Ellenzék, 1938. július (59. évfolyam, 145-171. szám)

1938-07-06 / 149. szám

1938 július 0. ellenzék megcáfolta az &.-liga fáii@zí§iá§áu@K üsrcil Október lírán Magyarország—Romá­A folyó évi július—szeptember negyedi behozatali engedélyek kiadasa julius ho 15-én fogja kezdetét venni és tekintve, hogy bizonyos technikai könnyebbségek is lettek bevezetve, a jogosultak rövide­sen az engedélyek birtokában lesznek. Munkásfelvételek csak a munkanélkü­liek és a minden szerződésen kívül állók közül történhetnek. A munkaügyi mi­nisztérium tudomást szerzett arról, mi­szerint arz egyes vállalatok ügynökeik utján, kedvezőbb szerződési feltételek ajánlása mellett, magúikhoz csalogatják más vállalatok szakképzett munkásait. Ezért 15.765. szám alatt kelt és a keres­kedelmi és iparkamarák Uniójához inté­zett átiratával felhívja az Umor, misze­rint figyelmeztesse az iparvallalatokat, hogy olyan esetekben, amikor munkásra van szükségük, legyenek tekintettel egy­más kölcsönös édekeire és ne szerződtes­senek csak munkanélkül, illetve szerződés nélkül álló munkásokat. Figyelmeztet egyúttal, hogy ellenkező eseteben, a ter­melésben előidézhető zavarok megelőzése végett kénytelen lenne ezt a kérdést tör­vény utján rendezni. Á külföldi nem kamatozó áruhitelek utáni mobiliar adó, mely ilyen esetekben 6 százalékos feltételezett kamat után jár, a pénzügyminisztérium által a központi Ugirnak adott felvilágosítása szerint, csak 1937 augusztus i8=ától kezdődoleg kelve- telhető, az azelőtti időre az áruhitelek után semmiféle adó nem jár. Ennélfogva azon áruhitelek után, melyek 1937 au­gusztus 10-ike előtti időben lettek igény­be véve, amennyiben 9 hónapnál hosszabb időre szólnak cs adómentességet nem nyertek, — 3 mobiliár adó, a feltétele­zett kamat alapulvétele mellett, 1937. augusztus 18-ától számítandó. Fokozottabb mértékben töltheti be hi­vatását az Ugir az alapszabálymódositás után. Most tartotta az Ugir bucureştii központja évi rendes, majd ezt követőleg rendkívüli közgyűlését Victor Slavcscu volt miniszter, központi Ugir elnök el­nöklete alatt. A közgyűlésen a transz.il- vániai nagyipari élet előkelőségei sorá­ban megjelentek többek között I. Co= pony, Richard Schmutzler, a Scherg- posztógyár igazgatója, Diamant Ezsó az Industria Sârmei vezérigazgatója, dr. Bö­szörményi Sándor, az Ugir cluji kerületi igazgatója stb. Slavescu Victor elnöki megnyitóbeszédében rámutatott arra a fokozódó fontosságú szerepre, amelyet a nagyipar az elmúlt évben az ország gaz­dasági életében, valamint a nagyszabású beruházási program keresztülvitelében betöltött. Kitért az elnöki beszéd azokra az akadályokra és nehézségekre, amelyek a nagyipar fokozottabb erőkifejtésének útjában állottak és ezzel kapcsolatban vá­zolta azt a jövőbeli programot, amelyet az Ugir szervezeteinek az ipari termelés és az ország érdekében az idei év folya­mán megvalósításhoz kell segiteniök. Dr. .Böszörményi Sándor kerületi igazgató az ;Ugir tagvállalatainak nevében a gyáripar Iköszönetét tolmácsolta Slavescu Viktor­nak azért a fáradhatatlan tevékenységért, melynek máris igen értékes eredményei mutatkoznak és biztosította az elnököt la transzilvániai gyáriparosok szolidáris együttműködéséről. A közgyűlés az alap- '.szabályszerű pontozatok letárgyalása so- irán megválasztotta az uj vezetőséget és megszavazta az Ugir költségvetését. A rendes közgyűlés befejeztével az1 Ugir rendkívüli közgyűlését tartották meg, amelynek tárgysorozatán az Ugir alap­szabályzatának a mai idők szellemében történő módosítása szerepelt. Az alapsza­bálymódositás révén az Ugir az eddigi­nél is fokozottabb mértékben fog tudni eleget tenni érdekvédelmi és a nagyipari életet irányitó szerepének. Az oradea! árutőzsde jegyzései: Buza 5S0, árpa 350, rozs 41a, zab 445, kuko­rica 337, o=ás liszt 1140, 2-03 íiszt 1080, 4-cs liszt 1040, 6-os 750, korpa 300 lej mázsánként. PAPÍRSZALVÉTA GYÁRI ÁRON! joo drb. fehér zsurszalvétja Lei 15.—, 50 drb nagyalakú fehér cakkos szalvétái Lei 12,—, 50 drb. nagyakku rózsaszín cakkos szalvéta Lei 14.—, vendéglőknek, cukrászdáknak 500 drb. fe' hér negyedes szdVéta Lei 25.—, ugyanaz icco drb. Lei 45.—. Mintás zrurszaJvérik 100 drb Lei 29.—. Kapható az ELLENZÉK KÖNYVOSZ’ 1ÁLYÁBAN, Cluj, Piaira Unirii. BUCUREŞTI, juli'us 5. A Tabdarugószö- vetség úgy döntött, hogy UiZ A-ligamórkő- 7. és ük augusztus 21-ikén kezdődnek meg és hogy azt 11 teljes fordulóban jálszák le. Elvileg kimondta) a. szövetség azj is, hogy az öszj, fordulóban semmiféle lia- lalsztást nem engedélyez a műsor zsúfolt­sága miatt. Őszkor játszók le ugyanis a Román Kupa döntőjét és továbbá a kö­vetkező nemzetközi mérkőzéseket: Szeptember 6-ikán Jugoszlávia—Ro>- mánia. Szeptember 25-ikén Németország—Ro­mánia.. Felakasztotta magát a kapus, mert 1 csapata nem jutott az első osztályba KATTOWIC. Szinte egyedülálló tra­gikus esemény háborgatta meg a nyári pihenőre készülődő lengyel labdarúgás életét. Kattowitz. egyik kis csapatának, a Naprzod Lipin-nek fiatal, alig húszéves kapusa a vasárnapi mérkőzés után fel­akasztotta magát a kapufára és mire ész­revették, már halott volt. A Naprzod Lipme az elmúlt évben második lett a II. osztályú bajnokságban és osztályozó mérkőzést vívott az állami ligába jutás­ért. ATT. ÉTIK AT VERSENYT rendez a KAC vasárnap a: következő műsorral: 100, ‘300, 500, 1000 m.-es síkfutás, 110 m.-es gátfutás, 4x200 m.-es staféta, magasug­rás, 1ávo!ugrás, rúdugrás, sulylökés, disz- koszvelcs. A verseny egyben válogató jel­legű lesz a stafétabajnokságokra.-A HADÜGYMINISZTER FELOLDOT­TA azon fiitó rendelkezését, mely szerint katonatisztek nem vezethetnek labda­rugómérkőzéseket. TEKÉZÉS. F. hó 5-ikén, kedden este 9 órakor Matador—Hercules mérkőzés lesz a Dranik-pályán a ,,Pálya-kupáért“. Szerdán este 9 órakor a Kovács-pályán játsza le a két csapat revansmérkőzését. A „GABÁNYI EMLÉK SPORTSER- ' LEGRE, mellyel a KAC, a c’uji vivósport kimajgasló vezető tagjának, a tragikus váratlansággal elhunyt dr. Gaibányi Im­rének emlékét óhajtja megörökíteni, egy­másután érkeznek az adományok. Hogy azonban ez az emlékserleg méltó legyen kivitelében is, még sok-sok adományra Enne szükség és hisszük, hogy Gabányi Imre dr. barátai, tisztelői és a vivósport hivei össze is fogják adni, azt az össze­get, mellyel valóban értékes spor »dijat tűzhetnek kJ és amellyel az elhunyt sportember emlékét is kegyelettel őrizhe­tik meg. Kérünk mindenkit, hogy ado­mányaikat dr. Hintz György gyógysze­részhez (Hintz-gyógyszertár), Praîn Uni­rii! juttassák el. .SATU-ALYRE. Osainia—SzSE 3:1 (1:0), ka - ráfcülgios. CAMPAI-TURZII. Echo Cluj—Sod­ronyipar 4:3 (2:2). Barátságos. A meg­lepő eredményű mérkőzés góljait Vasi- lescu (2), Bindász és Bakos, illetve Rota- riu (2) és Radu lőtték. Október 28-iikán Csehszlovákia—Ro­mánia. A szövetség őszi nemzetközi műsora tehát kitűnő és rnagasnivóju eseménye­ket ígér. Dr. V. 'fiictg a .szövetség elnöke külön­ben tegnap úgy nyilatkozott, hogy az A- Iigában az elterjedt hírekkel szemben nem lesz semmiféle változás és amelyik kiesett csapat: nem akar a IMigában ját­szani, azt az alkeríileti bajnokságokba s osztják be. A VILÁG LEGJOBB TENNLSZJÁTÉKO­SAI BUDAPESTÉN Budapest, julius 5. Páratlanul érdekes sportszenzáoiókban lesz része szerdán és csütörtökön a ma/gyar fővárosnak. A tenniszszövetség meghívására ugyanis a világ legjobb játékosa, az amerikai, Bud­ge a Wimbledon.;, bajnokságok hőse és játékostársa, a magyar—amerikai Ma­kó félhivatalos .nemzetközi mérkőzést ját­szanak Budapesten. Mindkét nap két-két egyest és egy párost játszanak Te az ame­rikaiak, akiknek ellenfelei Szigeti, Gábo- rv, Dallos és Asbótli lesznek. A verse­nyek iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Meghalt Suzanne Lenglen. A „fehér sportot“ súlyos gyász érte. Párisi jelentés szerint ugyanis Suzanne Lenglen, a franciák világhírű tenniszjátc- kosa, aki többször is nyert Wimbledon­ban bajnokságot' és az antwerpeni olim­pián is világbajnoki címet szerzett, hosz- szabb betegeskedés után egy párisi szana­tóriumban meghalt. A kitűnő hölgyjáté­kos, aki mindössze 39 éves volt, az utóbbi időben mint profi, Amerikában is nagy sikerrel szerepelt. A francia kor­mány a nemzet halottjának tekinti Lenglent és diszsirhelyen temetted el. ROMÁN SIKEREKTŐL volt hangos vasárnap Európa rádiója. Az összes rá­dióállomások kiemelték azt, hogy egye­dül a román csapatok jutottak át a kö­zépeurópai kupa első fordulóján száz szá­zalékban és hogy azok régi, nagynevű csapatokat győztek le. Hivatalos Az alkerületi biróbizottság közleményei A központi biróbiizioiptsUp: rcndelkez&e értelme» ben 'közöljük az összes bírókkal, hogy nyárt birój gyakori-ltokat rendezünk a sporttelepen, melyeken a kerület összes bírók kivétel nélkül kölleí-esek részit venni,. A nyári gyakorlatioka c két csoportban rendezzük) és pedig júliusba é? augusztusban. — Felkérjük a,z összes bírókat, hogy a bbo'Ottsdb julius 7=ilci ülésén jelentsék be, hogy melyik csoportban tikárnak rész,tvenni A nyári gyakorlatok részleteit e» julius 7='ki ül éren â.ŢpieJijuk meg és arról a központnak jelentést ke 1 •tűnnünk. Cluj. 1938 julius 2. E. Huneade sk. D Huneade sk, elnök titkár •BUDAPESTEM AZ­Isivára Király Szállójában (VI. Podmaniczky-u. 8.) kaphat mindéi igényt kielégítő, mérsékelt áru szobát. Ü —BWMBBraMraPl i Teljes kényelem, központi fűtés, állandó Telefon : meleg-hideg folyóvíz, lift, telefonos szobák. 202-43, 294-24» | Holnap, szerdán a Royal Slágermozgóban minden idők legna­gvobb és legizgalma- JFA «5 -2 H -S -2 JE» •-*** sabb kalandorfilmje!! jjj öli 2? Cl^ SP lames Oliver Curvood regínye után. Főszerepben Rin-Tin-Tm a csodakutya. — Előtte a legeslegújabb Híradó és Micky Maus. Ma utoljára „Íror­szág lángokban“— Figyelem! Tisztvise­lőknek, munkások­nak és diákoknak kedv e z ni é n y ! 9 rMNamHHummMmesjmamt'zfnamsmamm Román tanszék Pittsburgh amerikai város egyetemén BUCUREŞTI, julius 5­Románia1 az utóbbi időben egyre is­mertebbé kezdett válni határain túl is. A párisi világkiállítás látogatói még élénken emlékeznek a kiállítás minden várakozást felülmúló román pavilonjá­ban nyert benyomásokra. Hasonlóképen fényesen sikerülteit a Londonban, Len­gyelországban, Jugoszláviában és Cseh­szlovákiában rendezett kiállítások román osztályai is. A Nemzeti Turisztikai Eíivatal megte­remtése óta a külföldiek sokasága láto­gatja rneg minden évben av. ország festő: helyeit, s visz hazájába kitörölhetetlen, emlékeket. Az ország és a külföld egye­temi központjai közötti tanár és diákcse­rék ismertté tették a román kultúrát és művészetet. Az Amerikában kifejtett propaganda nyomán, mely hatalmas visszhangra talált az ott megtelepedett románok részéről, Romániát megismerték az óceánon túl is. Hozzájárult Románia becsüléséhez a ten­geren túl néhány írónak és művésznek a szereplése is. Így George Enescu hangver­A pittsburghi egyetem (Amerika). senyei hirdették a román géniuszt, Leon Feraru költő egyetemi előadásai a román kultúráról cs Petre Neagoe irodalmi te­vékenysége szintén nagymértékben hoz­zájárulták a román nép megismeréséhez. Mindezeket betetőzi most a hír, hogy az Egyesült-Államok egyik legvirágzóbb városa, a nagy ipari és kulturális központ Pittsburgh, hatalmas könyvtárral rendel­kező több mint egy évszázados egyete­mén román katedrát állítottak fel. E ka­tedra felállításának, kulturális értékem túl, kereskedelmi jelentősége is van, mi­után keretein belül a román föld kincseit is ismertetni fogják. A pittsburghi gyá­rakban dolgozzák fel az Egyesült-Álla­mok vas, szén és kőolaj készletének több mint egynegyedét. Ragyogó gazdasági helyzete révén a város legrégibb idők óta érdekes művészi értékekkel, számos tem­plommal, kollégiumokkal és jótékonysági intézményekkel rendelkezik s egész cso­mó, százezres példányszámban megjelenő napilapja is van. A francia és angolszász hagyományok elkeveredése különleges jelleget adott en­nek a városnak és ez a jelleg a felhőkar- colóstilus ellenére is megmaradt. Maga az egyetemi épület is, amelyet képünkön be­mutatunk, eredeti és elegáns. Az Óceánon túli kulturális központok egyik legszámottevőbbikében felállított román katedra, napjainkban, mikor min­den téren a nemzeti feléledés áramlása ér­zik, csak hasznára lehet az országnak s becsületére válik vezetőinek. 1938. C¥l Könuwap síherei: Kötve Fűzve Lej Lej Ady Endre összes vertei 165.—­Jókai Mór: Fekete gyémántok 135.— » Arany János összes kőkemé­92.-­nye! _ _ 443.”. Móricz Zs gmond: Légy jó mindhalálig 59.—» Művészeti Lexikon (2 kötet) 360.-— Sárközi: Gy.: Mint oldott kéve 119.— 92.” Illyés Gyu;lß: Puszták népe 125.— 92 — Illyés Gyula: Petőfi 158.— Körmendy Ferenc: Budapesti 125.— kaland :• 92.-­Peéry: Bambuszfejü esernyő 90.— Most vegyen, később drágább lesz! Kaphatók az gHenzék könyvossiälyä&sn Cluj. Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is öZod-U szákit juk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom