Ellenzék, 1938. szeptember (59. évfolyam, 197-222. szám)

1938-09-14 / 208. szám

8 tzmm^wsasxmar mmetomâs üCíii loglalttozift a itób íoriáí üond»intäval , ,j (Elsőolda'i cikkünk folytattad.} •••.*: Kijelentem, hogy lu ezek az elnyomó'' lelkek nem kapnak igazságot, mi ü szünk azok, akik ezt az igazságot meg­szerezzük nekik. A jelen állapotnak meg kell találni a meg* oldását. Kijelentettem február 20-an, hogyha Prága azt hisz!, hogy ez a rend­szer továbbra is tarthatja magát, vaksá­gáról tesz tanúbizonyságot. Ki jele Térten’ még, hogy nem fogom tűrni tovább et­ilek a 3 és fél millió embernek az elnyo­matását és kéren\ a külföldi államfőké:, vegyék tudomásul, hogv ez nem üres $z >- lám. A nemzeti szocialista állam nagv ú* 1- dozatokat hozott és nem foglalkoztatja a reváns gondolata. Elzász-Lotharingiárói lemondunk, bar a strarsbourgi k icedra'iiv sokat jelentett minden németnek. Hanem akartuk volna magunk ezt, senki sem kényszeritett volna r.i bennünket. Le* mondtunk, mert végéi akartuk vetni a Franciaországgal való örökös vivzályko- dásnak. A legnagyobb áldozatokat hoz­tuk a béke érdekében Ezt Németország gyengeségének tekintették, de ma ki aka­rom javítani ezt a tévedést. A német nép nem törődik bele abba, hogy három és fél millió ember szen­vedjen. Megértem, hogy Anglia és Franciaország megvédik érdekeiket de biztosíthatom a párisi cs londoni ál­lamférfiakat, hogy határozottan mi is és minden körülmények között meg- védjük a magunk érdekeit. Egyetlen európai állam sem tett többet a béke érdekéért, mint Németország. De most elérkeztünk az áldozatok végső ha­táráig. A kancellár ezután arról beszélik hogy a legutóbbi csehszlovákiai községi választások során a csehek befolyásolni igyekeztek az eredményt és n brutális megfélemlít és m ódszeréhcyi folyamodtak és azzal vádolták meg Németországot, hogy mozgósít. — Ezek nem uj dolguk előttünk. Egy évvel ezelőtti egy* más ál­lamférfi azt állította, hogy húszezer katonát száll bókunk partra Marokkó­ban. Akkor elég volt, hogy nyilatkozatot tegyek a francia nagykövetnek, hogy eltűnjék ez a hazugság a világból. Épp ilyen, valótlan a cseh állítás. Biztosi ié- Kokat adhatok arravonaitkozólag, hogy a néke-létszámon kívül egyetlen német katonát sem mozgósi'ÜnMunk, mert) el 'Is akartuk kerülni annak a látszatát, hogy nyomást gyakoroljunk Csehszlovákiára. A prágai kormány nem fél attól, hogy fellármázza Európát és meggyanúsítson egy nagy államok X érnie törsz ág azonban megőrizte hidegvérét, mert biztos volt abban, hogi] a községi vá­lasztások igazolni fogják a szudéia- némelek jogait. Ekkor ujbói azzal vádollak meg-bennün- cef, hogy megháláltunk a csehek ener­giája előj. A világ leghatalmasabb véderő­müveit építették meg paran­csomra Megértheti mindenki, hogy egy nagy- fiatalom másodszor már nem fogadhat d élyen ámítást. Le kellett tehát vonnom i konzekvenciákat. Namzieü szocialista r a gyök és mint Ilyen, aa ütésre vissza­írok. Május 28-án rendkívül nagyhord­erejű infézkedóseket tettem. Parancsomra a szélső határig azonnal megerősítették a szárazföldi, légi és tengeri haderőt. Elrendeltem — mon­dotta Hitler — a nyugati határmenti erődítések építését. Mindenkit biztosít­hatok, hogy május 28. óta a világ leg­hatalmasabb erődítései állnak építés alatt. Építésükkel dr. Todt-t, a néniét utak főfelügyelőjét bíztam