Ellenzék, 1939. november (60. évfolyam, 252-277. szám)

1939-11-12 / 262. szám

* * ^ l 1939 november 12. ELLENZÉK iwaLmaatam ti A népi élet szellemi forrásai Irta VITA ZSIG >''Évekkel ezelőtt hangzott et,az El­lenzékben, pusztulni induló népmüve- ?sa szétütik segélykiáltása. A felazólátjás sok rokonszenvre talált mindenfelé; hozzáértők és jóindulat» ,vagy hasznot szimatoló hozzáneméirtők elkezdtek a Qón népművészettel foglalkozni. Divat indult meg, mely jelentős üzleti cikké tette a népművészet alkotásait. A kivitel, a ke­reslet megnövekedése egyes vidékek­nek megnövelte a jövedelmét, érdemes­sé tette a népművészet fejlesztését. Hogy az igy fellendülő népművészetből kinek volt a legtöbb hasznai, azzal most nem célunk foglalkozni: elég rámutat­nunk arra, hogy az igy megindult moz­galomnak ma már sokkal mélyebbre kell hatolnia. A megrendelésre készülő népművészetből ipar lesz, elveszti ere­deti jelen/tőiségét, könnyen elferdülhet, meg’zavarodik ősi tisztasága és azzal együtt az ősi miivészi érzék. Hogy ma­guknak a iskoláiknak is, a rövidlátó és beképzelt városi Ízlésnek milyen bom= laszító, izlésrontó hatása leheti, a<rra bő­ven találunk példát Erdély egész terü­letéről, főként, ha visszapillantunk a háború előtti évekre. A népművészetért való lelkesedés ön­magában nem viheti előbbre az erdélyi magyar népet1. Az ilyen lelkesedés hir­telen fellobban, végigfut a társadal­mon, talán hoz anyagi eredményeket is. De semmiféle anyagi nyereség nem éri meg azt, hogy érette a falu népi kultúrájának egysége megbomoljon. A magyar falu fejlődésére mindig az volt a legnagyobb veszély, hogy a leikétől, kultúrájától íeiljesen idegen, nemzet­közi jellegű városi műveltségi elemek hatoltak le hozzá és fertőzték meg. A város és falu kölcsönhatása, a magyar magas kultúrának hatása a népi mű­veltségre és igy maga a népművészeti mozgalom is csak akkor lehet igazán ép i'(ő, ha városi magyarságunk, közép- osztályunk, megismeri a népi művelt­séget a maga egészében és abból kiin­dulva, annak szellemébe belehelyezked­ve próbálja meg a népért való munkát. Nem állhatunk meg a népművészettel1 való foglalkozással, sokkal mélyebbre A FÖLD VÉGÉN... S kukoricaföídben ketten kapáltunk, A föld végén néha-néha megálltunk, A kapára támaszkodva, Lopva néztünk mi egymásra S úgy álltunk ; És azután szép csendesen, szép csendesén Kapáltunk, un las bn 'ítb îm Se us ad IBÍ 9V el id m m )t rrx zi lä >1 Tt kell hatolnunk. A mai erdélyi fiatalság­nak a megindult érdeklődés és a rész­leteredmények után az a feladata, hogy az egész erdélyi magyar népi életet, népünk anyagi és szellemi műveltségét föltárja, tudományosan feldolgozza. A népi élet összefüggő egészet alkot, a népművészet nem öncélú, különálló része és ezért csak a közösségi éleiílbe beágyazva látjuk meg igaz« szépségeit és értjük meg igazi jelentőségét. Éppen ezért ma már például a népköltészet gyűjtésekor sem tekinthetjük a dal­szövegeket önmagukban, hanem dallam mukkal együttesen, mint a közösségi élet kifejezőit kell meglátnunk őket. A népdal a nép életének egyik légtérmé- szetesebbb kifejezési formája. Nem szórakozás, nem a szép formák kere­sése, hanem életszükséglet. A szerelmi dal, udvarlás, vallomás, pár=keiresés, vagy kesergés, az élet legelemibb érzé­seinek a kifejezése. A munkada! a munka fegyelmező, serkentő, erősítő eleme, a katonaijaiban