvezményeket biztosit a törvény a finomított petróleumtermékek felhasználásánál? KOLOZSVÁR.  kőolajtermékek atac járó taksák kivetéséről szóló törvény 20. szakasza értelmében a motorina, finomított petróleum és ásványolajok taksájának felét kell fizetni, ha a kérdéses cikkek mezőgazdasági traktorok. motorok és oly kisebb parasztmalmok számára szükségesek, melyek vám mellett őrölnek. A törvény 4L szakasza pedig a mezőgazdasági iparban motorok és ipari fűtőanyag céljára szolgáló finomított benzin taksáját leszállítja. Ezen rendelkezések értelmében a nehéz-benzin motorina, finomitott petróleum és ásványolaj taksájából leszállítást nyerhetnek akiknek traktoruk és motorjuk van és ezeket mezőgazdasági célra (szántás, vetés, cséplés síb.) használják, továbbá azok, akiknek kisebb paraszt-vámmalmuk van. A nehéz-benzinnél nyújtott kedvezmény az ipari üzemekben használt motorok tulajdonosait Í3 megilleti. A törvény 39, és 40, szakaszaiban megjelölt motorok tulajdonosai pedig le szállított taksa mellett tisztított petróleum- termékeket vehetnek igénybe a pénzügyigazgatóság, illetve a helytartóságok pénzügyi osztályának engedélyével, melynek alapján közvetlenül a petróleumgyárakban, vagy belföldi fogyasztásra rendelt lerakótoknál vásárolhatnak. A számlán, vagy forgalmi engedélyen kívül a szállítmányhoz as előbb említett engedélyt is csatolni kell, Az ellenőrzés megkönnyítése végett a pénzügyminisztérium ajabb engedélv-nyomtatváuyS (17. számú modell) készített, melyre kicserélik a ló. és 20. számú modell szerint ki adott engedélyeket 1940 január 1-éveí. A1 kicserélésre vonatkozó kérelmeket december 31-ig az illetékes adóhivataloknál tér" jesszék be az érdekeltek., Elsőrendű ítözszükségleti cikkeket gyártó üzemek bejelentési kötelezettsége BUCUREŞTI. (Rador.) Az ipari vállalatok, melyek 37, elsőrangú közszükségleti cikkek most kiadott uj jegyzékében szereplő cikkeket gyártanak, kötelesek a nemzetgazdasági minisztérium illetékes osztályának a következőket bejelenteni: 1. Termelőké, pesség. 2. A kérdéses cikkek 1927, 1933, 1939. évek január—októberi időszakában előállított mennyisége és akkori eladá-ő » árai. A nyilatkozatot legkésőbb 1939 uov, 29-ig kell beterjeszteni. A nagykereskedik ugyancsak ezen határidőig kötelesek igazolvány ellenében, vagy ajánlott levélben az általános közszükségleti cikknek nyilván" tolt áruikról nyilatkozatot benyújtani. Ez a kötelezettség úgy az üzlethelyiségben, mint a raktárakban, sőt a szállítás alatt lévő árumennyiségekre is vonatkozik, A kolozsvári, terménytőzsde jelentése: Buza (75—2—3) 450. Árpa (39—60—4—S) 440. Zab (40—3—4) 480. Kukorica 420. Fehér paszuly (3) 1600. Lóheremag (8) 3200. Lucernamag (8) 5000. Liszt (zsák nélkül) 0—110, 4—930, 5—890, integr. (78)— 920, (80) 840. Tengeriliszt 1. 650, II. 550. Széna (nem préselt) L 330, II. 165 lej. Kibővítik a nagydisznód! íexíiliskolát.  szebenmegyei textiliskolát uj gépekkel látják el és az üzemet kibővítik. A megyében gyűjtött gyapjumennyiségeí az iskolai üzemben dolgozzák fék N S M A K: Elektrotechnika 8 Második átdolgozott és bővített kiadás. Teljesen gyakorlati alapokra fektetett szakkönyv. Közel 600 oldal. 380 szövegközötti ábrával, 22 táblázattal, 161 gyakorlati példával és 185 kísérlettel. Ára 432.— lej. Uj rádíóskönyv: Molnár—Jovitza, Rádiósok könyve, elméleti és gyakorlati kézikönyv. 419 ábrával, az 1940. évi rádióujdonságok- kal. Bővített kiadás 445 oldalon, ára 21o- lej. Kapható az ELLENZÉK KÖNYVOSZ- i TALI ÁB AN, Kolozsvár. Piaţa Unirii. \i- I dékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. ’ Europei légkor angmkupu at&pitásut^ ittv&soîja a svájci és @l€ssz szövetség