Ellenzék, 1938. november (59. évfolyam, 249-273. szám)

1938-11-25 / 269. szám

i [1038 november 25. ímrédy magyar mlniszlerelndk tegnap este benyújtotta lemondását Horthy kormányzónak Horthy kormányzó a lemondás vg/tban még fönntartotta macának a döntést.— A kilépett képviselők bizonyos föltételek mellett lehetőnek tartják további együtt- működésűket egy tíj Imrédy-kormánnyal.— Beszélnek Teleki Pál gróf, Keresztes- FLcher Ferenc és Korniss Gyula kormányelnökségének lehetőségéről is re elnapolják a képviselő házat; A ki]>on ialít>záS[iüi5 t emu' szol csen nagy-v BUDAPEST, november 24. A imöigyisir politikai élet eseményei iz- gat«*as • gyótísa&ággál köveik egymást. Tegnapi számunkban közönök, hogy 64 képviselő kiépelt a kormány pártból, sünivel megszűnt «, párt többségi jellege. A képvisélöház tegnapi ülésén aztán ez a helyzeti oda vezetett, hogy a kormány egy napirendi kérdés fölölti szavazásnál kisebbségben maradt. Tegnap este kilenc órakor pedig., a képviselőházi szavazás következmé­nyeképpen, Ímrédy miniszterelnök be­nyújtotta a kormány lemondását Horthy kormányzónak. A lemondást Horthy kormányzó még nem fogadta el, hanem fönntartóiig ma­gának a döntést. Ma délelőtt a kiboritko- zás érdekében, előpdiáthai óíag megkez­dek a magyar vezető politikusok kor­mányzói kihallgatása. Budapest politikai köreiben elterjedt vélemény szerint a mai rtop folyamán, valószínűleg a kormányválság megoldásáig, rövid Élő­erővel indulnak meg a kombinációk. Az clleníébes politikai csoportok egyelőre mereven állanak egymással szemben. Föltűni', hegy a kormánypat Ibo!) tegnap még négy képviselő lápét- k : kö/éiik a. képvtsdőház háznagya. Putnoky Mór'c is, amivel ai kilépettek száma í<8 ra emel­kedett. Tegnap este mindamellett az a hir terjedt el', hogy a kilépett csoport sem látja teljesen lehetetlennek az Imrédével való továb­bi együttműködést. Ehhez eizomban kíván in, hogy a jelen­legi kormánypárt néhány képviselője tá­vozzék a pártból’. E felfogás alapján te­hát e.lenzeki körökben is lehetségesnek •{■ártják, ami kormánypárti körök viszont nagy határozottsággal állítanak, hogy az uj kormány megalakítására is a lemon­dott Ímrédy miniszterelnök kap megbí­zást, f]a azonban — mondják a kilépett képviselők —- Ímrédy vem tudna meg­birkózni a nehézségekkel, okkor Teleki Pál gróf közoktatásügyi miniszter, I<e- resztes-FiScher bélügynvniszler és nem utolsó sorban Korniss Gyula képviselő­házi elnök volnának :t legvalószínűbb je­löltek a kormányclnökségve. Szó es'k Darányi volít minisemre!nr>k és S/.tra- nyarvsz'ky volt földművelésügyi miniszter miniszterelnökségének lehetőségéről ’s, de a kombinációik ezt kevésbé tartják va­lószínűnek. A kilépett képviselők cso­portja tegnap esitc a Pannóniában közös vacsorára gyűlt össze a kisgazda-párt tágjaival s a közös vacsorán rászívott Bethlen ístáván gróf is. a kormánypárt tagijai ugyanekkor a Hungáriában vacso­ráztak és beszélték meg az eseményeket. A kormány lemondás előtt, a késó dél­utáni órákban politikai körók még ar­ról beszéltek, hogy kormányzói kézirat­tal, egy hónappal elnapolják a képviise- lőház üléseit és január közepén uj vá­lasztások lesznek. Az ímrédy kormány lemondása azután tárgytalanná tette ezt a hlift. A képviselőházi ülés •siţci'nl és 'Visszautasította az alkotmányelle­nesség, vagy a vezéekedési szándék vádját. Magyarországon, mint alkotmányos ország­ban a vezérkedés nem is lehetséges. a jog- foljytomo'isbig és az allkofemányosság tisztelel- beíibuitása onédeM csak hteonyov koreszmék bevezetését látja szükségesnek. Feltétlenül ki kell küszöbölni azokat a módszereket, amelyek allcal'masak a parla­ment tekintélyének gyöirgiiésére. Kincs szükség arra■, hogy napokon át üres pad­sorok előtt tárgyaljon a magyar képviselő- ház, amelynek szerepe az, hogy megszabja a\ kormányzás alapelveit. Azt ás hamgoztattűk eMenem, mondial, hogy Magyarország szekerét lejtőre vittem. Nem tudom, műt. ént ott ez otebt Sztramiyavszky és ezért erre nem is válaszolhatok. Az alkot­mányosság és a joiglfoilytcmossiág mellett tel­jes fegyelemre és rendre van szükség,. A fél- fürge'tusra való törekvést a magyar kormány semmiféle alaktótii sem türhetii. Átvettem Da­rányi programját és nagy gondot fordítot­tunk a hedsereg fej’esztésére. Tény, hogy most többszázezer emberből olló. jól felsze­relt hadserege van Magyarországnak, Imdedy vázolta a iszeiptemíbe ii és októberi eseményeket és hangoztatta, hogy ezalatt a koiimárrytr.iak a háború veszélyét kellett elltó- rilania -ús- hogy a magyar kormány nagy •munkát végzett, amig éljutobt movember 2-iig. Ee’isoro’ítűi az általaik uMs, a kartellek rcndszabályozása és a sajtórendészet tekinte­tében hozott «'.tézkedéseket. Olyan széliemet kell teremteni! Magyarországom, hogy a fél- vidéki területek visszacsatolásával Magyaror­szághoz cs'atoit kliseibbsiégek rneVg otthonra tn'ülijsüiak. A külpolhLkoi kérdláselt tekinteté­ben h valkozotl Kánya Kálmán magyar kül­ügyminiszter legutóbbi beszédére és saját nyilatkozataira. Beszédét azzal fejete be, hogy Magyar- ország no gyón nehéz utón halad, irtja egyik szélén a jelelötlenség szakadékét, másikon a pertópálosleodás mocsara tátong. Végiül kérte a magyar képviselőbáizat, hogy tűzze napi­rendre n felvidéki!" magyar képviselők beik­tatásának kérdésiig- és ezután kezd je meg a kormánynj-iilátkozat vitáját: A kormánylemondás előzményei ímrédy miniszterein öle beszéde után a Sztranyavszky-csoport részéről Marisai 1 Fe­renc volt földművelésügyi államtitkár javas­latot terjesztett be, hogy kezdjék meg a kormiáinym'yi'laIkoznt; villáját, mielőtt még a felvidéki képviselők ibeliivásáaól szóló tör- ványjövaslat fölött döntenének. A kormány­párt részéről viszont Bérezd képviselő ra- gaszkodott ahhoz, hogy a javaslat fölötti döntsön előbb a képviselőiház, Koraliss elnök szaivazásra lelte fel a kérdést, amire kilencvennégyen szavaztak a kormányja­vaslat mellett és száztizenötön ellene. A kormányjavaslat ellen szavazott Bethlen István gróf is. j A szavazás utáni az ellenzéki képtv.ise'lők ér­tekezletre gyűltek össze a delegációs terem­ben. S) ezeír az ériekez.leten Bethlen István g-v>f szintén részt veit. ímrédy miniszterelnök délután félötkor kihailgíntásoii jelent meg Horthy kormányzóinál:, akitől csuk negyed 6 órakor távozott. Röviddel rá, 6 órakor fiel It­ten István grófot fogadta a magyar államfő. Ugyanakkor a k örményiért sziikebbkörü ér- tckez’elre gyűlt össze, amelyen hurédy mi- niózterelnök közölte, hogy ;rz este folyamán újabb kihöllgeilásou je'emik ane$ Horthy kormányzó elölt .« a kihallgatás eredményé­ről ma reggel tájékoztatja a párt tagjait. Este fél 10 óra körül azután elterjedt a hir. hogy ímrédy ministterelnök beadta a kor­mány lemondását. Általános sztrájk: fenyegeti Franciaországot Erélyes hatósági intéskedések a mozgalmak letörésére A tegnapi képviselőházi ülés iránt, mely végül a kormány teS2avatásához vezetőit:, óriási érdeklődés nyilvánult meg. Elsőnek Sztranyateszkv Sándor szó­lal föl és fejtegette a kilépett képviselők álláspontját 13 kormánnyal szemben. irAki Magyarországot alkotmányosan akar­ja vezetni — mondta Sztranyavs'zky —, an­nak nmes szüksége árra, hogy különböző mozgalmak szárnyain haladjon. A reformo­kat nem lehet kivonni a magyar közélet hi­vatott fórumának bírálata alól. Azokkal a kijelentésekkel szemben, hogy a Felvidék visszacsatolásával uj szellem, uj levegő özön- lik a magyar életbe, meg kell állapítani — folytatni Stranyavs'zky —, hogy nem Ma­gyarországot csatolták a Felvidékhez, ha- nem a Felvidék'et Magyarországhoz. Nines szükség tehát arra, hogy Benes szelleme gyakoroljon befolyást a magyár lélekre.“ — Sztranvavszbynak ezekbe q szariara viharos ellentmondások hangzótok fö] a konmány- páet soraiból és Ja ross felvidék;' miniszter «iz asiziüalria ütve tiltakozott a volt földmü- vedásüigyíl miniszter szia.vad ellen. Szt'fci- nyaívszikv erre kijelentette. hogy félreértet­ték!. majd uj'ta ismételte, hogy ő és kilépett társai bfzeilimatlian'ságga Iviseltehnek gk Im- nedy-kormánnynil szemben. — Utálna n kis­gazda párt nevébeni Eckbiradt Tibor beszélt és szin tén btea'tanaiDin mságá t hangoz talia a kormány iránt. ímrédy miniszterelnök beszéde Imrády mimszterelinök, miután kérte a képviseléüháZat, hogy fogadja el a felhidiéki kép-viseVik belrivasáról szóló javaslatot, a k öve Lke zök e t mond te: — Az elhangzótt felszólalások a magyar sorsnak és a magyar élelciek s-zóles1 perspek- tivaját nyitották meg. Magam is azon* a né­zeten vagyok, hogy az ország népének egyes csoipjorlja.' ifelfoígjásukban sokkail közeleh!) ól - Iának egynttiiíhoZ, mint azt sokam hiszik. Ugv hiszem, hogy a. még valósi taiildó refor­mok teíkinlclében. olyan közvélemény kezd k-iallekuliii nmely csaknem egységes ulakoíl akárja elért ni n célt. A felfogások között .sók kiitöbbség íiónc-s.. Véleményem szerint a sze­mély.' D8héz.«égeíí áihidalására jócknraltnl megiftwi H; lehetőség, Amik Of félévvé!!' ezelőtt eUöglalhxm ákásoiúat é.s> elhíigyfám dőgd Ttiunkailvö ömet, nem azzal a goudoleőtui íet+cm. hogy politikai'* kiíósldai!ásókét feti- le/Zfk, mert tudlóm, hogy egy kksólvl) fe'e- lösségge! járó áölást reurikiviit: ftíl-ö!ínséggel .‘serétek fel és azért txiHn!ittfii, mert erre ft helyre a magyar rfífa\m feje Mvolt cl. Jla tá­voznom kell. zokszó nélkül fogom ezt lenni, mivel egy nemz rí vezetéséhez nemcsak te­hetség és jönkorai. hanem bizalom is kell. 1 in.nérly ezttBán a-f hatypotltála, hogy csakis alkotmányos eszközökkel akarja a re fát mókát megvárd­LEVÉLPAPÍROK egyszeriuot a leg"1 választékosabb kivitelié: Üsgolcs-óbbii® ez Ellenzék kony vosztúlyábar). Ciul'. Biata Uairii. PÁBIS, novemher 21. A frtüicin kor­mány llcgujabb pénzügyi rcndelclci cl len iiidull tikakozó jellcgii sztrájk, főleg az ország északi részén, tovább terjed. Teg­nap délben aiz egész Franciaország 'erű­ié én sztrájkba/ lépett munkások számát húszezerre becsülték. Vaícnélelmesben a fémipiari munkások szervezete állal ki­adott sztrájkra felhívó parancsol nem hajtották végre és a munkások csaknem mindenütt tovább dolgoz ok. A denaini kohőítUivck és üzemek munkásai elfog­lalják az üzemekéi. I.il'.c környékén for­rongás észlélhető a mutiicásók között, küíí'Hlöseii a Kühlmann féle üzemekben. Egyes lapok szerint ai kormány haj iandő bizonyos vű Hoz la tások at eszkö­zölni a pénzügyi renrlelcttörvényekcn, de aszal a feltételiek hogy az eredeti el­gondolás nem szenved változás! emki!t. A sztrájk a kormány fentebbi nyilat­kozata ellenére tovább terjed. A/, éjsza­ka folyamán a sztrájkolok szárrat dérié a 20 ezrét. Yalendennesbon a munkások ÍO üzemet szálltak merj. A megyei főnö­kök és a halóságok a kormány utasitá- saihüz mérten, mindenüti megkezdték a megszállott üzemek kiürítéséi A helyzet emiatt nágyon elmérgesedett. A munkás- szervezelck szövetségé ál1'.alános sztráj­kol rendelt el. Az általános sztrájk szom­baton délben veszi kezdetét. LILLE, november 24. a Ibiéi prefek­tusra érkezett legújabb jelentés Valen­ciennes vidékén a sztrájkotok által meg­szállott mWegy 40 üzemből 11-et már kiürítettek. Hasonlóképpen kiürítettek a Dunkerque acélüzemeket is. A kiürítések során összetűzés nem történt. KocnmnnlzHsassal vádolt munKásoK a Katonai t0rv£ng$z«h eteti KOLOZSVÁR, november 24. Ez év augusztus eisdén'eik előeste!vén. nagyszámú kommunista icpiratot szórtak szét a biharmegyei Telegd községben. A hatósági nyomozás során letartóztatták Halász Ilona és Anna munkásnőket, va­lamint Ferencz István, Körözsi István. Benko józsef, Ibrány: Imre, Berecz Ist­ván, Harsányi István, Albert Ferenc, A.- bert Sándor és PosUcs S. munkásokar, akiknek egyikénél rcpirat kötegre is akadtak. A munkások védelmét ellátó dr. Mol­dovan Valér és dr. Rebreanu Traian ügyvédek azt bizonyították, hogy véden­ceik ellen tulajdonképen semmi bizonyí­ték nincs, amennyiben a szakszervereti igazolványok cs a szakszervezeti tagság még nem jelentenek áiinmellenes maga­tartást. Az egyiküknél megtalált röpirat csomó pedig teljesen érintetlenül jutoct hatóság: kézre. A vádlott állítása szermt 40 lej megőrzési dij fejében ismeretlen egyén, esetleg éppen provokálási szándék­kal helyezte el nála, anélkül, hogy átve­vőjük tudomással bírt volna tartalmáról. A katonai törvényszék — a véde-em kérésére -• a házkutatásnál jelenlevő A- nuk kihallgatása végett a tárgyalást de­cember tţ-re napolta rl. Eiha':a$zíoííák a cseksz'ovákiüi eMÖkváSússíási PRÁGA, november ca Miután '1 Szlovákiának adott önkor irányzatok kapcsolatban még több vH jogi kérde t nem szabi!' ázott a csehsz’o vak kormai ;y, a mára kitűzött köziár «a sági elnökválasztást bizonytalan időre eb halasztották. Prágáoöi érkező jelent .s szerint .1 1 -vii. - földi sikoly.n olyan lénk terjedtek eh melyek szerint a csehszlovák külügymi­nisztérium irattárából föbb nagy fontos* ságu okmányt tulajdoni ettak el ismeret­ien tettesek, A pragat kiilügym nirz:é- mim az ügyben szigorú vizsgálatot iah­te« meg. iiLWiwiwnmi,i„.iW, R. Marliii du Gard : Egy lélek története a Nobel-dijas legújabb könyve. Kél iid, fűzve Ő17 lej. .Vén Európa'', lse 106, leve 145 lej. Eckhardt: \ francia szedem, diszkül. 251 tej. LEP.ViE nál, Kolozsvár. Poslún ulánsé tcl — Kérjen a idotl yá g j egy z é k e l.

Next

/
Oldalképek
Tartalom