Ellenzék, 1938. november (59. évfolyam, 249-273. szám)
1938-11-22 / 266. szám
1 9 ă & november 22. ELLENZÉK Mm temetik Ankarában Kemáí At ANKARA, november 21. A K( nini Aü-atürk elhunyt török köz* I. úrsa-sáig'i elnök hójbtestét száTdó \onat Izsóit lelő! az este Ankarába érkezett. A halnit'.i.s vonul ú jában néhány perere nvi gáiloit in inelen á llomáson, amelyeken u tömegek kegyelttől t is i U,* leg lek az elhuny: államfő elöli A vonalot utjának egész vontadén repülő raj ok kísérlek. A pályaudvarról hatalmas menet kísérte az elhunyt köztársasági elnököt az Rendidet röpiratok és felhívások terjesztéséről A VT. hadtest parancsnoka, Cristea Va- siiescu tábornok, falragaszokon rendeltet tett közzé, A rendelkezés szövege a következő: r, szakasz. Tilos mindazon ró pirat, vagy felhívás nyomdai utón való előállítása, vagy bármilyen formában való őrzése, ame/yek légiónista jellegüeknéi fogva az állam biztonságra és a közrendre veszélyesek, Hasonlóképen ritos ilyen természetű közlemények és 'röpiratok terjesztése és kiragasztása. Azok, akiknek birtukában ilyen természetű nyomtatványok vannak, a jelen hirdetmény közzétételétől .számított tíz napon be üli a katonai, rendőri, vagy csendőri hatóságoknál kötelesek aze- . kát beszolgáltatni. 2. szakasz. Jelen rendelkezés ellen vétőké® az 1938. február 11-én megjelent és az ostromállapotról' szóló törvény 5. szakasza értelmében 1 hónaptól 2 évig terjedő elzárással büntetik. Az elzárással való büntetésen kivüii a II. 'Károly király nevéről elnevezett törvénykönyv 25. szakaszában előirt büntetések is alkalmazhatók. 3. szakasz. A rendelkezés eleni vétségek megállapítását az ostromállapot területén székélő katonai, rendőri és polgári hatóságok végzik. 4. szakasz. Jelen rendelkezés 1938 november 21-én reggel S órakor lép életbe. Időjárás Bucurestiből jelentik: Emelkedő légnyomás és déli, délnyugati szél mellett nyugatról jövő borulás, párás, ködös idő és főleg keleten erősebb éjjeli fagy várható. Bucurestiben vasárnap délben a hőmérséklet 6 fok volt. Gazdasági területekre osztotta fel a szamosi tartomány a vármegyéket KOLOZSVÁR, ii.K>\T-nvber 21. A mezőg-aizdöiS'á.'g fejlesztésié érdekében! a szamosi 'tartomány mezőgazdaságii, kerü’e- teiuie osztotta fel a vármegyéket, eszeffini, amilyen mezőgazdasági terní-keket termelnek a megyék egyes vidékéneik gazdái. A szamosi tartományt öt kerüietre, Manama- ■rosmegyét pedig 8 kerülettre osztották fe). * HÁZASSÁG. Scltmklt Egon gázgyári tisztviselő és Végh Vilma, Végh József nyugdíjazott vasúti felügyelő leánya, szombaton házasságot kötöttek. Ar esket és [ szertartást Balázs András római katolikus lelkes- végezte. Marosvásárhelyi hírek: Cerghizan Ghe-- orghe mezősámsondi jegyzőt 1937-ben a megyefőnök Marosszentanna községbe helyezte át. Helyét az addigi ma ros szenten- nai jegyző, Simon Vasile fog alta el. Simon Vasile később feljelentést tett diene. A feljelentés szerint megállapítást nyert, hogy Cerghizan Me 2 ős ám son dón szabálytalanságokat követett él, okmányokat hamisított, jogtalan kifizetéseket! eszkö zölr., sib. Cerghizant a feljelentés és a megindult eljárás után felfüggesztették állásából. A helyi törvényszék azonban nem látta bebizonyitottriak a vádat és felmentette a vád ottat. Az ügyészi fellebbezést a tábla tárgyalta le, mely megerősítette a felmentő ítéletet- — A megyei tanfelügyelőség előterjesztésére a nemzetnevelésügyi minisztérium Bunus Teodor (Teke), E. Burghazan (Palotai Iva), Al. Tertacan (Mezőszabad) és D. Sfichi (Maroskeresztur) tanítókat tanfelügyelőkké nevezte ki. — E hét elején felállították a 2. számú eltérni iskolában a szegénysorsu iskoásgyer- rnekek részére létesített népkonyhát. A népkonyha felállításához a város 192000 lejjel járult hozzá. ankarai runuzietgyülés palotájáig, ahol n koporsót feJravíUatliozták. A koporsót vivő ágyufaIp mögött Ismét luonü köztársasági elnök, a\ kormány 1 agjai s a nemzetgyűlés, elnöke haladtak, A török főváros lakosságúnak a ravatal előli való elvonulását éjfélig engedélyezték.. Kémül At n türk temetése ma, hctl’őn folyik le. A temetésen résztvevő román ka^- ílloinai delegáció vasárnap megérkezett Amkiairá ba.-áfea NiVEA-f mert at édeukéí fogpaszták hatása nem kielégítő. Nekünk NlVEA-fogpauía kell, amely friu illatával cltüriteti a keüín*.ellen stájswgot és azt az üdítő hatást nyújtja, melyet keresünk. m \hm/Á fflegdöbhmnté állagotokat talált a városi főorvos a oékrazzia során KOLOZSVÁR, november 21. Dr. VJ ad Péter városi főorvos, dr. Popa Adam alpolgármester és dr. Drog Iliescu váratlan razziát tartól lak a kolozsvári pékségekben. A biz ol! súg ez alkalommal a műhelyekben lévő tisztaságot, valamint a kenyér és íchécsütcmény elkészítési módját vizsgálta felül. A bizottság legnagyobb meglepetéssel állapította meg, liogy számos pékségben még a leg elemibb higiéniai köve'e menyeknek sem tesznek eleget. A munkások piszkos köténnyel dolgoztaik és egyes pékségekben svábbogarak nyüzsögtek. Megállapították azt is, hogy vannak olyan pékek, akik a kenyérsütéshez különböző kémiai szereket használnak fal, melyek ártalmasak az egészségre. Mindazon pékek ellen, akiknek nem volt megfelelően tiszta a műhelye, kihágás! jegyzőkönyved vettek fel, amelyeket beterjessz tettek a törvényszéknek, hogy megbüntessék a nemtiszta müheüyü pékeken A bizottság a razziák a*, rendszeresíti és azoknál a pékeknél, akiknél másodszor is ilyen, köztisztasági állapotokat fognak találni, nem vesznek fel többé büntető jegyzőkönyvet, hanem az egészségügyi törvény alapján elrendelik majd a műhelyük bezárását. .. Letartóztatták 0 Meet-esek Katar«!! Datat, a legnagyobb csehszlovák iparvatMat MafaoKosál 147 millió lei ériékü angol fenyői oScari átvinni srudéia 4erii- leiről Csehországba. — Újabb |elen£és szesintf szabadon bocsá- íoUáb a csehszlovák iparmágnást REICHENBERG, november 21. A Zeit című reichenbergú újság feltűnést- keltő letartóztatásról ad hirt. A szudéta-német félhivatalos lap jelentése szerint, a német határmenti vámhatóságok Leitmeritz közelében letartóztatták ifj. Bata Tamást, a világhírű cipőgyárost. A letartóztatás devizacsempészés miatt történt. Bata Tamás ki akarta csempészni Csehországba azt a 147 ezer angol fontot (147 millió lej), amely a válságos időben Leitmeritzben volt elrejtve egy unokaöccse vastrezorjában. Bata a nagy címletű bankjegyeket egy övben, a derekára csavarva akarta átesempé&zni. A határon azonban rendkívül idegesen viselkedett, ami feltűnt a vámőröknek és a cseh gyárost személyi motozásnak vetették alá és mellénye alatt megtalálták a fantasztikus összeget magábanrejtö övét. Batát rögtön letartóztatták és a leitmeritzi ügyészség fogházába szállították. Tekintve, hogy a német törvények rendkívül szigorúan sújtják a valutacsempészést, előreláthatólag ötévi fegvház vár reá. 1 > BERLIN, november 21. Bata, az ismert cseh nagyiparos letartóztatásával kapcsolatban illetékes körökben megállapítják, hogy Batát a határon levő vámőrök azért tartóztatták le, mert neve a közelmúltban ott szerepelt azok névsorában, akiket Németországba érkezésükkor le kellett tartóztatniok. Az intézkedést később visszavonták, a vámőrök azonban még nem értesültek erről. Batát különben a helj'zet tisztázódásával egyidejűleg, nyomban szabadlábra helyezték. i / A rendőrtiszt gyanút fogott és igazolásra szólította fel az idegent, jelekkel adva tudtára, hogy a papírjaira kiváncsi. Az idegen roppant zavarral küzdve kutatott a zsebeiben, de egészen eredménytelr.nüL Nem volt igazo ványa. Végül is egy volt frontharcos kapcsolódott bele a hivatalos vizsgálatba, aki jót beszél oroszul és csakhamar megértette a rendőrtiszttel, hogy. , az idegen Terhaszkij Seid szovjet állampolgárral azonos, Szibériából szokott meg, ahol büntetését töltötte és viszontagságos hetek múltán jutott et a román határig. Egy éjszaka tiltott módon átlépte a határt és hol vonaton, hol gyalog elindult az ország belseje felé. Terhaszkij Seid kihallgatása még tart. A hatóságok tiltott határátlépés ciméi indítanak eljárást az orosz muzsik eilen. Mi a leendőjük azoakik tévedésből a zsidó polgárok revíziós listáiéra KOLOZSVÁR, november 21. Tudvailevő, hogy több, nem zsidó ál- ió-mpoigárt, akiknek áh a m polgárság; ügyük is rendben volt, felvettek -1 zsidó állampolgárok listájára. A zsidó-listából való törlés iránti beadó'\ férések ügyében a bíróság haitározntt, de legtöbb esetben a bírósági végzési nem sikerült kíkézbesiteni az érdekellek nek, mivel nagyon sokon közülük időközben lakást változtattak. így történt meg, hogy ezeknek 'tegnap tudomásukra hozták, hogy az idegenek ellenőrzéséről szóló törvény rendelkezései ér telimében, rövid időn beiül el kell hagy- niok az ország területét, A kiutasi ottak a váraslnizá hoz fordu ljak és bemu tufák szabály szerű áb am polgárság i bizonyitvá- nyukait. A városházán azt a választ kapták, hogy a bírósági végzés ellen feleb- bezzeiuík a törvényszékhez. Mindazok, j akiknek neve tévedésből került a zsidó- I listára, érdeklődjék meg a városházán, I vájjon 't'ÖTöliték-e őket a listáról, ellenke- ■ ző esetben, pedig atzott/mii adják be feleb* 1 1 rezésükét & törvényszékhez. Szibériádéi szökütí — a kolozsvári állomáson fogják el Oroszországi Segyenc halasit dós útja KOLOZSVÁR, november zx. Tegnap délben a kolozsvári állomáson szolgálatot tdljesitő rendőrtiszt a (II. osztályú váróteremben arra letr figyelmes, hogy egy szedett-vedett öltözékü. idősebb férfi a mellette ülő utasok hozzáimVett kérdéseire elutasító válaszokat ad vnamely idegen nyelven. Viktor Emanuel jelenlétében nyitották meg az olasz akadémia ülésszakát RÓMA, november 21. Vasárnap nyitották meg az olasz akadémia tized k ülésszakai. A megnyitás ünnepélyes keretek közöt történt és azon Victor Emanuel olaisz király is jelen volt. Okmányhamisltás miatt kétévi fegyházra ítélték az orosz cár volt titkárát PÁRIS, november 21. Az esküdtszék Stnlickit, az orosz cár volt titkárát okirathamisitásért kétévi fegyházra Ítélte. A 80 éves Stalicki va-/ gyonkezelője a sokmiUió frankos hagyi- téknak, amelyet A'lexejev orosz tábornok hagyott hátra rokonaira. Stalicki az okmány meghamisításával lehetővé rette, hogy a vagyont egy Chazin nevű volts orosz tanácsos szerezze meg. A gioacesferi Herceg lesz India aiftiráiya LONDON, november 21. Egy angol top jelentése szerint, iord Lr>th- gow jelenlegi indiai oMürály megbíz olásának lejárta után a gíoucesteri lierceget fogják künianezuú India atUdurályávü. Meghalt Maud norvég királyné LOXDON, november 2/. Maud norvég királyné vasárnap délelőtt <*« egyik londoni kórházban meghalt. A király, né az elmúlt tíét folyamán s-uhjos operáción nuntf keresztül, azonban már ez sem tudott 1 segíteni rajta. Az elhunyt királyné, aki 1869- ben szüléiéit Malborrough linuxe ban, VII, Eduard angol király lánya volt. l896-b<m férjhezment Károly dán herceghez, aki 1 bűében Norvégia királya lett VII. lEkikon néven. A norvég királyné temetésére vonatkozólag még nem tettek intézkedést. LONDON, november 27. M^ud norvég királyné halála miatt az angol királyi udvar egy hónapig tartó gyászt tart. V] György : angol király rt szomorú fór iudele után ihi- sárnap visszautazott Londoniul. OSLO, november 27. Olaf herceg ma, hétfőn Londonba utazik. Maud királyné halála alkalmából a norvég kormány nemzeti gyászt rendelt ek Prágában csalt cselt nyelvű cégtábla* turnéi* meg PRÁGA, november 2/. A városi törvényhatáság rendelőit ér~ tel méhen, az összes üzb: szál1 odúk ért, éttermek kötelesek idegen nyelvéi cégé Iáikat eltüntetni és azokat esdi nyelvéi , feliratokkal kicserélni.