Ellenzék, 1939. október (60. évfolyam, 226-251. szám)

1939-10-18 / 240. szám

5 iS Akik a világ érdeklődésének középpontjában állanak BRAUCHITSCH tábornok német hadseregfoparancsnok WOROS1LOV marsall orosz hadseregföparancsnok HORE BELISHA angol hadügyminiszter LORD GORT angol hadseregföparancsnok asaesísjummtssBí Uj élei kezdőJik «1 romákból leiépüli Józséflalván Beszéd#* adatok az eddig végzett áldásos munkáról 'KOLOZSVÁR, okróber 17. Alább egy hivatalos beszámolói olvas­hat un L\ Annt mond. beszédes részletezése egy ndgy munkának, mely mögött oá (dl az őtqondü'os, megindítás és állandó irá­nyítás hasonlóan k'düno ténye. Az uj e^etre támadó József faluár ól vart szó. melynek sorsa « Magyar Népkö-össég gondoskodó kezébe jutott. Köztudomású, hogy a N’épkö-asség azonnaf és lázasan munkába cdlott. mihelyt József falon ínsé­géről hir érkezett, fíánffy Miklós gr. lan­kadatlan és es:nicga‘-dag vezetésével. Megindította a gyűjtési, kiküldött építé­sz éket és mérnököket, akik megvizsgál­lak a helyzetet és k dolgozták a felépítés tervét, majd megszervezte a nép munká- hacétitását és az anyagszállítást, aztán a külön lelki és szellemi kötelékekre tá­maszkodó K°th- Népszövetségnek; bocsá­totta át a további végrehajtást. l)e a Nép- közösség továbbra is vádolta a feladatok oroszlánrészét: a külső munkát. A QUÜj' tés folytatását és n; építők le-lkes'iését. Es továbbra is uáhálni fogja, mert ndnd- kettőre szükség van; az őszi munkábó1 rövid szünet után tavaszi munka Nesz, újabb any(,gi á’duzatokat követelve. Mind­ezt — a megtörténteket és « jövendő ten­nivalókat —- íme, elmondja az alábbi hi­vatalos beszámoló, * A Rcmán'ai Magyar Népközösség ép1'- tőbizottság-a *az Erdélyi Kait. NépszöYolsé- g# kér " fel az építkezés- munkálatok vég­hezvitelére. Az Erdélyi Kar. Népszövetség eleget tett ennek a megbízásnak és októ­ber io-én mtézőbizor sági ülésén Bálin1' Jó­zsef igazgató az éprkezések haladásáról a következő jeden té-;t tette: Az épi!kezések, daejm az °k óber 5 óra beállóit ‘esőzésekrivk, gyorsircte menetben» .haladnak tovább. A 95 ha jlók talanul ma* radt család az őszi terv alapján 83 uj épü* te be.kerül hajlék alá még e/nnek á hpnap* h-vk a folyamán. M'vef több család már eredetileg is egy épületben, lakoilr, .ezért van 83 épület és nem 95- Az őszi terv alapján lakóházat kap 3 család. A lakóház áH: pitvar, egy szoba, konyha és 2 kam­rából. IIE t'ppsu is állót' kap 70 család, IV. riputei istállót pedig 8 család. Ezen1» kívül a plebámán épü< egy gazdásági épü­let. Öv-zesor* tehát 84 építteti Ezeknek épí­tési költsége előrelátha ólag összesen 2.849.362 lej. Egy épület átlagköltsége előreláthatólag 34-332 lej. Azok a családok, amelyek istállót kap­nak, a rés folyamán csaknem mind a akar- mányelőkévzótő teremben fognak lakni. A másik teremben;, amely teljesen elzárható az előbbitől, tartják állataikat. A lakó-e­rem részére ezért rend' s kéményt építet­tünk, hogy fűtésre