Ellenzék, 1939. április (60. évfolyam, 75-99. szám)
1939-04-06 / 79. szám
T939 április 1. RLZ15NZ1BK Orvosolta a Mrdlgl ftcsgtarfosag a szatmári Kisebbségi isífoiax sereiméi SZATMÁR, április j. Min* ismeretes, a szatmári kisebbségi, is-,., kólák panasszal fordultak a királyi bely- tartóhoz, hogy a város ez évben is csak 50 ezer dejt volt fel a (költségvetésbe az összes szatmári kisebbségi iskolák anyagi lárno- gaitása cimén. A panaszt a királyi helytartóság magáévá tette és utasította a városit, hogy az összeg háromszorosát, ifo ezer lejt állítson be erre a célra az uj pénzügyi év költségvetésébe. E>e orvosolja a királyi heQy1 art óság a város 37 rryügdijasániak sérelmét is. A nyugdija' sok iflelmények ugyanis már évekből ezelőtt 12 százalékkal fellett volna emelni. A város azonban nem telit eleget a felsőbb Utasításnak cs következetesen minden évben a régi 'összegei vette.be a köliwégvetés- be. A nyugdíjasok azonban állhatatosan követelték leljes jogaik megadását.,így .történt azttán, hogy a város ezidei költségvetésébe már a felemelt nyugdijat tüntette fel. A királyi helytállóság * költségvetés felülvizsgálása után . utasította Szatmár város vezetőségét, hogy iái 12 százalék emelés áh ital mutatkozó nyugdijkülönbözelet négy évre visszamenőleg fizesse ki a 37 városi nyugdíjas részére. Ez a nem várt halt ár ozat. most 400 ezer lejjel1 terheli meg a város költségvetésé^. — A királyi helytartóság egyébként 620 ezer lejjel csökkentette a város költségvetését, amelynek végösszege .igya zs millió lejt sem éri ed1. ígéretet tett es kisebbségi miniszter es zállampolgársági névjegyzékből kimaradt magyarok ügyének rendezésére KOLOZSVÁR, április 5. Egyes napilapok közölték a belügyminiszter 6.122 A.—1939. sz. március 24-én keit s az állampolgárság elnyerésére vonatkozó rendeletét. Ezzel kapcsolatosan a következőket tartjuk szükségesnek leszögezni: Amint sajtójelentésünkben közöltük, március 28-án a NUF magyar igazgatósági ési tanácstagjai kihallgatásra jelentek meg dr DragomLe Silviu kisebbségi miniszternél. Ez alkalommal komoly ígéretet kaptak, hogy az állampolgársági névjegyzékből kimaradtak ügyét külön rendelettörvény» nyei fogják rendezni. A fent idézett belügyminiszteri rendelet amely különben csak a f. évi január 20-i állampolgársági törvény egyes rendelkezéseit ismerteti, március 24-én jelent meg s igy nem pótolja a kilátásba helyezett rendelettörvényt. | Bíróság elé állítják azokat a vállalatokat, akik nem veszik vissza a behívott afclmazotiakat BUCUREŞTI, ®Pr'hs 5. Ralea munkaügyi miniszter tegnap rendeletet küldött az ország összes munkakamaráihoz, amelyben közölte, hogy az ősz szes vállalatok,^ gyárak és üzemek kötelesek szolgálatba visszavenni a katonai összpontosításra behívott alkalmazottaikat. Akik ennek a rendelkezésnek nem tesznek eleget, azokat bíróság elé állítják. öngyilkosságot követett el a részeg bár-vendég, amikor igazoltatni akarták Készpénzzel fizeti a hadsereg a refwfrált állatokat és tárgyakat ARAD, április 5. Rejtélyes hátterű öngyilkosság ügyében indított nyomozást az aradi rendőrség bűnügyi osztálya. A hétfőről keddre virradó éjszaka megtartott razzia során az ellenőrző közegek az egyik búrban egy 35—40 év körüli férfit találtak, aki hangos zeneszó mellett mulatozott a helyiség táncosnőivel. A rendőrtisztek igazolásra szólították fel I az ismeretlent. Az ittas állapotban levő férfi egy ideiig ijedten kutatott zsebeiben iratai után, majd kijelentette, hogy ösz- szes igazolványait az Avram lancuttér 10. számú ház második emeletén lévő lakásán felejtette. A rendőrtisztek ekkor udvariasan felkérték az idegent, hogy fáradjon el velük liakására és mihamarább essenek túl az igazoltatáson. ■ KOLOZSVÁR, április 5. Illetékes helyről nyert felhatalmazás alapján az alábbiakra hívjuk fel a magyar gazdák figyelmét: Az utóbbi napok tartományi intézkedései alkalmával a hadsereg az időlegesen rekviráJt állatok és tárgyakon kívül — amelyeket természetesen visszajuttat tulajdon nosaihoz — fogyasztási célokra igénj'- be vett állatokat, takarmányt, gabonát stb. A katonai közegeknek szigorú utasításuk van, hogy minden ilyen esetben azonnal készpénzben fizessenek. Egyes helyeken technikai okból a pénz kifizetéséig rekvirálási bonokat osztot. tak. Felhívjuk a magyar gazdák figyelmét arra, hogy a fogyasztási célokra igénybevett cikkekért kibocsátott bonokkal jelenjenek meg a körzetük katonai gazdasági hivatalánál, ahol azt nyomban kifizetik. Ha voltak esetleg olyan esetek is, amikor az elszállított cikkekért bonokat nem hagytak, ilyen esetekben szükség van a községi elöljáróság igazolására, feltüntetve a tárgyat s annak értékét. Ezt is a lehető legrövidebb időn belül be kell mutatni a katonaság gazdasági ügyosztályainál. Amikor felértek a bérház második emeletére a mámoros ember hirtelen átlépett a nyitott folyosó korlátján és a mélységbe vetette magát. Összeroncsollan terült el az udvar kövezetéin. Súlyos belső sérüléseket és koponyaalap i törést szenvedett. A mentők beszámították a közkórházba. Állapota annyira súlyos, hogy élétbenmar adásához nincs semmi remény. A megindított nyomozás során megállapították, hogy az ismeretlen férfi hétfőn délután béreit bútorozott szobát az Avram Iau cu-téri házban, nevét azonban nem mond bt meg háziasszonyának- Szobájában hagyott bőröndjében több értékes ruhaneműt és 65 ezer lej készpénzt találtak. Személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. ELMARADNAK az ügyvédi nyelvvizsgák Nagyszebenben KOLOZSVÁR, április 5. A nagyszebeni ügyvédi kamara a napokban tartotta közgyűlését. Szőnyegre hozták a kisebbségi ügyvédek nyelvvizsgájának ügyét is. A központi ügyvédi unió ugyanis leiratban kérte a vizsgák megtartását. A kamara megállapította, hogy valamennyi kisebbségi tagja beszéli az állam nyelvét s igy a nyelvvizsga tárgytalanná vált. Csak olyan esetekben folyamodnának ehhez az eszközhöz, amikor érdekelt fél kérné. össseűSkőiöSi feztifsanf iS » ma m (w » asr tv két amerikairepuBogep WASHINGTON, április 5. East Brainte közelében körülbelül 1000 méter magasságban két katonai repülőgép összeütközött. Az összeütközés következtében mind a két gép lángralobbant és égő fáklyaként zuhantak a mélységbe. A két gépen levő kezelőszemélyzet, számszerint négy ember, szörnyethalt. i Újabb határsértés a szovjet-mandzsu határon NANKING, április 5. j A Rad or távirati iroda; újabb határsér'tés- j ről számol be a szovjet—mandzsu hailár- 1 széliről. A jelentés szerint április 2-án, vasárnap 23 szovjet katona hatolt be mandzsu területre és rálövöldöztek 0 haJ tárőrökre. A meg!ámadobtak ugyancsak > -fegyvertűzzél válaszoltak az oroszok lövöldözésére. Hétfőn &z oroszok már tüzérségi ütegekkel', bombavetőkkel és gépfegyverosztagokkal vonultak át 3 Hingam tartományban lévő Liu Csa helység közelében. iSzökés közben Aláírták a magyar-szlovák határegyezményt BUDAPEST, április 5. A magyar—szlovák határmegáUapitó bizottság tárgyalásainak eredményeképen felvett jegyzőkönyvet kedden délben aláírták a magyar honvédelmi minisztérium' ban. A jeg}rzőkönyvet magyar részről Vörnle János rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter állandó helyettese és dr. Andorka Rudolf vezérkari ezredew, szlovák részről pedig 1 Wies hadosztálytábornok és Jan Schacht minisztériumi osztályfőnök ir'ták alá. A jegyzőkönyv az uj határ részletes leírása melleit a kérdés technikai vonatkozásait részletezi. A kérdéses területet ápr. 7-én adják áh A „Festi Hírlap“ a megegyezéssel kapcsolatban azt írja, hogy: „A magyar nemzet őszintén reméli, hogy a. magyar—szlovák együttműködés a jövőben teljes fesz“. Agyonlőtték Bucupssílben apyogy- szsrészno gyilkosait és holttesteiket már el is hamvasztották Ma választják meg az aj francia köztársasági elnököt j PARIS, április 5. A francia köztársaság uj elnökét ma választják meg a Versailles! kastélyban. A választás ünnepélyes eseményére már napok óta minden elő van készítve. Az elnökválasztás minden jel szerint ezúttal választási küzdelmek nélkül fog lefolyni. A súlyos nemzetközi helyzetre való tekintettel ugyanis a szenátus és a képviselőház elnöke rávették Lebrun eddigi köztársasági elnököt, hogy újra vállalja az elnökséget. Lebrun, aki a magánéletbe akart visszavonulni, engedett a kívánságnak és vállalta a jelölést. A szenátus tagjai majdnem teljességükben, a képviselöház polgári pártjainak tagjai majdnem mindannyian. Uebrunre fognak az elnökválasztáson szavazni, akit igy előreláthatólag nagy többséggel választank meg újra Franciaország köztársasági elnökévé. BUCUREŞTI, április 5- Az ílfovi törvényszék vizsgálóbírója tegnapelőtt esíte kihallgatta Gcorgetta Taimpeanu Biibicescu gyógyszerész nő gyilkosa i t, loan Huseanut és Olga Teca- cencut, akiket elfogadásuk után erős fedezettel szállítottak a fővárosba. A vizsgálóbíró cjőűt. a, gyilkosok a legnagyobb cinizmussal ismerték be a gyilkosság elkövetésének minden mozzanatát. Elmondották, hogy véres cselekedetük elkövetése után ruhájukat a jilava] úton egy tóba rejtették. A nyomozó közegeknek azonban az volt jqi gyanújuk, hogy bűntársaik is vannak és ruhájukat ott rejtették el és ezért úgy intézkedtek, hogy a gyilkosokat vezessék el a kérdéses tóhoz, hogy ők halásszák ki véres ruhanemű jóikét. Mielőtt elindultak volna, Huseanu arra kérte a vizsgálóbírót, hogy a gyógyszerésznötől elrabolt és a házkutatás sorún megtalált összegből utaljanak ki neki nagyobb összeget, hogy fogsága alatt a dohányszükséglet- teit fedezze. Kérését természetesen visszautas itatták. Ezután elindult a menet, mielőtt azonban ■a tóhoz értek volna, loan Huseanu és Olga Tecaccncu szökést kíséreltek meg, kiugrottak a rendőrök kezei közül és két irányba'igyekeztek menekülni. A rendőrök megállásra szólították fel őket és miután a felszólításnak nem lettek eleget, utánuk lőttek, d lövések mindet két gyilkost halálosan találták. Kiszál lőtt a helyszínre a törvényszék orvosa, aki a beállott hálák konstatálta. A két gyilkos holttestét beszállították a krema tóriumba, ahol tegnap már el is hamvasztották.------———------------------------------* ORVOSI HÍR. Dr. Koleszár László betegségéből felgyógyult és ismét meg-, kezdte rendeléseit. VîHanyondolălâs 153 lei. Haglestés felelősséggel. Baser GuszÄf Strada Ragina Maria 36,