Ellenzék, 1939. augusztus (60. évfolyam, 173-199. szám)

1939-08-15 / 185. szám

19 3 9 augusztus 15. ELLENZÉK Letartóztatták a kattowitzi német bank igazgatóját és pénztárosát [VARSÓ, augusztus 14. (Rador.) .4 Havas-ügynökség jelentése szerint a lengyel hatóságok erélyesen küzdenek, hogy visszaverjék azt a támadást, amely a lengyel állam hitele és pénzegysége ellen irányul. Szombaton ház­kutatást tartottak a kattowitzi német bankban, ahol 92.000 ezüst zlotyt ta­láltak. A bank igazgatóját és pénztárosát letartóztatták. Ulabb lopások a kolozsvári strandon Tizennyolcezer 'ejes zsebórái loplak e! az egyik kabinból KOLOZSVÁR, augusztus 14. Az utóbbi hetek' n feltűnően elszapo­rodtak a lopások a városi strandfürdőben. Alig múlik el egy nap, Ihogy egykét ká­rosult- ne 'legyen félj lengést a rendőrségen az ismerétben fosztogatók ellen, akik a gyenge takarta! ellátott kabinokból eleme­lik az értéktárgyakat és pénzeket. Tegnap újabb kér esettel szaporodott a strandom elkövetett; bűncselekmények sorozata. R°" man- Isi la dicsőszentmártoni kereskedőnek Kolozsváron voiltak ügyes-bajos dolgai s miután vasárnapra is itt maradt, elhatá' rozita, hogy megtekinti városunk partfür- dőjét is. Ki is mwt a strámdra, az esti öl' tözködésnéi azonban- nagy megdöbben-és­Sei állapította meg. hogy időközben ellopták kabinjából 18 ezer lej értéket képviselő briüiáns kövekkel kirakott arany zsebóráját. Nussbaum Dávid Regina Maria utca 18 szám alatt lakó kereskedőnek az eddig még ismeretlen tettesek 260 lej készpénzt és 1500 íej értékű ezüst zsebóráját emelték d- A rendőrség mind a kél esetben jegyző­könyvet vett fel a bejelentésekről és meg­indította a nyomozás!* 1. A strandod ók érde­kében azonban szigorúbb ellenőrzést ké­rünk a partfiirdőben. Állítsanak ren>dő>- őrszemeket, vagy polgári ruhás derek1! ive­ket, akik állandó megfigyelés alarc lartsák a kabinok ab A város ugyanis a t6 tejes belépőjegyek árán amúgy is olyan nagy keresetre tesz szert a partfürdőben, hogy nyugodtan fizetheti a kíilöw kirendelt rendőrségi személyek napi diján vagy ki­szállási dijait. Tizenhárom halottja ét harmincnyolc sebesültíe van a Bucureşti—Nagy­szeben között közlekedő szemily­vonat kisiklásának Pietroaia állomáson vasárnap hajnali 3 órakor történt a borzalmas szerencsétlenség. — A piteştii kópnázakba szállították a sebesülteket Mimi f8safv€2frlgazga(0 személyesen wciefii a vizsgálatot BUCUREŞTI, augusztus 14. Rettenetes szerencsétlenség történt vasárnap hajnalban 3 órakor Pietroaia állomáson, A Bucureşti—Nagysziebeu között közlekedő személyvonat kisikíotit és a balesetnek 13 halottja és> 35 sebesiiltje van .A borzalmas katasztrófáról az alábbi jelentésünk számol be: A kaíasztréía részletes A 2.001 számú személyvonat, amely szombaton éjfél után indult Bucuresti- ből Szebenbe, Pietroaia állomáson ki« siklott. A 16 vagonból álló vonat ketté­szakadt, több kocsija felfordult és ösz- szatört. Azonnal megkezdődtek a men- ,tési munkálatok és az Összetört vágó­inak alól a mentőosztagok tagjai bor­zalmasan összeroncsolt testű halottakat , szedtek ki, szániszerint tizenhármat és 1rengeteg sebesültet, akiknek száma el- Iéri a harmincötöt. Irtózatos képet mu­tatott a fákíyafényben a kicsiny álló- -jnás, amelynek két első vágánya el volt torlaszolva a szerencsétlenül járt • vonat romjaival. A sebesültek jajgaíá= sa messzire hangzotít el és kísérteties (látványt nyújtottak a fáklyafény mel = lett dolgozó mentőosztagok. Az állo­mási irodák rövidesen véres, jajgató se= jbesőitekkel telitek meg és a mentővo­nat, valamint a környék orvosai fárad­hatatlanul kötözték a sebesülteket. A harmincöt sebesült közül nyolcnak ál“ lapota súlyos. A sebesülteket reggel 7 óra 45 perckor szállította el a men- ► tővonat. j A pietroaia! állomásfőnök vallomása szerint a szerencsétlenség hajnali 3 órakor történt. A vonat előirásszerüen ,a második vágányra futott be. Amikor a mozdony a bejáró váltóját elhagyta, váratlanul kisiklott és mintegy 50 métert futott a talpfákon, majd fel­borult, maga után rántva a szerko­csit. { A podgyászkocsi teljesen összetört, úgyszintén a turnu-magureleh III. osz­tályos -közvetlen kocsi. A szétment ko­csi széttört ablakai több utast halálo­san megsebesítettek és a széttört pa­dok szilánkjai szintén több utast meg- I öltek. HELYSZÍNI VIZSGÁLAT ■ A pietroaiai állomás főnöke a szerencsét­lenségről táviratilag rögtön értesítette a vasutvezérjgazgatóságot, ahonnan rögtön segélyvonatot küldtek a helyszínére. A se­gélyvonattal érkeztek Pietiroaíába a forgal­mi, a pályafenntartási, a vontatási és az 1 orvosi vosuti ügyosztályok igazgatói. Ma- covei vasutvezérjgazgató b megjelent a sze- rencsétíenség színhelyén és az ő vezetésé­vel a fentemlitett ügyosztályok igazgatói (megejtették az első helyszíni vizsgálatot a tzerencsétlenség ügyében. Miután a segélyvonaton érkezett orvo­sok, valamint a közvetlen környék orvosai elsősegélyben részesítenék a sebesülteket, a segélyvonat felvette a nyolc súlyos sebe­sültek, akiket kórházba szállítottak. Â szerencsétlenség következtében for­galmi zavar állott be, amely vasárnap dél­előtt fél 12 óráig tartott!, mig a pályáról cltisztították a romokat és helyreállították a megrongált pályarészeket!. A 2.001, 2002, 206, 1.006, 104, 1092, és 101. számú vo- natotv vasárnap a késő délelőtti órákig át­szállással bonyolították le a forgalmat. A Simplon express volt az első vonat, mely­nek utasai átszállás nélkül jutottak át Pietroaian keresztül utazásuk célja felé. ÚJABB HIVATALOS JELENTÉS A KATASZTRÓFÁRÓL A pieţroâiâi szerencsétlenségre vonat­kozólag lapzárta előtt még az alábbi jelentések érkeznek: A mentési munkálatok lefolytatása után megállapították, hogy a sebesültek száma nem 3J, hanem 38. Vala­mennyi sebesültet elsősegélyben részesítet­ték a mentővonat orvosai, majd á kórházi ápolásra szorultakat beszállították a piteş­tii Braüauu és a katonai kórházba A ka­tasztrófa 13 halottjának eltemetésére az ügyészség megadta az engedélyt. A szeren­csétlenség okának kivizsgálása folyamatban van. A vizsgálat eredményéről még semmi hir nem szivárgott) ki. n Egisesüi-MsiaoMtan a Mggaftisríaioit WASHINGTON, augusztus 14. (Rador.) Szombat éjszaka kezdődtek meg az Egyesült=Ánamok hadseregének hadgyakorlatai a keleti tengerparton. A hadgyakorlaton 70.000 ember vetít részt. [ I Nagyszabású mngoíetíemes tüntetés Pekmgbem PEKING, augusztus 14. (Rador.) Tegnap hatalmas angolellenes tüntetés I volt Pekingben, ahol több mint 50 ezer kínai és ezer japán vett részit a tűn« 1 tető felvonulásban. A tüntetők hatalmas táblákkal vonultak fel az angol kö« vétség elé. A táblákon ilyen felírások voltak: Le Angliával! Büntessétek meg Angliát! Az UGIR beadványban kén a kolozsvári iparkamarától, hogy az állampolgársági felülvizsgálásnál ne számítsa fel a cégjegyzési illetéket KOLOZSVÁR, augusztus 14- Ismeretes, hogy a kolozsvári kereske­dő! mi és iparkamarához tartozó várme­gyék területén most van folyamaiban a. zsidó cégtulajdonosok, igazgatósági tagok 1 és cégjegyzők állampolgársági he yzeíé nak igazolása, melynek megejlésére a ka­mara legutolsó határidőnek augusztus 15-ilcét jelölte meg. A kamara az igazo­lás alkalmával az 1939. április Tig életbe­lépett bélyegtörvény módosítás negyedik szakaszának 30 ik pontja értelmében az állampolgársági igazolást olybá tekinti, mintha ezáltal az -illető cégek cégjegyzé­kébe megjegyzést (menţiune) iktatnának be és ennek alapján megköveteli a cég bejegyzési illeték lefizetését. Ez az illeték egyéni cégeknél mintegy 400 lej, inig a, társas cégeknél az alaptőke nagyságától fii a<T lu£r>­Az UGIR kolozsvári igazgatósága au­gusztus 12 "ék én beadványt intézett a ko­lozsvári kereskedelmi- és iparkamara el nökségéhez. amely lényegében a kővet­kezőket tartalmazza: A fővárosi iparkamara a zsidó cégtu­lajdonosok, igazgatósági tagok és cég­jegyzők álla j npolgársági helyzetének meg­állapításánál a módosított bélyegtörvény, 4 ik szakaszának e'sö pontja értelmében csak egyszerű kérvénybélyeget követel és nem tart igényt a cégjegyzési illeték *e rovására. A fővárosi kamara ezenkívül az állampolgársági igazolást nem tűzte, semmiféle határidőhöz. Erre való tekin­tettel az T'GIR tagvállalatainak képvisele­tében azt kéri a kolozsvári kamara elnök-j ségétől, hogy a fővárosi kamarához ha-: soidóan ne számítsa fel a teljes cégjegy-j zési illetéket s ezenkívül ne tűzzön- záros; határidőt az ígazo'ás elfogadására. Értesülésünk szerint az UGIR bead­ványa ügyében a kolozsvári kamara el­nöki tanácsa közelebbről ülést fog tar­tani. Etiópiába telepítik a kiván­dorló osztrák zsidókat BÉCS, augusztus 14. (Rador.) A Havas távirati ügynökség értesülései szerint a „Gil Demeester“ nevű szervezet most hajtja végre aa tervet, amely a zsi­dók Etiópiába való letelepítésére vo­natkozik. Ez a szervezet az osztrák zsidók kivándorlását intézi. Szász Árpádnak, a vesse- lenpt-koneáium igazgató­isnak megfâsasziâsas Vásárhelyi püspök is megerősítette KOLOZSVÁR, augusztus 11­A zilahi Wesselényí-kollégi umban a napokban került sor az igazgatói áliás betöltésére, amely Végh Samu igazgató nyugalomba vonulásával üresedett meg. Erre a nagyfcaitossáigu állásra a kollé­gium elöljárósága egyhangúlag a kiváló tehetségű Szász Árpáid tanárt válas-totta meg. Szász Árpád az ifjú tanár generá­ciónak egyik legkiemelkedőbb alakja, amit igazol az is, hogy erre a felelősség- teljes állásra a^g 35 éves korában válasz­tották meg. Szász középiskoláit a nagy- enyedi Bethlen-kollégiumban végezte, egyetemi tanulni anyait pedig Kolozsvá­ron, ahol a román nyelv és ircdalomból „summa cum lauda“ tette le szakvizsgáját. A tanári képesítőt (capacitate) 1931-ben szerezte meg, amely vizsgán az összes jelöltek kö-iil az ehö lett az egész ország­bem. Szász Árpád 1929 ólai teljesít szol­gálatot a Wesselényi-kollégiumnál, ahol kiváló, képzettségénél és kellemes modo­ránál fogva, nemcsak tanártársainak, ha­nem az egész város közönségének meg­nyerte szeretetét és bizalmát. Kiválóbb és tehetségesebb embert tényleg nem is vá­laszthattak volna erre a nagyjelentőségű áfásra, aminek eredményét a- Egyház- kerület is örömmel vette tudomásuk Ér­tesülésünk szerint Vásárhelyi János püspök örömmel erősítette meg S:ás~ Ár­pádot igazgatói állásában, mert biztos kezekben látja az ősi hires gimnázium sorsát. Szász Árpád kiválóságait még az is enie’i, hogy nemcsak tanárságának éh hanem a magyar ügyek intézésében *s kiveszi a részét és azokban mindenütt vezetőszerepet visz.------- 1 ■■■anMaWBBBBBMCT"1"11 ------­IDŐJÁRÁS. Bucurestiből jelenek: Emel­kedő légnyomás, többnyire derült égbolt és északnyugati légáramlás mellett a meleg emelkedése várható. Bucure stábén vasár­nap délben a hőmérséklet 31 fok volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom