Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)
1939-08-18 / 188. szám
V ELLENZfiF 191 ß au gumi uá 18. A kormány sfly*itségóre jön a ha/ai k|>n /orvgyártásnak. Illetékes kormánykörök ben megállapították, hogy .1 hazai k«wi* or\ gyáraknak sokkal nagyobb a termelő- képassége, mint amonnyio a jelenkon termelnek. A kormány elhatározta, hogy a gyárak segítségére fesz, és lehetővé teszi, hogy külföldön rfhdyeazék termékeiket. \ földművelésügyi minisztériumnak egyik vezérfelügy'előjc ezen célból látogatást ie$z a különböző konzervgyáraknál és a szükséges adatok megszerzése után jelentést tesz C.°rner*eanu földművelésügyi nmnisz- ronnek tapasztalatairól. Több, mint egymilhárd lejjel emelték a harmadik évnegyed behozatali kvótáját. A külkereskedelmi bizottság most fejezte be munkálatait a harmadik évnegyed behozatali engedélyeinek ügyében. M>nr a múltban, most is elsősorban az ipari üzemek által igényelt behozatali kérelemnek adott helyet, míg a kereskedelmi cégek ilyen irányú kéréseinek megoldása is befejezéshez közeledik. Tudvalevő, hogy ebben. az évnegyedben csak igen csekély mértékben volt lehetséges eleget team! a behozatali engedélyeknek. Legnagyobb ne. hézséget a nyersanyag behozatala okozta, így az ipar céljait szolgáló fémgyártmányok, valamint a hadianyagbehozatalr An. gliából, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból, Svédországból, Dániából Norvégiából és kis mércékben1 Svájcból fedezzük, éppen azokból az országokból, amelyekbe a kiviteli deviza csekély mér tékben áll rendelkezésre. A kormány, mint Bucurestibőí jelentik, a felmerült nehézségek következtében könnyítéseket fog élet- •beléptetni. A kontimgenrálási bizottság már a napokban hozzákezdett a beérkezett kérvények, amelyek jórésze kvótaemelést kér, feldolgozásához. Mintegy háromezer kérvény futotr be a harmadik évnegyed behozatali engedélyeire, ami ilyenformán nagy nehézségekét okoz a bizottságnak. Eddig körülbelül 500 kérvényt dolgoztak fel, ami orré az évnegyedbe 1 milliárd 200 millió lejjel emeli a behozatali kvótát Az ipari üzemek á'.ral igényelt kvótaemelési kérelmeket minden további' nélkül jóváhagyta a bizottság. Ami a kereskedelem ■kvótaemelés! igényeit illeti, a bizottság elsősorban azokat a kérvényeket intézi el, amelyek az ország közgazdasági szempont jából a legnagyobb jelentőséggel bírnak és feltétlen szükség van az igényelt árukra. A malmok és a sütőipar képviselői a központi buzaértékesi'15 bizottságban a következők lettek a földművelésügyi minisztérium kinevezése alapján: Dimferie D. Negel, a Romániai Nagymalmosok Egyesületének elnöke, miint rendes tag és Tache Protopopescu, a szlatina» „Aluta“* malom tulajdonosa, mint póttag a nagy- malmok képviselet ében, I. Modreauu professzor, a Romániai Kismalmosok Országos Egyesülőiének elnöke és a bazargici „Nădejdea Noua“ malom igazgatósági elnöke a k'smalmosok [képviseletében, Coştesc u Grigore, a fővárosi Sfatul Negustoresc sütőipar osztályának elnöke, mint rendes tag és Carol Gage] lcestyérgyáros, mint póttag a uagysülődék képviseletében, Druia loan, a Bucegi-tartomány élelmezési munkaadók céhének és a fővárosi pékek céhének titkára, mint rendes tag, valamint Dumitru Crisfescu sijfőipa- rcs, mint póttag, a kisipari sütödék képviseletében. Szubvenciót kapnak a gazdák mütrágyabeszct-zésre. A földművelésügyi minisztérium éz évben is szubvencióval segíti elő a mezőgazdák mütrágyabeszerzésér. A szuperfoszfát beszerzéséhez vagononként 3000 lej, a gunofoszfát beszerzéséhez pedig 1200 lej szubvenciót kapnak a gazdák. Ötmilliós állami kölcsönt kapott a Via útépítő társaság. A Via S. A. útépítő vállalat a Nemzeti Takarék és Postacsekk- jpénzrártól ş millió 1 éj es kölcsönt vett fel, amelynek fedezetéül lekötötte Temesvár városával szemben fennálló követeléseit.. A tavalyi mezőgazdasági termés statisz tikája. A földművelésügyi minisztérium most tervé közzé az 1938. évi mezőgazda- sági termésről szóló adatokat. Eszerint România mezőgazdasági termelésének értéke az 1938. évben a következő volt. Mezőgazdasági növényi termés (gabona, ipari növények, takarmányok, gyümölcs, szőlő) &9 milliard 712 millió 97.600 ]«ej. Farerme- 'és értéke 9 milliárd 330.800.000 lej. Az állati termelés értéke (bruttó, amely öszszcgből levonandó a takarmány értéke) sS.oja.j35 647 lej volt. A/, agrártermelés értéke tehát összesen 1.37-09 > 033-247 Tej volt, amelyből levonandó azonban az 5.8 VIGYÁZAT milliárd lej értékű takarmány, amely az állat“ termeléshez volt szükséges. A tbnw- lr; nettó értéke igy 131.2 milliárd fejt tett ki. Uj „iilmsztzkemb tuntie'i Hollywoodi nagyságnak mondta masát a kolozsvári ügyészségi fogház egykori lakosa szélhámosságokért, az enyhirő körülményi k figyelembevételével, & hónapi börtönre ítélte dl. Vannak, akik ismerik ab- ból az. illőből, amikor ezr az Ítéletet az. irtani ügyészség fogházában kitöltötte és közben továbbfolytatta űzőiméit olyan formán, hogy rabrársaib vezette félre és kicsalta tőlük pénzüket különböző ígéretekkel. Büntetésének kitöltése után kér prágai színházi vállalkozó kíséretében utazott Prágába, körülbelül két évvel ezelőtt, valószínűleg aZiOnban nem tudta megbecsülni magár a prágai operánál sem, ment onnan is el kellett távoznia. Most Kolozsváron tűnt fel és a hozzánk érkezett- levelek szerint, itt igyekszik behálózni egy jót ársas ágbelit urilányt azzal, hogy külföldre vive, világhírű filmszinész- nőr mevel belőfe. Ehhez azonban. szükséges az, hogy a lány szülei tegyék pénzzé minden ingóságukat s a pénzt adják a lányuknak, illetve impresszáriójának. A család félmillió lej értéket képviselő ékszereit pedig szinten adják át, mert arra egy film- szinészüőnek szintén nagy szüksége van. Mondanunk sem kell, hogy kissé gyanús az uj impresszárió-jelolr viselkedése és igen helyén való lenne, ha a rendőrség egy kissé érdekÜődne dolgai iránt, nehogy újabb áldozata legyen Kolozsváron a könyenhi- vő családoknak. (b a.) KOLOZSVÁR, auguszt-us 17. Minden bízom nyal élénk emlékezetében él az olvasóközönségnek Faluvégi Gizella kolozsvári urilány és szinámövendék esete, akit Kepp Richard, ugyancsak kolozsvári illetőségű egyén, fényes ígérgetésekkel és szerződéssel virr el magával az országból, azzal, hogy az egyik igen jónevü németországi filmgyárnál helyezi el. Közbon a hatalmas számokkal dobálózó Kepp Richard számításába valami hiba csuszhanoln be, mert -egy napon, budapesti szállodai lakásán-, agyonlőtte magát és a legsúlyosabb helyzetbe sodorra ezzel Faluvégi Gizellát is. Mint most értesülünk, körülbelül hasonló esetiek előtt állunk és Jia az illetékesek még idejében nem lépnek közbe, úgy lehet, hogy a most készülő esetben nemcsak az történne, hogy egy fiatal nőt csábítanának k'i külföldre ismeretien körülmények közé, hamem minden ingóságáról és ingatlanától fosztanák meg, úgy a kiszemelt ál dozator, mint a családját is. Több oldalról hívták ugyanis fel* a figyelmünket arra, hogy néhány hét óra gyanús fiatalember tartózkodik városunkban, aki jó megjelenésével már beférkő- zötc egy itteni úri családihoz, akinek mü- vészhajlamu leánya előtt a fényes külföldi karriert csillogtatta meg. Elbeszélései szerint igen jó viszonyban ái-I Joe Pasrer- nákka, a világhírű filmemberre!, akinek révén rendkívül előnyös szerződéshez juttathatja a filmszakmában. Elmondotta továbbá uj ismerőseinek azr is, hogy Hollywoodban 17 szobás villája van, rengereg pénze, k'-fogyhararian, gardróbja van, ide azonban csak téli ruházatával érkezhetett meg. Ennek okául inasának hanyagságát hozza fel, miután az össztetéveszretre a már kikészített bőröndöket s csak megér- kez é$o után vette észre a fatális tévedést. Vannak a figyelmünker felhivók között azonban többen olyanok, akik igen jól Ismerik a kiváló filmkörökbeni össze- kötrerésekkel dicsekvő fiatalembert. így többek között ismerik múltjának koiozs vári vonatkozásait is, armkor a helybeli törvényszék apróbb-nagyobb lopásokért és Mozik műsora: CAPITOL: Prcmierslágcr! Háború és bek*. Fősz.: Dita Parlo, I rancoise Rosa^ és föhn Lotul or. A film előtt szenzációi Param<umt v i 1 é gh iradó. RiOmuvgó: 1. A hindu síremlék, II. A* rsnapuri tigris. Mindkét rész egy dő' adásba1». Monumentális rendezésű filmsiláger. Fősz.: La lana, Kitty fant zen, Hans Srüwe és Theo lángén. Ezen filmnél a kedvezményes jegyek nem érvényesek. Helyárak 14 plusz s lej. ROYAL: Jea/n Gabin legnagyobb alakítása: Idill a hegyek között c. film* ben. (Maria Chapdaleine.) THALIA: Sz tűzadó? kettős műsor. L Shirley Temple, a világ kedvencének legújabb slágerfilmje! Shirley megmenti Amerikát. II. Sóbányák rabjai. Victor Mac Langfen és Perer Lorre világfilmje és a legújabb Metro hír* adó. Minden előadáson személyesen fellép Schirley európai riválisa, Gerő Borosa a magyar színpadok dédelgetett csodagyermeke! Előadások: 3, 6 és fél 10 órakor. SELECT: Aloma. Főszerepekben: Lloyd Nola és Tito Guizax argentínai énekes. Műsoron kívül hangos hi-radó. URÁNIA: Olympiada reljes raü, kér rész egyszerre. Egyetlen fűm, mely a népek ünnepéről készült 1936-ban. Ezt a tökéletes müvet mindenkinek látni kell. Műsoron kívül hangos híradó! Életbelépett a ce nautil mintává sár vasúti kedvezménye BUCUREŞTI, augusztus 17. A CFR vezérigazgatósága 50 százalékos vasu-i utazási kedvezményt engedélyezett augusztus 15 és szeptember 1<; között a cernăuţii árumintavásárra. Az utasoknak egész jegyet kell váltaniok cernautüg, melyeket az árumintuvásár rendezősége láttámon. Az igy láttamozott jegyekkel azután díjtalanul lehet hazatérni. javanként 2 lej. Legkisebb apróhirdetés ára 20 lej. Állástkeresők, üdülőhelyek és fürdők hirdetései, továbbá elveszett, eltűnt tárgyak miatti hirdetések szavanként 1 lej. Jeligés leve- eKre> megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portózott leveleke1 továbbítunk. Dij előre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivatalban, könyvosz- ríyyun^'ban, bizományosainknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetéseket csakis az ELLENZÉK KONYVOSZTÁLYA CLÍJJ (Piaţa Unirii No. 9.) vesz fel. Telefon: 11—99 Cimet tartalmazó hirdetésekre a választ közvetlenül a megadott címre kell irányítani! I ! VEGYES ADÁS-VÉTEL MEGNYÍLT Piaia Unirii 10. (udvarban) „Merlnotex“ szövetáruház. Valódi angol- mintájú íisz;a gyapjú „Homespun“ sportszö- veiek gyári áron kapha ók. F 351 PÓTVIZSGÁKRA bármily tárgyból, latin nyelvből érettségire is előkészítek. — Cím a a könyvosztályban. G 2883 ZSIDÓ u.icsalád komfortos fürdőszobás lakásában középiskolás di.'kf u teljes ellátást kapha . Cim a kiadóban. G 2896 alkalmazás KAUCIÓKÉPcS könyvelőt, ki mindhárom ha^ai nyelven leve ez, gyors és gépírót azon- nalra keresünk. B ztositási szakma előnyben. C m a könyvosztályban. Ko 313 LEHETŐLEG mesteritönyvvel rendelkező cukrászt keresek azonnalra