magának az if­júságnak bucsuintése, önmagát bátorító szava szólal meg. Összekapcsol, közös­séget forrnál a széthulló egyénekből és erőt ad. í A dal legtöbbször közösségi alkal­makhoz is fonódik, ősszel a szürethez, kukorica fosztáshoz, télen a fonóhoz és igy tovább. És amint sokfélék a falu közösségi alkalmai, úgy sokfélék a dalok is. SzinVe évszakonként változnak, al­kalomszerűek. Falurókfalura, vidékről- vidékre, de egyénenként is változik a formájuk, anyaguk. Ezért merülnek fel a népdalgyűjtés közben folyton uj kér­dések és ezért érdemes a gyűjtést ak­kor is folytatni, ha nagyobbrészt ismert' anyagot kapunk. Hiszen érdemes vo*na megállapítani egy-egy falu népdal- kincsét, az egy-egy legény vagy leány által tömért népdal anyagot. Az újabb kutatók a dali szöveget sok­szor lényegtelennek tartják, inkább a dallamokat gyűjtik. Ha igaz is az, hogy tulajdonképpen a szöveget mindig a dallamokkal együtt kellene gyiijítle­a gyűjtési munkának eredményéből. melyet cikkemben emlí­tettem, most közrebocsátok néhány murosgombási népdalt. A Nagyenycd vidéki román tengerben élő rrPggor szigetek életét hozzak. Szorongatott életét, de erős, zrícgabi:ó hangot, amelyben a magifar élet diadalmasan tör fel. A gyűjteményt már most folytathatnák, de hagyjunk belőle más al­kalomra is, amikor majd a magyar legény más érzéseit és a képzeletét láthatjuk meg dalban és mesében A gyűjtés közben lehetőleg lejegyeztük a dal- és mesemondók életkorát, tanulságát és társadalmi helyzetét is. Ezek az adatok sokszor fontosak lehelnek a kiejtés, érzés és hitbeli fel­fogás vizsgálatánál. Zs. SZABÓ GYULA... Szabó Gyula Morvát Jolánt szereti, De a Jolán szülei :iem engedi\ Morvát Jolán, ha nem szabad szeretni, Majd meglátod, mit fogok cselekedni. Szabó Gyula egy vasárnap délután Találkozott Jolánkával az utcán; Kicsalta a zöld erdőbe sétálni, Hogy majd ottan virágot fognak szedni. Szabó Gyula karakója de fényes, Joíánkának három goló elég lesz. — Na most leány térdepelj le elöltem! Kettőt adott Joíánkának szivébe, Harmadikat a csillagos egekbe! Zug az erdő, hazahallszik zúgása, Hazahaílszik Morvát Jolán sírása. Zúg az erdő. suttognak a levelek, Látod babám, mire vitt a szeretem. niink, mégsem tartjuk elhanyagolbató­nak a szövegek további gyűjtését sem. A szövegek folyton változnak és a válto­zatok gyakran a népi élet újabb ese­ményeiről, megrendüléseiröli hoznak üzenetet. Néha illatosabbá válik a vi­rágjuk, finomabbá, vagy fakultabbá a színük, máskor elfelejtett virágszirmok kerülnek ismét felszínre és nyerik vissza régi színüket. jlgy pl. Nagvenyed vidékén egy olyan balladát találtunk, amelynek elejét a kalotaszegi gyűjteményben is olvashat­tuk. A gyűjtésben Bethlen-kollégiumi tanítójelöltek is resztvettek. Tanár és tanítvány együtt dolgozott, mint ahogy együtt is kell dolgoznia mindenütt, ahol magyar középiskola van. A közös gyűj­tőmunka évről-évre gazdagabb eredmé­nyeket hoz az ilyen közös munkával, melyet a tanulók vakáció alatt tovább folytathatnak, így lassankirit az erdélyi magyar falunak mind teljesebb képét kapjuk meg. De a gyűjtés nemcsak anyagot adott, népdal gyűjteményt, néprajzi és népismereti anyagot1, hanem felmérhetetlen lelki kincset. A magyar dal egybeforrasztó, magyar öntudatot adó erejét boldog örömmel éreztük a gyűjtőmunkában, amikor tanuló fiuk és paraszt legények ajkán