Ellenzék, 1938. november (59. évfolyam, 249-273. szám)

1938-11-27 / 271. szám

io ELLBNZÓK I í> 3 H n o v e ríj b 9 r ? 7 lüfl franciaOTizáy legnagyobb liegedüniüvésie JACQUES THIBAUD, december 2-án, pénteken este 0 órakor egyetlen nasy hangverseny. ad a „I!. KarJy kirily Akadémiai hoiavuni* nagytermében. (Lejárat Co Almceanu 3 az. a.alt.) Znigoran . .>er.: lasse Janogsouio. Műsorán« Beethoven, Mozart, Mausson, Saint—Säcns, Wlcnawski müvek szerepelnek. Jegyek kaphatók: „Cartea Românească* könyvüzle ben 'luj—Kolozsvár, Piaţa Unirii. mmm Al. Pius pápát szívroham éri© V.íliozaHanul súlyos a Szentatycs állapota JRŐM.4-VA TIKÁNVÁROS, november 20. XI. Pilis pópái tegnap váratlanul szívroham érte. A pópa mise utón magánlakosztályából a könyvtárba akart menni, közben elvesztette eszméletét és összeesett. A pópa betegágyához hivott MIllan! professzor a legteljesebb nyugalmat ajánlotta a Szentatyának. Véleménye szerint u beteg állapota szrvellenállásától függ. Az orvosi vizs­gálat után a pópa betegágyához hívták Lauri bíborost, hogy szükség esetén az utolsó kenetét feladja. A Szentatya a Vatikán harmadik emeletének egyik szobájában fekszik s az orvoson és a bíboroson kiviil senkit sem engedtek be, még nővérét sem, aki a Vatikánba érkezett a pópa betegségének hírére. A Szentatya állapota a ma reggeli jelentések szerint, változatlanul súlyos. Iloráliy magyar kormányzó fo!yíaija a politikai vezető egyéniségek kihallgatását Politikai körök kombinációi Imrédy újabb tninisTÍerelnvki megbízásának és Kereszles-F scher Ferenc miniszterelnök­ségének lehetőségével iogíaihoznak (Első oldali cikkünk folytatása) \ tervezőit nénid-liánéin burát.vági ti> kozmtról legmelegebb hamson ír a nőmet ^•*J' ló. moly újra hangortuitjo' Hitler kanco’lnr U jelen UW4, hogy I’mriciuo: sr.ág <b Nómdor- srilg között nincs több t*?nH©U vita. 1 eV SVaaioia, mint német részről nu-gerüvilik kü- , RSníbou. hogjy a nyblto lkodat uitúirácrárú' R‘h Iteivb op német birodkkiuá k’ülíi'gó’tuiadiztcr Pániba utazik . Lengyelország elégtételt vesz hat ár megái lapító bízót t ingának l megtámadásáért VARSÓ, non. 20. (Radar.} A lengyel küldöttsége/, mely a habamcgállapdások ügyében csehszlovák területen a cseh- s:lonák küldöttséggé! akart találkozni, tegnap Zenki Oravska mellet! fegyveres csoport támadta meg, melynek tarjai között aktiv katonák és hatásági embe­rek is voltuk. .1 küldöttség két tag:'1 meg­sebesüli, a gépkocsik megrongálódlak. Min'lwgy ilyen támadás másodszor for~ dnlt elő, a lengyel küldöttség félbeszakí­totta a tanácskozásokat s (f lengyel kor- mány az incidensekkel kapcsolatban el­határozta, hogy elég téted vesz a Len­gyelországon esett sérelem miatt. VARSÓ. .4 reguláris lengyel hadsereg tegnap bevonult a sziavák-lengye} hatá­ron fekvő Cos ka szlovák helységbe. A Havas 'szerint a várost csak december elsején kellett volna átvennie Lengyelor­szágnak. /I korábban történt elfoglalás oka a lengyel küldöttsége: ért sérelemben keresendő. LONDON, november 16. Angol po­litikai körökben élénk figydhnet kelt, hogy Németország hatalmas gépkocsimat épit Breslautól Bécsig Csehszlovákián ke­resztül. A lapok megállapítása szerint oz ut voltaképen korridort jelent Csehszlová­kián keresztül, ami viszont Csehszlovákia területi sértetlenségének feladását jelenti. Háború esetén Németország az úttal ha­talmas előnyhöz jut. A lapok kifogásol­ják, hogy az ut építéséről a müncheni egyezményben nem volt szó. Az ut tervé: Németország már régebben felajánlotta Csehszlovákiának, de angol kérésre e'ál- iott tervétől. Az ügy- a napokban az a'sc- ház elé kerül. Reklorválaszlás a kolozsvári egyetemen KOLOZSVÁR, november 26. A helybeli I. Ferdinand király egye­tem aulájában tegnap délután tartották meg a rektorjelölő választásokat. A le­adó t szavazatok a tulajdonképpen sze replő két jelö-t között eként oszlotiak meg: S'efanescu-Goanga eddigi rektor 4G szavazatot, míg Tatar Coriolan 23 szava­zatot kapott. Ezenkívül, bár a jelöltele közölt nem szerepelt, három szavazatot nyert még Racovita Emi', egy-egy sza­vazató pedig Draganu Nicolae és Borza Alexandru. Az idevonatkozó rende.kezé sek értelmében, az egyetemi tanács által kijelölt három egyetemi tanár közül a nemzetmevelésügyi minisztérium nevezi ki az uj rektort. Rendőrségi hírek. Gheorghes Alexan­dru tábornok, Marzescu-mca 4. szám alatti lakos, tegnap délután bejelentette a központi rendőrségen, hogy mialatt csa­ládjával ebédelt, ismeretlen tettes beha­tolt udvarára, ahonnan különböző házi eszközöket vitt magával, mintegy loao lej értékben. — Rigó Béla fodrászmester Axente Sever-utca 29. szám alatti lakos 2191. számú kerékpárját ismeretlen el­lopta üzlete elöl'. A nyomozás megin­dult. — Papp István, Col. Faget-utca 30. szám alatti lako3 halálos fenyegetés ci* mén feljelentést tett -x rendőrségen Kuss loan Faget-utca 9. szám alatti gazda el­len. A feljelentő állítása szerint Russu nemcsak hogy megfenyegette, de fejszét is emelt rá és olljg birt elmenekülni. Az ügyben a rendőrség megkezdte a kihall­gatásokat. IMPOTENCIA! Világszabadalom! mpotencia már csak a ! múlté. A CASANOVA készüléksem gyógy« j szer) has/nâiaraval ifjúságtól a legelőre- S halado'tabb kong, még a legsúlyosabb | Impotenciában szenvedő lérfl is vissza- I nyeri teljes vjrilitását. Küldjön 7 lejt bé- | lyegben, melvnek eiienéhen díjmentesen J megküldöm diszkréten ezen tüneményes | készülékek ismertetőiét. — Készülékek § állandóan raktáron, FISCHER, Bncaresti 1., Căsuţa poştală 333. | BUDAPEST, november 26. A magyar kormányválsággal kapcso­latban Horthy kormányzó cgnap foly­tain a politikai vezető egyéniségek loga- dásál. Tegnap a kormányzó elölt meg­jeleni Bethlen I.s ván gróf, Rassay Ká­roly és Sztranyiavszky Sándor. Ma előre­láthatólag Tusnádi Nagy András, Dará­nyi Kálmán, Fiúmon Bálint és Jaiross Andor fogadására kerül a sor. A politi­kusok fogadása után Imrédy miniszter­elnök jelent meg a kormányzó elölt. A késő délu áni órákban miniszter'anács volt, mely a sürgős fo*yó ügyeken kívül áttekintette a politikai helyzetet is. Ez a helyzet, a kormányhoz közelálló politi­kai körök szerint igen kedvezően alakul Imrédy újabb miniszterelnöki megbízásának lelie őségé felé. Ellenzéki körök viszont egyre határo­zottabban állítják, hogy a jövő minisz­terelnök Keresztes-Fischcr Ferenc bel­ügyminiszter lesz. Az egyetemi ifjúság végnap újra tüntetett üurédy minisztere nők és a kormány re­formpolitikája mellett. Az ország külön­böző pontjain hasonló tüntetések vólaik. BUDAPEST, november 26. Gróf Esz- terházi János, a csehszlovákiai magyar isgyesölt párt elnöke nyilatkozott a Ma­gyar Nemzetnek a 'égutóbbi magyaror­PÁRIS, november 26. A francia munkás konfederáció az ujabb munkatörvények elleni fi takozá- sának jeléül november 50-i kezdettel 24 órás általános tüntető sztrájkot rendelt el. Ezzel kap csőri ittban a munkás konfe­deráció i'edhivta a munkásságolt arra, hogy a tüntető sztrájk ideje alatt őrizze meg nyugalmát, gyárakat és üzemeket ne szálljon meg és egyéni, vagy cso­port kezdemény eket ne tartson magára nézve kötelezőnek, csupán a központi utasításoknak engedet me sized jék. PÁRIS, november 26. A francia sajtó egyöntetűen megálnpitja. hogy a most fenyegető sztrájkmozgaiíom általában ■ szedclmesebbnek ígérkezik, minit ez ed­digi hasonló mozgalmak. Dalader mi­szági poli ikai válsággal kapcsolatosan. Eszterházi gráf sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy nem vehet részt a fel­vidéki törvényhozóknak a magyar par­lamentbe való bevonulásán A továbbiak során kifejtet e Eszterházi, hogy a jeen’jcgi magyar belpolitikai vál­ságot csak akkor ’ehet megoldani, ha mindönki és minden osztály belátja, hogy a belső konszolidációt megterem'0 reformok megvalósítása érdekébeu áldo- za öt kel! hozmok. Általános megelége­dést csakis akkor Lehet elérni, ha azok a bizonyos osztályok, amelyek eddig a re­formokkal szemben ellenállást tanúsítot­tak, szintén meghozóik a maguk áldo­zatait. A reformoktól —- jelen ette ki . Eszterházi János — csak akkor lehel fél- J ni, ha ai megoldásra váró su yos problé- 1 mákat Q2 elégedetlen tömegek mértéket I nem ismerő türelmetlensége oldaná meg. DUNAVECSE, november 26. Dunave- cse község gazdáinak körében nagy örö­me'- keltett Szilasi Béla felvidéki képviselő és föld- birtokosnak az az elhatározása, hogy ezerholdas birtokát fel parcelláztatta és bérbeadta egy földbérlet szövetkezetnek. Szilasi képviselő elhatározása folytán Dunavec.se földművesei valamennyien földhöz ju'nak. niszterein ük a fenyegető hc.lyze're való tekintettel csütörtökön átmenetileg álvette a bel­ügyminisztérium irányításút is. —- A miniszterelnök ugyanis elhatározta, hogy teljes eréllyel száll szembe min­den forradalmi megmozdulással. Dalad'ier miniszterelnök még a csü törböki nap folyamán hosszas megbeszé­léseket folytató t Paris katonai parancs­nokával', valamin' a Paris környéki ka­tonai körzet parancsnokával, a rendőr- prefektussal és az igazságiigyminiszter- rel. Egyes körökben ebből a tényből aar- ra követkéz etnek, hogy a miniszterelnök végső szükség estén, a rend helyreállí­tása érdekében, igénybe fogja venni a katonaságot. szlrájlmlólv légiin gyobb ré'./él már <!• távolították at állatuk megszállón üze­mekből. A hatóságok lefoglalták a/. :«» ziinj bányákat ói» a hányák fc-é vezető vasútvonalat. Hasonlóképpen teljesen kiürítették u Renault1 üzeme- ket is. Itt összetűzésekre kerüli sor, melynek folyamán /föO munkást őri­zetbe veitek. A bonuiui tizeinek kiürítése rilka'máv&i 3 ember sebesü t meg. a CFrocn gyárban zavartalanul folyik a munka. Rouenben a szaks/ rvezetek nagy tün­tetést rendeztek és ugyanokkor élte'tél: liiumot és '/'hörest. \ munkásság szóno­ka hangoztatta, hogy .» kormány a mun­kásság beleegyezése nélkül nem hajthatja végre a Reynaud féle terveket. A Renault üzemek kiün esc során le- íartózbailott munkásokat a fegyveres cso­portokban elköveet ázadá.s bűntettével vádolják. A francia törvények pedig, ha használ több egyénből álló fegyveres csoport támadja meg a hatásági írtzeflh- kel, kényszermunkával büntetik. Tegnap esc Paris környékén a sztráj­koló munkássággal rokonszenvező v°suti személyzet is heves tüntetést rendezett, melynek során hatvan lün- te-iöt letartóztatlak. A kormány felhatalmazta a közmunka­ügyi minisztériumot orra. hogy szükség esetén helyezze zár alá az or­szág északi részén levő bányákat és ipari üzemeket. Az általános sztrájk kimondása nem érte várna lanul a kormányt, amely meg­tett minden intézkedést avégett, hogy biztosítsa a rendet és a közig-.nzga szolgálatok folytonosságát. ftSegk erilltf a megszökök gimnázisla KOLOZSVÁR, november 2G, A kolozsvári tanköröket és a közvéleményt napokon át fog'eókoztóttá Kletkovits T bor­unk, a római katolikus gimnázium negyedik- osztályos tcnojlójániak e tűnése. A renídő «ég széleskörű nyomozást ind-toll a kisdiák meg­keresésére. A nyomtatóimul eltűnt gimnázisln ügye most váratlanul szerencsés fordulatot nyert. A ni öcsi csendőrség álfáiban értesí­tette a kolozsvári rendörkveszturát, hogy K’etíkovics Tibor 14 éves diáik kedden ön­ként visszatéri szüleihez. A válíükozó szeüieanü kisdiák kijelentette, hogy’ nem hajlandó tovább tanulni 3 otthon maradi a gazdaságban. Elmondotta, hogy párnapos bolj’ongása. alatt a szomszédos fal­vakban húzódott meg veivlégszereiő gazdáik­nál, amig elhatározta magát a hazatérésre. Megölte us/álöll fiyer- meh€l a 19 tus isiLjäiiya KOLOZSVÁR, november 26. Megdiöbbentő gyermekgyilkosság tör­tént tegnap Korgospatak községben. ?op Florica, a falu egyik legszebb leánya uja szülött gyermeknek adott életet s hogy szégyenétől megszabaduljon, a 19 éves leányanj’a anyjának, Pop Annának 3 se* gitségévd, megölte^ gyermekét. Az eser tudomására jutott a csendőrségnek, amely' mindkettőjüket letartóztatta. Pop Annát azonnal átadták az ügyészségnek, mig leányát, Pop Floricat, miután még betegen fekszik, csendőri felügyelet alá helyezték és felgyógyulása után adják át az ügyészségnek. ÉRTESÍTÉSI A Katolikus Kör ű'íaí n kör összes termeiben fetidezendő nagy karácsony' kidl'ibás és vásárán akik részi­venni óhajtanak, napomba tlébalőbt 12—1 és d-álutiám 6—T ág az ElLenszék könyvosztályá- ben (P. Unirii 9.) előjegyezhetik már ma­gúikat, Rendezőség. Bucureşti. A bobszövetség úgy határo­zott, hogy Románia 1938. évi bobbajnok­ságait ezévben Sinaiaban a karácsonyi ün-, nepek alatt rendezi meg. Természetesen, ha addig lesz hó. j A bucureştii főszövetség (LIFSR.) decem­ber i=én ünnepli meg fennállásának 26. főszövetség intézőbizott- javaslatot, hogy vz szolgálatot és rcifefd* ficlizcfsf íeresilefí rrasdaerszágbaa a $itráf&»ezgaleffl EíéSyes fidósági iafézlíeiiéselíre Lészii! ös'adier niioiszfeg'elnök. — Ajáalászos szirái^oá birdlefetí Biovemlser SO.-áira a (Duialnásság északi és déli s/a inai terű1 eteken évfordulóját. A sága elfogadta azt a UFSR kebelében orvosi rpnrlpílnC álhtsnn fel Az Ellenzék R. T. „Concordia“ ír.üintézelének nyomása, _ • BÚN ÜE Lvii^iüáiAÍ» ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom