Ellenzék, 1938. június (59. évfolyam, 123-144. szám)

1938-06-30 / 144. szám

1938 Junius 30. ELLENZÉK Elhízás ellen szedjen minden reggel a „mindennapi kis adag“ KRUSCHEN SÓT Kruschen tarrümazzüi mindazon sókat, amelyek etz ön jó közérzetéhez szükségesek éj, fontosak. Kruschen kizárólag természetes utón idézi elő teste bei'ső szervernek rendszeres tevékenységén és ezáltal biztosit ja ez eltávolítását »zon mérges ®a- salaknak Omely ez elhjzás fő oka. Az egész vilá­gon a« emberek milliói szedik, ezért szedjen ön 19 minden reggel Kruschen sót és jobban foRM mrigáf; érezni mint életében bármikor. Nagy üveg lej. k's üveg 60 lej. Tisztviselői adók befizetése. Ismeretes, hogy oly esetekben, midőn a tisztviselői adót a vállalat fizeti, a pénzügyminisz­térium az adóalapot a fizetés plusz adó összesített összege után számítja. Ilyen esetekre a pénzügyminisztérium uj táblá­zatot állított össze. Egyben elrendelte, hogy a jövőben minden fizetési statra, mellyel az adót fizetik, a vállalat köteles rávezetni, hogy az adót az alkalmazottól levonja, vagy ő maga viseli. Osztalék és tantiem után fizetendő adó levonása. A részvénytársaságok által kifi­zetett osztalék és tantiem után az illeté­ket a kedvezményezett kell fizesse oly formán, hogy a vállalat az adót a járan­dóságból levonásiba hozza és befizeti a pénzügyigazgatósághoz. Gyakori eset azonban, hogy a részvénytársaságok az érdekelteknek kifizetik a teljes járandó­ságot és az illetékeket a vállalat sajátjából fedezi. A pénzügyminisztérium megálla­pítja, hogy ezen eljárásnál károsodás éri az államot, mert az illeték feltétlenül a kedvezményezett által fizetendő és azál­tal, hogy a vállalat fizeti meg az adót, tulajdonképpen az illetékkel nagyobb/Cbtt összeget élvezi a kedvezményezett. E miatt az adóalapot nem a netto kifizetett összeg, hanem az illetékkel nagyobbitott összeg képezi. A minisztérium az ilyen esetekre koeficienst állapított meg, mely- lyel megszorzandó a kifizetésre kerülő összeg és képezi az illetékek kiszámítás alapját. Ezek a koeficiensek a követke­zők: 1.26823 a 14 százalékos adó és 1.23839 a 12 százalékos illeték fizetése esetén, ha a kedvezményezett fizikai sze­mély. Ela a kifizetést élvező jogi szemé­lyiség, mely esetben a szuprakvóta nem fizetendő (pl. részvénytársaságok) a koe- ficiens 14 százalékos adó esetén 1.20482 és a 12 százalékos adó esetén 1.17617. A miniszteri rendelet száma 31474—193 S. Uj cégjegyzések a cluji iparkamaránál. Sorban Raoul & Co. „Metalofer” emblé­mával betéti társaság Piata Stefan cel Mare 8. Autó, technikai, fém, festék stb. ügynökség, bizomány és kereskedés. A céget Sorban Raoul egyedül jegyzi. — Mázsa Stefan és Kamilli Zoltán „író” emblémával közkereseti társaság, kristály és tüíköripar, Str. Regina Maria 24. — Stern Ignatíé és Mózes Tiberiu „Fagul” emblémával közkereseti társaság, Ciucea. Tűzifa engros és detail eladás. — Schwartz Mauritiu, Str. Vasile Goldis 5., fiiszerke- reskedés. — Csibl Alexandru, Str. Lunga 12., etterem. — Mendelsohn Samuil épü­let és tűzifa, téglakereskedés, San=Mihai de Câmpie. — Baatz Hildegard Augusta szül. Grupp, Str. Vaii 6., sportcikkek ügynöksége. — Ing. Rosenberger Ernest „Hydroelectrica” emblémával, viz, vil­lany, központi fűtés, egészségügyi cikkek, Cal. Reg. Ferdinand 22. — Orăsteanu Gheorghe fűszer és csemege, Str. Regina Maria 48. ■—^ Devecseri Ladiszlau „Cyc­lop emblémával