Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)
1938-10-21 / 240. szám
JL j 19 3S október 21. agpasĂc Zavarok a csehszlovákéi importkvóta igénylések körül. Az október 1-ig beérkezett kérvényekből a Külkereskedelmi Hivatal megállapítja, hogy az igénylések mérsékeltebbek voltak, mint az elmúlt negyedben. Úgy Iái iszik) az importőrök már nem igyekeznek készletemlmozásra, íanem csak momentán szükségleteik kielégítésére szorükozmak. Ennek dacára a kontingensek kvótájának leszállítására esz szükség, mert az igénylések túlhalad iák a diszpomibili'.ást. Kezdőiben cseh- sztovákiisli árukra nézve nagyjában any- nyit igényeltek., mimt! az elmúlt negyedekben. Később sokan éltek azzal a joggal, hogy a sziánmuizási országot a kérvényben megváltoztathatták. így most a Németországból importált árukra nézve óriási orányu igénylések kerülnek a kon- tingentálási bizottság elé és bizonytalanság mutatkozik az iránt, hogy melyik árut melyik országból kell igényelni. Ez a bizonytalanság október 20 ika mán meg fog szűnni, mert! akkor ül össze Bu- curestiben a német-román gazdasági bizottság, amelynek tárgyalásai után az importkvóták megállapíthatók lesznek. <Gabonaexportőrök konfliktusa az Aviatikái Alappal. A Nemzeti Aviatikái Alap több esetben kihágás! jegyzőkönyvet vett fel — az ország különböző városaiban — gabonaexportőrök ellen, mert azok a repülőbélyegek lerovásával ai számlaértékhez nem adták hozzá a kiviteli prémiumot. Milliókra megy a birság, amelyet a százával felvetít kihágási jegyzőkönyvekből! kiróttak és a törvényszékek — ahová az ügy a gabonakereskedők felebbezése folytán került különbőzéiképpen döntöttek. Az Ítéletek egyrésze kimondja, hogy a gabonakivitel; prémium sajátos gazd'alsáigi forgalom és ár- kiegészítésnek nem tekinthető. Nem árkiegészítés és o kereskedő mindig csak a számJaérték után tartozik a repülőbélyegeit leróni, nem pedig ahhoz a prémiumot hozzáadni. Más törvényszékek más állásponton voltok. Legközelebb dönt ilyen ügyben a bucureştii tábla', mint fel- fo'lyamodási bíróság. A döntés elé nagy érdeklődéssel néznek, mert a legtöbb kihágás! ügyben a bucureslii és Constantái táblák illetékesek. 350 milliós előlegei adóit a CFR az autóbuszengedélyekért. Jelentettük an nakidajén, hogy iái közlekedésügyi minisztérium és a CFR közölt uj szerződés jött létre a vasúttal párhuzamos útvonalaik autobuszforgauimának lebonyolítására. A szerződést at hivatalos lap október 10-i száma közli. Az uj szerződés szerint a CFR 350 millió lej előleget folyósított a közlekedésügyi minisztériumnak, melyet ai húszéves koncesszió ideje alatt évi 17.5 m’lldió -’éjjel tor lesz le a közlekedésügyi minisztérium a CFR-nek. A CFR a koncesszióért a közlekedésügyi minisztériumnak utaskilométerenként 0.14 lejt. tonnakilométerenként pedig 0.80 lejt fizet. Százmilliót meghaladó vámbírságot vetettek ki folyékony tojás exportja miatt. A Pasarea S. A. szárnyas- és tojásexportőr cég, továbbá az Uniunea. Anglo-Romana pen im Industria de Bacon, az utóbbi hónapokban, amint arról annakidején hirt adtunk, nagyobb mennyiségű fagyasztott (folyékony) tojást exportált Cernăuţiin át. Az igy exportált tojás után mindkét cég a standardizált löjás alacsony vámját fizette, ami ? lejjel kisebb, mint a tojás normális vámja. A tojásexportőrök panaszt emeltek ez ellen, mire a vámvezérigazgatóság vizsgálatot1 rendelt el. A kiküldött bizottság az exportált fagyasztott tojást standarizálattan tojásnak tekintette, amely után a normális vám fizetendő. A jelentés alapján a v ám v ez érig a z ga! [lóság a Pasarenj céget 62,312.910 Hej birsággal sújtotta vámdifferencia és pénzbüntetés címén, ezenkívül 20 millió 770.070 lej bírságot rótt ki elmaradt forgalmi adó címén. Az Uniune» Ang'b-Romana cégre IS millió 161 ezer 144 lej, illetőleg 3,720.548 lej pénzbírságot rótt ki a vámvezérigazgatóság. Mindkét birságldróvás ellen az érdekelt cégek fellebbezitek. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a leg* választékosabb kivitelig legolcsóbban az Elienzék könyvosztályában, Clu/. itieía. Unirii, ' ~ ' ......~~ " ~ ellenzék V Hat bajnoki mérkőzés tesz vasárnap Kolozsváron KOLOZSVÁR. Az alkerület tegnap esti ülésén összeállitcltták városunk vasárnapi spart műsorát, amely a következő: Nagypá.ya: Reggel 9-kor CFR—Vasöntöde ifj. bajnoki, li kőr CFR—UEC I. oszt. bajnoki. Délután fél 2 kor KAC ,,J3"—Folio „B“ bajnoki. Fél 4-kor KAC •—Echo I oszt. bajnoki. Kispálya: Reggel 9-kor UEC--iiaggih- bor ifj. bajnoki, 11-kor Napoca—KMSC ifj. bajnoki. Az Anglia elleni válogatott keretbe kijelölt magyar játékosok búd«pesti jelentés szerint lemondták részvételüket, mert nem kapták meg a kért szabadságot. Újabb tornászünnepséget rendez az Echo KOLOZSVÁR, mik'tober 20 Városunk egyik legszebben és rövid :dő alalt leger ed m én ycsehi)e n dolgozó s p o rtcg y es ü 1 e■* te az Echo. Alig két éve, hogv megkezdte működését és máris több szakosztálya olyan eredményeken mutathat fel, melyeket az ország sok egyesülete megirigyelhet. Az áldozatkész vezetőség és a jól megválasztod edzők munkája nyomán teremnek a sikerek, melyekre büszke leheli a sportegyes ütemet fenntartó vállalat. Az Echo vasárnap, f. hó 23 ikán délután fél 6 órai kezdettel az unitárius kollégium tornatermében újabb tornászéin- neposéget rendez, melynek műsorán női s férfi szabadgyakorlatok, szertorna, akrobatikus és ritmikus torna, továbbá más változatos számok szerepelnek. A szakosztály Molnár edző vezetésével nagy gonddal készül az ünnepségre, mely kitűnő és igazi szép sportot, az egyesületnek pedig újabb sikert ígér. Kis riport es siketnémák mérkőzéséről Játék, melyet hét bíró vezet _ lisssi ssteeKnéí, ekcémánál, bőrbántalmakná), csecsemőápolásnál, stb. HIRISAN- PASZTA(Hirisan-Ges. Leipzig) utolérhetetlen jó hatással bir. Tubusok 44 és 85 lei árban gyógyszertárakban és drogériákban. Képv.: Mr. G. Hielsch, Sibiu. Kijelölték a vasárnapi B-figamérkö- í zések bíróit BUCUREŞTI. A vasárnapi erdélyi B-ligci- niérkezésekre a ktoeikezö birókát kiiölték ki: piski. CFR—Jiul: dr. Ciurel Kolozsvár. Gyulafehérvár. Urnirea1—So'mii: Xilca Ma r osvásárhely. Nagyvárad. NAC—Vulturii: Coirnstan Lines- cu Ko'ozsvár. Lupéin]. Minerul—CAMT: Hohn Arad. Marosvásárhely. Monopol—Mures: Ghiles- cu Bucureşti. Nagykároly. Victoria—Crisfâna: dr. Boldii r Kolozsvár. Aranyosgyéres. Olimpia CFR—Sodrony- ipar: Dordea. Nagyszeben. HTV—'Tricolor: Melchio; Brassó. Nagyvárad. Universitatea—Törekvés: Darázs Arad. BUCUREŞTI. A múlt héten a fővárosi l közönség elég élénk érdeklődése melleit | játszották le reváns jelleggel a román— buJg'ár sükctnémák mérkőzésüket, a Venus ideálisan' elkészített stadionjában. Az érdekesnek ígérkező mérkőzés valóban megérte a trámvájjál való utazás fáradtságát ki a stadionig, melyet az elmúlt vasárnap avaíWaik fel (Venus—Gloria mérkőzésen) újraépítése óla Pár szó a Venus-stadionról... Érdemes pár szót megjegyezni róla. Kétségtelenül az ország legideálisabb tab- d áru főpályája. >; Ven u s * s fia d i o írf - n a k hívják, de én rat nem fogadom el, mert ez kimioindoíltian csak futbollpálya,, ahonnan hiányzik a pálya körüli futópálya. Maga a kifutó (határvonal! és kéri lés közötti rész) ás a lehető legkisebb, sőt ai kornel- zászlóló) egy méterre fényrefloktorokat taütó, beillőn alapú vasszerkezet emelkedik ki, mely életveszélyt jelenthet a neki- rohiamó játékosnak labdahajszolás közben. — E két hibáitól eltekintve, igazán, élvezet úgy játszani., mini nézni itt a labdarúgást, a kitűnő és állandóan javított zö’dgyepes pályáin. A fehér feketére (egyesületi szin!) festett tribünök amfiteátrum módjára, ölelik át a pályák a körösikörül felszerelt sokféle színes reklámtábla pedig teljes díszt nyújt, a helyen- kint csilláiggal és trikolorral (egyesülöd cimer) ékesített építménynek. A csapatok tribünaliaititi helyiségei a legmodernebb k öve telimén yeknek megfelelően vannak beosztva és felszerelve. Szívesen jön ide eltökonii vasárnap délutánját a fővárosi sportiv ed ve lő polgár családostól együtt is. Sükctnémák rúgják a labdát Megjegyezni kívánom azt, hogy az érdeklődök nemcsak „néma játékot1', de „néma kiszolgálást)“ is kaptak. Bejáratoknál kasszáknál a némák egyesületének megbízottai szolgáltak ki hibátlanul, minden hangos megjegyzés és kiszólás... nélkül. Én is teljesen néma stílusban — felmutatva szabad jegyemet) — jutottam be ü-ő helyemre. A játék már folyt. Régi látvány. Különféle trikóiéban 20 ember futkározoitt a börgjcllyó után, a két kapus pedig kétszerezett némasággal drukkolt és figyelik A játék sem volt sokkal alsóbbrendű, mint amit megszoktunk a mai csa- pátokká!. De a közönség, különösen akik fizettek, igyekeznek ,bekiabálni“ jegyük áráit Igyekeztek buzdítani csapatukat, kedvenc játékosai kait, de mindhiába, azokat — szegényeket — hidegen hagyta a nem hallott lelkesítő szó. Csak a kézzel., lábbal, újságokkal való integetést értették meg s ilyenkor vad, csikók módjára rugdostak a labdát ellenfelük terén. Három bíró helyett hét... Érdekes, ez volt életem első futballmérkőzése, ahol Qi biró, illetve birók jóknak bizonyultak. Sem játékos, sem a közönség — ami igazán ritkaság — nem fuj jelită a bírót s nem reklamált. Ez az ,,(igazságos“ és „hibátlan“ biró az erdélyi származású Dózsa volt. És azért vöd igazságos, mert ö volt ugyan a „főbíró“, de rajta kívül kívül még volt hat scgiíő- btró (hialtar- és gólhirló is). Mind a heten színes zászlóval voltak ellátva, a főbírónak pedig sípja is volt, esetleg azért, hogy hátiba meghallják szegény süketek a füttyszót... így hát elfogadható, reális a 4:2=ös eredmény a romániai süketnémák javára. Ezt a „hetes bíráskodási“ rendszert kellene követni ai nemzeti bajnoki mérkőzések vezetésénél is* akkor talán nem lennének igazságtalan eredmények. Boldis László. A KOLOZSVÁRI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA r. KAC 4 i 2 i 8:7 4 2. U 2 i i — 7:3 3 3. Victoria 3 — 3 — 6:6 3 4. Echo I I-------3:1 2 5. KMSC 2 — 2 — 2:2 2 6. Napoca 2 — — 2 1:8 —■ II. CSOPORT 1. UEC I I — — 3:0 2 2. CFR I I — — 2:1 2 3. Haggibbor 2 — 1 1 3:4 1 4. Vasöntöde 2 — 1 1 2:5 1 Az UAC csapata visszalépett. A nemzeti A.-liga góUövő listáján Hu mis Venus vezet1 7 góllal, 2. PáCuraru UDR., Zai- ruescu Juventusi és1 Batrin AMTE 5—5 góllal, 3. BodoJa Venus, Szerémy III. FC. Carpati és Pernelki AMTE. 4—4 góllal. HÉT DEKÁVAL NEHEZEBB VOLT A LEKÉRÉSNÉL A KALAPÁCS, mellyel Biró György, a KAC kiváló atlétája' vasárnapi 46.17 méteres uj rekordját dobi«. A hileLe- síitA«’«,'- tehát semmi akadályai. A MAGYAR LABDARUGÓ BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Újpest 2. Hungária 3. Kispest, 4. Nemzeti 5. Ferencváros1 6. Budafok 7. Phöbusi 8. Szeged 9. Szolnok 10. Taxisok 11. Bocskai 12. Elektr. 13. SSE. 14. ZSE. 6 — 6 — 5 1 4 2 4 _ 3 2 3 2 2 2 2 1 2 — 1 1 1 1 1 — — 2 1 24: 8 12 1 17:10 12 —21:8 11 1 22:10 10 1 16: 8 8 2 10: 7 2 12:12 3 12:12 3 10:13 5 21:18 5 12:18 5 11:21 6 11:32 5 7:29 Boros U, Mărginean Echo, Gáifi KMSC, Stoian Victoria, Adorján U, Campian Victoria, Joja U, Albu Victoria, Moldovan KMSC, Széke'y KAC, Marian Victoria, Gligor U, Kádár Echo, Siklódi KAC, Bokor Victoria, Stanciu Echo, Dondos Echo és Cukrász KAC. Tizenhat és fél méter — 26 év alatt KOLOZSVÁR. A gerely vetés világrekouF jámiak líejk'kMsiérölí van szó. Az első gerely- vető világrekordot 1912-ben a svéd Lemming âliliitotta fel 62.32 méterrel, a napokban pedig a, f rm Nikkaneti1 78.80 méterre emelte ennek a sportágnak csucsiteljesitmé- nyét. Érdekes, hogy 1930-tóll kezdve, mikor a világrekord átlépte a 70 méteres határt, két fiirnn1 versenyző: Järvinert f$ Nikkanen emelgették a Tekordot a 80 méter felé. A rekordok fejlődése aj következő: 62.32 m. Lemming (S) 1912 66.10 m. MyTTha (F) 1919. 66.62 m. Liaiidsf roem (S) 1924. 69.88 m. Penifailila- (F) i 1927. 71.01 m. Lurd quist (S) 1930. 71.57 m. Janviinen (F) 1930. 71.70 m. Jämnnen (F) 1930. 71.88 m. Järviinim (F) 1930. 72.93 m. Jäirvtaen (F) 1930. 74.02 m. Järvi inen (F) 1932. 74.28 m. Järvinen (F) 1933. 74.61 m. Järvinem (F) 1933. 76.10 m. Jä-rvinien) (F) 1933. 76.66 m. Järvinetii (F) 1934. 77.23 m. Järviirten: (Fi 1936. 77.66 m. N’lkkänen 1 (F) 1938. 78.80 m. Niiikkßinen (F) 1938. A kolozsvári cégcsapatok „Rados-ku- pa“ mérkőzéseinek eredményei Szabók—Ady 13:0. Biró: Nagy. Kárpitos —Ravag 8:2. Biró: Török. Festékes—Vasas 5:2. Bíró: Gáli Minerva ,FC—Constructio 2:0. Bíró: Schwartz, Az ötödik forduló seiiiiek állítása: után j a kupa miérkőzé1. Szabók 6 5 1 0 31:4 11 2. Kárpitosok 6 5 0 1 32:12 10 3. Minerva FC6 4 1 1 20:6 & 4. Fes'bükesek 6 3 0 3 18:19 6 5. Vasas 6 2 0 4 11:14 4 6. Riaviag 6 3 0 3 13:19 4* 7. Comis tructiio 6 1 0 5 8:24 2 8. Ady 6 0 0 6 3:38 0 * A „Ravag“ csapat pontjaiból büntetésből! levonva. két pout Felavatták a Gazdasági Akadémia labda- rugócsapalát KOLOZSVÁR. Mint már röviden jelentettük, n Gazdasági Akadémia labdarugó- csapatot alulkiitotl. A Rombol legutóbbi számában már meg is jelent, hogy az uj egyesületet a labdarugószövetség tagjai közé felvette. Az alkerület tegnap esli ülésén Schipor elnök ünnepélyesen felavatta a Gazdasági Akadémiai csapatát, melynek egyelőre 25 leigazolt játékosa van. A csapat október 30-án. már bajnoki mérkőzést játszik. A kolozsvári labdarugó alkerület felhívja a következő ifjúsági játékosokat-, hogy minden szerdán és pénteken de;= után 3 órakor jelenjenek meg a sporttelepen Cosma edzőnél az Unirea kupamérkőzésekre való tekintettel: ,a IvKasé házi Ökölvívó versenyén votomenmiyi versenyszám feladással végződött, mert a kezdő versenyzők nem tudtak felvenni a harcot minős: ellen feleikkel. B;ntamsulvb«n Asszalós győz Komjádi ellen feladással, pehelysúlyban Dorian II. győz Albu síi ellen feladással, középsu'yban: Nagy győz SlroM elten felnid ássak w'cMer súlyban Kádár győz Marks (einer ellen ugyancsak feladással. Az egyclten érdekes mé kő zés Pálit v slaVta ökiY\; vám volt: Tatar u Kádár és Stroll ellen.