Ellenzék, 1939. július (60. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-23 / 166. szám
19 39 iu 11 vs 3 3. ELLEENZÉK 9 m i ■>q bi ad sn ' <L \k »IT Üj' in LONDON, július hó. Az angol kormány türelme kemény próbára teszi az angol közvélemény idegeit. A közelmúltban a kormány számára aránylag könnyű volt, hogy az újból és uiból kirobbanó koníliktu- sok folyamán kitartson következetes békepolitikája mellett. Ezek a törté» nelrni események, akar Abesszínia, akár Spanyolország, Csehszlovákia, vagy Albánia volt a színhelyük, az angol nagy tömegeket aránylag hidegen hagy» Illák. A természetszerűen megnyilvánuló érdeklődés-, sajnálkozás, sőt esetMost azonban egész más a helyzet. Hiába öszitökéli a kormány nyugalomra az angol sajtót és igyekszik a sajtó ezt a tanácsot megfogadni, a távolkeleti események önmagukért beszélnek. Az angol polgár évszázadokon keresztül megszokta, hogy a brit útlevélnél hathatósabb védelem nincs széles e világon. Egy-egy angol misszionárius fogságbavetéséért hadihajókat mozgósítottak, angol polgárok megkinozta- itásáért vagy éppen meggyilkolásáért szörnyű háború kockázatát vállalta magára a brit birodalom, minden egyes brit alattvaló sorsát az angol kormány nemzetii ügynek tekintette és még a birodalom politikai és gazdasági érdé- keit is kockáztatta veszélyeztetett állampolgáraiért. Még csak nem is olyan régen tor* Mindezzel természetesen az angol kormánynak is tisztában kell lennie. Chamberlain maga is kétszer használta beszédeiben az ő szájában különösen erősen ható kifejezést, a japánok „intolerable act“»jairól, vagyis tűrhetetlen tetteiről. E megállapításnál azonban alig ment tovább. Ebből pedig a közvélemény méltán azt következtetheti, hogy a kormány (tűri, amit maga is tűrhetetlennek tart. Persze napról** napra elhangzanak angol diplomáciai tiltakozások, néhány erőlshangu jegyzék is elment Tokió címére, de nemcsak hogy az elégtétel maradt el, hanem mind a mai napig továbbfolytatódnak az angol polgár becsületét, testi épségét és gazdasági érdekeit sértő eseménj'ek. A kormány pedig —- legalább is a nyilvánosság úgy látja — ezt tétlenül nézi és hajlandó napirendre térni minden erőszakosság és sérelem fölött, hacsak Japán kész arra, hogy tárgyalásokba bocsátkozzék a tiencsini viszály lokalizálásáról és békés elintézéséről. Az angol hidegvér és az angol fegyelem még elég erős ahhoz, hogy kordában tartsa a felkavart indulatokat. De már nem sokáig. A kormánypolitika és a néphangulat között a tiencsini jelenségek nyomán egyre súlyosabb ellentét bontakozik ki. A közvélemény most sem a világpolitikai ösz- szefüggésekkel törődik és nem merül el a távolkeleti konfliktus diplomáciai és stratégiai kihatásainak latolgatásába, hanem csak azt látja és hallja, hogy nemzedékek óta először, szabad prédává váltak angol állampolgárok, a brit birodalom megtorló keze pedig nem emelkedik sujtásra érdekükben. (A kormány azonban, ameddig erre csak módja nyílik, ellenáll a megtorlást és elégtételt követelő tömeghangu» latnak. Még csak a Japán ellen foganatosítandó gazdasági rendszabályokról sem esik ezidőszerint szó, pedig Angliának módjában állna, hogy a japán kivitelt sújtó gazdasági retorziókkal megingassa Japán pénzügyi helyzetét. Egész sereg, az ország gazdasági élete számára nélkülözhetetlen nyersanyagban Japán rá van utalva a