Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)
1938-07-10 / 153. szám
7 ’ 12 r t r. B n 7 í: K !<i3H lull un 10. ama AFRIKA HOSE David Livingstone születésének Î25. Az emberiség igazi nagy hősei közé tartozik David Livingstone, aki 125 évvel ezelőtt, i S13 március 19-én született, egy Glasgow közelében iekvő kis faluban. Aryja skót pairasztszülőktől származó igen szegény mesterember volt, akinek erő>s küzdelmet kellett folytatnia a mindennapi kenyérért. Fia már xo éves korában úgyszólván maga türtotta el magit, emellett rendkívül takarékos volt, munkabérének egy részét félretette és ebből a pénzből könyveket vásárolt. Hihetetlen tudományszomj füröltte ezt a nyurga gyereket. Mindenekelőtt latin nyelvtant vásárolt, majd rengeteg útleírást. Képzeletét rendkívül izgatta a távoli világrész titokzatos világa, főleg a kínai birodalom iránt érdeklődött. Ebből a fiúcskából lett a XIX. század egyik legnagyobb alakja, ennek az eseményekben, felfedezésekben és találmányokban egyébként is igen gazdag századnak egyik legnevezetesebb büszkesége. David Livingstone igazi hős volt, de nem véres háborúk hőse, hanem a civilizáció pionirje, aki Afrika belsejében fai felvilágosítás, a szeretet és az emberiesség fegyverével harcolt. Igazi nagy humanista volt. Felfedező utazásai óriási területeket juttattak Angliának és nélküle az angol világbirodalom ma lényegesen kisebb lenne. A XIX. század elején még Afrika legnagyobb része ismeretlen terület volt. E hatalmas kontinens északi és déli részén kívül alig járt fehér ember ebben a rejtelmes világrészben. David Livingstone érdeme, hogy felkutatta a ,.legsötétebb“ Afrika ismeretlen területeit, olyan vidékeket, ahol ő volt az első fehér ember, térképeket készített Afrika óriási folyótnak vízrendszeréről, kikutatta a Kongó folyó és a Zambezi forrásvidékeit, felfedezte és Viktória királynőről nevezte el a világ legnagyobb vízesését és felfedezett Afrika belsejében több nagy tavat. Kína helyett Afrika Livingstone fantáziáját egyre jobban és jobban izgatta a sok útleírás. Minden vágya az volt, hogy nagy utazásokat tehessen. Elköltözött szülőfalujából, Glas- gowba ment, ahol ugyancsak egy szövőgyárban dolgozott, ugyanúgy, mint otthon. Beiratkozott azonban egy esti tanfolyamra, ahol tudományos előadásokat hallgatott. Nyelveket tanult, hictudo- mánnyaJ és orvosi tanulmányokkal foglalkozott. Élénk eszü, gyors felfogású fiú volt, aki falta a könyveket és alig volt ,26 éves, amikor doktori címet szerzett. Hogy nagy utazásokat tehessen, belépett a londoni hittérítő társaságba. Biztosra vette, hogy Kinába küldik hittérítő tevékenységre, nagy volt azonban meglepetése és csalódása, amikor arról értesült, hogy gyermekálmainak vágya helyett nem Kinába kell mennie, hanem Afrikába. 1841 elején lépett először Afrika partjára, mégpedig a Dél-Afrikában levő Al- goa-öbölhe. Innen indult észak felé és amint beljebb és beljebb jutott, egyre megrázóbb kép alakult ki benne a ben- szülöttek szörnyű állapotáról. A különböző törzseket rengeteg betegség pusztította, a babona és a tudatlanság évről- évre rengeteg áldozatot követelt. A legtöbb helyen a betegségek mellett a lelketlen arab rabszolgakereskedők jelentették a legnagyobb veszedelmet 3 szerencsétlen benszülöttek számára. Livingstone elszomorodott szívvel nézte ezeknek a szerencsétleneknek a sorsát, akiket ekkor szeretett meg egy egész életre. A felvilágosítás és a szeretet szavaival közeledett a félig, vagy az egészen vad törzsekhez és ezek az emberek megértették a fehér ember jóságos szavait és szerete- tükbe fogadták ezt a fehér embert, aki nem 'a rabszol^akereskedők korbácsával közeledett hozzájuk. Esküvő az ősvadonban Livingstone mintegy 700 kilométerre hatolt északra, amikor Kurumanban ráta* Iáit a már hosszú évek óta élő Robert Moffat anglikán hittérítő telepére. Moffat családjával együtt élt itt és igazi emberbaráti tevékenységet fejtett ki a ben- szülöttek között. Livingstone rengeteget tanult az öreg úrtól, akinek útmutatásai nagy segítségére voltak későbbi felfedező utazásaira. Itteni tartózkodása alatt beleszeretett Moffat leányába, akit feleségül vett. Az esküvőt az ősvadonban tartották meg egy hatalmas fa tövében felállított oltár előtt, az egyházi szertartást az öreg Moffat végezte. A benszülöttek egész serege együtt ünnepelt velük. Livingstone jóságos felesége később csodálatos hősiességgel kisérte férjét legveszélyesebb utazásain. Livingstone Moffat útmutatásai szerint expedíciót szervezett, újból ellátta magát gyógyszerekkel és feleségével együtt utrakelt. Fárasztó utazás után elérkezett a Limpopo folyó forrásához, Kurumantól 200 kilométerre északra. Egy Mabocsa nevű falucskában telepedtek le, ahol Livingstone majdnem áldozatul esett egy megsebesített oroszlánnak. Az oroszlánokkal vivott csatában három- benszülött súlyosan megsebesült, maga Livingstone 11 sebet kapott, balkarjának felső részét összetépte az oroszlán. Ez a sebesülés egész életére nyomot hagyott, mert balkarja rövidebb lett a jobbnál és egész életén át súlyos fájdalmak gyötörték. Afrika rabja A majdnem végzetes oroszlánvadászat után Livingstone még hosszabb időt töl tött ezen a vidéken. A benszülöttek kő zül rengeteget meggvógyitott kézigyógy szertára segítségével és igyekezett az em bereket bizonyos egészségvédelmi szem pontokra kioktatni, a hittérités szinte mellékes tevékenységévé vált. Ezer és ezer benszülöttet gvógyitott meg. Himlő és álomkór volt a két legsúlyosabb betegség, ami a benszülött lakosságot szinte megtizedelte. Ezek a fekete emberek egyre nagyobb csodálattal nézték Livingsto- ne-t, akit „a jó fehér ember“-nek neveztek. Az évek egymásután múltak és a Livingstone házaspárnak közben két gyermeke született. A későbbi idők folyamán a bátor felfedező felhatolt egészen a Kalahari sivatagig, a Ngami tóig. Itt két gyermeke megbetegedett és ezért elhatározta, hogy visszatér Capetownba. Hosszú és fárad.ilmás utazás után megérkezett Dél-Afrika a már ekkor jelentős kikötővárosába, ahol családját egy angol hajóval hazaküldte. Ö azonban nem tudott elszakadni Afrikától, amely örökre rabul ejtette. Ellenállhatatlan vággyal vonzotta az őserdő misztikuma, az elhagyatott benszülöttek szeretetc, akik visszavárták hűséges barátjukat és orvosukat, ,,3 )ó fehér embert“. Csakhamar visszatért Közép-Afrikába és újabb expedíciót szervezett. Ezúttal eljutott a Zambezi forrásvidé- kéig. Mindenütt pontos feljegyzéseket készített, térképezett és ezek az adatok szerezték meg számára a tudós vi lághi- rét. Emellett újból felszerelt kézigyógyszertárával mindenütt tovább gyógyította a betegek ezreit. • Közben maga is majdnem áldozatául esett a betegségnek. A láz leverte lábáról és minden akaraterejére szüksége volt, hogv lelkileg is végleg össze ne omoljon. A derék Sekeletu törzsfőnök segítségével uj expedíciót szervezett. Sekeletu 27 hűséges emberét adta mellé, akik elkisérték a súlyosan beteg Livingstone-t a tenger mellé. 1854-ben szerencsésen megérkezett az Atlanti óceán partján fekvő Loan- dába. A nagy kutató itt csakhamar talp- raállt és a gyógyulás idejét felhasználta arra, hogv jegyzeteit rendezze és összefoglal ja. Feljegyzéseit elküldte Londonba az angol Földrajzi Társaságnak. Az angol fővárosban már évek óta nem hallottak róla, elveszettnek is hitték, annál nagyobb volt a szenzáció, hogy most igen értékes tudományos anyaggal jelentkezett. Az angol Földrajzi Társaság csakhamar tagjai sorába választotta, az újságok nagy cikkekben foglalkoztak vele, egyik legérdekesebb riportanyaga lett a hírlapoknak és mint nemzeti hőst ünnepelték. Livingstone azonban alig néhány hónapot töltött pihenéssel és újból elindult az ősvadonba, Afrika belsejébe. Teljesen felkutatta a Zambezi vizrendszerét, páratlan teljesítmények után áthatolt az afrikai kontinensen és megérkezett az Indiai óceán partjára, Quelimanéba, angol hadihajóra szállt, érzékeny búcsút vett hűséges benszülött kísérőitől és közel 16 évi afrikai tartózkodás után visszatért Londonba. Akit nem izgatnak az ünneplések Az angol fővárosban ő lett a nlap hőse. De nemcsak egy napé, hanem heteken és hónapokon át ő állt a legnagyobb érdeklődés középpontjában. A nagy tudóst és felfedezőt azonban mindez nem érdekelte, sőt untatta. Egy évig tartózkodott otthon, ezalatt megírta első könyvét, amelyben feltárta eddigi utazásainak eredményét. A könyv az angol birodalom, de az egész müveit világ legnagyobb szenzációja lett. Ahogy a könyv megjelent, Livingstone egyre hallgatagabbá és szomorúbbá vált. Csakhamar kiderült, hogy nincs tovább maradása a kulturvilágban. Afrika csodálatos világa legyőzhetetlen erővel visszahívta és igy elhatározta, hogy visszatér a feketék világrészébe. Kilépett a hittérítő társaságból és megállapodást kötött az angol állammal, amely „őfelsége konzulja“ cimmel ruházta fel. 1857-ben lépett újból partra Kelet-Afrikában, hogy ezúttal már mint az angol állam hivatalos megbízottja felkutassa Kelet- és Közép-Afrika még ismeretlen területeit. Az angol állam erkölcsi és anyagi támogatása nagy segítségére volt. Expedíciójával egy kis gőzbárkán haladt a Zam- bezin fölfelé. Mindenütt felszabadította a rabszolgákat, mindenütt gyógyított és mindenütt megszerezte a lakosság szere tétét és ragaszkodását. Az angol gyarmatosítás legcsodálatosabb munkája volt ez, amellyel Livingstone — az ismeretlen területek felfedezése mellett — örökre beírta nevét az emberiség történetébe. Az angol Földrajzi Társaság is támogatta anyagilag és a körvetkező években rendkívül eredményes munkát végzett. Felkutatta a Kongó forrásvidékét, a Nyasza és a Tanganyika tavakat, óriási területeket járt be, végül a Tanganyika tó keleti partján levő Udzsidzsiba érkezett. Ez az utazás azonban tragikusan végződött. Karavánja útközben szétzüUött, gyógyszerszekrényét ellopták és Livingstone maga is súlyosan megbetegedett. A nagy felfedező hetekig élet-halál között lebegett. Londonban már hosszú idő óta nem tudtak róla semmit és miután ekkor már az egész világ ismerte nevét, eltűnése az egész müveit világon nagy aggodalmat keltett. Stanley felkutatja az eltűnt Livingstone-1 Ekkor — mintha a világ lelkiismerete jelentkezett volna — egy ujságiró neve tűnt fel a világhir horizontján. M. H. Stanley, a New York Herald riportere volt és éppen a spanyol harctéren „dolgozott“, ahol akkor is polgárháború dúlt. 1869 október 16-án Gordon Bennett, a New York Herald tulajdonosának a fia, aki Párisban tartózkodott, táviratilag Spanyolországból a francia fővárosba rendelte Stanleyt. A fiatal Gordon Bennett megbizta a riportert, hogy azonnal utazzon Afrikába, szervezzen expedíciót és keresse meg Livingstone-t. — Vegyen fel most ezer fontot és ha ezt elköltötte, akkor vegyen fel ismét ezret és ha annak vége, újra ezret és ha az is elfogyott, újra ezret és ha azt is elköltötte, megint ezret és igy tovább, csak keresse meg Livingstonet — mondotta Gordon Bennett a riporternek. Stanley csakhamar útra kelt. Külön hősi éposz annak a története, ahopyan n a 28 eves ujságiró, akiből ugyancsaK. világ*- hirii Aírika-kutató lett, végre meg'aláh.t a fekete világrész őserdőiben Dávid i.i* ving.stonc-t. Drámaian megrázó volt a jelenet, mikor Udzsizviben Stanley végűi megszoríthatta a betegségtől teljesen legyöngült Livingstone kezét. Stanley közben izgalmasan érdekes tiA dósitásokat juttatott el lapjához és ezc)6 a cikkek annakidején a legnagyobb szén* zació erejével hatottak. Az ujságiró igye* kezett rábeszélni a beteg Livingstone-^ hogy térjen vissza vele Európába, a rábc* szeles azonban eredménytelen volt. A friss gyógyszerek néhány hét alatt kigyógyitot# tak Livingstone-t a lázas betegségből, aki ezek után hallani sem akart arról, hogy visszatérjen Londonba. Hálás szavakkal megköszönte Stanleynek, hogy felkutatta; de kijelentette, hogy ő nem tér haza, meri meg „sok dolga van“ Afrikában. Jegyzev teit azonban átadta azzal a megbízatás* sál, hogy Stanley vigye haza. „Meghalt a nagyon nagy fehér doktor ...“ Stanley ezeku^n érzékeny búcsút ve?t az öreg úrtól és elindult hazafelé. Living stone ottmaradt, csakhamar újabb karaván^ szervezett és több kisebb felfedező utat tett, ereje azonban már nem volt a rég£ I Visszatért Udzsidzsibc, majd a Bangveolq tónál táborozott. Itt egy kis faluban, 1873 tavaszán, egy reggel, háznak nevezett ka? libájában derék fekete szolgái holtan taf láhák. A nagy tudós térdeplő helyzetben* ágyára borulva halt meg. Az ősvadon csodálatos hirszolgálata utján csakhamar az egész vidéken elterjedt halála hire. A fekete emberek meghatottír se^eglettek a halottas ház köré és könnyezve mondogatták egymásnak: „meghalt a nagyon nagy fehér doktor“. Megható részvét uralta a feketék birodalmát és a kv faluban őszintén megsiratták ezt a feiiér embert, aki mindig jóságos szavakkal közeledett hozzájuk és aki a feketéké' is valóban testvéreinek tekintette. Ezek a vademberek a legcsodálatosabb emléket állitoták Livingstcnenak ami csak egyszerű go. dolko fásuktól és jó szivüktől telt. A nagy tudós kunyhója előtt állt egy hatalmas öreg fa. Ennek a kérgére primitiv írásjeleikkel bevésték a nagy fehér ember hőstetteit. Ez a fa még ma is látható, a kunyhó előtt azonban az angol kormány később gránitkövekből hatalmas emlékművet emeltetett. A benszülöttek Livingstone holttestét bebalzsamozták és felravatalozták, maja hatalmas zöld ágakból készített hordágyra tették és elindultak vele a tengerpart felé. Az első kikötőből azután a táviró hirül vitte Londonba, hogy Livingstone meghalt. Az angol kormány rendelkezésére 3 holttestet hazaszállították. Londonban fényes szertartások mellett temették el a mesterember fiát a "Westminster templomban, ahol az angol királyok és Anglia legnagyobb fiai mellett alussza örök álmát* Az angol kormány ezzel a temetéssel ij bizonyitékát akarta szolgáltatni annak, hogy milyen nagyra értékeli azokat szolgálatokat, amelyeket David Livingstone szelíd szavaival, felvilágositó munkájával, a civilizáció terjesztésével tett Afrikában az angol hazának. P. B. Huszonnégy óráig szemrebbenés nélkül Ez az eset természetesen &z Egyesült* Államokban, Pittsburgban történf. Az amerikaiak nem tudnak már egyebet lefogadni; kitalálták tehát, hogy az ember pokoli kínokat szenved, ha csak két percig visszatartja a szemhéjjak ösztönsterü lecsukását és felnyitását s ezeket mozdulatlanul tartja. Fogadásból néhányan leülitek egy terembe és elhatározták, hogy mellőzik a szemrebbenést. Hatvan versenyző közül négyen majdnem megőrül) tek a sátáni kiiinoktól, a többi (egy kivételével) csak percekig birta a könnyezést és szörnyű fájdalmakat, de akadt egy Curtis Maryan nevii ur, aki 24 óráig tartotta mozdulatlanul szemeit. Megnyert*? a dijat, aztán befeküdt egy kórházba; ahol megállapították, hogy a győztes valamennyi szlemldege megmerevedett Hogy Curtás ur ezekután bekerül-e á történelembe. Napoleon és az amerika* elnökök mellé, nagy kérdés. De a ver senyt oly cécóval rendezték meg, mintha legalább is enxxll lemne szó.
