Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)

1938-10-16 / 236. szám

1938 október 16.

ellenzék

BOBBY

Egyszer csak bekerült, a társaságiunkba, otít ,a tengerparti fürdőhelyen és elkezdett udvarolni Danutának, a szép lengyel lánynak. Hogy valaki bemutatta,, az bilanyos. Valaki, aki közben elutazott és nem tudott utólag felvilágosítást adni, hogy ki ez az érrdlekesarcu fiú, aki széni- melláfthatóiaig beleszeretett Damitába. A nevét) se tudtuk, resleltük megkérdezni tőle s u'tóvégre nem is volt fontos. Emberek, Ukiilket egy szál fürdőruhában ismerünk meg a tenger homcikpartján — rendszerint nem fontosaik. Ez a fiú sem volt fontos ai szép, szürke, okos szemével s érdekes arcával, amely megdöbbentően hasonlított Charles Boyer fanyar és szellemes arcához. Erre a hasonlatosságra; büszke vob Bobby — ezen a buta kiskutyanéven hívta mindenki —, fényképeket mutogatott, ahol kihangsulyorzottan Charles Boyeresen álúti és mosolygott. Ez nagyon gyerekes volt tőle, ahogy gyerekes volt Danuta-rajongása s fényképezési mániája is. Csodálsz ép fényképeket készített s szegény fiú létére valósággal pazarolta a lemezeket. Danidat tengeri nimfaként százszor is lekapta különböző sziklákon s boldog volt, hogy Danuta kegyesen elfogadta a felvételeket. — De ugyanilyen gavallér volt hozzánk, többiekhez is, megbáUtVai utasítóita vissza, ha valia/mély ik ünk felajánlotta, hogy megfizeti a lemezeket, vagy saját költségein hivatja elő őket. Pedig Bobby sze gény volt, amint mondtam. Ez nyilvánvalónak látszott bizonyos tényekből. A központtól legtávolabb eső villában lakott, minden holmija viseltes és kopott volt, a gondos anyait kéz hősiesen szé- pitgető nyomaival. S egyszer, mikor ebédelni mentünk s ő elköszönt azzal, hogy neki >a villájában téljes penziója van — valamelyikünk a plázsra visszatérve egy ottfelejtett fürdősapkáért — véletlenül meglátta Bohbyt, aki az elhagyott parton (amelyről ebédelni menv minden éhes fürdővendég) kenyerét és szőlőt ebédelt boldog magányosságban. Ha Bobby azt mondja, hogy vegetáriánus és gyümölcsön él, más színezete lett volna a titokban, elköltött ebédnek, ami jobb és egészségesebb is, minit a nagy hotelek vendég cinek méregdrága menüje. De igy megható volt: mert hiszen Bobby teljes penziót hazudott, tehát szegy ette, csacsi- módon szégyelte a szőlő-ebédet. Bobby gőgös volt és jellem es és gyűlölte Rogerl, Danuta táncpartnerét. Roger fiatal, gazdag és jóképű belga fiú volt, Austro- Daimleren száguldozott s enyhén pocakosodon, mint a legtöbb autós. Bobby izmos karcsúsága vonzóbb volt, de Danuta is nő volt s minden nő a Daimlert választja, ha már arról van szó. Bobby különben sem számító bt: nem ismertük a nevét, a foglalkozását, nem tudtuk, hova tartozik a világban. Hagytuk, hogy fényképezzen.

És Bobby fényképezett, főleg Danutát. És néha beszállt) is. Modorában volt valami meglepő. Rendkívül okos, éleslátó, eredeti-iltáletü fiú volt. Egy képkiálütá- soin meglepeti: találó, veszedelmesen hozzáértő megjegyzésével. Szerényen vallotta be„ hogy egy kicsit ért a képekhez. Igaizából többet értett képekhez, irodalomhoz s főleg zeniéhez, mint mi valamennyien együttvéve. Csodálatosan mü- j veit volt Bobby, érző müvész-lelke voll. Egy-egy mondata meglepett: felfigyelt rá Danuta 'is, akit. egy kutya hűségével kisért.