együtt csen­dült fel a dai éis> amikor utólag meg“ ható vallomásokban számoltak be a kö­zös élmény lélekformáló hatásáról. So­kan ekkor érezték meg igazán a ma­gyarságukat, ekkor vált bennük cse­lekvő. mozgató erővé a magyar nem­zeti lélek. i És itten visisza kell emlékeznünk boldogult Győrffv Istvánnak — kitől annyi áldásos indítást kaptak a fiatal jerdélyi néprajzosok is — egy mondá­sára, hogy a nemzet nem csupán nyel" vében, hanem hagyományaiban is él. A moldovai csángókat a hagyományaik őrzik meg a maguk külön népi vol­tukban. De talán legjobban éppen a dalaik. A dal a lélek virága, az őrzi meg a lélek sajátos színét. De jártam moldvai csángó falvakban is, ahol már nem élt a magyar dal. Tiszta katolikus ősi csángó település volt, az ősi élei" formák még elkülönítették a környező románságtól, de hiába ébresztgettem: nem szólalt meg a magyar dal és bot­ladozva hangzott a magyar szó. A ma" gyár lélek ott már kialvóban volţi Hai a2 elnémult dal pusztulást, a zengő dal viszont életet, ifjúságot jelent. MAROS PARIJÁN... P&zma szájjén letettem a kapámat. Odatettem, megcsókoltam a szádat, Megcsókoltam ajakét És azután nem tudom, mii csináltam, Csak azt tudom, \ Hogy egy szálat, bogy egy szálat sem Kapáltam. (Szikra Mihály és S:ikta Mária gombásí ifjak éneke után lejegyezve.) Szabó Gyula, hogy nem fájt a te szived, Alikor az én Jolánkámat megölted? Akkor nem fájt, de most mingyúrt meghasad, Hordozok egy tizennyolckrlós vasat. Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy. Szabó Gyula ilyen későn hová rnéssz? — Megyek, megyek a temető sirkertbe, Rózsát viszek Jolánka keresztjére. Szabó Gyula ka rabé ja be fényes, ö magának három golyó elég lesz Maros pariján hiába dörög az ég. Az én búzám úgysem veri el a jég, Mert én biztosítottam, földeimet eladtam, A gomb isi csárdában elmulattam. UJ korában hasadjon ki a csizmám, Hogyha én még járok a babám után, Eddig is csak azért jártam utána, Zöld a fának a levele, nem sárga. (Elmondta Köble József irni-olvasni tudó ember.) ama JELKÉPÜNK, A MAROS Irta MARKAI SÁNDOR Fenn a~ erdélyi medence fellegvárának közepént n távoli havasok egyre szelídülő lejtői között, széles, gyönyörű völgyének ágijában nyújtózik végig a M°ros. Életének folyása Igen k< •urzö reménysé­gek köpött indul.- a széles gyergyói fenn- si Icon nincs előtte semmi akadály. Gyor­san. vígan, zavartalanul növekedve szalad előre, észak felé, mint olyan gyermek, dki- r.ek biztos a jövője. Nagy barátai és vé­delmezői: a havasok jóaj^rcittal nyitnak utat előtte. Délről az öreg Hargita integet neki. biztatótag lengetve feléje fenyves üs­tökét. Keletről n Csíki és Gyergyói hava­sok, nyugatról a Görgényi hav°sok álla­nak neki védőfalat s mint fehér fejű nagy­bácsik, gyönyörködnek v'dám futáséiban. Jól is megy minden, egészen addig, amíg a hózivataros vén Kelemen. ez a mord medve, meg nem irigyli jósorsát s kösz- vényes, dagadt lábúval rosszindulatú gán­csot vet neki. Az elkényeztetett Maros- kö’yök orrára bukik. Bőgve tápászkodik fel. Megtorpan. Hirtelen nyUgatndk fordul s könnyelmű fiatalságának dühével neki­veti magát a keskeny sziki'angdúsnak, Él­től kezdve már meg kell tanulnia, hogy az élet nem olyan szép és egyszerű futás a virágos mezőn, mint ahogy eddig gon dolta. Minden lépés előre; kegyetlen harc, melyet kemény, gonosz sziklákkal kell megvívnia. Egyelőre