brit világbirodalomból való importra, mindenekelőtt az Ausztráliával és Indiával való szoros kereskedelmi kapcsolatra. A japán költségvetés szempontjából pedig felmérhetetlen fontosságú a brit birodalom részei felé irányuló export, mely nemes Valutákkal *«tja el a hosszúra nyúló kinai háború következtében kimerült japán pénztárt. Londonban azonban tisztában vannak azzal, — az Olaszországgal szemben életbeléptetett szankciók tanulságait nem felejtették el — hogy gazdasági megtorló rendszabályok csak akkor lehetnek hatásosak, ha azokat a legszélesebb alapon és yasszigorra) hajtják leg megdöbbenés nem fokozódott tö- megindulattá. A vilápolitikai összefüggésekre a tomeghangulat még egy olyan politikailag iskolázott országban, mimt. Anglia, sem reagál elemi erővel. I Például hiába szónokoltiak a paria1 mentben, hogy az abesszin kérdés ilyen meg olyan fontos a brit világbiroda* lom számára, hogy a Nílus forrásvidéke felett való idegen uralom Egyiptomot veszélyezteti és ez a veszély végzetes lehet a brit világbirodalmat ösz- szekötő viziutakra, az ilyen bonyolult 1 tént, hogy Anglia minden diplomáciai I és gazdasági összeköttetést megszaki- ' tolt Oroszországgal, mert az u. n. i Vickers-per folyamán Moszkvában letartóztattak néhány angol mérnököt. Most pedig az árrtuló angol nyilvánosság nap-nap után olvassa a tiencsini rémhíreket. Egy előkelő angol hölgynek japán katonák és vigyorgó kinai kulik szemeláífára kellett csupaszra vetkőznie, vagy féltucat angol urat véresre pofoztak a tiencsini koncesszió kapui előtt, másokat ütlegelésekkel le* vetkőzésre kényszerifettek és ruháikat kihajították az utca porába. Egy állítólag ártatlanul elfogott angol állampolgár belehalt a japán bajonettek által okozott sérüléseibe, egy angol tisztviselőt bevert fejjel vetettek fogságba és napokig éhezíettek. .Másokat végre. Ez pedig csak blokád formájában volna lehetséges, a blokád pedig törvényszerűen háborúhoz vezet. Az angol kormány meg van győződve arról, hogy a mai világhelyzetben nem lehet többé elszigetelt háború. A fegyveres összeütközés Japánnal előbb- utóbb, vaiószimileg pedig már igen hamar, világháborúhoz vezetne. A távolkeleti és az európai helyzet szoros összefüggése nyilvánvaló. Ameddig Európában nem stabilizálódik annyira az állapot, hogy az angol „Home Fleet“ és a földközitengeri hajóraj európai vizeken lekötött egységei a Távol-Keleten állomásozó brit flotta elgondolásokat a közvéleményt alkotó munkás, kisiparos, farmer r.tb. aligha tudja megérteni. És ha megérti, egy só hajtással napirendre tér fölötte, azzal a meggyőződéssel térvén vissza munkájához, hogy a béke mégiscsak fontosabb. Ügyes propaganda persze felhevithette volna a szenvedélyeket, de miután a kormány aktivitása mindezekben a kérdésekben a béke meliett sorakozott fel, a közvélemény a sóvárgott nyugalmi állapot vonzóerejénél fogva rendre beletörődött a megvál- tozhatatlanba arra kényszeriteítek, hogy csupasz lábbal égő cigarettákat oltsanak el... És igy tovább! (Nem az a kérdés és mi nem is bi- rálhatiuk el, hogy mennyiben felelnek meg a tiencsini híradások a valóságnak, vagy hogy mennyiben indokolt a japánok magatartása. A tény csak any» nyi, hogy az angol közvélemény előtt a sajtó tükrében angol állampolgárok tömeges megszégyenítésének, megki- noztatásának és megalázásának képe alakul ki. A képnek különösen bántó hátterét az Angliával szemben rosszindulatú külföld gúny-kacaja szolgáltatja, melynek uiból és újból tápot adnak az angol presztízs helyrehozhatatlan sérelméről szóló rádiókommentárok, vezércikkek és egyéb sajtóhangok. segítségére siethetnének, Angliának még súlyos presztizssérelmek árán is az időleges megegyezést kell keresnie Japánnal. A méitán nagyfoníosságunak tekintett Singapore! konferencia a tá- volkeíeti stratégiai helyzet megvitatására gyűjtötte egybe az ázsiai angol és francia szárazföldi, légi és tengeri haderők parancsnokait. Ez az értekezlet, nji-nt ahogy előre látható volt, a maga meghatározott kereteiben, sikerrel végződött. Az angol és francia katonai szakértők részletesen kidolgozták a két ország rendelkezésére álló haderejének teljes koordinációját a veszély esetére. Megállapították, hogy a két nyugati nagyhatalom a singaporei fíotíabázis 'tökéletes kiépítése révén sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint volt néhány évvel ezelőtt, amikor a singaporei építkezési elhanyagolása — ami főleg az angol szocialista kormány bűne volt — megfosztotta az angol flottáit a sikeres operációkhoz szükséges támponttól. Viszont a japánok sem maradtak tétlenül. Earl Beaty, a világháború nagy angol tengernagyának fia épp a napokban mutatott rá a Daily Telegraphban, hogy milyen veszedelmesen közeledett Japán folytonos expanziója révén a brit világbirodalom csendesóceáni alkotórészeihez. Japán véglegesen birtokába vette az eredeíiI leg csak mandátumként átadott egyko- j ri német gyarmatokat, a Marschall. és Caroline-szigeteket. / Ezeken a szigetcsoportokon a japánok megerősített flottabázisokat, ka- tanai repülőtereket létesítettek és ezáltal körülbelül 3000 kilométerrel közelebb jutottak Uj-Guineához, Ausztráliához, Uj-Zélandhoz és a nyersanyagban nagyon gazdag Fidzsi-szigetekhez. Pár hónap előtt a japánok megszállták a Kína legdélibb pontjával szomszédos Hainan-szigetet, melyet ugyancsak had- műveleti támponttá építettek ki. Innen már csak ezer kilométer az ut Singaporeig és még sokkal rövidebb Franciaország indokínai gyarmatáig. A legújabb japán hódítás az apró HITLER LÁTOGATÁSA EGY KÉPKIÁLLITÁSON Néhány nappal ezelőtt Hitler vezér meglátogatta a nagy német mükiállitást. Jelen képünk Hitler vezért ábrázolja a kiállításon, amint Fritz Erîer műn* cbeni festő róla készitettj oíajportréjs előtt áll. Spratley-s/iget megszállása volt, mely a japán flottiát 300 kilométernyi közelségbe hozta brit Észak-Borneohoz, ahol a japánok bőségesen megtalálnák azt, amire a legnagyobb szükségük van: a nyersolajat. Mindennek következtében az egyesült angol és francia távolkeleti tengeri haderők roppant feladattal találnák magukat szemben a Japánnal való ellenségeskedés megkezdésekor. Francia-indokinát, az angol Észak-Borneőt, Fidzsi-szigeteket, Llj»üuineát: és mindenekelőtt az elsősorban veszélyezte“ tett egész ausztráliai domíniumot kellene védelmezniük az utóbbi években páratlan arányokban fejlesztett japán tengeri és légi haderők ellen. Kétségtelen, hogy Nagy-Rritannia és Franciaország sikeresen szembeszállhatna Japánnal, ha teljes haderejüket, vagy legalább is annak jelentős részét küldhetnek akcióba. Viszont, épp mint már az előbb említettük, az európai helyzet mindkét flotta jelentős részét leköti az európai vizeken. Tehát a két nagyhatalom távolkeleti hadereje legfeljebb a bár modern, de aránylag jelentéktelen ausztráliai hajóraj segítségére számíthatna. Az ekképen rendelkezésre álló együt. tes haderők ideig-óráig feltartóztatnák a japán előnyomulást, de nagy kérdés, hogy képesek volnának*e a végleges ellenállásra, mindenekelőtt pedig a támadó jellegű ellenakcióra. A kép természetesen megváltoznék, ha az Egyesült-Államok felsorakozna Anglia és Franciaország mellé. Az amerikai flotta beavatkozása már eleve eldön- tené a háborút. A három nagyhatalom túlsúlyával szemben Japán tehetetlen volna. Csakhogy az angolok époly kevéssé számíthatnak az Egyesült-Államok segítségére, mint amennyire a japánok arra, hogy az Egyesült-Államok nem fog beavatkozni. Vagyis a jelenleg döntőszerepet játszó tengeri hatalom szerepe egyelőre még teljesen tisztázatlan. j Az amerikai közvélemény, bármenynyire is támogatja érzelmileg és hangulatilag a nyugati demokráciákat, a világháború tanulságai folytán, visszariad attól, hogv' megint egyszer úgynevezett „európai érdekeket“ szolgáljon. Tehát az Egyesült»Ál!amok be* avatkozására csak akkor kerülne sor, ha a japán agresszió már amerikai érdekeket fenyegetne. Minden jel arra vall, hogy a japánok, ameddig csak lehet, mindent el fognak követni, hogy az Egyesült-Államok Jegsajátabb érdé- keit kíméljék. Persze az ellenségeskedések folyamán előállhat egy olyan helyzet, hogy a japánok minden igyekezete ellenére, az Egyesült-Államok veszélyeztetettnek látják majd csen* desőceáni pozíciójukat — ez úgy a Kínába beruházott amerikai tőkére, mint az amerikai érdekkörökhöz tartozó Fülöp-szigetekre vonatkozik — és beavatkozásukkal eldöntik a háborút. Az angol kormány azonban csak adott tényekkel számolhat, nem pedig a jövö ismeretlen lehetőségeivel és feltételezéseivel. Az adott tények pedig arra vallanak, hogy mindaddig, mig a háború általánossá válásának veszélye fennáll, a brit birodalom nem kockáztathatja meg a Japánnal szemben való háborút. így fog ez mindig maradni? Nem. Flottapolitikai szempontból a helyzet körülbelül 2—3 éven belül megváltozik. Az angol flottaépi- tési programmal Japán nem tarthat lépést. Az iramot csak egyetlenegy nagyhatalom birja és ez az Egyesült-Államok. 194I—42-ig számtalan egyéb ki* sebb flottaegységen kiviil harcképes állapotban lesz már a brit flotta négy legmodernebb tipusu uj óriás csaíaha* jója, melynek üzembehelyezése lehetővé teszi majd a távolkeleti angol ha* jóraj nagymértékű megerősítését. Ezzel az arány lényegesen eltolódik a brit—francia hatalmi csoport javára. Az angol kormánynak mindezt mérlegelnie kell. A világbirodalom fennmaradásának szempontjából még mindig a kisebbik rossz a pillanatnyi sé* relmek türelmes elviselése, mint a kiszámíthatatlan kockázat vállalása, melynél az esélyek nagyon is megoszlanak. Államférfiak, akiknek világrészekben kell gondolkodniok, nem folytathatnak érzelmi politikát. A brit presztízs időleges feláldozása a brit világbirodalom megmentését jelent* heti. A Tiencsinben büntetlenül megalázott angol állampolgárok tudtukon kiviil a brit világbirodalmi érdekek mártírjai. Hiába háborog a 'nemzeti szolidaritásában és nemzeti önérzeté' ben sértett angol közvélemény, a nagy összefüggéseket ismerő birodalomkormányzat tudja, hogy várni kell. Várni, de nem felejteni. Ráskay László.