— Tegnap ai sétányon elkísért Bobby — meséllte Danuta1, — s olyan előadást tartott Beethovenről, hogy az csodálatos. Közben tele volt a szeme könnyel, mert a minit mondta, egy Beethoven tétel jutott aiz eszébe, amit nemcsak nem tud köny- nyeík nélkül ha/llgatnii, de eszébe sem juthat anélkül, hogy össze ne szorítsa a fájdalom a szivét... Azután a tenger muzsikáját hasonlította össze a Beethovenével, mindkettőről aisjü mondta, hogy örök és valami végzetes és rettenetes van bennük. Szegény Bobby...

Danuta 'tévédéit. Bobby nem volt sze gény. Gazdag volt.

Danuta elég kedves volt Bobbyhoz egészen addig, mig Bobby egy este — biztosan nagy eRiaiározások után — velünk .jatt vacsorázná A mi nagy asztalunkhoz ült. Enni kezdtünk. S elképedve meredtünk Bobbyra.

Bobby, aki ai parton elfogadható volt — fehér asztalinál lehetetlenül viselkedett. Csülökre fogta a kést, meg a villát, nagyokat harapott) a, kenyérből, szűréseit, csámcsogott, csörömpölt, a kompótos tálalt ai szájához emelte,, úgy hadonászolí a villával, hogy a mellettié ülőnek csaknem kiszúrta a szemét s ami a legszomorubb volt, percenként majdnem lenyelte a, kését.

Danuta mulatva és nevetve azt mondta németül, hogy Bobby a késnyaló. Bobby nem tudott németül, de megértette, hogy róla van szó. Csak azt nem értette, hogy miért nevetünk.

Kegyetlenül tréfálkoztunk Bobbyva'l, mikor igy feltétlen bizonyossággal kiderült, hogy nincs gyerekszobája. Szive, lelke, műveltsége, mindene volt Bobby- nak — de hiába —, késnyaló volt és Danuta etiltől a perctől fogva nem tudta nézni. Borzasztóan mstelte, ha hozzácsatla- Icor/oiltf, azt hitte, az egész fürdő arról be szél, hogy neki a késuyaló udvarol.

Danuta nem volt rossz lány Csak le akarta rázni Bobbyt. Ha Bobby a legérdekesebb témáról beszélt neki', igy szakította félbe:

—Istenem, ha,Ugasson már el egy percre. Hogy beszélhet férfi létére olya« sokat?

Máskor kereken kijelentette:

— Legyen szives, menjen innen. Nem látja, hogy egyedül akarok lenni?

És Bobby ment és ezentúl csak távolról' nézte és imádta a szeszélyes és rossz Damutât. De teljesen megváltozott. Nem szaladgált gyerekes örömmel a tengerparton.

Egyszer találkoztunk. Azt. mondta nekem :

— Mostanában nagyon rosszkedvű vagyok. Eddig az vollti ai metódusom, ha le- bairugidliva ébredtem, hogy fenn a parton állva elképzeltem, hogy felkapok egy óriás sziklát és könnyen messzedoboni. Fenntről olyan kicsi, hogy elfér a tenyeremben. Kihúztam magam és nagyot lélegeztem... Most már ez sem segít...

Aztán őszinitleségá rohamában, fájdalmas sóhajjal megkérdezne:

— Csak tudnám, hogy miért változott meg?

J»>

könnyű es biztes ha-t'asü csokoládé HASHAJTÓSZER

Nem mertem neki megmondani

— Elmúlik, Bobby — feleltem. Hálásain nézett rám nagy, fényes, lelkes szemeivel.

Ekkor láttam utoljára Bohbyt, fekete trikójában, bronz barnára sülve, maga- gan„ karcsún, boldogtalanul, mint egy fiatal, ősembert, akit kegyetlen, civilizált emberek kiűztek a boldogság szigetéről.

Ősz lét, Danuta Varsóba ment, Roger Brüsszelbe, Bobby, Isten tudja hova Es levelét kaptam D ámultától.

—Tudja — írja —, most,, ahogy visz. szagondoliok a nyárra, rájövök, hogy Bobby volt ai legkiilömb az összes fiuk között. Roger, a hülye vicceivel, megígérte, hogy ir, mindegyik megígérte, hioigy ir, hogy elküldi a közösen készült fényképeket — s egyetlen egy sem irt, csak Bobby. Higyje el, nem vagyok rossz, de Bobbyhoz iiitlózatos rossz voltam. Bobbyhoz, aki elküldte az összes képekét, amelyeket azelőtt a bizonyos vaésora előtt csinál* rólam. — A képek csodaszépek s Bobby olyan leveliét irt, hogy érdemes lenne kinyomtatni. Nem tudom, .kis Bobby, de nem csodálkoznék, ha egyszer, mint híres iró bukkanna fel. Ha elgondolom, hogy mi érték és szépség volt benne és mi bántottuk., gúnyoltuk és kinevettük, mert. megnyaltál a kést. Az embernél nincsen ostobább. Ostobább és gonoszabb. Mert hógyje el. mégis Bobby volt az egyetlen sznvatartó úriember közöttünk. .

Marton Lili.

a meglepetést alig tudta elpalástolni, egy negyedmozdulattal mintha valóban más irányt akart volna adni fekvésének, de közben rájött, hogy nincsen értelme semminek és tovább is hiába kereste a különbséget az élet és a Lánchíd között.

Kosztolányi:

IGY IRTOK II-RÓLAM

Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső modorában irta:

JUHÁSZ GYULA

Ezekben a sorokban három halott — három nagy halott találkozik.

Röviden akarjuk előadni az alábbiak megértéséhez szükséges magyarázatot; az olvasónak csak néhány kurta sort kelljen átfutnia, amig az immár irodalomtörténeti érdekességü szöveghez ér, amelyet ict közzétesziink.

Az alábbi írás Juhász Gyula müve* a nagy költőé, aki tavaly végezte szomorú életét Szegeden. Juhász ezekben a sorok- ban önmagát figurázta ki — a két elvál- hatatlan barátra gondolt, aki azóta szintén egyesült a halhatatlanságban,, Karín- thyra és Kosztolányira: hogyan figuráznák ki ők ketten, a magyar irodalmi élet főmókamesterei az árva szegedi költőt.

„így irtok ti — rólam“ — ezt a cimet adta Juhász Gyula ennek a mindvégig kiadatlan maradt tréfás kis Írásának.

Karinthy:

Végre egy rendes magyar íróval akartam beszélni, aki nem ir és nem beszél és e célból fölkerestem a drága Gyulát, akinél olcsóbban senki se énekelt a magyar tájon.

Gyulának most saját külön kétágyas cellája van, az egyik ágyban a költő fekszik személyesen, egészen rendes vízszintes helyzetben, a másikat albérletbe adta egy úgynevezett ápolónak, tekintettel Apollóra. Szóval Gyula vízszintesen fekszik és az elmés szerkezetű ablakot nézi, amelyet a rácsos kapu mintájára készítettek. Az orvosa biztosított, hogy a jó öreg fiú nem bántja még a kiadóját sem és a saját szakállára jött ide.

— Kérlek szépen — kezdettem el a szokásos bemutatkozás után, mivel néhány hét óta nem láttuk egymást — egyáltalában ne zavartasd magad és ha én azt kérdezem: hogy vagy? ezt ne vedd többnek egyszerű udvariatlanságná1, amellyel a való életben szoktuk pótolni a mondandók hiányát.

— Gyulát nem ejtette gondolkozóba a kérdés, mert minden habozás és ingadozás nélkül, mint aki mindent meggondolt és megfontolt, nyögte: — Köszönöm kérdésedet, jól szenvedek. A maga részéről ezzel már be is fejezte az előadást. És minden köntörfalazás nélkül a fainak fordult.

— Úgy látom, nincsenek különösebb irodalmi terveid. Bizonyára nem dolgozol nagyobb regényen, esetleg trilógián. Politikai vagy világnézeti válságaid sincsenek. Még csak az iránt se érdeklődői, hogy mi van a szerelemmel?

Gyula úgy hallgatott, mint a pinty, amivel egyáltalában nem akarom a habit kisebbíteni.

Fölhasználva beszédes némaságát, igy folytattam az érdekes dialógot:

— Nekem semmi kifogásom a te hallgatásod ellen, csak hallgass annyit, ameny- nyi jólesik és beléd fér, bár inkább szeretném, ha e tekintetben némely államférfiak és politikusok is igy elkényeztetnének. Ellenben engedd meg, barátom, hogy azzsul a bizarr és fantasztikus ideával lepjelek meg: mi volna, ha te most egyszerűen megfordulnál, vízszintes helyzetedet a kevésbé kellemes függő helyzettel cserélnéd fel és mint egy közönséges ember kijönnél a többiek közé és azt mondanád: hát persze, igy is lehet csinálni, nem is olyan nagy kunszt, miért ne, ha éppen igy kívánjátok? Nemde?

Gyula mélységes bámulattal1 hallgatott,

Ifjúságom óta ismerem és szeretem Gyulát. Ő az igazi költő, aki szentül hiszi és vallja, hogy az élet és művészet egy, aki, ha reménytelenül szerelmes, előbb verset ir és azután mellbelövi magát (a sorrend néha változik), aki ha boldogtalan, akkor megint csak verset ir és aztán zárt intézetbe vonul melankóliájával (a sorrend itt is változik néha). Gyula a valódi költő, aki nem ismeri a költőpénz értékét, a vértelen költő, aki átmeneti kabátban bolyong egyedül a téli viharban és a gyakorlatjavitó piros tintára áhítattal mondja: ez az én vérem!

Gyulát a föntemlitett müintézet falai között kerestem fel és a körülményekhez képest elég jó színben találtam. Éppen olyan sápadt volt, amilyennek egy szá- zadeleji dekadensnek kell lennie és éppen olyan szomorú volt, amilyennek egy elé- gikust illik elképzelni. Valami csődbement vendéglőssel tárgyalt, nagyon egyoldalúan, amennyiben ő hallgatott, a másik pedig kifogyhatatlan érvekkel próbálta rábírni, hogy vállalja el egy közeli jövőben meginduló divatlapnak a szerkesztését. Gyula hajthatatlan volt, mint észak csillaga, szigorúan ragaszkodott elveihez, j hogy ő rtem akar többé lapot látni és hogy hallgatni nem annyi, mint beleegyezni.

Mikor a levitézlett vendéglős engem meglátott, azonnal velem vette föl ® megszakított tárgyalás fonalát és Gyula arcán mintha egy haldokló mosoly visszfénye csillant volna meg, hálásan fogott velem kezet és mint aki a sínek közül kiszabadult, egy rímet keresett ehhez a sorhoz:

Nem irok többé verseket.

Telţes holdi&gyaíkazás lesz a ţovo hónapban.

November hetedikén este 10 óra- 40.8 perckor elsötétülni kezd a Hold Európába n. A holdfogyatkozás nem éppen gyakori jelenség, ezért minden bizonnyal fel kelti azok figyelmét, akik kedvüket lelik a természet megfigyelésébe. A fénylő, fehér, kerek holdtámyér baloldalán elmosódik, majd mindjobban elfekeUil, mintha vallatni nagy terpeszkedő árnyék takarná el Valóban, hűséges égi kísérőnk a nála sokkal nagyobb Föld árnyékába kerül és ez okozzál elsőtől üléséi. A Elold lassan-lassan ..elfogy“ és 11 óra 45 perckor teljesen eltűnik. Azazhogy mégsem teljesen, mert némi figyelmes szemlélődés megállapíthatja, hogy az eltakart holdkorong sötétvörös fényben világit. Ennek aiz az oka, hogy Földünk légköre gyűjtőlencseként összemarkolja és a Hold felületére veti a rajta keresztülhaladó napsugarakat. Ebben a folyamatban elsősorban a vörös sugarak érvényesülnek: innen az elfeledett Hold rötes színe, l óra 7.5 perckor, a sötét tányér baloldalán fényes világos folt jelenik majd meg és gyorsan terjed jobbfelé; a fogyatkozás végére jár, Holdunk mindinkább kiszabadul a Föld árnyékából. 2 óra 12 perckor már újra régi fényében és pompájában fog világítani az égen. Természetesen akkor élvezhetjük majd csak a színjátékot. ha derült idő lesz.