Ellenzék, 1938. december (59. évfolyam, 274-299. szám)
1938-12-24 / 294. szám
trtrwwrwn Í93$ 24. E"686BB tj^Maataafff“^ -111 "***"* '■ Olaszország erős blokkot készül alakítani Magyarország és Jugoszlávia bevonásával Angol és francia lapok véleménye Ciano gróf budapesti látogatásáról LONDON, december 23. A világlapok hasábos cikkeikben foglalkoznak Giano gTÓf olasz külügyminiszter budapesti ut- jával és a budapesti tárgyalásokkal A .Times“ többek között megállapítja, hogy Magyarország most már ténylegesen is csatlakozott a Berlin—Rómn-tengelyhez. Micgáliiapüja továbbá a iap cikkírója azt is, hogy Ciano gráf budapesti tárgyalási nagyban elősegítették Budapest és Bclgrád közeledését is. „Olaszország — irfa a }ap — Magyar- ország és Jugoszlávia bevonásával olyan blokkol akar összetőmöriteni, mely politikájával kitartóan fogja támogatni a Berlin—Ráma-tengelyt. A blokkba tömörülő államokat azonban nemcsak a tengely politikája fogja eggbefüzm, de különleges érdekek is. Az Olaszország által tervezett blokkba Románia is írug fogja találni a helyét.** Az angol fővárosban egyébként élénk figyelemmel kisérték Ciano gróf budapesti útját. Általános váleoiéuy szerint a budapesti találkozó alkalmával megbeszél <ík az oLasz,magyar kapcsolatokat és Magyarország helyzetét szomszédaira való tekintettel, a müncheni egyezmeny- nycl kapcsolatban. Angol körök!ion élénken foglalkoznak Da no gróf belgrádi ut javai is, megállapítják, hogy Olaszország nemcsak jugoszláviai, de a duna- völgyi kapcsolatait is ki akarja építeni és ebbe a tervbe be akarja vonni Romániát is. Ezzel a megállapitásstal kapcsokéban a lapok azt írják, bogy Dánon a k a Róma- Budapest és Róma—Belgrád kapcsolatok után nem lesz nehéz Budapest és BeT grád között a kapcsolatot s jószomszédi közös együttműködést teremteni Ezzel az utóbbi kombinációval kapcsolatban emlegetik egyébként azt is, hogy a belgrádi magyar követei Budapestre rendelték azért, hogy a CianovOl folytatott tárgyalások alapján uj utasításokat végijén ál o magyar kormánytól a jávoré. Párisi lápok is foglalkoznak Ciano gróf budapesti Htjával és annak eredményét g Róma—Berlin-tengely újabb sikerének tulajdonítják. RÓMA, december 23. A római lapok Ciano olasz külügymmisz er budapesti látogatásának eredményét abban összegezik., hogy Magyarország továbbra is értékes tániojgiatóju a Berlin—Róma tengely politikájának. Vezető helyen közhk azt a hir‘, hogy Ciano Olaszországba való visszautazása előtt meghívta Rómáha Csáiky magyar külügyminisztert. a ,»Mes- sagero“ liangoz'dlja, hogy Csáky gróf pohárk üszőn tője Magyarország Mussolini iránti hálájának ünnepélyes megnyilatkozása volt. A Popolo di Roma hangoz tatja, hogy' Magyarország külpolitikája a Berlin—Róma-tengellyel való együttműködés. A fasiszta Olaszország Iadatában van annak, hogy Középeuropáhnn Magyarországnak,' földrajzi fekvésénél fogva, jelentős szerepe van. Ma tárgyalja a magyar parlament a zsidó törvényja MN isilälniäi a asisfő törvény 1 —■ Készül a fsidbis'lokretorni is. Imrécfy magyar nainlizieveloölc sajlőnyilatkozala BUDAPEST, cieember 2 3 ■ Á Nemzeti Egység Pártja Tmrédy Béli miniszterelnök elnöklete