még éretlen és túlsá­gosan bízik az erejében: egyenesen neki­fut, tajtékozva rúgja, köpdösi, öklözi őke a Kimerültén omlik vissza. De nem hagyja magát Nagy jövőt jósoltak neki a havasi patakok, melyek szilaj vágyakozással ro­hantak karjaiba; tőlük tudja, hogy a célja messze van s hogy nagy életre van hivat­va. Most, a küzdelemben tűnik ki, hogy ki micsodás igazán/ M:kor hosszú pró­bálkozások után végre sikerül egij-eqy szikladarabon átcsapnia, felujjong a dia­dalmas életerőtől s gúnyos, harsogó ka­rdijai rúgja maga mögé a legyőzött aka­dályt. Addig s addig. amíg rájön, hogy semmiféle erő nemi kimérithetetlen s ra­vaszsággal kell takarékoskodni vele. Bá­jon egykét ügyes fogásra ,<? mindjárt több sikere van: sunyin aládugja fejét a ma­kacs kőnek, felemeli s féh^vágja az útból, így okosodik meg lassacskán g maga ká­rán: mire a gyönyörű rot'-shjni szorosba ér, már tudja a titkot: a birkózás most már csak játék, az akadályokat pedig szé­pen meg kelt kerülni. Hadd higyjék ezek az öntelt tarajos sziklák, hogy győzhetet­lenek! Ők úgyis ott maradnak, ahol van­nak, örökre mozdulatlanul! A Maros pe­dig kacagva tovább rohan uj csodák felé. A kis patakoknak igaza lett: Déda alatt egyszerre felragyog az ifjúság harcának jutalma, a győzelem. Kitárul a szászrégeni sík. nincs több akadály, most már ki- mjujlózhatik s folghatik « Maros vize csendesen. Igaz, hogy mire idejutott, már nem ifjú többé. Férfi leit, duzzadó izmit, ehnélyüh életű, komoly folyó. Marosvásárhely alatt már ő a legkomo­lyabb tekintély a vizek világában. Elége­detten tekinthet szét a széles lankákon. a s'k táblákon, melyeken ö termékenyíti a kahíszos, gyümölcsöző életet. Jobbról bol- ról hozzá sietnek hódolni. egyesülni vzie a kis folyók. Előbb a Nyárád, majd a Küküllők hozzák neki a rég elhagyott öreg havasok elismerő izenetét, az Aranyos pe­dig híreket hoz a Ggalui-havasok és a: Érchegység titkairól, mélyeknek fenséges, kék gerincei és csúcsai dus. erdős dom­bok felett kísérik figyelemmel útját Szé- kclykocsárdtól Aloincig. Eközben, úgy Gyulafehérvártól kezdve, már öregedni kezd a M°ros. Elhízik, el­lustul, lassan hömpölygeti szőke-fakó hul­lámait s mint gazdag ember, Alkenyértöl megengedheti magának azt a fényűzést, hogy kiáradjon, ágakra szakadva elterül­jön a síkont sőt itt-ott lustán el is hagyja önmagát, holt ágakban felejtvén éleiének terheit. így ringatózik, ballag, andalog, vonul U alkonyaikor, búcsút intve a hegyeknek, 1 nagy magyar síkságra. Már hallja Urá­nak: a Tiszának hívogató üzenetét, már örül is neki, hogy nála erősebb is van. akire rábízhatja mindazt, ami már sok neki. öreg vérében titkos, bölcs sejtelmek zsongnunk: senki sem elég önmagának. A nagy folyókra még nagyobbak várnak s a legnagyobbon át á tenger hívja gyerme­két; a- örökkévalóság és végtelenség. Ez a Maros élete a térben. De van neki más élete h: az időben. történelemben, (j Erdély sorsfotyója. Igaz, hogy egy ilyen öreg folyó életében nem sokat számit az a rövid szakasz, ami azóta telt el, hogy völgyében ember jelent meg. Hiszen o: ö éleiének igazi fordulásait a vulkánok kialvása, a só, a: arc,ny. a föld­gáz keletkezése, az erdők születése és ha­lála jelentik. Az ő nagy forradalmai •> földrétegek eltolódásai voltak, mehjek ki- vetettél;, elterellek medréből $ alakitptták

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom