Ellenzék, 1938. június (59. évfolyam, 123-144. szám)

1938-06-26 / 141. szám

1

>

193 8 j uni us 26.

ELLENZÉK

15

Mindenki csakis az eredeti és páratlan fa; • • Jézus Mária, az ő fiai? . . • Akiket

o lesült, gondozott. Hogy azok lopjanak, betörjenek? . . . Gumibotos rendőrök kisérjék őket? . . . Az ő fiait? ... A nagyobbik barnát, aki soha nem hazudik, a középső szőkét, a mesemondót, a kisebbiket, a jó tanulót? . . . Istenem, az nem lehet. — Segitségkeresőn nézett körül. — Mit adjon nekik? Mivel mentse meg őket? Toporgott kezeit tördelve. Nem találta a helyét. Oda állt az ablakhoz.

Kint szemerkélt az őszi cső a nagy, szürke semmiből s még gyászosabbá tette a tépelődő anya hangulatát. A csatornáról egyhangúan, szabályos időközökben, csepegett a viz. Kod . . . köp. részesifi előnyben. Utasítsa vissza Ahogy Ott tépelődött, a fáskamra be- az alacsonyabbrendii készítményeket, járatánál valami fehérség ütötte meg/a

szemét. Egy fehértollu tyuk kuporodott oda az. eső elől. Egy gondolat villant át az agyán. Megrémült tőle, de nem tudott attól szabadulni. — Mi lenne, ha ő azt a tyúkot . . . Megborzadt. Ö, idegen tulajdont . . . Egy tyúkot . . . Ő, a gazdasági

Az édesanya

Irta: ASZTALOS ISTVÁN

Ott állt reménytelenül a konyhaszekrény előtt, össze-vissza kutatott már mindent, de hiába, nem talált egyebet, mint egy kis papír zacskóban ottfeíejtett kukorica lisztet.

Kétségbeesetten gondolkozott. — Mit adjon nekik? . . . Kitől kérjen? — Minden elfogyott s már csak a reménységből éltek két napja. Az is a vége felé jár már.

Az a három gyermek . . . Az a három felnőtt gyermek ... Az a három urnák nevelt gyermek . . . Oh, hogy bánja most ... Az a régi dölyf, az a régi gőg... Tanulj! Mert, ha nem, inasnak adlak!... Most? ... Ores asztal, üres élet. Kifordított rongyok, kifordított élet . . . Az ura ... az apjuk. Kemény ember volt valamikor, de meglágyította a sors. — Dolgozna örömmel, foggal akármit. Régebben ez a szó „munka“ valami alacsonyabb fogalmat jelentett neki. Most szeretne az lenni, de nem lehet. Nincs munka. Nem is ért semmihez. Csak alkalmi tengődésekből él. „Lecsúszott egzisztencia“ a rangja..

Magába roskadc ember s italos lett. Azelőtt is ivott ugyan. Csak úgy van az valahogy, hogy a gazdag ember felelőtlenül ihatik, de ha szegény ember iszik, ahhoz mindjárt hozzá ragasztják a „részeges“ titulát. Már nem is bort, hanem pálinkát iszik. Talán mert olcsóbb. Nincs semmi tekintélye a gyerekei előtt a valamikor oly katonás apának. Korholják az ital miatt. És az ilyen hétsovány napokon őt okolják kátyúba jutott életükért.

Az este is — emlékszik vissza az anya

— a nagyobbik fiából tört ki a csügge- dés. — „Hát mi lesz velünk? Mi lesz belőlünk? — szakadt fel ajkán a vád. — Itt állok a huszonnégy évemmel és semmi sem vagyok. Nem tudok egy darab kenyeret megkeresni“.

„Mit csináljak — védekezett az apja.

— Én adtam neked iskolát, nevelést. Na, mondd, hogy nem adtam, na, tagadd!“ — „Igen — kacagott a fiú keserűen — any- nyi iskolát, hogy műhelybe igen sok, irodába meg kevés“.

Az apa izgatottan kiabált. — „Hát most akasszam fel magam, hogy igy történt? Hát akartam én ezt?.., Elát akartam? Te belőled orvost akartam,, belőle mérnököt, abból meg tanárt. Na, most öljetek meg, mert ezt akrtam. Na, verd pofon apádat!

Tovább kiabált, de hangja artikulátlan zokogásba fulladt, ,

A fiút megrázta' az apja sírása.

— Ne haragudjon apám, de hát kihez f«rduíjak, ki mutassa meg a kivezető utat. Kenyeret szeretnék keresni és nem lehet. Mit csináljak? Lopjak? A kezeibe temette az arcat, úgy ült egy darabig. Egyszer csak kitört belőle újra az éhség. — „Hát jó, lopok. Nincs más kiút. Egy este elmegyünk mind a hárman és betörünk valahová“ . . .

Igen — ijedt fel az anya —igy mond- ta- így az a fiú. Az az ábrándos anyjaGyakorlő orvosoknak nélkülözhetetlen. Mott jelent meg

Dr. Müller Vilmos:

Klinikai diagnosztika

(Orvosi kórisme)

2 kötet, 1000 oldal, rengeteg fénylemez- papiron nyomott ábra

Ara 1000 lel.

Kapható az

Ellenzék könyv osztályéban

Cluj, Piaţa Unirii. — Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk.

szaktanárné . . . Istenem, de a fiaim! — Összeszorüotta a fogát. — Muszáj, muszáj! Az én fiaim nem fognak lopni! Nem, soha. Inkább . . . Értük teszem. Ugy-e te tudod? — Alkudozott égre néző szemmel. — Ne láss meg most az egyszer.

És elindult. Minden tradíció, nevelése és hite ellenére elindult tyúkot lopni. Halálsápadt arccal, irtózattal, mint aki a kárhozatba megy. Az ő szemében ez van akkora bűn, mint másnál a rablógyilkosság. De elindult, mert anya, igazi fájdalmas anya.

Belépett a fáskamrába. Kinyújtotta két fehér kezét és azzal a két jóságos, fehér kézzel, amellyel életében még egy csirkenyakat sem vágott el, megragadta az ijedt tyuk nyakát és csavarta . . . csavarta . . . egyszer, kétszer . . . tízszer. A tyuk véresre karmolta a kezét, de ő nem törődött vele, nem is érezte. A fiaira gondolva alkudozott az Istennel, fel-felkönyö- rögve az égre, ahonnan visszanézett rá a nagy, ólmos szürkeség.

FIRM

Látogatás egy párisi _______ szobrászmüteremben

Irtas CASTANO-KÖSZEGHY MARIANNE

Olyan hatalmas müvészegyéniség, mint Farama, e különös nevű párisi szobrász, egész külön, elmélyedő tanulmányt érdemel. Nála elválaszthatatlan fogalom az ember és a művész.

Mi, a huszadik század gyermekei, már benneélünk abban a sajátságos korszakban, melyet egy uj kritikai áramlat kialakulása jellemez. A szobrászatban kétféle alakban jelentkezik ez a kialakulás: cselekvő és gondolkozó formában, melyek először ellentétesen hatnak. Egyrészről a mii befejezettsége és tökéletessége az, ami kihangsúlyozza az anyagban rejlő energiát, ugyanakkor, amikor maga az energia fejezi ki az anyagban erjedő művészi erőket. A francia romanticizmusnak, a mai nagy európai pesszimizmus megelőzőjének végefelé, szintén feltűntek hasonló jelenségek úgy a filozófiai mint az irodalmi, művészeti és zenei kifejezési módok területén. És ime, itt figyelhető meg az az érdekes tünet, hogy ai modern technika vivmányai olyan uj rejtélyek elé állítják a mai művészet egész szellemét, melyek valósággal megbéníthatják, sőt elhomályosíthatják a művészetnek minden korokon át szinte vallásos ihlettel ápolt igazi hivatását. Ebben rejlik a lényeg, az elvitathatatlan és nélkülözhetetlen valóság, mely azonban sokszor figyelmen kívül marad és 'elsikkad a mindennapi élet forgatagában.

íme, a dráma. Hozzá hasonló kevés van. Ha egy más, múló áramlatra van szükségünk, ideiglenes elvekkel körítve, előttünk áll az egyetlen világszimfónia ritmikus mozgása, mely elsodorja az elveket, átlép korokon és divatokon, megsemmisíti nagy erőfeszítések és tendenciák sorsát, az apály és dagály hullámzásához hasonlatosan, csak azért, hogy mentői jobban kidomborítsa a Szeretetet, az élet fő princípiumát.

*

Itt dolgozik előttünk Farama, a szobrász. Constantin Farama, a természet embere, erőteljes és egészséges ö'sztönlénv, aki egy életen át elmerülve hallgatja a föld melódiáját, a Földét, kimeríthetetlen bőségével, szenvedéseivel, csalódásaival, örömös akkordjaival és fájó disszonanciáival. Farama azok közé tartozik, akik mir megtalálták a Szeretet útját, az élet vezérmotivumát, a Szép összes alakjaiban. Ezen az utón halad tovább előre, vérszegény romantika és lehangoló kényszerszünetek nélkül, egyaránt merítve az élet igazságaiból, mint tévedéseiből. így kovácsol ki lassankint magának Farama egy uj, hatalmas eszményt, a cselekvés és a gondolat tökéletes összhangját, ami uj, harsogó életigenléssel dobogtatja meg szivét. Elvaikithatja=e még esetleg Faramát ösztöneinek dübörgő ereje, vagy kiforrott’ tudásának leszűrt logikája? Nem tudjuk. Mindenesetre, egyenesen halad előre, neki az életnek, az élet forrásainak, jótéteményeinek és tragédiájának. Ha csalódni fog, mégis tiszteletet érdemel. így halad tovább az utón, lerázva mindazokat az akadályokat, melyek végül kikristályosodva csillogtatják meg a cél nagyszerűségét. Éppen azok az erők, melyek mindenekelőtt csiszolják ki a művészetbe vetett áhitatos hit legkülönbözőbb formáit, sokszor mégis ezek lassítják és nehezítik meg a teremtő erő munkáját. A művészet füg- gedenségébe és az egyetemes -szépségbe vetett hit a gondolkozó ember egyik legértékesebb tulajdonsága és ezért érdemelne1: hálát azok a csökönyös purifikatorok, akik minden művészeti formát egyetlen határozott alakba foglalva, egy szent Pál lelkesedésével tökéletesítették ki a művészet fogalmának valódi értékelését. Ők azok, akik elhintették Jézus keresztényi gondolatát az alázatosak és szegények szivében. egy Pascal, egy Lamenniis avagy egy Renan, Zola és Jaurés köré csoportosult tömeg lelkében. Ezek mentik meg a művészet vallását is egyes művészi elvek tulszigoruvá és kegyetlenné merevedő dogmáitól. Ha a) művészet és irodalom színpadán nem szerepeltek volna olyan iskolamesterek, mint Hugo, Delacroix, Berlioz, Wagner, Rodin és Cézanne, ezek nélkül a valódi forradalmárok nélkül nem lett volna igaizi fejlődés. Hogy egy Delacroix halhatatlan történelmi vásznakat festett, hogy Hugo megénekelte egy romantikus korszak életét, hog y egy Berlioz uj hangokat vitt a muzsikába, hogy Wagner Richard egészen eredeti zenei szintézist teremtett meg, hogy Rodin uj igazságokat vitt a szobrászatba, mindezekért hálás lehet ez a kor. így halad előre maga az élet, harmonikus ritmusban, hatalmas egyéniségek meteorszerü fellob- banásával sugározva be a világ folyását.

Ilyen úttörő egyéniség maga Farama. A föld embere, a paraszt Farama és lelkének’ szálai mélyen gyökereznek az ősi talaj- bar egy ember, akit ellenállhatatlanul ragad magával a természet pazar bősége. Mint ősi hegyilakót, úgy. csábítják, bűvölik magukhoz megdönthetetlen sziklák kövei. Vésője alatt életre kél a holt any:\g és lelket kap a márvány szűzi fehérsége. Farama sokait tanult. A szobrászat vonzza őt kezdettől fogva, plasztikus torzók, széles síkok ragyogó visszatükröződése, ezek tartják fogva az ifjú művész lelkét. Elhagyja szülőföldjét, tanári állását, régi otthonát, a polgári kényelem békességét, hogy elmerüljön Páris névtelenjei között, hatalmas francia mesterek árnyékában, önkéntesen száműzi magát, megtagadja az -ngedelmességet a távoli román lyceum igazgatóságától, ahol addig a rajzoc tanította, megtöri a nyárspolgári életmód egyhangúságát, mindezt azért, hogy ideáljainak élhessen, hogy megismerjen ezer veszélyt, a bizonytalanságot, a kétségek hínárját, a szüntelen keresés örökké ellentétes lelki drámáját. Megismeri a nyomort, a kétségbeesést, a nélkülözések poklát. És mindebből kialakul, kiforr egy uj, hatalmas müvészegyéniség.

Ez az ember, a munkának e fanatikusa, leik "ben igazi költő. Lényében egy ár- tadan gyermek lelke álmodik. Emlékezzünk csak Flaubertre, a nyárspolgári életek e nagy megbosszulójára, a Szó. és a Szépség e lelkes heroldjára, aki prd’g korának egyik legfélénkebb embere volt. Emi ckezzünk Berliozra, a zenei psychoA szervezetben lerakódé, nehezen oldható mérgek a reuma okai

A huify sav-lerakódások, amelyek az Ízületekben kristály formában képződnek az okai többnyire a reumának. Ha a legkisebb mozdulatra fájnak térdel, he. ti 1 a keze és hasogatja a háta, ugy tudja meg, hogy t, hugysav csúnya hegye« kristállyal rakódtak le rz izmokban és öltözzék ezen elviselhetetlen fájdalmakat A hugysnv-krlstályok Igen makacsak, l’t aktlk uea n szólva, nem oldódnak vízben, mert 4.000 liter víz sem elegendő 100 gramm feloldására. Mégis két sónak, a- mely a Kruschen készítmény alkatrészei közé tartozik, megvan az -t tulajdonsága, hogy eltávolítja < kristályokat. De a Kruschen sók hatása nemerak en< szorítkozik: máa sók, amelyeket tartalmaznak, aedtlV a veséket, hogy funkclólukat i epdazeieven teljesítsék Az Ily módon feloldott mérgeket a Fz.eivezet könnyet eltávolítja. A Kruschen sók hatása könnyű, a reumában szenvedők megmentül.

Tegyen egy hónapig kísérletet. Szedjen Kruschent ít az eredmény meglepi. A fájdalmak eltűntek! Újra kedvére és fájdalomtól mentesen mozoghat. Jobbat fogja masát érezni, mint bármikor Is valaha. Hagy üveg 95 lel, kicsi 60 lel. * *

logia nagymesterére, a XIX. század egyik zenei diktátorára, aki maga volt a finomság és gyöngédség és aki egyben mégis legfélénkebb vazallusa maradt a Szellem hierarchiájának.

Farama herkulesi megjelenésévé1, csupa érzékenység. Egyesül benne a sziv szemérmes gyöngédsége a valóban férfias egyéniségek büszke méltóságával. Ez a robusztus külső, ez a vérmes és erőszakos temperamentum, valójában az érzések legnemesebb arisztokráciáját takarja. Müvei mind ezt bizonyítják.

Sárikban kivételes művészi szerencse jutott osztályrészéül. Lefévre, a hires szobrász lett a mestere és a tanítvány ma is h-»dobattál emlékezik meg tanítójáról. Az „Ans D'coratifs“ iskolája több diplomával és még több első dijjal bocsátotta útját a Faramát Azonban lelkén mindvégig nyomot hagyott Lefévre útmutatása, e félreismert zsenié, e tulszerény művészé, akinek aranyos jó szivét tulkorán törte meg Rodin mindenkit elhomályosító előre örése. Camille Lefévre befolyása örökre megjegyezte Farama útját. Ilyen mester mellett nem is születhetett volna meg másképen Farama főmüve, a Magvető, mi.vt csupa ősi nyerseségben, férfias erőt sugárzóan, megmutatva alkotóját, az egész embert. Megtaláljuk e gigantikus férfiakt cgé.z mozdulatában a föld imádatát, a szobrász lelkében erjedő atavisztikus ösztönöket, a paraszti egyszerűséget, az édes anvaföld kipárolgó illatát. Ne keressünk itt olyan átszellemült tendenciákat, me- lyekie a szobrász sohasem gondolt — Farama egészen másféle, sajátságos egyéni romantikát képvisel — egy erőtclies. érzéki, művészi bélyeget.

*

Korunk bizonyíthatja, hogy egy nagy mü születéséhez még nem okvetlenül szükséges az, hogv a művészt egyedür csak a nyomor és keserűség válságai lendítsék fölfelé. A termelés szent [énvegét ncrn alkotja kizárólag a nélkülözés és szenvedés és a szülés nagyszerűségét nemcsak a fájdalom, hmem az öröm ‘s jelképezheti. Fiatal barbárok felfelé törése szintén e tételnek szimbóluma. Korunk misztikus szellemei már kimerültek az agvon- emlegetett racionalizmus tultengésdtől, — a természetes újjászületés sem köv.-tkezhet be másként, mint a gondolatok é? álmok cselekvéssé éréséből. Bizonyos bizalmatlanságra van ilyenkor szükség. Az uj úttörők is eljuthatnak olyan igazságokig, melyek époly veszélyesek, mint a tévedés maga: mert az uj igazság sokszor még végzetesebb és rombolóbb tűzvészt okoz lelkűnkben, mint régi tévedések kóros hibái. Nincs nagyobb harcos — mondja Nktsche — mint a. szellem harcosa és N’etschének sokszor volt igaza. A szellem harcosa az egyedüli, aki el tudja vállalni az áldozatot és legvezi a gyűlölet és szenvedélyek lealázó rohamát. Le tud eflesz- kedni a lélek tudatalatti mélységeibe, meg tudja találni és továbbadni a Szerjtet balzsamát. Ilyen ember méltó a felszabadulásra.

Farama, az ember, utói tudta érni Faraim t, a művészt, a Miibe vetett hit kitel jc- sed ősében, egy göröngyös ut törhetetlen követésében, egv uj világeszme lángoló szeretetében. íme a tanulság, a példa, melyet Farama nyújt: ember és művész egyszerre, a legféktelenebb tudás és legtöbb tudással telített féktelenség, aki művészetének mai csúcsára eljutva, derűsen áll előttünk, szemben hiábavaló erőfeszítéseinkkel és pesszimizmusunkkal, felénk árasztva egy magasabb hit. egy szent akarat sugárzó erejét. Megtanít minket arra, hogy mindent megértsünk és végeredményben: hogy mindent szeressünk,