Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)
1938-10-22 / 241. szám
7 9 3S október 2 2. ELLENZÉK ms A k Zk '««ascrasi'SBS®^^' Egységesítették a kincstári eljárást. Őfelsége II. Károly király rendelettörvényt irt alá a kincstári eljárások egységesité- séről, amely december elsején lép életbe. A törvény előírja, hogy a behajtások es árverések miképen történjenek, előírásokat tartalmai a kincstári követelések behajtásáról, az adófizetők védekezési lehetőségeiről, va amint a felebbezésscl kapcsolatos bírói eljárásról. Uj kiviteli előirás. A pénzügyminiszter értesítette az összes vámhivatalokat, hogy az egyes áruk exportjánál fordítsák a legnagyobb figyelmet a forgalmi és fényűzés! adóról szóó törvény rendelkezéseinek betartására. A kivitt áruk után egy százalékos repülőilleték fizetendő, azonkívül a szárhlák az eddigi két ezrelék helyett hárem ezrelék bélyeggel látandók cl. A vasúti bérletjegyek biztosítási kiilön- bözetének fizetése. A CFR vezérigazgatósága közli, hogy az éves bérletiegyek tulajdonosai tartoznak 1938 október T5- től kezdődő hatállyal a biztosítási díjkülönbözetet lefizetni bármely helyen, amely bérletjegy kibocsátására íogosuh. Október 31-ig a különbözet nyugta ellenében fizethető utazás közben is. Felir- dijbélyeget kell leróni a mérsékelt áru- és szabadjegyek biztosítási bélyegei mellé. Az élelmiszerszindikátus a szőlőtermelésért. Az élelmiszerszindikátus gyűlésén tárgyalták a Legfelsőbb Gazdasági Bizottság kérdőivét, amely a szőlőtermelés védelmére vonatkozott. A szindikátus amellett foglalt állást, hogy a standardizálás megvalósítása végett a termelők kölcsönt kapnának, a fogyasztási adót a kettős megadóztatás elkerülése végett a termelőhelyen szedjék be s végül, hogy a különböző illetékeket — tüdőbaj, társadalmi, igazsági, stb. bélyegeket — egységesítsék egy átlagilleték behozatalával. Megsemmisitik az 5000 lejen aluli re- pülőbélyegbirságokat. Az élelmiszerszindikátus közgyűlésén Diculescu elnök bejelentette, hogy a Nemzeti Aviatikái Alap elhatározta, hogy megsemmisíti azon 5000 Jejen aluli aviatikái bírságokat, amelyek :felebbezés folytán eddig nem emelkedtek jogerőre. Az élelmiszerkereskedők 30 nap haladékot kapnak, hogy könyveiket és számláikat rendben felbélyegezzék. Az utolsó hét időjárása kedvező volt a bortermés szempontjából. Az utolsó napok meleg és napos időjárása rendkívül kedvezően hatott a szőlők fejlődésére. Mig az első szőlők cukortartalma oly csekély volt, hogy Máriaföldön csak 9 malligános borra számítottak, az utóbb szüretelt szőlőkből már 11 malligános ;ó- minőségü bort lehet kapni. A mennyiség is valamivel nagyobb, mint várták és igy a máriaföldi borvidék termése az idén So—90.000 hektoliter között fog mozogni. Az uj bor árai még nem alakultak ki, a siksági borokban szórványos kötések literenként négy lej körül jöttek létre vagontételben, adómentesen a termelőnél. Az idén ennélfogva jobb borárakkal kell számolni, mint a tavalyi borárak. Hivatalos devizaárfolyamok. Egyiptomi font 690—700.35, holland forint 75.40 —76.40, drachma 0.99—1.05 — 1 —1.07. német márka 3S—39, belgas 23.67— 24.01, pengő 25, 26.59—27, török font 82—83, angol font 683—688. olasz lira 7.172, norvég korona 33.81—34.36, cseh korona 4.77—4.89, leva 1,24—1.30, pa> Jesztinai font 673.44—683.79, svájci frank 31.60—32.69, dinár 2.898—3.05, dollár 140.97—142.14. Az első árfolyam a vételt, a második az eladást jelenti. Az árfolyamokban bentfoglaltatik a 38 százalékos devizafelár. Bánsági gabonapiac. A gabonapiacon úgy a buza, mint a tengeri irányzata lanyha és a kereslet is gyenge. A piaci árak a következők: buza 78 kilós 380, tengeri 330, uj tengeri októberi szállításra 230, novemberi szállításra 235, zab 430, uj lencse 500, takarmányárpa 330, tavaszi árpa 4oo, korpa 270, bánsági repce 600, kismalmi liszt a 30/70-es beosztásból 760, nagymalmi liszt 780 lej százkilónként. FÉNYKÉPALBUMOK már 28 lejtő! kezdve, a legkülönbözőbb árban és választékban, az ELLENZÉK! KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cíuj, Piát* .Unirii kaphatóki - ^ - > * < > Szombaton és vasárnap meg az országos Sizpróba bajnokságot •----- —*-**————B——■mám mm— ■ ... . Seümllery KAC Is sievesett BUCUREŞTI. Az országos tizprobát vasárnap a Venus rendezésében bonyolítják le a bajnoki címért és arra eddig a következők neveztek be: Schullery KAC, Csáklány Venus, Krupka Esta Sun, Negru, Lupan, Hársfalvi és Moga, a Viforul Dacia atlétái. Az. év utolsó nagy atlétikai eseményére péntek estig lehet benevezni. A rendező Venus a vidéki atléták TIT. osztályú gyorsvonat! jegyének felét visz- szatériti, azonkívül péntek estétől vasárnap estig teljes el árast biztosit részükre. A bajnokságot nyerő atléta Radu Istrati nagyértékü kupáját nyeri, azonkívül az. első bárom helyezett művészi kivitelű bajnoki plakettet kap. Amszterdamban hat csapat részvételével rendezik meg a nemzetközi vizi póló kupamérkőzéseket Vasárr,gp: Hollandia H-ftonfiff€fi§ válogatott AMSZTERDAM. Nagy napja lesz vasárnap a holland ’l'abdarugósportuak. A holland A-válogatott ugyanis Dániával mérkőzik, a B-válogatott pedig a Kontinens játékoskieretével méri össze erejét, mely után véglegesen összeáílitják azt a csapator, mely október 26 án Londonban Angliiai válogatottjával méri össze erejét. A mérkőzések iránt úgy Hollandiában, mint Angliában nagy érdeklődés nyilvánul meg, annak, okon érc. hogy a magyar játékosok kiválása., szakkörük szerint, jeleni ék enyen meggyemgítoii'.e a Kontinens válogatott csapatát. * 2 Kiváló siklató és a japán atlétikai bajnokságokon TOKIÓ. A japán atlétikai bajnokságokat szeptember 24—25. napjain rendezték meg Osakában. Az eredmények a rih vaMvokon és az ugrószámokban kiválóak. Eredmények a következők: 100 m. 1. Joshioka 10.4 mp. 2. Tani- gutí IO.5 mp. 200 m. l. Taniguti 21.5 mp. 400 m. l. Satoo 50.8 rnp. S00 m. 1. Ooomori 1 p. 58 7 mp. 1500 m. 1. Miyaigi 4 p. 10.4 mp. 5000 m. l. Mura kosa 15 p. 12.2 mp. 10.000 m. 1. Murakoso 31 Románia győzött a Balkán-céllövő- bajnokságokon SZÓFIA. A Balkán céllövőbajnokság rendező bizottsága most adla ki a hivatalos versenyeredményeket. A kimutatás szerinti az általános pontversenyben Románia győzött 1166 ponttal 2. Görögország 1156 ponttal. 3. Bulgária 1106 ponttá L PAVLOVICS, a Ripensia válogatott kapusai vasárnap a Kinizsi elieru mérkőzésen megsérült és tíz percig nem is tudott jálszatni. Az orvosi vizsgálat lábán csont- repedést állapított meg és azért a sérült részt gipszbe t°tték. A magyar nemzeti bajnokság vasárnapi fordulóján a következő mérkőzések szerepeinek: Ferencváros—Budafok, Taxisok—SSE, Éhek trolin os—Nemzeti, Phö- bus—Bocskai, Zugló—Kispest, Szolnoki MÁV—Hungária, Szeged— Ujpest. MOLNÁR GYULA KOLOZSVÁRI KERÉKPÁROS BAJNOKA KOLOZSVÁR. A kerületi oirszjsigjuli kerékpáros 'bajaokságiot Hidegh Márton kerületi elnök 'vezetésével a nagyváradi országúton rendezték meg 50 kilóméteres távon szenior, hadiadó és kezdő versenyzők résziére a< legszebb sikerrel. Eredmények n következők: Szenior versenyzők: 1. Molnár Gyulai 1 óra 34 p. 20 mp., 2. Both Dezső 1 óra, 4 7 ip. 22 mp., 3. Ursatii A. 1 óra 53 p. 55 mp. Kezdők—haladók: 1. Deine,gro Ernő 1 óra 50 p. 45 mp., 2. Tamási Lajos 1 órai 55 p. 47 mp., 3. Halász János 2 ófia 27 p. 55 mp. 4. Veres Lajos. Utóbbi, mint kezdő tu legszebben merni és rosszutiléte ellenére 2 óra 30 perces idővel futotta végig] a távot. A Hambick Kálmán, Simoni Lajos. Bukó János, Szabó József és Mese.sear József ösis'zeálWásn zsűri feladató mnigialslatán állott. — Valamennyi versenyző a KMSC. tagja, Victoria (Temesváron), Gloria—AMTE, Carpati—Ripensia, Sp. Studenţesc—Venös, UDR—RAPID. December 4. A-liga. UDR—luventus, Sp. Studenţesc —Kinizsi, Rapdi—Victoria (Bucurestiben), Ripensia—Gloria, AMTE—Carpati, Tricolor—Venus. A német labdarugószövclség meleghangú levélben köszönte meg Ti Icai elnöknél; és Luclvde főtitkárnak 01 szeptember hé) 25-iki mérkőzés zavartalan lebonyolítását, a Híj rá bit vendéglátást és a kapod ajándékokat. Módosították a nemzeti A és B-ligák hátralévő műsorát. BUCUREŞTI. A magyar—román labdarugó mérkőzések e’maradása folytán a szövetség az A és B-ligák hátralévő műsorát a következőképpen módosította: Október 23. A-liga. Iuventus—Gloria, Ripensia— Sportul Studenţesc, Venus—Victoria (Bu- curestiben), Tricolor—UDR, Carpati — Rapid, AMTE—Kinizsi. A B=Iiga vasárnapi műsorát már közöltük. Október 30. Román Kupa-mérkőzések és esetleges nemzetközi mérkőzés részére fenntartott nap. November 6. A-liga. Rapid—Sp. Studenţesc, Venus —FC Carpati, Kinizsi—luventus, Gloria —Tricolor, UDR—AMTE, Victoria — Ripensia. B-liga. Textila—M. Viteazul, HLA— DVA, Dragos Voda—lahn, Gloria CFR —Traian, Sporting—Victoria, Macabi — ASC, Turds—Prahova, Fr. Romana—Unirea Tricolor, Mociornita—Dacia. ACFR —Telefon Club, Tricolor—Törekvés, Olimpia—Universitatea, Sodrony ipar— Crisana, Monopol—Victoria, CAMT— Craiovan, Vulturii—Minerul, Şoimii— NAC, Jiul—Unirea, Rovine Grivita— CFR. November 13. Román Kupa-mérkőzések részére fenntartott nap. November 20. A-liga, Venus—UDR, Gloria—Kinizsi, Iuventus—Carpati, Ripensia—Rapid, Victoria—AMTE (Kolozsvár), Tricolor—Sp. Studenţesc. November 27. A-liga. Iuventus—Tricolor, Kinizsi— TURISTASÁG KOLOZSVÁR. A keOileli szövetség folyó hó Zl-'iikén, fi én token es.’to fél, 8 óraikor a szövetség belyHegében 'rendes üTésit tart. melyre kéri az összes tagok, pontos megje’e- nésél. Untren Zilált—Iris KolzStvár barátságas mérkőzés- lesz vatsá-rntfnp Zátaihon fl Takácsiját yá re, melynek keretében fogja' feitadni yz Iris 'az Uimi:eia. résziére készült porcelán-kupát. p. 38.4 mp. Maratoní;i futás: 1. Kabazawa 2 p. 45.2 mp. 110 méteres gát: 1. Murai- kami 15.3 mp. 400 méteres gát: 1. Oda 56.5 mp. Magasugrás: 1. lan 195 cm. Távolugrás: 1. Hairada 748 cm. 2. Kin 747 cm. Rúdugrás: 1. Ooe 420 cm. 1?. Maedia 4 m. Ilármaisugrás: 1. Kin 15.45 m. 4x100 m. 1. Oeiuka Glut) 42 5 mp. 4x400 m. 1. Keioo egyetem 3 p. 29.2 mp. A nöii számokban a legkiválóbb Kozima 12.52 an.-es sulylökése. A diáhasztal ismét sürgető gond, ősz jöttével, egyetemi nyitással újra időszerű a kötelesség, mely mindenkit egyformán kötelez: segiteni, egyengetni az útját az otthonról szűkös anyagi jókkal útra indult egyetemi diáknak, mert őt segítve magunkat segitjük, az ő jövője a magunk jövője, amelyért mind felelősek vagyunk. A diákasztal ebéd s vacsora gondjától mentesiti a diákot, naponta kétszer megterül előtte, meleg ételiéi óvja erejét s megkíméli attól, hogy jövőjét naponta elárulja aprópénzért, szétforgácsolva idejét s erőit gondok elleni meddő küzdelemben. Az éhes diákban a munkakedv hamar megcsappan és derékba törhet a hétköznapokkal viaskodásban sok fényes igéreti ívelés. Nem szabad engedni, hogy elkallódjék kezdeti gondok közt a fiatal, ki bizakodva jön s munkára készen, de egymagában még megállni nem tud. Az Ellenzék évente megtéríti a diákok számára asztalát, most is megteszi és áldozatos támogatásra kéri olvasóit Önzetlen, nemescélu munkájában. A diákasztal1 céljaira eddig a következők küldtek adományt: özv. Eperjessy Dénesné Kolozsvár ioco Lej Ellinger Lajos M. Á. V. főfelügyelő koszorúm egvál- tása címén, özv. dr. Czetz Dénesné és Költli Ferenc gyógyszerész ...........................300 Lej. Az adományokat lapunkban időről- időre nyugtázni fogjuk. A legszigorúbb adóbehajtás kezdődik Nagyváradon. Az elmúlt héten, — mmt megírtuk, — Tautu pénzügyi vezérfelügyelő, aki megbízást kapott, hogy az egész ország területén ellenőrizze az adóbehajtást, vizsgálatot tartott a nagyváradi pénzügyigazgatóságon. A pénzügyi vezérfelügyelő azt állapította meg, hogy 1 behajtás nagyon gyenge és kijelentette, hogy a behajtásért a jövőben Cadarni pénzügyigazgatót személyesen teszi felelőssé. Cadariu pénzügyigazgató ennek kő* vetkeztében szigorú intézkedéseket foganatosított az adóbehajtásra. Felszólította a behajtási közegeket, hogy tegvék meg a kötelességüket, mert a legkisebb mulasztásnál azonnali hatállyal elmozdítja őket állásukból. Intézkedett, hogy a jövőben ne adhasson senki semmiféle haladékot. Letartóztatott álügyvéd. Emil Odegas- cu bucureştii vizsgálóbíró letartóztatta Jean Mărgărit magántisztviselőt, aki ügyvédnek adta ki magát. Főbelőtte magát az aradi monopol-ve- zérfelügyelő 20 esztendős lánya. Arad lakosságát egy öngyilkosság tartja izgalomban. Anagnastopol Nico'ae mérnök, monopol vezérfelügyelő leánya, Constanta, édesapja szolgálati Steyer-pisztolyával főbelőtte magát és meghalt. A 9 milliméteres kaliberű golyó a jobb halántékon át hatolt be, átfúrta az urilány agyát, majd a balhalánték fölött távozott el és az ablak melletti falba fúródott be. A gyönyörű fiatal urilány búcsúlevelet nem hagyott hátra és igy halálának okát rejtély fedi. BUDAPEST. A jövő évi Horthy (kupa vizi- ipoló >1 urnát, mient ks,merele« Tlolösaind iiui ^<*ui - dezi niKig. A holilümki szövetség ikiiirásia sze- szeriiin't erre aj matgy eteményre a inw'g'pur, német, lavlgív, ltuiikiinf], olasz év f nmeim, vizipoló csapatok';!,ii fogjáik meghívni, a via'daiit au- gnszins első fellrllwMi Ams/U.\id;jm!*ucn 'lende- ■/.'k meg.