köb» és magánmunka­vállalás, Cal. Moţilor 23. — Vidor Mar­gareta „Textrot” emblémával textil1 és rövidáru, Piata Mihai Viteazul 37. — Sonnenvirth Berta szül. Kesztenbaum „Carmel” emblémával, Cal. Reg. Férd. 33- étterem és buffet. — Stahl Rozalia szül. Braunstein, Piata Mihai Viteazul 39, hús és zsirkereskedés. — Weintraub Mar­tin „Viktoria” emblémával1 Cal. Reg. Ferdinand 14., férfi és női divat és cipő­kereskedés. — Cégtörlések: Nagy Fran- cisc, Str. Vasile Goldis 5- vegyeskeres­kedés. — Sót. Kopp Elemér, „Labor” Str. Miron Costin 25., chemiai üzem, ­Az Universitatea megóvta a Tricolor ellen elvesztett minősítő mérkőzését CLUJ, jimrus 29. Az A-li,gam inősi tők során, mi In ti ismeretes, a tartalékos Uni­versitatea vasárnap 5:0 arányú vereséget szenvedet,ti P'Testiben ,at Tricolor csapatá­tól. Az egyetemiek a mérkőzést megóv­ták azon a cimen, hogy a Tricolor csa­patában jogosulatlanul szerepelt Glaser, aki ebben a bajnoki évadban Aradon más csapatban is játszott. Az U vezetősége bízik óvásának sike­rében, egyben azonban már gondos mun­kával készüli a vasárnapi cluji revansra is és reméli, hogy legrosszabb esetben vasárnap a pályán fogja megszerezni az A-ligában vál'ó maradáshoz szükséges győzelmet. Prágába érkezett Románia vizipólócsapata Első mérkőzés: csütörtökön Csehszlovákia ellen PRÁGA. Románia vizipólócsapata kedden éjjel megérkezett Prágába, ahol a szokol-iinnepségekkel kapcsolatban csü­törtökön Csehszlovákia válogatottjával, pénteken pedig Csehszlovákia B-egyiitte= scvel fog játszani, majd julius 3-án Brünnben Jugoszlávia csapatával méri össze erejét. A román együttes Siavescu, Guráth, Vancea, Radu Gr., Püllök, Bar­na, Norman, Szatmári és Daróczy játé­kosokkal érkezett meg. Z. Darahássg Dahkd c§ Bencűch nyerlek a elöli kérőiéi egyes fennlszbajnottságaif Sportemberek leginkább kedvelik. Vegyen tehát csakis A sportvilág kedvence Ripensia—Ferencváros találkozó lesz a középeurópai kupa második fordulójá­ban, ha úgy a Ferencváros, mint a Ri­pensia győztesként kerül ki az első for­dulóból. A Ferencvárosnak Budapesten három góllal kell győznie vasárnap, ha tovább akar jutni, a Ripensiának viszont csak tartani kell eredményét Milánóban, de kétgólos veresége esetében sem lesz baj. A bucureştii lapok már előre „igazi csemegének” harangozták be a Ferencvá­ros—Ripensia mérkőzést. Ha a Ripensia ezen a nehéz gáton is átmenne, az elő­döntőbe kerülne, ahol a Hungária— Juventus, Kladno és FIASK mérkőzések győztesével kerülne szembe. CLUJ. A cluji kerületi tenniszbajnok- ságok nagy mezőnyökkel zajlottak le. A hétfő estig befejezett számok eredményei a következők: Férfi egyes I. o.: 1. Benedek KAC. 2. Ovics Mures. 3. Brandusa KAC és Radó Haggibbor. Döntő: 6:0, 6:1, 6:4. Férfi páros I. o.: 1. Radó, Weisz Hag­gibbor. 2. Simon Haggibbor, Brandusa KAC. Döntő: w. o. Simon meg nem je­lenése miatt. A középdöntők: Simon, Brandusa—dr. Metianu, Popescu U. 6:r, 9:7. Radó Weisz—Benedek, Dunky KAC 7:5, 5:7, 6:4­Női egyes I. o.: 1. Zárugnc Barabássy Babkó TC. 2. Buchwald (Deta). 3. Viciu- né U. és Baátznc TC. Döntő: 6:2, 6:3. Akik befutottak... Vegyespáros I. o.: (nem fejeződött be). Radó házaspár Haggibbor—Baátz, Bekő TC. 6:1, 6:2. Női egyes II. o.: 1. Buchwald (Deta) 2. Haas KAC. 3. Maroevich KAC és Módi­né KAC. Döntő: 6:2, 6:1. Férfi egyes III. o.: 1. Dolha U., 2. Sikó KAC. 3. Túri KAC és Haas KAC. Dön­tő: 6:4, 6:0. i Férfi egyes ifjúsági: x. Dolha U. 2. Hecht KAC. 3. Sikó KAC és Simon Haggibbor. Döhtő: 6:0, 7:5. Női egyes ifjúsági: x. Kohn Makkabi Tg.-Mures. 2. Selényi KAC. 3. Kovács KAC és Major KAC. Döntő: 8:6, 6:3. A kerületi versenyek kedden fejeződnek be. Eiihardt Károly 386 cm. es rudugrórekordep Románia legfiatalabb bajnoka, aki már ulódját is kijelölte BUCUREŞTI, június- 29. Az atlétáik, de küdceiösen a.z ugrón ti éták körében egyre nagyobb 'tekintélynek örvend egy még úgyszólván gyerek ember: Eiihardt Károly, Húszon még akig ment taxi, de már orsizl.'gos bajnok, nemzetközi válogatott méi- kőzési győztese és 388 cím.-tel ö ‘lantja a szép román, rúdugró rekordot ist — „Muki“ í gy oieveziik barátai:) büszke is elmére és, főisko­lás m ivott jára. „Fekszik“ neki q, pálya, vér­beli, szü',etett tehetség sós komoly szakembe"1 'is. Ügyei jóh r'nevére is és már „nyiiliatkoznii“ "is csak komoly helyre akar. Mákod megmon­dom, hogy az Ellenzékről! van, szó, felcsillan a szeme és a következőket mondja: — Hálás vagyok az Ellenzéknek, mely mimt sok mást, úgy engem is elörefendilett pályámon. ( ‘ , ! Es beszélni kezd... — Mint ötödikes giimniâzllsla kezdtem a komolyabb isiportollálsit és rögtön az atlétika ciránt éreztem különös vonzalmait és tehetsé­get is. De xiszini és stznii 'üs magyoci szedettek. (Jelenleg az Akadémia, legjobb melhisizója és les kló síiizője.) Legjobb eredményeimet azon­ban, ia rúdugrásban értem el már gimná z'sta ko:tómban, ammiak elemére, bogy tanulmá- nyaiiim miatt még most sem tudok rendsze­res edzést folytatni. Ha Isten is segít, jövőre azonban végzek 0 Testnevelési Főiskolán és ekkor ma jd feljebb ás tehetik w lécet... Kérdésemre, hogy kitől tomult szakszerűen sportolni, a következőket mondotta: •—• Először is apámtól és bátyámtól, akik1 mindketleni ismert, jó sportemberek voltak, azután Ferenc Antal t/ilmisoarait torna taná- romtöll, aik-re ma is magy bálíával gondolok. Bátyám budapesti főiskolás, és mint ilyen, bajnokságot nyert őélllövéslben és futásban. El edmérnyeiről kérdezem. — Eddig két egyesületben versenyeztem. Először a timósoarai TAC-bacii, majd a ,,Re­cast-ban és ma -s ide vagyak leigazolva. El­ső nyilvános versenyemen TimLsoaran 240 cm.-t ugrottam, majd Pnedealon 320, Bucu- restiben 345 om.-en mentem át, a cluji or­szágos bajnokságon pedig 360 crn.-rel győz­tem le dr. Bírót. TavalTy Bucü* estiben 370 cm.-t, Recasiom 379 cm.-es uj rekordot ug­rottáim!, Belgrâdbam pedig az -dén már 386 cm.-'ae emeltem a romján, rekordot. Ha igy megy tovább — mondja nevetve — nemso­kára a 4 meteoes léc feltett ás lefényképez­hetnek. Eazé? a „bondva“-,kijelentéssel már iindúlni is 'késiziül, de még visszatartom: —■ Van-e utánpótlásiunk? — Igen — mond­ja,. — Elsősorban a KAC hr. Bánffyja, aki Budapestet:* már KISOK-!bajnokságot nyert, kívüle még a cltoji katolikus gimnáziumba jáaó Geflitsoh-lf-ulk jó „Igéiletek“. — Nekik ezt izenem: bátorság, erős felsőtest lăs karok az eredményes rúdugrás1 alapfeltétele. „Doppingolja“ magát, tejcsokoládét buzi ki zsebéből iés esz'k, de nékem nem ad belőle. Hiába, a tejcsokoládé „műhelytitok“, amit most bosszúból éláruitok., Még egy pár köszönő szót mond az Ellen­zékinek és elindul1 lefeküdni,. 1 BoJdis László, j PÁRIS. Egy francia sportbarát a lab­darugó világbajnokság kezdete előtt beje­lentette a franciaj szövetséginek, hogy a francia válogatott csapat minden góljá­ért ezer fi'ankot fizet a csapat részére. Az egy évveli ezelőtti telt Ígéretet a szö­vetség már el is felejtette, a napokban azonban 13 ezer frankot küldött a szö­vetség cinxére az ismeretlen mecénás. 13 gólt rúgott ugyanis a francia csapat a selejtezőkkel együtt. A pénzt szétosztot­ták aj játékosoknak. A HAGGIBBOR turistaszakosztálya va­sárnap a következő furákat rendezi. Autóval a turdaii hasadékba és a Bánya- fürdőkbe reggel pontosan 6 órai Indu­lással. Részvételi dij tagoknak 60, ven­dégeknek 70 lej. Jelentkezni lehet péntek estiig bezárólag minden nap 6—3-ig az egyesület titkárságánál) (Str. Stroescu 7/b.) — Gyalogtúra: Cluj környékére, kedvező idő esetén fürdéssel egybekötve. Mindkét túrára vendégeket szívesen lát a vezetőség, ­TURISTASÁG AZ EKE JULIUS HÓ 3-ÁN a követke­ző autós kirándulásokat rendezi: I. Autókarral Sovata bai. Indulás szombaton este 12 órakor. Részvételi dij 230—250 lej. II. Autokamionnal: Turdali-hasadék és sósfürdő. Indulás reggel 6 órakor. Rész­vételűi dij G0—65 lej. Jelentkezést határ­idő mindkét túrára péntek este 8 óra. Az EKE julius hó 23-án 9 napos szé­kelyföldi körutat rendez. A túra magába- foglaljaj az összes székelyföldi fürdőket és magasabb hegyéit. Részletes felvilá­gosítással a titkárság szolgál. Részvételi dij 650—700 lej. Jelentkezési határidő julius 14. Az EKE augusztus 16-án 8 napos magastátrai túrát rendez hegymá­szók és völgy vándorlók részére. Bővebb felvilágosítást a) titkárság ad. t A KKASE turistaszakósztály kirándu­lást rendez vasárnap, f. hó 3-án a turdai hasadékhoz ás a furdalj, sósfürdőhöz. Ér­tekezni lehet minden este az unitárius kollégium tornatermében este 8—10 óra közt, péntek estiig bezárólag, .Vendégeket szívesen lát a vezetőség. . v­HEVESI PIROSKA ÉS KOVÁCS KA­TÓ BUCSUHANGVERSENYÉNEK MŰ­SORA. Hevesi Piroskának, a> kiváló zon­goraművésznőnek és Kovács Katónak, a hatalmas művészi pályafutás előtt álló koloratur-énekesnőnek a kisebbségi Uj- ságirószervezet rndezésében megtartan­dó bucsuhangeversenyére az összes il­letékes hatóságok a legnagyobb előzé­kenységgel adták meg az engedélyt és igy a nagyszabású hangversenyt június 30-lkán, csütörtökön este 9 óraj kezdet­tel a cluji róm. kai. főgimnázium dísz­termében (Str. Cogalnöceanu 2. szám) előreláthatólag hatalmas közönség jelen­létében tartják meg. A hangversenyen Hevesi Piroska Beethoven szerzeményei­ből játszik, majd Chopin két szerzeményé­nek előadásával brill,iiroz és bemutatja Mirce-a Pópának, a cluji Román Opera* zenemesterének kél értékes és érdekes szerzeményét, amelyeket kéziratból ját­szik. Liszt Mefisto valcere egészíti, ki a kitűnő zongoraművésznő műsorát. Ko-. vács Kató román népdalokat énekel, ezenkívül Mozart: „Szöktetés ;a szerályí ból” oilmii operájának áriáját, továbbá; a Rigolettó, Mignon és a Norva-operáki egyes részleteit. Különös érdeklődés elő­zi meg a La Foletta énekszámát és Ay- ay-ay Fletanak, a nemrég elhalt kiváló spanyol itenorista hires szerenádjának előadását, amellyel) Hevesi Piroska, Ko­vács Kató szokatlanul magas fejhangjai­nak megfelelően irt át. A hangeversenyt népszerű helyárakkal tartják meg. A beléptidrj az összes illetékekkel, jegyadó­val együtt 65, illetve 45 lej. Főiskolai hallgatók, valamint a zen'ekonzervató- rúumok növendékei és a* Goldmark-zene- társaság tagjai a szokásos kedvezményt élvezik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom