Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)
1938-10-23 / 242. szám
J > jű október 2 3. I t L JL L i V *- i: rv ti memmzaa Nyulvadászat Drága, őszi napsütésben indulnak az urak nyulvadászatra. Velük megyek én is, a séta kedvéért, meg mert látni szeretném, hogy miképen gyilko ják. a nyúlj kát. Szóval indul a maiét, első cselekedete annak a folyamatnak, ami úgy végződik, hogy „nyúl vadason, vagy nyal sülve, vajas burgonyával és vegyes körítéssel“. Szóval, ami a mezőn kezdődik s az asztalon végződik. Mennek a vadászok, viszik a fegyverüket. Mindegyik másképen viszi. Egyik balvállára akasztja csővel hátrafelé, másik a jobbvállán lógatja csővel előre. Van, aki a szíjánál fogva könnvedén viszi, mint egy gyerek az iskolatáskát. Mar a pus- kavivésben is kiütközik a vadászok különbözősége. A külföldi ■'■endég, aki azt hiszi, hogy az ő kedvéért nyulásznak (pedig hát nyulásznak itt külföldi vendég nélkül is), vállára csapja a puskát, mint valami sílécet. Talán azért, mert hires- nevezetes siző s megszokta. Alighogy elindulunk a millió szinü földek felé, amelyen a kukoricásban még csak nem is sejtik nyulék, hogy mit akarunk, egész csapat mezitlábos parasztgye- rek lohol utánunk. Ezek a hajtok. . Van köztük olyan pici, hogy alig látszik ki a földből'. De a fő-haitó már nagy kamasz. Tizenhat éves is elmúlt. . Jönnek utánunk, csörtetve a száraz mezőn, mint kis bivalyok. Látják, hogy viszem a külföldi vendég fegyverét (elkértem, gondolom, ha már elhoztak, csináljak és is valamit s legalább mint fegyverhordó tegyem m'2'gam hasznossá) s az egyik megkérdezi: — Nem nehéz a puska küsasszenv? — aztán összenéznek és vihognak illetlenül. Teljesen bolondnak tartanak, mert vadászni megyek, ahelyett, hogy kenyeret dagasztanék, udvart sepernék, vagy más hasznos és illendő foglalkozással töltenem az időt. Lehet, hogy igazuk is van. Hát ha még tudnák, hogy meg nem ölnék egy nyulat a világért sem, akkor néznének csak le igazán. Most elérünk a nagy kukoricáshoz, amelynek száraiból teljesen érett kukoricacsövek merednek ki. Szegény nyulak, a békés kukoricacsövek helyett nemsokára puskacsövek elé kerültök. Felállnak a vadászok, a kukoricás végének jobb és baloldalán. Oda fogják kihajtani a gyerekek a zsákmányt. Csendben kell lenni, de nem értem, hogy miért, hiszen a gyerekek, akik a kukoricatábla ellenkező végén benyomulnak csatarendben a kukoricásba, olyan lármát csapnak, mint az afrikai vadak. Mindegyik kezében száraz koré, vagy faág, amivel hajtás előtt felszerelték magukat. És mennek «lőre az embermagasságon túlra nyúlt kukoricásban és kezükben botokkal egy nemlétező nyelven kurjongatnak. Ugyanazon a harcias, ősi vadiiző nyelven, amivel az ősember kergette a vadat: — Hé, hu — numm — numm — ev — hé ááá — hu — u — umm! Riadnak a nyuszik, szaladnak a hajtok elől. Két helyről is durran a fegyver, két szürke nyúl bukfencezik és terül el véresen a földön. Két kutyánk, Rex meg Diana halálos izgalomba jönnek. Eddig csak szaladtak mellettünk, de most, hogy meghallják a csatakiáltást, vérük minden cseppjében dobol őseik vadászkedve. P.ohangóínak, szimato nak, vágtatnak, lógo, piros nyelvvel térnek vissza gardáikhoz s a szemük mintha sürgetné őket. Gverünk, öld meg már a vadat, hadd szagoljam a vért, hadd ho zzam eléd a zsákmányt. És mikor leterül a nyúl, őrültként rohannak értük és hozzák ki a kukoricásból a vadászok elé . . . Igaz, még egy nyul'at és egy vadmada- -rat lőttünk. Illetve az urak még egy nyulat és egy madarat lőttek s én még egy nyulat és egy madarat néztem. M. L. pénySal^mok jnár 28 lejtől kezdve, a legkülönbözőbb árban és választékban, az ELLENZÉK* KÖNYVOSZTÁLYÁBAN. Cluj, Unirii kaphatóUJ J UEC-CFR, KAC-£cho első osztálya bajnoki mérkőzések a vasárnapi sport műsoron KOLOZSVÁR. Miután a Victoria Bu- curestiben a Venus ellen, inig az U Nagyváradon a Törekvés együttese ellen küzd a bajnoki pontokért, igv városunkban csak alkerületi bajnoki mérkőzések lesznek vasárnap. A programmon összesen hat bajnoki mérkőzés szerepel. A nagypályán reggel 9-kor CER—Vasöntöde ifjúsági bajnoki, mig n-kor a bajnokságra törő vasutascsapat az UEC eilen játszik, amit Saivan mérnök fog levezetni Délután fél 2-kor a KAC—Echo második csapatai játszanak a bajnokságért, majd utána fél 4-kor a KAC—Echo mérkőzés kerül sorra. Ez a mérkőzés igen r.agy küzdelemnek Ígérkezik. A két csapat első Ízben játszik egymással bajnokit. Az Echoban Fábián, Bodi. FöMvár:, En- gi, Szőcs a KAC neveltjei, akik tavaly még a KAC-ban szerepeltek és ez fokozza a mérkőzés érdekességét. A kispályán két ifjúsági bajnoki mérkőzés lesz. Reggel 9-kor UEC—Haggib- bor, mig 11-kor Napoca—KMSC. HIVATALOS RÉSZ Î ■ született meg a világrekord A labdarugóalkerület közleményei Az október 18-ki ülés határozalai a kővetkezők: Első dobásra érte el Nikkanen gerelydobó világrekordját „Úgy megfájuít a karom, mintha kettétört volna". — Nincs remény újabb világrekordjavitásra HELSINKI, október 22. Vasárnap mint már jelenítettük, a fiiam Nikkanen 78.70 méterre javította a gordydobás világra kordját. Ez igeru érdekes körülmények között történt meg. Szombaton egész nap evett az eső és úgy volt, hogy a vasárnapi versenyt nem is tartják meg. Vasárnap reggel azonban kiiisüliitt a nap a pályát bonz.megöléssel szárították fel, Nikkanen azonban nem is nevezett a versenyre, mert hetek óta abbahagyta) aizi edzésit. Barátja: Järvinen azonban kissé gúnyolódva unszolgalta az indulásra,, végül is Nikkanen kötélnek áll és indult.. Mint cgv bősz bika rugaszkodott & vonalnak, minden erejét beleadta a dobásba, úgy,, hogy sr/iwte maga is a gerely után repül1!1, de nagy nehezen még a vonat előtt lefékezte magát. A gerely laposan, de vil ámgyorsan repült és In!vágó dott a> 78 méteres vonalon. Tirvinén el- sápadit, de mosolyogva gratulált szerencsés vetélytársának, aki karját masziroz- va könnyes szemmel mondta: „Bo’dog vagyok, de karom úgy fáj, mmtha eltört volna“. — Nem tört eh de alaposan meg- rádulit. Verseny után a két rivális meg- , egyezett abban, hogy ezt a rekordot már nem lehtíii túlszárnyalni. Titokban azonban mindkettő a 80 méterről álmodozik... A KMSC felhívja összes ifjúsági játé- j kosait, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor pontosan jelenjenek meg az öltözőben a Napoca elleni mérkőzésre. 1. MénkőzésiigiLzolás. CFR—KMSC 4:2, I. oszt. bajnoki. 2. Az Unirea-ikiipotm'ónközéiekre vai!ő lelt, intettet uz alkerületi ifjúság: válogatott a k ö v étkezőké [Min GM it tul-ol t össze: Boros U, — Gálfi KlMSC, Sto iáin1 Victoria — Cairo pi act Echo, Jojsii U, Albu Victoria — Székely KAC, Mániáin Victoria,. Gli.g'or U, Kádár Echo, Siklód y KAC. Tartalékok: Mărgineam Echo, Adorján I J, Moldovan KMSC, Bokor Echo, Shaineiu Victoria, Dondos Echo. A esa* pet edzésével Cosmo. Augustin bizatik meg. IVllii vjuk nz érdeklőit egyesületeket, hogy játék (csal,kát lielenlkónt szerdám1 és pénteken délután 3—5 óid közölt küldjék el a kö- zős edzésire. 3. A fenti ifjúsági válogatott csapat folyó hó 20r,ikán edzőmé, közőst játszik az UAG csapata vtal], Chij, 1(,)38 október 19. C. Schipor sk. V. Corpmlean sk. elnök. lilkiáir. Az alkerületi biróbizoítság közleményei 1 1. A központi hiróhizoltságnak a Bőmből 53-i-k .ozámábam megjelent rendelkezése ahup- jön felhívjuk mindazon birókáit), akik ez ATekézőspopt Kik jutottak az országos egyéni bajnokság középdöntőjébe KOLOZSVÁR. Az országos egyéni tekéző bfijmokság Kolozsivár-kerüfletil selejtező mérkőzései befejeződtek. A középdöntőbe a kerületből a következő játékosok kerüllek: 135 ponttal: Dobosi Bélái Echo». 132 ponttal: Pop Vasile Urainiuss 128 ponttal: Orbán Károly Meteor. Székely László Meteor, Grauer János Amateure. 127 ponttal: Szász Zoltán Venus, Imczc Kálmán Hargita, Godeain Anton Uranus. 126 ponttal: Maircu Oliver Remény, Székely Dezső TTT. 125 ponttal: Molnár László Minervái, dr. Bulbuk Jenő Minervái, P uklluisi István Victoria'. 124 ponttal!: Ohieiudearu Iosif TTT. 122 pontiba!: Popse Simon' UAQ, Dremik Lajos Maitador, Lázlár Kálmán Echo, Nagy Zoltán Amateure, Kohn Mór Venus, Abrei- hamov'es Lajosi Venus. 121 ponftiliaö: Grozoi Iüliiu Minierul, Bicai Victor Şoimii.. 120 ponttal1: Criisiteai Augustin; Minerul, Friedmann Béla Venus. 119 ippntibali: Somleleki Gábor TTT, Székely ö. Uranusl, Aszalós Ferenc UEC. Tar mási Augustin Echo,, Csintos József Victoria). 118 ponttal: Raparik Péter Royal, Puklus Lajos Victori ai, Radu D. Echo, Kovács Jakab Echo. 117 ponttal: Mtaimdik Antal TTT, Kovács József Victoria, Rosenberg Bél® Victorie. 116 ponttal: Terma Zsigmond Unirea. Lázár József Victoria, Székely András TTT, Verga Zoltán1 Minerva, Gira Eugen Ardealul. 115 ponttal: Brehac Gheorgbe Ardealuk Fe-ziek as István Remény. 114 ponlMhl: Bartók Károly TTT, Lénárd M UAC, HosSzu Ferenc Matador. 113 ponttá!!: Mester József Stejarul, Henkel István Stejarul, Máté József Uranus, Lóránd Lajos Matador, Pukilus Dénes Victoria, Petfci Gyiuln Gután», Stetz Lajos. 112 ipoaitital: Moldvai János Uranus, Nemes Dénes Uranus. Bartók Lajos UAC, Po- gaceanu C. UAC, Molnár János Remény. 111 ponttal: dr. Timar F. Venus, Teca r Vasiilte Minerul, Mitrea/ni loan Meteo-', Crăciun Teodor Ardealul, Demeter C. Favorit. 110 ponttal: Moritz Imre Uranus, Kovács Bélül UEC. Somilyai, Tivadar CFR, Gyöirgy József Gutrn, Doja Vasile Unirea. 109 ponttal: Drohobec.zky Gyula Transil- vamia. Négy Sándor Victoria, Feragó Zoltán Vulturul, Moldovan Gh. Iris, Florea Iosif Minorul, Szántó András Minerul, Po- czenszky Samu Pahna, Hirsch Béla Solid, Kuti. Miklós Solid. 108 ponttal: Varga. Miklós Unirea. Crir- ják Sándor Pálmát, Ash'loam> loan Ardealul, Szilágyi György Zsinór. 107 pontiul: Gurz.ó Imre Venus, Meran- gofti János Remény, Pop Florea Minerul, Radler Ferenc Palma., Lcmnean loan UFC. 106 iponttal: Fatu Toain- UAC, Sz-igelhy András Vulturul, Boóc János Minerva, Napé u Avram UEC. Grisan »Andrei Victor a, Ludvig Jáiros FTC. 105 ponttá»!: Mosioea Oprea. CFR, Barin A. Vulturul. Matei S. UEC, Schramm J. LÉC. 104 ponttal: Lnár József Stejarul, Dorea St. UEC, Schreithoffer L. Bohém, Bresan M. FTC. 103 ponttal: Gongola J. Stejarul. Kassiay L. Uramusi, Tóth Bálint Minerva, dr. Pese- can Solid. Bányay R. UEC, Kovács Lajos Victoria, Veres István CFR. 102 ponttal: Salamon István luraior. András István UEC, Greoatir László Ardealul, Vedeam loam Ardealul, Zajács L. Victoria, Merceami lóéin CFR. 101 ponttal: Kiss Géza: Unirea', Tóth Ts1- ván Remény, Roman István Tumor, Király István,. Venus, Dcbreczemi Bálint Vdórin, Bud Antal Victoriai, Pótra loam CFR, Molnár András Höinglta, Buginlár Mihály Iris. 100 ponttal: Nyman E. Meteor. Grisan A. Victoria. Somion M. Vulturul. Schwartz Je- nő Bohém, Pop Virgil mérnök CFR. 99 ponttal: Pop A. CFR. Amb us L. HL kor., Caso E. Jóbu.rát, Mihály J. Székelység. 98 ponttal: Kinizsi István UEC, Bérez A. G uti.n>. ITankó Zoltán' Paten. Katrinecz M Şoimii, Wellman M. Şoimii, Geiger E. Tna/n- siilvainia, Rácz Ferenc Vulturul. 97 ponttal: Nicoaira Gh. Stejar. Moldvai Sándor TTT. A kerület értesíti a fenti játékosokat, hogy ei középdöntőbe jutót talk melynek mérkőzéseit és> időipontjait közö’init fogjuk. A KMSC szüreti bálja. Ma, szombaton este 9 órakor a Vasmunkás Otthon dísztermében (Str. Catedralei 7.) rendezi meg a Kolozsvári Munkás Sport Club szokásos októberi szüreti bálját. A bál iránt városunkban igen nagy az érdeklődés amelyen az ö»sszes kolozsvári sportegysetek is felvonulnak. A reggelig tartó mulatságon elsőrangú cigányzene. szépség- verseny, konfetti és szerpentin csata lesz. liga' negyvenes keretében benn vasai,rak, hogy október hó 27 ükéiig Írás bum jelentsék be a bizottságnak, hogy jelenleg melyik egyesülő laiek tagjai, ámultaik megjelölésével, hogy milyen tisztséget és mióLu töltenek be klubjuknál!. 2. A vasárnapi mérkőzésekre a: következő léi ók küldelinek ki: Nagypálya. D.lelőtt 9 óraikor CFR—Vaisiönilőde ifj. bajnoki, bíró dr. Pora Iuliu, helárbirólk Hamar Andrei és Dób a Teodor. Délelőtt 11 órakor CFR— UEC T. oszt», ba'jmoki'i. biró Salvaţi» Virgil, ható rbrók Pora Iuliu és »Soós József. Délután fél 2 óraikor Echo —KAC B bajnoki!, biró Gorgan A,, halláirbbó Stan Alex. Délután 4 órakor KAC—Echo I. oszt. bajnoki, biró P41.scii Iosif, hafárlibrók dr. Mesarosiu és öc Stand u. Kispálya, Délelőtt 9 ódakor UEC—Hag- gibbör ifj. bajnoki, bró Welser Jenő, ha- •táibiró Radulescu Vinhila. Délelőtt 11 órakor Napocav—(KMSC ifj. bajnoki, bíró Vinczi Jifinos, hetárbiiró Tomescu Gh. 3 A bírói szabályzat 29. pontja- értelmében az adlklerilleti- biróbizoítság a hozzá taá-- ■tozó összes bírókat közgyűlésire hivj-a össze, -mely november 3--áni esle 9 órakor az o-lke- rlilét helyisógébeni (Piaţa» Unirii) 29.) lesz a következő tárgysorozattal]: 1. Az előző köz- gviihls jegyzőkönyvének felolvasásul. 2. Kit rendes ésf két póttag beválöisztláisa o bizottságba. A közgyűlésem mindazon bírók részt- ve'hehnek szava,z-ati joggal, akik nem állnak »bünletés alatt. Megbízólevéllel senki sem •képviseltetheti magát. Hai a közgyűlés nem lenne határozatképes, uizt 7 empijKil ekha- kiisztjuk november 10-éin este 9 órára, mikor .is a meg jelleintek számára, való tekintet nélkül megtartjuk. Cluj, 1938 október 20. E ilimeade sk. P. Ihnyade sk. cLnök. titkár. Kopcndz Lajos — doktor. Az es;y.k legkiválóbb asztali teniszjátékosunkat, az UEC lelkes cs mindenkor odaadó munkássága tágját, Kopenetz Lajost, szombaton délelőtt az orvostudományok doktorává avatták. A város sporttársadalma ezúton kíván sok sikert az uj orvosnak pályáján. A Haggibbor vasárnap, f. hó a ,-án délelőtt fél ii órai kezdettel a neológ isko a nagytermében rendezi meg ezév: rendes tisztújító közgyűlését, melyre az össze- tagok pontos megjelenését kéri az elnökség.