alkalma® kályha lehes­sen rakni. Az építkezés haladása Téglavetés: magyarok ingyen» munkája: 486.410 drb. vályogtégla; akkordmunká­sok fzétet'l vályogtéglája: 327.247 drb.'; géppé! ltgszthjir i tégla: 160.000 drb. El­készítve összesen: 1.1,37657 drb. vályog* tégla. . Idei szükséglet: i,ooc.oqo drb. Fennmarad jövőre elkéri ten dő házakhoz: 173.657 drb., ameivből kb. 14 lakóház fahizaíát lehet rrujd elkészíteni'. Épité5 Cserépfedéssel egészen kész:. 47 épület- ÍXÁl^zc-rkexeítel 3 épükü Falazás, (csak tetőt várja) 33 épület. Föl afeletti beton­alap: i épükr, összesen S4 épület. Az építkezéshez szükséges tvnyag a hely­színen van, kevés részben nwtt van szálli* rás alatt. A cémontanyagból megmarad’- 50 q., 'amelyből i.ehény lakóház akipb1?- ‘onját ép*tjük meg még az ősz folyamán- Ez az őszi munkatervben m-pm szerepel. Pénzügyi helyzet Az Erdélyi Kar. Népszövetséghez, be folyt 2.650.035 lej. Eddig* kiűzetések: 2,593.131 lej. jele nţ égj pénzkészlet: 56.904 lej. Előrelátható kádárok az őszi munka- terv befejezéséig: 313-300 lej. Erre van fe­dező : 56.904 lej. Még szükséges összeg: 256,396 lej. Az ősz* építkezések befejezés Az ő-zre terv bevett ép'1 kezesek október 28-ra, ha- az idő engedi, kész. lesznek- Ok­tóber 29-éar, .vasárnap, Krisztus Ku'ály ün­nepén, befejező ünnepség lesz a következő programmal; d- e. fél n-k*or ünnepélyes istentisztelet szentbe^-cJde! a templomban. Uránia körménet és -az uj falu megáldása. A naşsz ir-dp és a fuvarhiány, valamint a .n-agy távolságok igen. sok nehézségeket! okoztak az építkezések gyorsabb mene­tében. A jó Isten segítségével azonban legyőz­tük a nehézségeket; boldog örömmel mond­hatunk hálás kö zönétől) az adakozók m rr dmiikének szives- áldozatkészségéért. Hátra van azonibani még a jövő tavaszra tervbe» veendő építkezés, amelynek el őtér jesz lé­sére az itt élő magyar ágnak Ismét áldo­zatot kell hozmjs. hogy f cím un kát ne vé­gezzünk. E jelentésben feMtlenüi!1 meg kell emlí­tenem az Erdély Magyar Gazdaság1 Egy* let nagyszerű ajándékát, amely lehetővé ‘bite. hogy -a- józseffalvaj gazdák kitűnő gazdasági gépiekhez jutottak hozzá, amely gépeket már használatba Is vették és va­lósággal kapkodják, hogy az őszi vetési r unkálatckat sürgősén befejezhessék. koztarsasagaban, Baskirtabnai, a lavoi- keteten és Köz ép ázsióban található na­gyobb men ny i séghe n. A kitermelés fokozásáról a következő kimutatás ad éles helyzetképet: 1913 9 millió fonna 1928 11 1933 22 >> 1937 47 7- » Az utóbbi évekről hiányzik a kimuta­tás. Természetes, hogy 1937-től még fo­kozódott a p e troleu mki ter mel és. MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A mezőgazdasági termelés jelentős mennyiségű gabonát, gyapotot és cukor- n á d-gyüj té s I c red mái 1 y ez. Szovjetoroszor­szág 1937-ben 7 milliárd 400 imiTó mé­ter fonalat állított elő. Ugyanebben az év­ben 140 millió hektoliterre lehető a bú­zatermés. Rozsot 24 ni Ilié hektár és cék­lát 1 milliárd 400 millió hektár területen vetettek el. ERDŐSÉGEK Szükségleten, hogy felsoroljuk Szov- jejoroszország erdőségeit. Egész Eszakszi- bér a egyetlen óriási kiterjedésű erdőt ké­pez, m g az -.európai“ Oroszország hason­lóképpen ha-tai’anas erdőségektől van el­határolva. Elég. ha ki ír latjuk, hogy az erdők 952 millió hektár területet foglal­Fantasztikus számadatok — Oroszország kincseiről ~ . -."T“"1"11 vr" Fígyelemiemélíó 3(imuéaiás a világ legnagyobb álla“ máról. Evről-évre erősödik az orosz termelés nak öl a földön s ennek 21.5 százaléka szovjet területen van, ■ VASKITERMELÉS A vaski term el és különösen Ukrajná­ban a, Sverdlovsk, Te lief ab ins k körzetek­ben és KeMszihériában fokozódik. A kitermelés fejlődése az alábbi kimutatás kan foglalható össze: 1913 4 millió tonna, 1928 3 >> j> 1934 10 ,, „ 1937 10 ,, FÉMIPAR fémipar nagyon elterjedt az egész szovjet területen, de legjelentősebb köz­pontjait mégis csak Leningrad, Moszkva, valamint Ukrajna és Kaukázus gócpont jai képezik. 1913-ban 7 milliárd rubel érté­kű alkatrészeket álll’Hoitak elő Oroszor­szág fémipari központjaiban. 1937-ben már 16 milliárd rubelre tehető az előállí­tott alkatrészek értéke. ÁLLATTENYÉSZTÉS Az állattenyésztésről kiadott kimutatás a következő: 1937, évben: 1 Ló 21 millió Szarvasmarhn 65.5 Juh 96 „ <■ Sertés 43.4 ,, Műit a fenti kimutatásokból kitűnik, Szovjetoroszország ipari és mezőgazdasá­gi fejlődése évről-évre erősböcük termé­szetbeni k nesetnek hathatósabb kialmá- zása érdekében. Kftzieked&i balesetek vasárnapia CONSTANTA, október 17. (Rador.) A Regina Marip ut és a Carol- utca kereszteződésénél vasárnap délelőtt egy koola jszáUÜó teherautó hirtelen vet­te a kan37ört és elütött egy ismeretiem asz- szonyt. aki meghajt. A sofőr mellett idő Lívia Maladia, a gépkocsfttíkfcjdoTiűs kis­lánya, ez összeültközós erejétől kizuhant az úttestre és halálos húzódásokat szenve­dett. — Carmen Svlvai közelében egy ki­ránduló-autó árokba zuhant. A sofőr meghalt, egy utas súlyosan megsebesült. — A ploestCii országúton, a 4443. számú bucureştii gépkocsi, melynek volánjánál Ticu Murgoci sofőr ült, eUilötte Teofil Fraian biliarmegyei munkást, aki kór házbaszálbtás közben meghalt. HETVEN PREMIER A NEMET SZÍN­HÁZAKBAN. A h(ldiá\lapot ebenere a né­met főváros színházaiban nagy felkészült­séggel folynak a próbák .4-" 939—40- szí­ni évadra nem kevesebb, mint 10 prém ­ért irtuk elő. A bemutatásra kerü'ö mü­vek közül 49- színműi. 12 opera, 6 operett és 6 balett. .4 peremier-darabpk szerzői között vonnak Gerhart Hauptmann, Hans Rehberg, Hans Cr'Raph Emerged. Hein­rich Zcrkaulen, Friedrich Förster-Bur- goj, Friedrich Schrcyjogcl es Heinrich Sporel. Egy esztelen fogadás tragikus kövei' kezrnénye. Bucurestiből jelenük: Asan Grab 44 éves kőmüvesmasrer az egyik külváros vendéglőből* fogadást kö'örr ba­rátaival, hogy egymásuláp k-üi'U három korsó sört és három korsó vizet. A vesz­tes — a feltételek szerint — k: kellet volna fizesse ,vz elfogyasztott 'tat árát és 100 lej prémiumot. Asan meg is nyerte a fogadást, de az utolsó korty urán etems- 5ellenül esett az aszta! alá. A megrémül vendégek értesítették a mentőket, akik a helyszínre érkezve .azonban már csak a beállón halált állapíthatták meg. A tra­gikus következményű fogadás ügyében meg'nditot'ák az eljárás;, KOLOZSVÁR, október 17. Az URSS rfíl, a világ legnagyobb kiter­jedésű áramáról ad f’gy etem remél ló ki­mutatást a „Romania“ legutóbbi számá­ban. A pontos adattokból kitűnik, hogy Szovjetojoszország, amely magában fog­lalja Európa és Ázsia 1'e’tét, azokat 0 te­rületeket, amelyek a Csendes-óceántól az Atlanti-óceán, partvidékéig és az Északi- jeges tengertől a Eheti forró fensikg ter­jednek, 21 millió 267 ezer 714 négyzetki­lométer, tehát háromszor nagyobb, mint az Egyesült-Államok, kilencvenszer na­gyobb, mint Anglia és Írország és hét- százszor nagyobb, mint Belgium. Ezen az ór-ási kiterjedésű földterületen 185 kü­lönböző, vagy rokonnépfaj lakik. Az összlakosság száma: 168 millió. Minthogy az éghajlat és a táj annyira különböző ezen a hatalmas földrészen, természetes, hogy bt találjuk a természe­ti kincsek legbőségesebb változatát. Elég. ha megállapítjuk, hogy Szovjetoroszor- szág petróleum, szón, vasiermelő áliüaim és nem volna túlzás, ha a „világ gabona- tárádnak neveznénk. Végleten kiterje­désű erdőségei élénk faiiparra- ösztönzik az államot, amely a sokféle természeti kincsek mellett óriási mennyiségű gyap­jú és gvapo(tartalékkal is rendelkezik és beláthatatlan cukornádüHetvények van­nak birtokában. Mindezek a természet" adottságok kivételes gazdasági erőt ké­peznek. Í347 milliárd ionná szén vár kiaknázásra Szovjctoroszország széntermelési terüle­tei 15 jelentős medencére oszthatók: a Donecz-medence 71 milliárd tonna szént- iartalommal, a moszkvai medence 6 mi­liard tonna széntartalommal, az Uraiban tevő telepek 5 milliard tonna, a Pe.lchov- módencé 1 milliárd tonna, Trainszkauká- zus 189 miMiárd tonna, Középázstei 5 m.U bárd tonna, a Karaganda'medence 19 mill árd tonna, a, Kuznets-medence (Szi­béria) 400 milliárd tonna, a Minusinsk- bazin 14 milliárd tonna, a Kantsk-meden­ce 40 vnilbárd. az Irkutsk medence 74 milliárd, 'lomigouzka 400 milliárd. Bou- reja 60 milliárd, a Yakulja-medence 60 mtlíhárd és a .szélsőkeleti tengerparti kör­zet 3 milliárd tonna széntartalnmrnaih Hangsúlyoznunk kell, tmgy a fantasztikus végösszeg 1347 milliárd tonna nem a ter­melési. hanem a tartalékmennyiséget je­lenti. Hangsúlyoznunk kelt továbbá, hogy legtöbb szénbuiabnu körzet szinte érin­tetlen és czide'g csak az Irkutski meden­cét. aknázták ki. melynek szénlartaima aiz 1913. é\;i 150 mitEárdról 74 nvüliárdra csökkent A fenti széntartalékokból évente átlag 200 millió Ionnál aknáznak ki. petróleum ... Tránszkniikázusba 11, Kailkázusbítu és az Azov-körzetben, a kozákok autonóm

Next

/
Oldalképek
Tartalom