Ellenzék, 1938. október (59. évfolyam, 223-248. szám)

1938-10-02 / 224. szám

ELLENZÉK I <) .7H oh i'óher ?, Az öröklés és a környezet szerepe emberi tulajdonságok kialakulásában Azt a kérdést, hogy az öröklés vagy a környezet hatásának van-e nagyobb sze­repe emberi tulajdonságok kifejlődésében, régóta vitatják. E probléma az orvostu­dománynak határ területéhez tartozik, de ma. amikor mindinkább kitűnik a beteg ember lelki világába való betekintés szük­ségessége, minden orvost bizonyára foko­zottan érdekel. Jelentős azonkívül.1 ez a kérdés egyének nevelése szempontjából is. Ha elismerjük például, hogy emberi haj­lamok és képességek túlnyomórészt örök­léstől függenek, akkor csak az '.'ehet a ne­velés célja, hogy ezeknek megállapítása után megfelelő életpályát válasszunk ki az egyén számára. Érthető ezert, hogy nevelési lélektannal foglalkozó tudós, a csikágói F. N. Freeman professzor, beha­tóan' foglalkozik most e problémával Alább ismertetett munkájában tanulságo­san fejtegeti a kérdést, melyet íkerkutata- sokon alapuló következtetcseivel egé­szít ki. A kérdés gyakorlati jelentőségét még jobban megértjük, ha emberi töfciegek in­telligenciájának és viselkedésmódjának megjavitáisi lehetőségére gondolunk. Az öröklés jelentőségében hívők szerint fenti tulajdonságok öröklődnek s így csak euge- nikai módszerek javíthatnak emberi fajo­kat. Ezzel a merev „arisztokratikus“ élet- filozófiával áll szemben a „demokratikus“ világnézet, mely nem zárkózik el az em­berek nevelés és tanítás által való megjaví­tásának lehetősége elől. Miért nem tudtak évtizedeken át bizo­nyítékokhoz jutni a kérdést vitató pár­tok? Ennek magyarázatát az eddigi kuta­tó módszerek hiányossága adja meg. Leg­többször ugyanis nagydob embercsopor­tokat hasonlítottak össze egymással. A vi­lágháború erre kitűnő alkalmat adott, mert pontosan ehetett mérni például az amerikai Oregon és Mississippi államból származó katonák teljesítményét. A kuta­tások eredményét azonban mindkét elmé­let hivei a maguk javára könyvelhették el. Ugyanis az öröklés hatását hangsúlyo­zók az egyes államokban elő emberek kö­zös faji eredetére utaltak, mig a másik elméletet vitató emberek a tulajdonságok­ban talált különbséget az egyes lakosok eltérő környezetére vezették vissza. Ha­sonlókép meddő maradt a vita, mikor a kutatók városi és vidéki lakosok tulajdon­ságainak összevetésével foglalkoztak, vagy szülőket és gyermekeket hasonlítottak össze. Mindezen esetekben hasonló leszár­mazás és hasonló környezet együtt szere­peltek. Ilyen körülmények közt pé dóul annak eldöntése, hogy magasabb kultú­rájú iskolák és intézmények okai és1 oko­zatai bizonyos városban élő emberek ma­gasabb intelligenciájának, teljesen lehetet­len. Haladást jelentett már a kutatásban, mikor az öröklés és a környezet hatását igyekeztek elválasztani. Az egyik ilyen módszer a fogadott gyermekek tulajdon­ságainak tanulmányozása. Freeman csak röviden említi, hogy sokszor lehetett kö­vetkeztetést vonni a környezet jelentős hatására, ha a neve't gyermek intelligen­ciájának és viselkedésmódjának nivója lé­nyegesen eltért attól a foktól, amit saját szülei mellett ért volna el. Nagyobb teret szentel már Freeman ikreken végzett tanü'mányai ismertetésé­nek. E fejezet megértéséhez szükséges az egypetéjű és kétpetéjíi ikrek közti kü­lönbségek vázolása. A kétpetéjü ikrek két különböző, eeyidőben megtermékenyített petesejtből származnak s lényegében nem r.„...... .. ^ Szélíely szociográfia: 3?özö«fi György: A főbb gyüjtőfejezetek címei: A székelyföld kapujában. Elfelejtett tör­ténelem. Kisgazdák pusztulása. Szét­szóródás. Ä nagy változás. Udvar­helymegye, Csikmegye. Háromszék. 265 oldal, 22 fénykép meíléklettell49 lej az Ellenzék könyvosztáíyában, Cluj—Kolozsvár. Vidékre utánvéttel különböznek a testvérpároktól. Lehetnek I különnemück is s a hasonlóság köztük nem nagyobb, mint nem ikertestvérek ; közt. Számszerűen kifejezve, átlag öt ven százalékban közösek az öröklött tulajdon­ságok. Az egypetéjű ikrek ezzel szemben mindig egyneműek s miután egyetlen ; megtermékenyített petesejtből származ- I nak. öröklési hasonlóságuk százszázalékos I Az ikrek tanulmányozása' az ^öröklés j és környezet hatásának szempontjából I kétféle módon történhetik. Egyik mód- I szernél ugyanazon környezetben ncvelke- j dett egypetéjű és kétpetéjü ikerpár (négy I egyén) tulajdonságait tanulmányozzák, I tudományos testi mérésekkel és lélektim ! vizsgálatokkal!. Tehát azonos kömyezet- I ben vizsgálunk különböző öröklési tulaj- ; donságokka? ellátott párokat. E vizsgála- ! tokból következő tények derültek ki. j Legszorosabban örökléstől függő testi tu- j lajdonságok: az ujjbőr redőinek lefutása, j azután a testhossz, kevésbé a testsúly. Ugyanis egypetéjű ikreknél az ujjbőr re- : dői teljesen egyformák, mig kétpetéjüek- ! né? különbözők; a testsúly viszont mind- j két pár együttnevelt tagjainál meglehető- } sen közel állt egymáshoz. Ilymódon von- j tak következtetést szellemi tu1ajdonságok eredetére is és kitűnt, hogy a szellemi képesség inkább az örökléstől függ, mig az érzelmi egyensúly cs társadalmi a kal- mazkodó képesség túlnyomórészt a kör­nyezet hatásának eredménye. Még meggyőzőbbek azok a vizsgálatok, mclveket Freeman, munkatársaival együtt, egymástól elszakadt, különböző körnvzet- be került egypetéjű íkertestvérpárokon végzett. Egypetéjű iker ritkán jut arra a sorsra, hogy elszakadjon páriától, Free- mannak Amerikában mégis sikerült tizen­kilenc egymástól külön nevelkedett ilyen párt felfedezni és pontosan átvizsgálni. A vizsgálatok feltűnően mutatták a környe­zet hatásának döntő jelentőségét. íme né- hánv példa; Két nővér (egypetéjű ikrek) közül az egyik csak két évig járt iskolába, később -------------------nWK« saját erejéből tanult tovább. A másik el­végezte a középiskolát, egyetemet s végül tanárnő lett. A két nővér szellemi képes­ségei közt akkora a különbség, mint a népesség felső ötödének és alsó ötödének intelligenciája közt. Az u. n. „intelligen­cia-hányados1 ebben az esetb-n 24 porit különbséget mutat. Két másik ikerpárnál 19 és 17 pont különbséget talál]tak az. egyes testvérek közt. Nemcsak a tanult- ságban, hanem a szellemi teljesítőképes­ségben is lényeges a különbség ezen iker­párok tagjai közt, nyilvánvaló tehát, hogy külső tényezőknek, mint a nevelésnek és gyakorlatnak, lényeges szerepük van en­nek kifejlődésében. Az egyéni temperamentum, viselkedés- mód is eltérő lehet különböző környe­zetben felnőtt ikertestvéreknél. Freeman megfigyelt például két ikernővért, akik I egyforma iskolai képzést nyertek ugyan, j azonban az egyik előkelő környezetben i nevelkedett, otthon házitanár tanította, j j könyvtár állott rendelkezésére és élénk I társadalmi életre volt alkalma. A másikat j ezalatt otthon, egyszerű környezetben, í eléggé visszavonult életre nevelték. Szem- i betünő az egyéniségek különbözősége: az i egyik kiegyensúlyozott, tökéletes önbi/al- ! mu, biztos fellépésű társas lény, a másik kissé ügyeden, önmagával szemben bizal­matlan, zárkózott természetű. Egy iker- fivérpár egyik tagjánál szorgalmas, szívós munkával való előretörést látott Freeman, mig a másik ezalatt mindig rövid idő után hagyta ott folytonosan változó mun­kakörét s nem tudott érvényesülni A vá­ros és vidék különböző hatását szemlél­teti a következő megfigyelés: azonos örök­lött tulajdonságokkal rendelkező nővérek közül egyikből é ég bátor, erélyes s majd­nem erőszakos fellépésű, míg vidéki test­véréből gyengéd, finom, szelíd viselkedé­sű asszony lett. E néhány példa meggyőzhet minden­kit arról, hogy a környezet lénveges ha­tássa lehet az emberek szellemi képe gé­gére, temperamentumára és társadalmi viselkedésére. A kutatásokból nem derül ki, hogy az öröklés és környezet hatásá­ból melyik a befolyásosabb s hogy a kör­nyezet mily fokban képes öröklött tulaj­donságokat megváltoztatni. Azonban két­ségtelen, hogv szellemi erők és jellemek nevelés és tanítás utján való kifej’esztése számára nagy lehetőségek vannak nyitva. G. L Rács mögött Irta: BETHLEN MARGIT Hármat előre, négyet hátra, kilencet előre, ötöt hátra, közben minden rács­oszlopnál megfordulni maga körü> és ügyelni, rettenetesen ügyelni, hogy el ne vétse, mert különben nem sikerül, megint, újra nem sikerül, pedig jól emlékszik, en­nek a zárnak a forte ya, melyet rajta kí­vül csak az igazgatónak volt szabad tud­nia, senki másnak. Mert mi lenne a bank pénztárából, ha akárki csak úgy egysze­rűen kinyithatná a zárat? Benne megbíz hatnak, ő nem árulja el senkinek, még ha kínvallatásra is fogják. Marika... az más. Marika az ő kislá­nya, akit a nagy Marika hagyott itt neki, amikor elment, mingyárt a kicsi születése után egy nappail Amit annak mond, az olyan, mintha saját magának mondaná, j Az nem számit. Ezt az igazgatóságnak is meg kell értenie. És meg is fogja érteni, ahogy megmagyarázza nekik. De előbb más dolga van. Sokkal sürgőesbb dolga, össze kell szedje Marikát, az arany haját, mely most is ott bujkál az ágak között, melyek a rács fölé hajolnak, meg a fehér arcát, mey néha esténként bevilágít a rács mögül szobájába az égről, és a vi­dám, örökké kacagó hangját, mely oda- bujt el a patakba, mely a rács töVében folyik, onnan csörgedez feléje szakadatla­nul, mint valami nevetős kis csöngettvü. A szemét is fiát ja néha, ott virítanak ké­ken, olyan kéken, a patak partján, meg két fehér, puha kis kezét. Hosszuszáru zöld ujjba vannak bujtatva, pedig ilyen ruhája nem is volt, dehát sok idő telt el, amióta utoljára látta, szerezhetett azóta uiat is. De erre inkább nem gondol. Fáj neki, hogy más vegyen ruhát Marikának, amikor születése napjától kezdve mindent tőle kapott eddig, ételt, ruhát, gondot, szeretetet. .. Amikor majd összeszedte, megmondja neki, hogy ezentúl minden úgy lesz, mint régen. Csak kérnie kell és megadja neki. Nem szabad többet olyan nagy, rémült, könyörgő szemmel ránéznie, mint valami sebzett kis állatnak, mely tőle várja a ha­láldöfést. Hiszen nem tudta, nem tudhat­ta, hogy szereti azt a fiút. Sohasem mond­ta és ő nem látta, hogy már nem kisgyer­mek többé, hogy nem nyalánkságra, meg játékra vágyik most már, hanem másra. Egészen másra. Nem csoda, ha Marika megtévedett. Hogyan képzelhette volna, hogy legyen a nagyvilágon valaki, aki jobban szerethet bármi mást nálánál. Aki csak azért hazu­dik neki szerelmet, hogy kicsalja belőle apja titkát. Nem, ezt nem lehetett elkép­zelni. Rendetlen gyermek volt Marika kisko­rában is. És szenvedélyes. Ha valamire vá­gyott és nem kapta meg, össze-vissza do­bálta mérgében minden holmiját szerte a szobában. Úgymint akkor reggel is, ami- kor bement hozzá, miután feltörte az aj­tót. Sokáig kopogott, hívta, szólongatta, végül már döngette is, kétségbeesetten, fél őrülten a rémülettől, mig végül feszitő- vassal feltörte a zárat. Könnyen ment, nem volt annak fortélya, úgymint a má­siknak, „hármat előre, négyet hátra, ki­lencet előre, ötöt hátra és közben fordul­ni, fordulni, fordulni, mert különben nem sikerül, újra nem sikerül...“, ott feküdt Marika, az ő édes kicsi Marikaja kereszt­ben hanyatt az ágyon, avval a feher arc­cal, mely most felrepült az égre, de néha azért egészen közel van a föld peremehez. Ha idejében eltalálja a kapu zárának for­télyát, mielőtt az őr beviszi őt este a há­lóterembe és kijuthat a rácson kívül, ak­kor addig megy, amíg odaér és leül és var, amíg épp le akar bukni mögötte és meg­fogja, magához szoritia, soha, soha többe el nem ereszti magától. „Rossz gyerek'*, mondja majd nxrki, „hit •,-/abad igy v/.éj jel szór ni mindent? No, gyere szépe n, szedjük össze együtt. Úgy, mint régen, em1 ék szel?“ Mert mindig együtt keresték meg azt és együtt tették jóvá, amit Marika ösv/c- dobált és öss/crontott. Tudtk azt a kis lány, hogy csak apjához kell fordulnia és hirtelen rendbe jö'n minden. És mégis . . . Az igazgatóság azt mondta, amikor ott ál­lott előttük összetörve és elmondta, igen, mindent elmondott; az ajtó aló. kiszivár­gó gázszagor, meg a cédulát, meg, meg . . . azt, hogy egyszer a télen, csak úgy, min­den ok nélkül, megtanította Marikát a zár fortélyára, — igen, az igazgatóság azt mondta, hogy vétkes könnyelműség, kötelességmulasztás ... ők nem értették, hogy nem lehet azt elképzelni, hogy va­laki, akinek ő volt addig mindene, egy­szerre csak mást jobban szeressen nála, olyannyira, hogy annak egy szavára felál­dozza apia bizalmát, jó hírnevét, boldog­ságát, életét . . . Ha szólt volna. Ha még akkor este, amikor hazajött a rovancsolás után, fel­dúlva a történtek á tál. telve haraggal és megvetéssel a semmiházi iránt, aki az ő óvó intelme dacára került be a bankba és most nagy összeggel zsebében szökik valamerre, — ha akkor elébe áll és azt mondja neki: „Apa, szeretem, mentsd meg.“ Megtette volna. Kiszedte volna a bankból, melyet Marika hozományának szánt és kiegyenlítette volna a hiányt. Még csak szemrehányást sem tett volna neki. Az övé. Neki gyűjtötte. Költse el arra, amiben kedve telik. Nem érdemli meg az a fiú, hogy olyan nagyon szeresse, de ha egyszer szeret az ember valakit, mit lehet az ellen tenni? De nem mondta. Hagyta, hogv kiömöljön belőle a keserű­ség nehéz, súlyos, gyilkos szavakban, me­lyek mind, egyenesen Marika szivét ütöt­ték keresztül. Hogy tudniok kellett vol­na, hogy az olvan ember, aki kártyázik, iszik, minden éjjelét haszontalan fehérné­pek társaságában tölti, nem való felelőség­teljes állásba. És hogy most is, ki tudja, kivel dorbézolja el a bank pénzét. És hogy ki lehetett az az aljas ember, aki elárulta neki a zár titkát? Nem vette észre Marika rémült szemét, azt a könyörgő kis mozdulatot, mellyel elpróbálta hárítani a mázsás szavakat, nem hallotta, nem, nem hallotta azokat a ha- lOvánv kőin nyes kis hangokat, „nem . . . nem...“ melyek úgy hullottak ajakáról, mintha valami élőt téptek volna Ki belő­le .. . csak azután, amikor már ott feküdt előtte az ágyon, kezében szorongatva ak­kor is a papírlapot, melyen kuszt, össze­vissza betűkkel állott néhány sor; „Én mondtam meg neki. Arra kért, bizonyít­sam be, hogy bízom benne. Nem tudtam, hogy . . . Azt hittem, ő is . . . Azt mond­ta. Bocsáss meg“. Akkor, igen akkor, egy­szerre e1őtte állott minden, a szem és mozdulat és a hang . . . úgymint most, úgymint azóta, mindig, mindig, mindig... Az emberek olyan ritkán értenek meg valamit. És amikor megértik, akkor már késő. Az igazgatóság sem értette meg, hogy nem ő a hibás, sem Marika, pedig megmagyarázta nekik. Talán rosszul ma­gyarázta, az volt a hiba. Nem lehet jól magyarázni, amikor az embernek fontos és sürgős dolga van. Amikor keresni kell, folyton keresni, keresni azt az életet, me­lyet az ember kislánya elhányt valamerre, mert szórakozott és rendetlen, mint min­den gyermek, de amelyet neki meg kell találni, mert különben hogyan áll oda a haldokló asszonv elébe, aki rábízta, ami­kor még olyan kicsi volt. olvan egészen, imádnivalóan kicsi . . . Hármat előre, négyet hátra-, kilencet előre, ötöt hátra és fordulni, fordulni, minden rácsoszlopnál újra fordulni és ügyelni, rettenetesen ügyelni, hogv el ne vétse. Isten, irgalmas Isten, eil’ ne vétse . . . Vendéglők! Cukrászdák! Háziasszonyok! az Ellenzék Icán gooaztálgóbon t C3ni. Piaft* Unirii. Vendégtókinok én caifcrászAáfcnokV tíM negyedes fehér szalvéta sirs: JOon riar*J> L=> lej. 500 darab 25 tej. HAatao-fcá^rAli« roló egyszerű, fehér, oakkozott szélé 31X32 co. nagyságú 50 darab 12 lej. Rgruem fehér zsurszajlfvéta 17X17 cm. nagyságban iOü .-V rab 15 lej. Mintás szalvétáit Ízlése* összeí**- litásban csomagonként már 14 lejtől kézire Gyönyörű zsunszalvóták csomagonként mar 12 lejtőd kezdve. gyári áron

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom