Ellenzék, 1938. augusztus (59. évfolyam, 172-196. szám)
1938-08-21 / 188. szám
ÍO ELLENZÉK I93H aui/UMztuM 21. SZTANISZUVSZkl s. laniv, ii \>A.i, V kivinni 'tos/ nnilc.'ó os sviaipadmüvós^, 70 ove» Ki'i.). [■»»u MosvJkvíDJ'n váisithnul elhunyt, Oroszországban a színházat mindig halálosan komolyan veitek; ebben a i'‘“gi rar korszak. semmiben som különbözik .1 szovjettol. Szinházszeretolük hflsonla* Has a gyermekéhez ős olyan mélyen gyö- kere/ik az orosz telekben, hogy számuk- ra ti színház jóval többel jeleni és nagyobb helyet foglal! el szellemi életükben, műn' a föld bármely más pontján. Az oroszoknak nincsen szükségük illúzióra. meri hiszen végtelen képzelüere- jük minden eszkö/Jli pótol. A valóság érdekli ökot, tíz, »mi ott történik meg elöltük. Élni, örülnig sírni akarnak a szinésszol, éppen úgy, min tűi a a játék valóság volna. Ennek a mélyen temtrális orosz léleknek meg testesé tő je Sztaniszlavszki. Igazi nevén Konstantin Sergejev.es Alexejeffnek hívták s nagyiparos családból számiűtzva — maga its gyártulajdonos — éllieltlte volna az orosz nagypolgár könnyű és vtüdám ólétét, ha be nem következik hivatásának felismerése. Érdeklődni kezd a színház iránt s kapcsolatiba kerül Mrjímontoffal, szintén tehetős polgár, aki fiatal, tehetséges festőkkel eddig ismeretlen, nagyszabású stílusban inszcenállja az előadásokat Igaz, Mámon toff körének munkásságai cllsösorbnn dekoráló művészet, de közvetve, döntő hatást gyakorolt Sztaniszlavszki pályájára is. A XIX. század vége felé, (1885) Moszkvában, a tészitfe- naturalista irányt képviselő meiningenrek vendégjátéka mélységesen felkavarta az orosz színház- művészetet. Mind többen és többen ébrednek rá, hogjy a cári színházak (Sándor színház. Kis színház) megmerevedett) klasszicizmusa nem felel meg a> közönség Ízlésének és igényeinek s hogy az orosz, színészek minden kiválóságai ellenére, színpadi alkotásaik messze elmaradnak a német színtársulatok előadásai mögött. Ez a felismerés hozta össze Sztanisz- la.vszkit. az eddigi műkedvelő rendezőt és Nemirovics-Damcsenkot. a Kis színház szcenikai vezetőjét, akik 1897-ben, ösz- szeüsmerkedve egy kávéházban, tizennyolc órás megbeszélés után megállapították az alapítandó színház vezérelveit. Elsősorban Nemlrovics-Dancsenko financiális ügyességének köszönhető, hogy sikerült elhárítani a vállalkozást gátló nehézségeket s 1898-ban, a filharmóniai társaság pénzügyi támogatásával, mog- szniletilk -a Moszkvai Művész Színház. Alexej Tolsztoj Ivanovics Fjodor Cár-já- val nyitnak; e darab előadásán Sztaniszlavszki, Szimoiff festő megértő közreműködésével, tökéletesen meg tudta valósítani törekvéséit: az ábrázolás tökéletes és hűséges ragaszkodását a természethez. Az előadás történelmi hűségével és mélységes igazságával forradalmian hatott a közönségre s az inszcená'íásnak Európában és Amerikában is erős visszhangja támadt. Mint a Moszkvai Művész Színház vezetője, teljes érdeklődésével az orosz vígjáték és polgári szón mii felé fordul1. E műfajok fejLetszlfése terén nagy érdemei vannak, elsősorban Csehov felfedezésével és erőteljes propagálásával. Színháza Csehov reprezentativ színpada lett, megteremtve müve előadásának mintaszerű slfilusát. S zta irts zlavszki csodálatos szinpadmü- vész. aki ha Európa bármely más nagyvárosában dolgozik, valósággal elsöpört volna minden más próbálkozást, de jelentősége nem ebben áll, hanem elvek felismerésében és azoknak következetes alkalmazásában. Az ábrázolás legfőbb elvévé és törekvéseinek végső céljává az életjelenségek lehető legpontosabb visszaadását tette. Művészi alapelve, hogy a színésznek minden körülmények között hiánytalanul bele kell illeszkednie az együttes összhatásába. Ennek érdekében bevitte a színházába a legszigorúbb fegyelem és szervezettség szellemét. Elérte azt, hogy színészei mintaszerű lél.ekábrá- zolókká öeffctiek. de e célra szolgáló eszközei különösek és erőszakosak. így például, ha ai színésznek magányos, e1 hágva tolt embert kellett játszania, ember- nemtaikta helyen, ’lakatlan házba szállásolta, hónapokig távol tartotta a világtól, mig a magány hangulata mélységesen be nem szivodoli léikébe. Ív/./cl a mod szerrel aztán már nem a valóságunk d- Hu/dójtVI, luiuem az igazi érzés hatását keltették színészei. Az elhitető eró olyan uugv volt előadásaikban. hogy (mrkij, Nap gyermekeinek szinrehozahdaban, amikor pogromot ábrázolták, pánik tort ki a nézőtéren, a/ előadási télbe kellett szakítani, függönyt leereszteni, ami aztán ugy-iilhogy megnyugtatta :l felizgatott közönséget. Természetes, hogy ilyen elvek és módszerek mellett hosszú időre volt szüksége egy-egy előadás létrehozásánál. Átlag l'étí esztendőt fordított egy darabra, de többéves előkészület sem ment mila ritkaságszámba. Módszereinek ez a sajátossága a magyarázata annak, hogy mii- sora meglehetősen szűk keretek közé szorult s csak ritkán kiséri'et'e/.hetett újszerű előadásokkal, bár ilyen alkalmakkor rendszerint óriási sikert aratott, amint a'z'ti Sophokles Antigonéjának és Shakespeare Julius Caesarjának előadása bizonyltjai. Törekvései, igen bdlyesen felfogott j szükségletből szIlletitek, mintegy kon- j trasztként. a hideg és látványos képesar- ; nokká sül ved t cári színházak ellen, a színész felszabadítására. Szakított az ál- ! klasszikus pátosz csökevényeivel. a me- I Ivek erősen gyökereztek az orosz szin- játszás talajában s ezt minden részletre kiterjedő reálizmussal pótolja. De a nagy sziigomsággtall és pontossággal alkalmazott élvek végül its tarthatatlan túlzásokhoz vezettek. A valóság végletekig v.tt kultusza elnyomta a költői életet és képzelőerőt s a valószerül részletek lullon- gésc megsemmisítéssel fenyegette színpadi összhatást. A rendezők és színészek fiatalabb nemzedéke, valamennyi az ö tanítványa, felismerték Sztaniszlavszki tévedéseit s bár tovább is nagy rendezőt és színpad- művészt tiszteltek benne, elfordultak eszméitől. Jellemző a nagy művész niagíisrendii gondolkozására, hogy jóakaii;h|,| :i I szemlél'li1 Dauillványai munkáját, söl! egyenesen tamogalt;i lőrék veséikéi négy Sl'ndiójai feláliltilásával. Az. "> tanítványai közül kendi K1 May er hold es .1 hiainnadi'k Stúdió korán elhunyt, zse n/lális vezetője, Varhtaogol f. A nagy politikai fordulat után bizonyos mértékben veszített jelentőségéből. Abban a városban, ahol sötéten nézlek minden csillogásra és eleganciái- n, Sztanisz. kívszkímik, az egykori „kapitalistának színháza fenn ‘tudott maradni, megőrizve minden kifinomultságát és urisá- gát. Művészetét Moszkva ‘tökéletesen politikamentesnek nyilvámiitotta s Oroszországban mintegy a tiszta művészet territoriális jogtani“ gyakorolta. Ez. a magyarázata annak, hogy színre hozhatta Maeterlinck Kék madiairáif, a soha meg nem lelhető boldogság e csodálatos álmát. Később kísérletet tett, hogy elavultnak tarlóit elveitől* eltérjen és újszerű hatásokat érjen el. Ez. a íörekvés különösen Byron Kain misztériumának előadásában volt szem méltatható, de a mű misztikus- tragikus stílusát semmiképpen sem lehetett egybehangolni a Művész Színház realisztikus hagyományaival. A balsiker elkedvetlenítette, ínfűid jobban visszavonult a nyilvánosságtól. Az. orosz színjátszás nagy öregembere ma már halolll:, de élete bizonyítja azt a hatalmas hitet, amit az orosz a szmház- zaA szemben érez. Megváltást jelent ez a világtól tv fantázián keresztül; pótléka az elveszett fogalmaknak, amiket a kollektivizmus felszívott. Az. orosz lélek mélysége nem mese. Csak látni kell azt a fanatizmust\ azt az elszántságot, amelyből hivatásukon esüggenek ezek a művészek; rá kell ébrednünk, hogy az orosz színháznál ..egy misztikus szférákhoz közelálló jelenség előtt állunk.“ (Fül'öp-Milíer). Ennek a világnak „reprezentativ man‘c-je volt Sztaniszlavszki. Élete példázza, hogy az igazi szinpad- müvész. számára a színház nem üzlet, szórakozás, vagy játék, hanem szükségszerűség, egyetlen lehetséges életmód. Nagy Elek SZAKÍTÁS.;. Irta: BOZZAY MARGIT A kissé fülledt estében bágyadtan, esőre várón álldogáltak a fák. Xapok óta készülődött a vihar, de bár mindennap dörren't néhányat és a) júliusi sötétkék égbolt is mindennap piszkosszürké- be öltözött: nem tudott esni. A liget minden padján emberek ültek. Fáradt, agyondolgozott emberek, akiknek ez a fülledt levegőtlenség is üdülés volt és egymás nézésébe szédült szerelmesek, ak'iiknek minden mindegy, mert úgy sem láttak, éreztek semmit, csak egymást. Az egyik óriási, rojtosan lecsüngő ágú fa alatt ketten ültek. Nem két fáradt ember, aki pihenni jött ide, nem is két szerelmes, akj az egész világot a másikban látja, hanem két keserű, marakodó ember ... halálosan szerették egymást. Körülöttük jártak, keltek az emberek és mert kevés volt az ülőhely, nagyon sok vágyó pillantás repült ai pad felé. De le is siklott róla mind és visszagom- bolyodott a szemekbe, menti a fáradt emberek is, meg a szerelmesek is megérezték ai két emberből kisugárzó gyűlöletet. És a gyűlöletben sem pihennji nem lehet, sem cstókolózni. Hagyták hát őket. .. Elkerülték a padot és elfáradásig járkáltak vagy összeszorultak tizen is egy-egy pádon. Azok meg ott ketten marták egymást... Nehéz, kemény, gonosz szavakkal, amelyek ugv égetnek, mint a, vitriol és mélyebb sebeket tépnek, mint a golyó — Hát nincs benned semmi. . . irgalom? — kérdezte az asszony és hangján, ahofgy a férfi felé szállt, szinte látni lehetett a reszkető vércseppeket. — Nincs... — mondta az könyörtelenül. — És ha volna. >iis, nem sokat érnél vele. Neked szerelem kell, nem irgalom. Az pedig régesrégen elmúlt. — De hát mi lesz most velem? — Mi lesz a többi asszonnyal, akit megun a férfi? — A többi... — és agyorsirt zsebkendőjét a szájába gyömöszölte, hogy fel ne ordítson a fájdalomtól — nem hozott, nem mind hozott olyan áldozatot, amilyent én hoztam... érted ... — Na és?... Nem kaptad meg érte öt esztendeig, amit akartál? — Megkaptam. De ha el nem könyörögsz az uraim mellől, megvolna a szép, nyugodt otthonom, a bitztos megélhetésem. így meg... nincs... nincs semmim. A férfi gonosz-gúnyosan elmosolyodott. — Menj vissza az uradhoz. Amilyen hülye, visszafogad, sőt még hálás is lesz, hogy visszamentéi. Az asszony szűrne a könnyein keresztül tiltiakozóan' villant. — Nem! Nem aMzkodom meg előtte. — Hát ne aJázkodj. Dolgozz. Annyit csak megkeresel, hogy megé'sz. — Nem a munkától félek. Tudod. Hiszen most is dolgozom. Melletted. Attól félek, ami ... és döngő ütésekkel verte a mellét — a>mi itt belül van. A pokoltól... — Oltsd el — hangzott cinikusan. — Ahogy más asszony is, minden asszony eloltja. Mert egyszer mind idekerül. Hogy megunják és... felcserélik. Az asszonyt belülről, — mint a fát a villámcsapás — megrázta valami. — Hát ezért... ezért hagysz el, — fuldokolta* — mert más nőt akarsz. — Csak most jössz rá? — Kit az a nő? — Semmi közöd hozzá. Az asszonynak, ahogy a két keze egymásba görcsösödött, ropogtak, pattoglak az ujjai. — De van!ţ De van!! — kiáltotta. — Van, mert engem nem akárhol szedtél össze. Engem otthonból hoztál el, férj, gyerek mellől, azzal az ígéretre!1, azzal az esküvel... hogy mindig, amig élsz... mindig szeretni fogsz és.. . mellettem maradsz. — Hiltitem is, hogy meg tudom lenni. Nem rajtáim mult, hogy nem sikerült. — De rajtad. Minden rajtunk múlik. Csak a gyengék és gazemberek ’tedekez- nek azzal, hogy7 nem rajtuk mult vadami. — Hát akkor gyenge vagy gazember vagyok. Mindegy. Minden mindegy, csak hagyj már. Végtelen unalom, s/ivh lenség volt a hangjában. Csak legyen már vége ennek a céltalan harcnak. Mert Imgy semmit sem érs/ vele, azt tu* (leali, ügy-e? Semmit, hiszen nem kény szépíthetsz, hogy hazaiinmjek veled és melletted maradjak. — Nem... Lemondó vott a rövid szó, mindennel leszámolt és olyan súlyos, mint egy hegy. — De hát ennyi az egész? Hát egyáltalán nem érzed, hogy tartozol nekem valamivel? Az elrontott életemért, a feláldozott otthonomért, tisztessé ge s név ciné rí: ? — Nőm érzem. Számolnod kellett ezzel. — Nem számolam, mert mindig azt mondtam, minden lehet, csak egy nem. Az, hogy ne szeress. — Ne kezd újra! — csattant lel. — Mondftam már, hogy akkor úgy hittem, most meg másként érzem. — És ha., ha az uram elvált volna... és... feleségül mehettem vohna hozzád? — Akkor most pechem volna... — Kinyujtózkodott. — De nem vált eh És ez azt bizonyltja', hogy7 különb nálam, meg hogy visszavár. — Az asszony felé fordult1. — Nézd, Rózsa, ne okoskodj. Menj vissza. Rendes ember, szeret téged, jó dolgod lesz mellette. A munkát úgy sem igen bírod. Minden nap kevesebbet dolgozol, a vevőid között mindennap nagyobb az elégedetlenség, hogy a ruhákkal nem vagy készen. Minek küszködő! hát? Lássuk be, hogy tévedtünk és az egyikünk menjen jobbra, a másik balra. — Én nem tévedtem. Legalább is nem az érzéseimben. Én ma, is ugv szeretlek, sőt jobban, mint öt esztendő előtt — zokogta. — Sajnos. Pedig mindkettőnknek jobb volna, ha nem szeretnél úgy. Fent a fák fölött, a mélyen sötétkék égen tüzes vili!ámkígyó cikázott át. Mész* sze. valahol a látóhatár szélén, mint gigantikus gurgulázás, megdörrenl az ég. Az emberek, a sétálók is, meg az üldögélek is felnéztek és a fákkal, bokrokkal együtt jóleső örömmel gondoltak rá, hogy mégis csak lesz eső és vége lesz a tikkasztó forróságnak. Csak ez a kettő nem figyelt fel. Az egyik arra gondolt, hogy müven jó volna felugrani és futni az uj nőhöz, az uj izgalomhoz,, akinek igen, akinek /a’ami egészen különös iz van a csókjában és az ölelésében és aki már bizonyosan várja. A másik meg arra*, hogy jó volna felugrani és futni, futni valahova messze, ki a világból, a szégyenből, a megcsalatásbói és pokolbeli fájdalomból. A tüzkigyó ilsmét végignvargalt az égen és messze, a nagyon távoli fák felett megint elbödiilt az ég. Pár nagy esőcsepp is hullott. A fák levelei jólesőn megrezzentek és a sétáló meg üldögélő embereken végigfutott a gondolat: haza. Az egyiken: iltü is végigfutott. A férfin. Keményen, követelőn futott végig, mert mögötte ott volt a nő... Az uj... Hiszen a férfinak mündig az a — haza, — ha csak órákra, pillanatokra its — hova a vágya űzi. A nő hazája mindig a szivében van — amelyiknek nincs szive, annak sehol —ai férfié pedig a vérében. És a vér oÜVan hamar .. . lehűl. A nő, mint halom ruha, összeomolva ült *a pádon. Mintha nem is lelt volna teste. Müntha vékony fehérpöttyös nyári ruhát a fájdalom, a kétségbeesés töltötte volna meg. Feje, miint hervadt virág, esett a mellére és lezárt szeméből lassú, nagy cseppekben hullott a, könny. A férfi, erőtől duzzadón, a futás türelmetlenségével' ült mellette. Ereiben, mint apró rakéták pattogtak a vágy szikrái, amelyeknek hangja, követelőzése még a sajnálatot, a szánakozást iis elnémította. Hirtelen megeredt az eső. Kövér csep- pokben, hangos kopogással. A férfi felugrott ti. — Esik! Menj haza! Az asszony meg sem mozdult. 1 e hét. nem is hallotta, lehet, a „menj haza“ még erősebben a helyére szögezte Pedilg fedetlen feje már nedves volt érf a pöttyös ruhái is mohón sziücsölte a vizet. A férfíi még állt pillanatig, még lenézett rá valami éríhetcl'en cső 1 ílkozással, — mert hogyan értené az elszállt szerelem az élő szerelem fájdalomszavát — azután megfordult és hosszú, siető, megkönnyebbült lépésekkel megindult az utca felé.