melleit tegnap este népes gyiiflést cartott, melynek során a zsidó törvényt módosító végleges javaslatot ismertették. A javaslat két zsidót : különbözhet meg: egész zsidóé és félvér zsidót. Nem tekinti zsidónak azt, kinek ereiben csak negyedrésznyi zsidó vér csörgedez, Félvér zsidónak tekinti azt, aki 1938 január elseje előtt kötőül házasság“ ból származik és szülei házasságkötésük előtt kikeresztelkedtek. A zsidó törvény nem vonatkozik azokra sem, akik a világ* háború során arany, vagy ezüst vitézség! érmet szereztek, vagy vitézségük m'stt két Ízben kitüntették okot. Nem vonatkozik továbbá a törvény az 50 száza ékos hadirokkant zsidókra sem. Zsidó vállalatnak tekintik az olyan céget, amelynek tulajdonosa, vezetője, vagy a vezetőség többsége zsidó. Zsidónak lekin“ dk az olyan vállalatot is, amelynek értek-» miségi alkalmazottjainak nagyobb százaléka zsidó. A kormány fenntartja magánok a jogot, hogy az 1934. Óin kibocsátott állampolgársági bizonyítványokat felülvizsgálhassa cs abban az esetben, ha ügy találja, hogy az illető zsidó megélhetése nincs fe'ctle’ nül Magyarország területéhez kötve, azt megvonhatja. parlamentben a zsidók csak hat százalékban vehetnek részt s nem lehet válasz/ üm zsidó íagja a felsőháznak. A válássá sokon a zsidók külön zsidó listával indulhatnak és külön szavaznak. Zsidók nem tehetnek közüzemek és közintézmények alkalmazottjai. Ennél a kategóriánál nem képez kivételi a hadi kiviintete.it sem. Nem lehet zsidó bíró, közjegyző, hiteles tolmács. Szabályozzák 'továbbá a mérnöki, ord vasi, színi és sajtókamarák összetételét is és azok zsidó (tagjai nem haladhatják meg x hat százalékos «irányszámok Ezen az arányszámon felül mindössze 3 százalék hadirokkant lehet. Időszaki h nem időszaki lapok szellemi irányból, így például felelős szerkesztői, tényleges szerkesztői, ulajdonösii nem fehetnek zsidók, Ez a megszorítás vonatkozik a hadirokkantakra is, nem vonatkozik azonban a kimondat: zsidó 'lapokra és az idegen nyel* llíl S. lüvd&hain: B Kűzaárfa A világhírű írónak minden könyve szenzáció. ,,A kazuárfa fűzve 09 lej. Somerset Maugham: Színház c. regénye, kve 119 lej. „Örök szolgaság*, hatalmas regénye, 538 lap, fve 224, kve 284 lej. l.KPAGF nái, Kolozsvár. Postán utánvét, el. Kérjen teljes, uj jegyzéket. ven megjelenő lapokra, Nem lehet film és ízmház szellemi irányítója, dramaturgja és általában olyan egyén, aki az előadandó darabok megválogalásában irányt szabhat Állami egyedárusüási joggal zsidó nem rendelkezhet. A jelenlegi helyzetei', pedig öt éven belül meg kell szüntetni. A köz* szállításokban az első két évben 20. százalék, a második két évben 10 száza’élt és r943-ban pedig csak halt százalék zsidó vehet r&zk Uj iparágban zsidó működési engedélyt addig nem kaphat, amig a szá<* zalékszám el nem éri a hat százaléka’. Magánvállalatok alkalmazottjai, ebbe beleér* tődnek a kereskedősegédek is, 12 százalékban -lehetnek zsidók, ezen felül még * százalék hadirokkant. Vállalatoknál, ame* lyek tíznél kevesebb alkalmazottal dolgoznak, két zsidó, amelyek ötnél kevesebbel dolgoznak csak egy zsidó alkalmazottat tarthatnak, Vonatkozik ez a megszigoű rirás az illetmények folyósítására is és az utasításban megadod arányszámot. 1943-ig egyenletes arányiban kell megvalósítani, Nem lehetnek továbbá zsidók vezetői, szellemi irányútól egyesületnek, érdekképj viseletnek, munkásszöveítségnek, de nem { tehetnek munkaközvetítők sem. A ma ! gyár kormány az uj törvénnyel elő akarja mozdítani 3 zsidók kivándorlását is és a zsidó vagyonok kivitelét rendeleti utón fogja szabályozni Ebből a célból1 az egyes vállalatokat adatszolgáltatásra fogj* felkérni. Miután a paiiörte&ezlet 1 zsidó tön ényt ■módosító javaslatod teljes egészében elfogadta, az ma dóLdő t került a képvise- löház elé elfogadás végeid, A pártértekezlet után Irrtrédy miniszterelnök nyilaikozaitot adói. Nyilatkozatában kifejtette, hogy az uj zsidó törvényt négy szempontból «tartja fontosnak: 1. Tisztázni fogja a leszármazás kritériumát 2. Speciálison rendezi 'a zsidók jogi helyzetét, 3. Szabályozza a zsidók .közéleti és gazdasági téren való elhelyezkedését 4. Elő fogja segíteni a zsidók kivándorlását. A földbir okreform-javaslattal kapcsolatban :i miniszterelnök ki jeién telt -, hogy azt a földművelésügyi miniszter betegsége mialt későbbi időpontban veszik tárgyalás alá. Addig is tájékoztatás végett közölte, hogy a zsidó birtokokat yg-j holdon, az egyéb birtokokat pedig 1)00 holdon felül fogják kisbériéibe kiadni. Az egészen nagybirtokokat pedig 20—25 százalék között, progresszív módon lógják kishaszonbésrbe adni. így körülbelül egymillió hold föld kiosztására kerül majd sor. A párt értekezlet a késő esti órákban éri véget. SELECT MOZGÓ 1 I ÜA£Ä 1 tKlr.3 (MAGDA) Ma rendkívüli műsor!!! Sudermann halhatatlan remekének nagyszerűen sikerült filmváltozata. Fősz. ZMUH IMIBE® Az utóbbi évek iegszebb filmje, melyet mindenkinek iáfni kelt. Műsoron kívül a legújabb ROMÁN HÍRADÓ, Karácsonyi segélyt oszioíi M a Kereskedelmi és iparkamara az elszegényedett kolozsvári kereskedők és iparosok hozott KOLOZSVÁR, december 23 Tegnap este fél 9 órakor megható ünnepség volt a Kereskedelmi és Iparkamara ülsz termében. Ugyanis a Kereskedelmi és Iparkamara vezetősége az ünnepség keretében ötvenkét elszeg ény evett kereskedőt és iparost részesített, nemzetiségi különbség nélkül, családi körülményeik szerint, 1000-‘öl 2000 lejig terjedő karácsonyi segélyben. Az ünnepség a Buna Vestire templomi énekkar karácsonyi énekeivel kezdődőik majd Besä Eugen kamarai elnök mondott rövid beszédet, hangsúlyozva^ hogy ötven év óta, mióta a kamara fennállt* első ízben történt meg, íiojy elszegényedett kereskedőket és iparosokat kei tömegesen segélyesni. Kifejtette, hogy' a Mitita Goustanüneseu nemzétgaszdaságügyi miniszter uj törvény»?, ájmi a kereskedők éá iparosok .segélyező év biztosítási hiVa'diának '»élesítését rendielite ék a jövőben biztosítani fogja az elaggott kereskedők és iparosok ervsieivMját. Ez ta törvény — mondo ta a kamarai elnök — a kereskedő és iparos számára a legszebb karácsonyi ajándék, majd azt javasolta, hogy üdvözlő táviratot küldjenek a miniszternek. Az egybegyült kereskedők nevében Bogdán köszönte meg a kamara vezetőségének nemes gesztusamajd az elhangzott záróénekek és a királyhimnusz ulán megkezdődött a segélyele kiosztása. Az egykor jobb napokat látott öreg kereskedők és iparosok könnyes szemmel kő szőn ék meg u: kamara vezetőinek a ne meslelkü gesztust.-»Minim—1 iibim inmii unii «inán 1 iiii in ff <ftntr rrriT i'i~rr min Nem menekült külföldre Krofta volt cseh külügyminiszter PRÁGA, december 23. Az egyik prágai estilap teleülése szerint, Krofta volt csehszlovák külügyminiszter nem szökött külföldre, hanem nia- is cseh területen tartózkodik és emlékiratain dolgozik. Emlékiratában a volt külügyminiszter rá akar mutálni arra, hogy leül ügy minisztersége alatt csnk őzt tette, amit neki Benes parancsolt és így Csehszloválda tragédiájáért öt nem lehel felelőssé tenni. Olaszországban tölti a karácsonyt Beck külügyminiszter VARSÓ, december 23. Beck lengyel külügyminiszter és felesége a karácsonyi ünnepekre a Földközi ten- ger-mialléka fürdőhelyekre utazik Nincs kizárva, hqgy a lengyel külügyminiszter magáiMátogatásrta Rómába is ellátogat. raeggtiiiHoiíaü egy Mrasjröri AAGY KÓRÓS, december Várkonyi-utcai lakásán meggyilkolva találtál; meg Cscnc Sándor 73 éves gazdálkodót és 62 éves feleségét. Mindkeltő fűknek a torka volt átszurjQ. A rendőrség széleskörű nyomozást vezetett be a tettes, vagy tettesek kézreke ritésére. Felmentették a befőto* banda vezér&éggel vádolt omost BUDAPEST, december 23. A peslv.'déki törvényszék tegnap tángyalta dr. W'ilaser. Eduafrd kőbányai orvosnak és bűnt ácsainak bümperét. Mint ismeretes, a kőbányai orvost ózza} vádolták, hogy egy Sally Sándor nevű rovotiimuUu keres- kedö'segéddel kapcsolatokat tartva fenn betöröbandát szemezett és végigfosztoita 0 vidéket, A lopásból; eredő tárgyakat: \pedig elrejtette, eladogatta. A tálgyaftás során Wiesfâr ártatlanságát hangoztatta. Elmondotta, hogy Söä- !yva! mint zenésszel ismerkedett' meg, később pedig kezelte. Egyeben gépkocsit: njánto t számára), amit meg is iveit. A gépkocsit egy idő TWu-lva üzemein ki vili helyezte, mert ‘gon sok benzint fogyasztott. Sally többázhen kölcsön vette tőle a kocsik, azzal, hogy vidéki varosokra jár vele. Sally minden egyes ilyen ti tért fizeted t, vagy olyasmivel jutalmazta szi- vcsrtegét, amit megfelelőáriUKCk tartott. Salty Urbbizben kérte fel ö[ arra, hogy ía- kás<Ín adjon helyet csomagjainak, A nála tartott házkutatások során a rendőrség ezeket a szívességből kapott tárgyakat te elhelyezett csomagokat találta meg. A per többi vádlottal résziben beismerték bűnösségüket. részben pedig jóhifzeaiüségü'ket hangozta ták. a bíróság Ítéletében bítnöstnék mondotta ki Sa% Sándor'', Fuimer Rezsőt, Oroizit. Erőst és ezérí Saüyt 3 évre, Fu'knert 4- évre». OrosíJt fi hónaipra és (Eróst 2 hóofip r-i Ítélte d, A per többi nyolc vádlottját, közöttük dr. Wieset Ervint, felmer,lette. Az elítéltek incgnymgodtak az helőtte-.ii. u felmentő ítélet ellen eu ügyósv, fetebbezésse; éh. A vészei katonái R. 11. Major, amerikai orvos in) könyve, 350 lap, fve 191 lej, kve 244 lej. — John Knittel: El 1 lakún, izgalmas keleti orvosivígény, fve, két kötet, 440 lap, fül lej, kö've 244 lej. LEPAGE-uál, Kolotes- vár. Postán utánvéttel. Kérjen teljes, uj jegyzéket LEPAGE-lól, Gluj.