meg. Ez a lángelme. a világ leg grand iórusabb munkáját hajtatta végre. Vezetése alatt összesen 278 ezer munkás, 48 ezer szakmunkás, 100 ezer munka- szalgálatos dolgozott a műszaki csa­patokon és a gyaloghadosztályok le­génységén kívül. A vasutak naponta 8 ezer vagon anyagot száll itattak az óriá­si építkezéseiéhez, amelyek a téli hóna- pókra véglegesen elkészülnék. [Tombo­ló tap sonkám) Védelmi erejük felmér. heteden. Jelen pillanatban több. mint ii L l. L NZfi K 1 9 3 8 s 2 0 pl c m l c f 7 4. teZMwamtmm&Mmmawm&JSM&BBUEammBmwtmKW'MmtoMammmmam Rejtélyes ügyben vezeile be a nyomozást a koíozsvíri rendőrség. Hotíem veteti parira cs Szamos egy iiaial női KOLOZSVÁR, szeptember 13. Mintha egy rémregény első fejezető elvenedett volna meg a szemünk elölt ma. reggel 0 óra egynéhány perekor, amint gvmtullanul végighaladtunk a Régidé 1'ordinând időn. — Holttest (1 lid (fialt! Az á ilonnásitó: ;i pinilci l'nirii-ig, mi .d - Cigy Iá vi ró vom a Ion szaladt végig a riasztó hir s egy szerre megelevenedett az ifiea. Az irodák, műhelyek, gyárak, piacok felé igyekvő emberek hirtelen megvál- 1ioz>.itják asz idiránvt és rohann snpa.tok­ba fejlődve fid, pilkinalok alatt meg- szálllúk ai Regiele Ferdinandidi vashidat. Ott. feni a Szamos sckéliyvizü medré- t>en, közel a régi Raboi^palotn alapzalá- hoz. cf.'t fekszik ai fiatul leárív holtteste. Félig fekv ő helyzetben, jobb-karjával ét­idéivé egy nagy darab beton kockakövet, fagyod hí;lé az örök mozdulatlanságba. Fehérbabos kék ruhái van rajta. Mezitc- len lábszárain keresztüli megy a viz. A fekotte, kusza hajkorcna teljesen elborít­ja az arcút, úgyhogy nőm Idiot felis, merni. Pedig az éjszakai éld jólismert alakjai a tömeg közé oüvegyülve, min­dent el köveinek, hogy megáüapilsák a rejt él ye.s halott személy a zen osságul. A Dragalina és a Golib-i utcák prostiluáll- ja| esopoflokba verődve állónk a rend öikonloih, hogy a b d vasrácsán ál bár ogv pillantással győződjenek meg az ill lejátszódott tragédiái Hányáról. Nevek röpködnek a levegőben• Margó! Anita! Mariska! —• tialá jep! júk az. áldoz it nevél. Fél ü előlit néhány jmrcoel bérkocsi áll meg a bidon. Öregasszony száll ki belőle egy rendőrségidog nyilvántartott növel. A kv.irliatalcím hátra.s/01 ilja a ki­váncsi ’tömeget és 11 Lat enged a most ér­kezetteknek a bid 'korlátjához. Az öreg- assza .íny egyetlen pillantást vet a mély­ség l eié és hál ruha ny jítlik a rendőr kar­jai közé. — A lányom! — kiáltja eszelősen és kétségbeesett zokogássáJ vánszorog visz- sza u kocsihoz, — Ó az, ő: Nicosrn Mori oara! — is­merik fel a halottban öziv. Xicoaráné 18 éves Marioara thovü leányát, aki a Co* ld!ei-u!on 17. szám afatiti nyilvános ház­ban lakott. Csak hamar megérkezett a helyszínre a Marflaresca fábornoftot, mini a nemzet halottját, ma temetik cl Bocsresfiben BUCUREŞTI, szeptember 13. Tegnap érkezeit meg n fővá'osba :i. né Tnolors/ági Xenlicinibaji vámtlímul elhunyt Murd.i résén láborook li oll leale. Az állomáson megjelentek lengni professzor Jdiáílyi frmá- c-o.ni, Dragu, Mimleami. P-vnlon. CrbjtKísru, Ciuperca-, Samnie-sou, Qm venni, Voineseu lá- boruokok ék mások. Az állomáson <1 kuilocvui püspök szolgáit ütött isten tiszteletet, ma j d I ligyiilakpn.T. léve az efifliunyt földi mflradrwá- I nyál., megalakult o gyásszmenel, amely a Milieii Yoduúeimplom «fölt állott me". A ha­lóit tábornokot, IckimUe, liogy a kormány a nemzet holott jóinak tek'inCii, ‘lit rn volrvíoz- ták fel és a mai lemé lésig megengedik o kö- zön'ségnok, bogy a «HavaLil elé jánilvu le ó- liessa kegyeletét :i nagy jutottal s/.emliea. Részletes ttíassiásí küldött a hieáíyz hely- tmióság tsz alispánok ni érői KOLOZSVÁR, szeptember 13. A királyi helytartóság ujtuhb utasításokat küldött n Szamos-tartó mányihoz tar!ózó me­gyei prefektusoknak. Az ideélrisok első ré­sze az alispánok heh;: el érc vonatkozik, (dák vármegyei inspektori hatáskört tátinak el n jövőben, melynek keretért beiül a városi és községi háztartási és ügykezelést ellenőrzik. A hatáskört csctiöl-cselre <1 LirálvL lielylar- tú fog ja megállva pl txuni. Eh-liVil a euilbóL n, me- gyofűnökök h/avonkén.t jcuvas «hot tesznutk iauspeklorok eben őrző mimkáki Iára, •oJ megyei mely bevonta összesen legfeljebb 15 r.ajjiot veJiet igénybe. Az ellenőrző ut sorúi felvett jegyzőkönyvek, a készáilásii kö’Lá'gok fel- Iiintetésével, havonta, a helytartó-ág elé ter­jesztem] ők,. Ami a primárok klcerze^ósét iiMeti, ez csak a községek térti letó-nok körülliailároSása: után fog mc-giö'"ténn:i, amikor « helügj-mi- nLszle.r íiz uj kö/>,ég.i akikuJailoik területére vonatkozó jebaslaitoi elfogadta: Ne.ru megye- széklK.'lyvároiS'oktxi 11 <;!''er.b<<n uyijinkm meg- Jte/xMk. a megvofönökök elöz<*tos jaivtisilaüa síiiapjúa a. pnianárok kiatcveziésót. LEGÚJABB SPORTHÍREK msmsmaasALşm KOPEXHÁGA. Hvéger, a világhírű dán úszóbajnoknő, a 200 méteres női gyorsuszíásljtatn 2 perc 21.7 másodperccel uj világrekordot á Ili tóét lel. SAARBRÜCKEN. Rathjen németi ma­gasugró bajnoknő 167 em.-es nagyszerű eredménnyel nyerte vasárnapi versenyét. SZEGED. Csák Derenc dr. vasárnap 100 ui.-en 59 mp.-ces kitűnő idővei győ­zött. GÖTEBORG. A nemzetközi atlétikai verseny kimagasló eredményei a követ­kezők: 110 m.-es gátfutás: 1. Lidman svéd 14.6 mp. 800 m.: 1. Andersson svéd 1 p. 55 mp. Magasugrás: 1. Od- mark svéd 196 cm. 'Diszkoszvetés: 1. Berig)h svéd 49.91 m. Távolugrás: 3. f Stlanquist svéd 730 cm. Súlylökés: 1. ES2E38SSSSSÄiü i ezer betonerőd már készen van és mögöttük áll a felfegyverkezett német j néP­Az erődök 3 és 4 övezetiben helyezkcd- ■ nek cl, 50 kilométeres mélységben. Azért tettem ezt az erőfeszítést, hogy garantál* 1 jam 0 békét. Nem vagyok hajlandó arra, hogy végtelen nyugalommá'! asz- ■ szisz, tál jak a cseh szlovákiai németség el- ■ nyomatú sánál. Benes taktikázik és tár- • gyaláso kiat rendez, halogatja a dolga- ‘ kát. de ez a dolog igv tovább nem foiy­Kreeck eszi) 15.92 m. 2. Wöllke német 15.85 rn. Kalapácsvetés. 1. Blask német 57.40 m. TOKIÓ. Eszek-Japán úszóba jnoksá- gain Amano az 15G0 m.-es úszás világ­rekordját 18 perc 58.8 mp.-re javította. Amano 1000 méteren is uj világrekordot úszóid 12 perc 33.6 másodperccel. Az Északi Labdarugótig-a közleményei Felkérjük az egyesületek képviselőit, hogy folyó hó 14-én esite 9 órakor szíveskedjenek megjelenni s> Liga ülésén (Pinto Unirii 29.) Az ülésen azt az óvást tárgyaljuk le, melyet u Napoca, HaggibíbotR Vokőmtőde, Reuniunea ■és UAC adtak ibe ez aikerületi bajnoki be­osztások ügyében. I Kolozsvár,, 193S szeptember 12 - ón*. I Elnökség. tathatódik, mert nem lehet alkudni a jogok felőlit. A németek jogokat követel­nek és önmaguk akarnak határozni sor­suk felett, mint a többi nép és nem elé* geldlnek meg frázisokkal. A szudélák- nak joguk van az élethez, mint minden más népnek. Azt akarom,, hogy az el­nyomatás véget érjen. Nem akarok Né­metország határain egy második Palesz­tinát látni. A szegény arabok védtelenek és elhagyatottak. A szudéták sem nem elhagyottak, sem nem védtelenek. rendőri bizottság is. A bi/oMsúg vezetői in*k utasítására kihívták a helyszínére a lu/ultókd, a Ívik kiemelték a lialo'.tát a Szamos medréből. Mint a vizsgálat meg. állap 111 itta, a haláleset körülményeinek tin búzásá­ra f(’ tétlenül szükséges a boncolás. Kern lehetett ugyanis megállapítani, hogy gyilkosságról, vagy öngyilkosság­ról van szó. Tény az, hogy n szerencsétlen leány, aki egészen a hajnali óiákig urvik közeli éjszakai vendéglőben mulatott, asztailár- sai eábt tölibször is kijelentene, bogy meg akar Iialni. Éjjel 2 óra tájban ment el a vendéglőből egy Berci nevű cigány 'társaságában. Hogy azután mi lórién!, azt a későbbi rendőri vizsgálat fogja megáliüapitan. A- -tragédia körülményei­nek tisztázására a ColiUsi-utca 17. szám akrii házból — ahbü egyébként rövid beb.k leforgása alaLti ez már a harmadik öngyilkosság — több rendőrileg nyilván- tartoUt nőt beidéztek a rendőrség bűn­ügyi osztályára. Lapunk zártakor ezek­nek kihallgatása kezdődött meg, Féllioltpa rerte szomszédját KOLOZSVÁR, szeptember 13. D:in József knján'bóvö/l’gyi Lakos s-zóvállás- ha Aove’edett szomszédjÚváiL, Morar Ioe7iiuat( ftkit %-n.lósággal félholLra ».-ért, A verekedés ü^YÓlveti. vizsgálat indult. • í -ll I ------­Marinesca miniszter váratlan egészségügyi vizsgálatot tartott Gatatiban BUCUREŞTI, «zepleouber 13. Marinescu táborrJok, egészségügyi miniKz- fcr. Gölatiba ói kezelt. A minrarte- váratlan l.'.togatíst tett az egészségügyi mtézmények- nó) és kórházakban. ­Kirabolták a jaffai vámhivatalt az arab terroristák JERUZSÁLEM, szeptember 13. Az arab terroristák tegnap vakmerő rablóhámadást követtek el. Megtámadták a, jaffai vámhivatalit!, ahonnan sikerült nagyobb pénzösszegei elrabolni. IFranasovIeá varsói nagykövei visszadaroü áSioznáshelyére BUCUREŞTI, szopJamber 13. Franasovici Richard, Románia varsói nagykövete, oki mint köztudomású, a con- Rlaahai teaTgertszcIii ünnepségekre érkezett híizm, tegnap tiag)'la el a. liövérost, hogy visz- szatérjen i.&loniíbshelyére. Elutazása, előtt hosszas tanú csíkozást folytatott a kormány 4 agjui vall. Könyvkötőmunkisck gyűlése. A könyv­kötő szakma helybeli férfi cs női mun­kásai folyó hó iván. kedden este fél 7 órai kezdettel az Epitőrnunkás-Otthonban (Vaii-utca 7. sz.) Mi- lést tartanak. aítaianos szakmai sy\. ís.tnertető as iparosok moste2?vissgáiPÓl: Uf mutató iparosokig üíííisoí sí á in ám a tanonc szegőd telesére, segéd i és me? teri vizsgákra, iparengedély elnyerésére vonatkozó tudnivalók, az összes szüksé ges kérvényformulákkal, valamint a ké' pesnési vizisgák anyaga, általános kér­dések és válaszok, szerszámok, nyers­anyagok és szakkifejezések, román é*. magyar nyelven, munkaköltségeiőirány zatok és ieirasok. Ára 30 lej és kaphatói az ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj Kolozsvár, Piáiá Unirii. Vidékre 35 lej pénz vagy postabélyeg beküldése ellené ben számítjuk. ......................... ......... Az Ellenzék „Concordia“ müintézetének nyomása. RUN DE LMPRIMAX .

Next

/
Oldalképek
Tartalom