Ellenzék, 1939. február (60. évfolyam, 25-48. szám)
1939-02-26 / 47. szám
1939 február 26. ELLENZÉK fféf táska BUDAPEST, február hó. Az egyik táska még a fővárosban került a vasúti szakaszba. Az az öreg házaspár rakta fel az ülés fölé, amely kiskutyával szállt fel, indulás előtt jó húsz perccel. Régimódi emberek szeretnek idejekorán bekászolódni. Nem szeretik a kapkodást, a helyeket eset- r leg elfoglalják mások, sőt némelyik anyóka fejében még az az aggodalom is megfordul, hogy hátha elfogynak a pénztárnál a jegyek. l Ezek ketten, szóval, beültek a harmadik osztályú szakaszba, a kis öreg kutyával együtt. Nagyon örerr volt már ez a kutya, elaggott egészen, alig maradt jártányi ereje. De otthon nem hagyhatták egyedül, nem lett volna, aki vigyázzon rá. A bejáró cselédnek vasárnap mindig szabadnapja volt. Elhozták tehát a vénhedt állatot magukkal, rokonlátogatóba. Mert sógorékhoz mentek ők. A táskát, amely egyelőre teljesen üres volt, azért hozták, hogy megtöltsék majd mindenféle elemózsiával, oldalassal, hagymás kolbász- szál, disznósajttal. Sógorék potom pénzen adták az efélét a pesti árakhoz képest. I A vonat aztán elindult. Hát tiz perc múlva mi történik: a kutya elkezd vinnyogni és rángatod zni. Az asszony ijedten felkapja az ölébe, szólongatla, rémülten simogatja. De a kutya már a farkát sem tudja csóválni szegény. Rúg még egy utolsót a lábával és elnyúlik. Megdöbbenve beszélnek hozzá, vizsgál- gatják, nézegetik. Hiába: a kutya kimúlt. I A z öregasszony keservesen sírni kezd, ölében az állati kis holttesttel. Már most mit csináljanak vele. Legegyszerűbb volna kidobni a robogó vonat ab- lakán. De hát ilyen kegyetlen dolgot mégsem lehet tenni. — Majd eltemetjük Györkön — szipog az öregasszony — a Paliék kertje sarkában kérünk szegénykének sírhelyet. ' * —- Jó, jó, — véli az öreg ember — de addig mit csinálunk vele? Kimúlt kutyát csak nem tarthatsz az öledben. — Betesszük szegény Picit a táskába. Hát ez nem rossz gondolat. Ideveszik a táskát, beleteszik szegény élettelen kiskutyát, visszateszik a táskát a polcra. Aztán utaznak tovább. A férfi komoran bámul ki a tájra, az asszony csendesen sirdogál. Nagyon meg lehet siratni az ilyen hit kis állatot. Hogy ennek éppen most kellett megtörténni. Két állomás múlva nyílik az ajtó. herobog rajta egy család. Papa, mama, két kamaszfiit. Nyilván kirándulni mennek. Táskájuk van nekik is. De szakasztott olyan, mint ez a táska. Vulkán-fiber, vagy hogy hív iák. Ezerszámra gyártja az ilyet a gyáros. Minden harmadik ember ilyennel utazik. A következő állomáson egész sereg turistadiák száll fel. Egész kocsira való. M egtelik minden hely, a sok batyu, meg kosár alig fér el. Az öreg házaspár némán utazik a nagy lármában. Egymáshoz sem szólnak. Gyászolják a kutyát. ] Egyszer csak, ahogy éppen áll a vonat az öregember hirtelen felugrik és megszólal: I — Itt vagyunk, az Istenért. Jól elhá- mészkodtunk. Hamar, hamar, mert indul a vonat. Az öregasszonv is felpattan. A férfi felnyúl a táskáért. M ér csak egy táska van. Az a bizonyos család az imént szállt le. Nyilván átszállanak és mennek kirándulni. Fogják tehát a holmit és ők is nagy üggvel-bajjal lemásznak, öregeknél már nem megy könnyen az ilyen leszállás. A kijáratnál ott vár a sógor. I — Jaj, Palikám, nagy bánat ért bennünket. Pici meghalt az utón. Itt hozzuk szegényt a táskában. Ha helyet adsz a kertben, mindjárt eltemetjük szegényt. j A sógor illendően sajnálkozik. Hazabaktatnak gyalogszerrel. Útközben csak a szegény háziállatról folyik a szó. Hogy milyen hűséges volt. És milyen okos. Néha éppen csak hogy meg nem szólalt emberi nyelven. De még mikor hazaérkeznek, a várakozó sógorasz- szony hangos üdvözlésére is a gyász- hírrel felelnek: Pici útközben kimúlt, ott van a táskában, mindjárt el is kell temetni. ) Hát mindjárt mennek is ki a kert végébe a táskával. A sógor ásót hoz magéval, meg valami kis ládát, amit a fásfészerhöl kotort elé. Jó lesz koporsónak. Az öregasszony kinyitja a táskát, hogy utoljára elbúcsúzzék szegény Picitől. És ahogy nyitja, meghökkenve hátrahőköl. Mert nem kutvatetem van a táskában, hanem elemózsia. Félrud szalámi, hártyapapirba csomagolt rántott csirke, néhány kovászos uborka. Meg almásbéíes. — Áz a család elcserélte a táskánkat! — kiált fel az öregember. 1 Erre a sógor, aki már elkezdett ásni, abbahagyja a munkát,. Hirtelen harsány kacagásra fakad. De úgy, hogy az oldalát fogja. — Mit nevetsz, Pali? — szólt az öregasszony kissé sértődött hangon. iÁ sógor alig tud szóhoz jutni a nevetéstől. Végre megembereli magát. Lecsillapodik. Szólni kezd. De még igy is minden mondat után kitör belőle a hahota. — Hogyne nevetnék. Elképzelem azt a családot, Papa, marna, két kamasz, ahogy elmondtátok. Kirándulnak az erdőbe, letelepszenek. Előszedik a bicskákat. Kikészítik a sót, paprikát. A két kamasz villogó szemmel várja az ételt, szinte csattog a foguk. Akkor aztán kinyitják a táskái. Urambocsá, döglött kutya van benne. És megint elkezd hahotázni, a szeme is belenedvesedik. Az öregek neheztelve, komoran nézik ezt a nagy jókedvet. — Na, jól van, hát temessük el ezt a holmit, — szól vígan a sógor — de nem itt a kertben, hanem odabenn. Ládát, ásót hóna alá veszi. Indul befele. Az öregek némán követik. HARSÁNVI ZSOLT. SCWERK •íKIJ • NEW YGM URU-»I KUTäAK Irta: HUNYADY SÁNDOR. Barátom olyan magányos, mint egy kültelki gázláng. Egyszer csak megunta az egyedüllétet és elhatározta, hogy szerez egy kutyát. Óhaját közöüte a házmesterrel, amikor éjszaka hazament. — Reggelre meglesz a kutya, nagy- ságos ur! — ígérte a házmester, aki nagyon benfentes ember a környéken. Másnap, amikor délelőtt tízkor föl- ébredt a barátom és csöngetett a reggeliért, a szobalány bejelentette, hogy megvan a kutya, sőt a kutyák. A házmester öt, részben eladó, részben aján- dókba adandó kutyát szedett össze. Lehet választani. A kávéval együtt bevezették barátom hálószobájába — amely egyúttal egyetlen szobája is — a ktstyákat. j Egy öreg, francia bulit, egy barna daxlit, egy foxit és két meghatározatlan keveredésii basztardot. A kutyák össze-vissza hemzsegtek a szobában, ismerkedtek az idegen hely iszagjaival. Majd odagyüítek az ágy elé és nézték, hogyan kávézik a barátom. Három kutya a házmester bizományi üzlete volt, kettővel eljött a gazdája is, két szegény ember. A daxlit aján- dókba adták volna, azzal a föltétellel, hogy jó helyre kerül. Nem voltak drágák. Kis összeg, amelyet kértek egy teljes, bevégzett élőlényért, amelynek szemében fölváltva félelem, ravaszság, vidámság és hűség fénye világit. A kutyák megérezték a pillanat fontosságát és mint a rabszolgák, illedelmesen ültek az ágy előtt. Soványak voltak, ápolatlanok, a szegénységből érkeztek, kettőnek a nyakán madzag volt. I Barátom a hülyeségig szentimentális. Nem tudott választani a kutyák közt. Sajnálta rnindeniket. Kiadta a parancsot: — Maradjon itt huszonnégy óráig mind az öt. Azt tartom meg végleg, amelyiket a legjobban megszeretem a próbaidő aiat. | Este lett, helyesebben éjszaka. Barátom hazament, meggyujtotía a villanyt. Ott -volt mind az öt kutya, kü- riilvetíék, szaglászták, megnyalták a kezét, gibiceitek, amig levetkezik. Barátom lefeküdt, miután kiosztotta kutyái között azt a kilenc kockacukrot, amelyet a kávéházban szedett össze. Kicsit olvasott, aztán eloltotta a vil lányt. Hallotta, hogy helyezkednek el a kutyák mindenféle ravasz helyre aludni, mint Hófehérke törpék Sötét volt, csönd. I)e mégsem az a halott, szivfagyasztó csönd, mint mikor valaki egyedül alszik a szobájában. A csöndet sóhajtás, barátságos szuszo- gás szőtte át. Barátom azt mondja, úgy érezte magát, mint egy cirkuszi szám az idomított kutyái között. Az éjszaka boldog volt. A kutyák, miután a szobalány felhúzta a redőnyt, némi nyujtózás és vakarózás után mind az ágy elé gyülekeztek, hízelegtek, tolakodtak é® intrikáltak egymás ellen, mint a capetingi francia udvar a le- ver-nél. Mondtam már a barátomra, hogy hülye? Most újra mondom. Huszonnégy óra múlva sem volt energiája választani a kutyák között. Megtartotta mind az ötöt, egyetlen szobájában, sovány kenyerén... | Ámbár talán mégsem egészen hülye. Most már legalább van komoly célja az életének. Meg kell keresnie az ebadót! 1 Egytát-étel ebéden Hitler Adolfnál BERLIN, február hó. — A Führer vendége voltam vasárnap egy ünnepi ebéden. Ennek az ebédnek azonban nem az étlap pazar változatosságában volt a nagyszerűsége, mert a német államfő ezúttal csupán egyetlen tál beléjefött füstöltszalonná- val ízesített sárgaborsólevest szolgáltatott fel vendégeinek. Ez volt az egész menü. Semmi több. Az ebéd mégis rendkívül ünnepétyes keretek között ment végbe az uj Reichskanzlei palotájának világhírű díszudvarában. Két zenekar muzsikált felváltva. Az SS tisztikara és legénysége díszruhában végezte a szolgálatot. A Führer maga még ezt az igazán spártai egyszerűségű ételt sem ette meg — a beléfőtt szalonna miatt. (A német államfő tudvalevőleg nem eszik húst, nem iszik bort és nem dohányzik.) Csak ott sétált a vendégek között kedvesen előzékenyen, a mosolygó házigazda és a meghívott 1400 vendég tombolva, szin- te őrjöngve ünnepelte a német néo bálványát, ^ ' j ésMYSTIKUAA COM PÁCT (FaRD)i érdekes, elragadó jelenséggé teszi Ont, mert ez a púder alomfinomságu, nagyszerűen tapad és teljesen láthatatlan. Keres- se ki a Scherk-táblázatbó! az ön egyéni, ségének megfelelő Mystikum pudert és Mystikum cornpactot, ezek megadják ai On szépségének tökéletes összhangját. A Scherk-íóblázat minden szaküzleiber» díjtalanul rendelkezésére áll HOGY SZÜLETETT AZ EGYTÁL. ÉTELMOZGALOM? | Ez a jog azért oly szent a németek szemében, mert igy tudták csak elvenni az adakozás aíamizsnaizét és az adomány elfogadásával járó bizonyos fokti megalázkodás jellegét. A mostani módszer szerint a jótékonykodás az egész nemzet összetartozásának, a közösség érzésének tudatos, ünnepélyes tüntető megnyilvánulásává lett. Ennek a felfogásnak a lényege tehát az, hogy büszkén kell tüntetni a népközösség elve mellett. Minden német tagja ennek a népközösségnek és az egész német nemzet egyetlen család, amelyben a családtagok szeretettel és örömmel támogatják egymást. j Beláthatatlan sokféle módját eszelték ki az ilyen támogatásnak és gyűjtésnek, de talán a legérdekesebb ez a télen minden hónapban egyszer sorra- kerülő egyfazék-ételes vasárnap. Az elgondolás az, hogy ezen a napon nem eszik a német birodalomban senki há- ronv négyfélét ebédre, csak olyat tálal az asztalra, amit a háziasszony egyetlen fazékban meg tud főzni. Az igy megtakarított pénzt odaadják a Win- terhilfswer kének. AZ EBÉD TANULSÁGA: A NÉMET KÖZÖSSÉG PÁRATLAN EREJE Tehát mindenki áldoz az összetartozás elvének ilyen vasárnapokon és ezt az áldozatot ünnepélyes körülmények között hozzák. Ahol csak lehet, nem otthon hanem közösen és pedig a szabadban, néha szakadó esőben, sőt hófúvásban fogyasztják el az ebédet. Néhol 30—40, másutt 3—400 ember ebédel együtt zeneszó mellett és legtöbbször vidám, ropogós tánc az ebéd vége. A Führer mai ebédjén — mint említettem — 1400=an vettünk részt. Vegyesen ültünk az asztaloknál. Gyárimunkások és államtitkárok, együtt ült takaritóasszony és tüzérezredes, magas pártfunkciónárius és közlegény, kisfiú és aggastyán. Mindenki jó étvággyal evett és mindenki vidám volt. Az asz-: talok közepén perselyek álltak és szinte állandóan hallatszott a zörgés, amint a márkák és tizpfenigesek potyogtak a perselyekbe. A nagy vidámság és jókedv mellet is érezni lehetett azonban, hogy van valami áhiíatféle a lelkekben. Érezni lehetett, hogy itt, ezen az ebéden keresztül mennyire megnyilvánul egy nagy nép sajátos gondolkodása, érzése, világnézete és ereje. Mert a német nemzet mai nagy súlya és hatalma főleg abban gyökeredzik, hogy eny- nyire össze tudott forrni egyetlen családdá. I Mi négyen külföldiek, gondolkodva és tagadhatatlanul meghatódoítan mentünk kifelé a szitáló esőben a Wilhelm- Platzra, ahol ezrek f eketéllettek a; Reichkanzlei kapujával szemben és már órák óta lestek arra: hátha megláthatják egy pillanatra a mi magas vendéglátónkat, a Führert. Annyi bizonyos, hogy ennél egyszerűbb államfői ebéden még aligha vett részt valaki, de bizonyos az is, hogy ennél kitiintetőbb egy államfői meghívás is aligha lehet. Alert ezzel a meg-; hivassál másf élórára részesévé tett; bennünket a Führer a német nemzet legintimebb családi ünnepének. k ' v' * v ' Hikes Ferenc, AMI A BORSÓLEVES MÖGÖTT VAN ... A külföldi sajtó részéről csak négyen váltunk vendégei a Führernek. Két olasz, egy japán és egy magyar. Mind a négyen tisztában voltunk a kitüntetés nagyságával, amely abban áll, hogy éppen erre az egyszerű borsólevesre lehettünk hivatalosak. Aki ismeri a mai német viszonyokat és az uj német mentalitást, az tudja, mit jelent az ilyen meghívás. Aki viszont nem ismeri közvetlen közelről és minden vonatkozásban a mai német felfogást, annak elsősorban a következőkre kell gondolnia. Németország talán az egyetlen állama a föld kerekségének, ahol nemzeti ünneppé avattak minden olyan nagyobhszabá- su alkalmat, amikor jótékonycélra adakozni lehet. Szinte különleges állampolgári joggá emelték a jótékonykodást. Hangsúlyozom: joggá, büszke, szent joggá lett a jótékonykodás, amely nem illeti meg csak azokat, akik tagjai a német nemzet közösségének.