vidékre. Ajánlatokat „Sürgős“ jeligére. Ko 316 GYERMEKSPORTKOCS1T jókarba i keresek megvételre. Calea Moţilor L6. G 2839 ELADÓ vagy elcserélendő negyedholda; házasfelek gyümö c ösker.tel a klinikák közelében. Str. Prof. Marinescu 48. G 2S97 EGY nagy utcai szó'-a vil annyal azon- nalra kiadó. Marechal Foch 32. G 2893 KIADÓ különbé járatú bútorozott szoba 2 személy részére is, Str. Tebej 17. sz. Grigo- i rescu-negyedben. G. 2871, ÍNYAR ALÁS LEGKELLEMESEBB magaslati üdülő koiozs,áriak iák Stana ( ud. C uj). — Fenyők között nyön/örü fekvésű dr. Ferenczy- illában, elsőrendű ellátás. Ko 314 CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 17. BUCUREŞTI. 7.30: Ritmikus- torníu, hangverseny, tanácsok. 13: Kulturális hírek, .sport. 13.10: Déli lia/ngverseny. Közl>en: Sporthírek. 13.40: Hamgiemezek. 14.15: Hírek. 14.30: Hanglemezek. 15: Hírek. 1Ö.45: Előadás. 19: Csevegés. 19.17: Hanglemezek- »0.05: Felolvasás. 20.20: Román dalok. 20.40 Xilofon-Móló, 21: Hanglemezek. 22: Hírek. 22.15: Hanglemezek. 23.15: Német dalíe- mezek. 23.30: Román est Németországnak. Majd: Hírek idegen nyelveken. Utána: Köz- lemén yek. BUDAPEST. 7.45: Toama, hírek, hanglemezek, étrend. 11: Hirok. 11,20 és 11.45: Felolvasás. 13.10: Katomozene. 13.40: Hírek. 17.15: Háztartási e'őadás. 17.45: Hírek. 18.10: Tamási Áron elbeszélése. 18.35: Magyar nótáik. 19.45: A magyar válogatott vivők készülődése a világbajnokságra). 20.15: Hírek. 20.25: Szalonzene. 21.35: Az én rádióműsorom. 22.40: Hírek. 23: Jazz. 23.40: Hírek idegen nyelveken. 24: Rendőrzenekar 24.20: Olaszaiyellviü előadás. 1.05; Hírek. PÉNTEK, AUGUSZTUS 18. i BUCUREŞTI. 7.30: Ritmikus tornai, hang- j verseny, tanácsok. 13: Kulturális hírek, sport. 13.10: Déli hangverseny. Közben: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. J4.15:. Hírek. 14.30: Hanglemezek. 15: Hírek. 16.45: Előadás. 19: Felo’ivasá**?'. 19.17: Hanglemezek. 20: Felolvasás. 20.15: Dalok. 20.40: Cselló- számok. 21.05: A szevililöj iborMy, opera hangle mezekről. Majd: Hirétk idegen nyel- seken. Utána: /Közlemények. BUDAPEST. 7.45: Torna, hírek, hanglemezek, étrend. Ili Hírek. 11.20 és 11 45 Fe’oivasits. 13.10: Énekszámok. 13.40: Hí rek. 14.30: Szalonzene. 15.30: Hírek, 17.25 Diákfólórn. 17.45: Hirek. 18.10: Versiek 18.30: Indulók. 19: Emlékezés I. Ferenc .Tó zsefre. 19.30: Sport. 19.45: Versiek. 20.15 Hirrik, 20.25: Hangverseny zenekar. 21.30 TI vígjáték. 22.40: Hirek. 23: Cigányzene. 23.40: Hírek idegen nyelveken. 24.25: Hanglemezek. 1.05: Hírek. SZOMBAT, AUGUSZTUS 19. BUCUREŞTI. 7.30: Ritmikus/ torna/, hangverseny. tanácsok. 13: Kuliturólis hírek, sport. 13.10: Déli hangverseny. Közben: Sporthíreik. 13.40: Hamlgíamezek. 14.15: Hírek. 14.30: Haniglemezek. 15: Hírek. 16.45: Előadás. 17: Az ország őrségié szervezet órája. 18.15: A munka és öröm szervezet órája. 19.15: Tánczene. 20: Felolvasás. 20.15 ■Dalok. 20.40: He/gedüszámok. 21: Üzenetek. 21.15: Szórakoztató zene. 22: Hírek. 22.15: Tán ele mezek. 23: Hirek. 23.15: Vendéglői zene. 22: Hírek. 22.15: Tán elemezek. 23: Híreik. 23.15: Vendéglői zene. Majd: liirek idegen nyel veken. BUDAPEST. 7.45: Torna, hírek, hanglemezek, étrend. 11: Hírek. 11.20 és 11.45: Felolvalsás!. 13.10: PostáS'zenekar. 13.40: Hirek. 14.30: Hanglemezek. 15.30: Hirek. 17.15: Egzotikus mesék. 17.45: Hirek. 18.10 Hanglemezek. 18.25: Előadás. 18.50: Szalonzene. 19 45: Eszperantó előadás. 20.15: Hírek. 20.25: Külügyi negyedóra. 20.40: Magyar nótiaesit. 21.15: Történelmi hamgjátók. 22.40: Hírek. 23: Operaházi zenekar. 23.40: Hírek /idegen nyelveken. 24.30: Cigányzene. 1.05: Ilinek. —