Ellenzék, 1938. június (59. évfolyam, 123-144. szám)
1938-06-26 / 141. szám
1938 funia* 26. ELLENZÉK 9 MOZAIKOK Nagy veszélyben szinte sohasem, általiban mindig olyankor hallottuk feltenni a kérdést: mi az élet? amikor éppen csak f.gy parányira, de mégis kilendültünk a vadszürke hétköznapokból s a könnyű izgalom mintegy testi ingere olyan képzeteket társított bennünk, melyek ellenállhatatlanul eszméltettek a puszta létezés Irmájára. Arra, hogy élünk. Nem dolgozunk, nem pihenünk, nem szórakozunk, egyszerűen csak élünk. Például a kora hajnali repülőtéren utazás előtt, vagy kedé- ’yes, kvaterkázó vidéki estén, amikor a hirtelen megindult felhőszakadás nyomán az ár elnyeléssel fenyegette a házat és a bográcsos üstöt, vagy ha bizonytalan volt, hogy a gomba, melyet az átszálló pályaudvar éttermében ettünk, mérges-c, vagy szelíd. Tudjuk, hogy a világért sincs nagybaj', de az ember hirtelen mégis kis számadást végez magában, csöndesen, d?. an^ál ő^intébben, mint a rovancsolás előtt álló hamis könyvelő, aki pillanatokra kérlelhetetlen pontossággal néz magába. Ilyen- kci percek alatt kész a mérleg: irne, kedves barátom itt és itt volt a hiba .. . * Miután ilyenkor egyszerűen csak élünk, ekkor döbeniink rá a kérdésre, hogv mi íz élet s hogy finom elfutó szövetének, az időnek anyagában merre és hói gaba- jvulnak szálaink. Ez a laboratóriumok. y t* * J $ ó <gf Y © K* * y 3k (OsÜiitzor bevílt * varienyvken és* mindennap, haainciísIbiit. A Isghirsjebb versenyzők értékelik a SOSCH gyujtó- Sysríyít. Ai Őíi mekorja is jobban fog roükoeni, ha minden 15.000 km. után ujBOSCH gyertyákat szereibe. HON ? DA Se Ca. Saearaşîi és fiókjai Kapható az ország összes szaküzleteiben dc-tektivregények, a törvényszéki tárgyalótermek, a pult mögött álló elárusító leányok, a kisemberi és diplomáciai viszályok szerinek s a philosophia perennis alkotóinak gondja. Mi ez a folyamat szerint elégő matéria Humana, melynek „közege“ a feltartóztathatatlanul múló idő. Megpróbálták kerülő utón kideríteni. Elindultak az elveszett idő nyomában titkának feltárására. A kutató nyomán sok érdekeset, sőt „szenzációsat“ megtudtunk, ám a lényeget kevéssé ismertük meg. Legáltalánosabb és legbizotosabb maradandó tapasztalatunkat azért mégis a művészet adja a végtelenbe hulló idő perceiből. Azáltal, Hogy ledönti a valóság és köztünk levő korlátokat s a dolgokat az örök je- lenvalóság állapotába emeli, emberi mi* voltunk lényegéhez rokonitja, Azaz legyőzi az időt s gvémántokkal teletűzdelt, sziklává tömörült állandóságával még a legtöbb és legmegbízhatóbb tájékoztatást nyújtja a kényes kérdésekben... + A franciák, a világosság és szabatosság szerelmesei az életben és az irodalomban egyaránt a lehetőleg pontos számkgvek után igazodó észszerű beosztáshoz folyamodnak. Az életkorok közt épp ilyen pontosan megkülönböztetik az első és második fiatalságot. A hangsúly persze az elsőn van, mint amikor majdnem minden eldől s azért, mert ekkor egyszerűen csak élünk, de a> veszélv tudatának kikapcsolásával. A második ifjúság már kevésbé olyan érdekes. Van természetesen öregség is, ez azonban leginkább a háziorvosra tartozik ... * Ebben az ifjúságban pehelykö'nnvüek- rek érezzük magunkat még akkor :s, ha lázadunk és sötét életellenes öszeeskiivé- seket szövünk, mert fogalmunk sincsen a halálról. A halál ilyenkor a láthatatlan /vermekijesztő mumus, akinek nem „dőlünk bt“, hisze nnem vagyunk mm „gyermekek“ A halál a padlásról lejáió mesebeli kéményseprő, akit talán ötéves korunkban nevettünk ki először és akiben harmincéves korunkig nem hiszünk töb- 1 -. Csak később, sokkal később fedezzük fel g Hala1 egyéni és könyörtelen reál-hasát. Ekkor mar nemcsak élünk, d-* élni akarunk, ami a bölcsesség kezdete, de egyben -i veszélytelen korszak elmúlása Amikor a SCHERE A? tWaita"3^1* bm's /J| $ ' IJfIlÍÍ Szépség sikert biztosit. A Finom, tiszta arcbor „ .céffiffcrtfilL. nütt csodálatot kelt és boldog önérzetet ad i az, hogy jó színben van. Ennek elérésére im< ţ egyszerűbb recept: Vegyen egy vattacsom minde- Onnek az, hogy jó színben van. Ennek elérésére íme a legegyszerűbb recept: Vegyen egy vattacsomócskán cseppentsen ró egy kevés Scherk arcvizet és tisztítsa ezzel mindennap arcát. Azonncl eltávolítja a pudert, arcfestéket, mitesszereket^ és egészséges, üde arcbőrt biztosit. Üvegek á Lei 62“ 103“ 164" 300“ 475‘ Loison LM 5 C H tudat örök éberségre cs felelősségre kapaszkodik be. Ezután már csak félszemmel alszunk •.. * Az irodalom nagy alakjai hosszú századok óta vallanak a nagy problémáról: mi az élet? A homérosx hősöktől kezdve, akiinek lelke a költő szerint „köröskörül fekete“ a beléjük sűrített terhes emberi sctstól, mindenik nagy a’ak uj és uj adatoka tár fel -v uj érvekkel 1 izonyitia a maga igazát. Mindeniknek hVzünk és egyiknek sem. Sorsok szele fuj keresztül rajtuk és van egy néhány, amelyik szublmialtsá- gában töményitett értelmében a szédület csúcsáig ragad el, ám a végső szer egyik sem mondja ki. Az egyetlen egv találó szóra a szavak mívesei ínég r.em bukkantak rá A mal de siede megdöbbentő ö-n kmzott jai s a valóság vaskos szobrász kezű gsuiói egyaránt egyo’bulu futamokat jat* S'OMsk az emberélet hangszerén. A művésze- addig tart, áriig valahi meg nem találja az egyetlen értelmező fogalmat Reméljük tehát örökké . .. * Napjaink minden percében előttünk áll 3 naev Penzum. Az a kérdés* mihez fogunk vele? Voltak életek, amelyik úgy múltak el, mint a fiókunkban olvas, tlanul heverő könyv: fogalmunk sincs róla micsoda szépségek rejtőznek benne s micsoda sutóhibák? De a tudatosabb kor élénkekben vakítja belénk a feladat elméleti fontosságát. Nem az általános örökség a fonros, amit magunkkal hoztunk, hanem inkább a feladatokra való készség. A közösség is mir.d türelmetleneb’'; szemmel nézi, ni.re fordítja az égvén feladatmeg- odió képességeit. Az iskola egvre szigorúbbá vil'k. Már szinte lehetetlen egy percet is „elbliccelni“, valak' mindig rí rács p. Drukkos diákként ’ohok.nk át az élet terein és mindig Másnapra ha'ogltjuk az ut.'nagondolást. De hát im i* volna tulajdonkép az élet? Mindenesetre szépség is és piszok is. Lehet játék is, lehet valami özeken" 'ősi szerelem. Van benne r.\ ári fürdőzés és szemünk alatt karikák a téli hai- ndoken, suaveolum é; fakó ősz, sémié-. . Fekete zongora és az Akasztottak bulla- (!áj.i . , _____ Szabó. István. ülivészi Lexákosa Szerkesztette: Éber László. Két kötet, eca 1300 oldal, többszáz szövegképpel, 144 képes táblával, vászonkötésben csak 360 lej az ELLENZÉK könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. — Kérje a könyvnapi kiadványok jegyzékét. BORIM rÍRJREIAPÜH Irta: BIBÚLAJOS Nővérem akkoriban maradt özvegyen. 1 Magam már régebben betegeskedtem. Megegyeztünk, hogy fölmond lakóinak és én költözködöm át budai villájába, az emeletre. Augusztusban nyélbeütöttük a dolgot. Néhány napig nem történt semmi, akkor Böske nővérem délben megjegyezte, a régi lányt elküldte és újat fogadott föl helyette. Nem túlságosan érdekelt az esemény, amikor azonban a lány j jelentkezett, elkedvetlenedtem. Böske észrevette rajtam a változást és megkérdezte: — Nem tetszik talán? Fanyar képet vágtam. — őszintén szólva, nem. Böske csodálkozott: — Miért? Megkiséreltem, hogy röviden megmagyarázzam. — Nézd kérlek, nekem külön elméletem van ezekkel a vidéki lányokkal. Itt van például ez a mienk, ez a Vig Boris. Aihogy megnéztem, legfeljebb tizenhat éves. Erős, fejlett, igazán szép teremtés. A dolog könyörtelen természete szerint már holnap megszólítja valaki, két hét múlva legalább öt udvarló legyeskedik körülötte és pusztán a további idő kérdése, hogy előbb-utóbb megszédül. Már most az esemény érdemi részén túl, én nem_ szívesen vállalom, mint munkaadó, az elkövetkezendőkért a felelősséget. Nővérem három szóval napirendre tért i kérdés felett. — Ez nem olyan lány. Nem válaszoltam. Nem akartam vitát. Eltelt két hét, akkor egy délben korábban mentem haza, mint rendesen szok- cam. A kapu alatt Borisba, meg a szomszéd cipészmühelyben dolgozó segédbe ütköztem. A legény — Péternek hívták, személyesen járt föl mindig nővéremhez az apró cipőjavitásokért — nagy buzgalommal mesélt valamit Borisnak, akit az előadás látszólag kitünően mulattatott. Péter rendes, derék fiatalembernek látszott, de mégis csak nagyvárosi siheder I volt, akiről nem tételeztem fél túlzott komolyságot és valami nagy lelkiismeretességet. Ebédnél szóba hoztam a dolgot Böske előtt: — Lám, jóslatom m-áris bevált. Nővérem nem értette. — Micsoda jóslatod? — Boris, ahogy láttam, már meg is barátkozott az első számú udvarlóval. Bö'ske mozdulattal jelezte, hogy újságot közlök vele. — Nem tudok róla — mondta félig hihetetlenül. — Péterrel, a cipészlegénnyel szórakozott az imént. Hangosan hahotáztak, amikor befordultam a kapun. Több szó egyelőre nem esett a dologról. Boris továbbra is jókedvű maradt, dalolva dolgozott és kitünően érezte magát az uj világban, amelyben ösztönösen egyszerre megtalálta a helyét. Esténként j azonban igencsak lekéredzkedett félórára i és ilyenkor Péterrel sétálgatott a ház előtt. No, gondoltam, addig nincs baj, amig hangosan dalol. Az ügy majd csak akkor vesz komoly fordulatot, ha Boris elnémul és este nem kéredzkedik le kevéske diskurzusra. Pétertől nem is túlságosain fé'tettem, mert a legény egészségesnek mu! tatkozott be, de amúgy meglehetősen i mostohán bánt el vele a természet. Túl- : ságosan vékonypénzii, láthatólag gyenge i testalkatú emberke volt, akit az egésznapi ülés még külön megviselt. Egyébként sem nyugtalanított ez az ártatlanul zajló szerelem. Gondoltam én, rövid idő alatt nem megy végbe Borisba ez az átalakulás, I amely esetleg felborítja benne a hazulról hozott természetes testi és lelki egyensúlyt. Végzetesen tévedtem. Szeptember végére vége volt Boris jókedvének és esténként nem ment ki sétálni. Megkérdeztem Böskét. — Nem vettél észre ezen a lányon semmiféle változást? — Nem. Mintha csöndesebb volna, mint azelőtt. — Nem mondott neked semmit? — Nem. — Nem is panaszkodott? — Nem. Másnap megpillantottam Pétert, amint alkonyaikor a hentes felé igyekezett. Sántított, szeme alatt véraláfutásos, kék zu- zódás nyoma éktelenkedett. Vacsora után odaszóltam Borisnak. — Nem hallom mostanában a hangodat. Nevetett: — Pedig dalolok tekintetes ur, egész nap. — Dalolsz? — Hát Péter? Boris vállait rántott. — Fótozza a lábbelit. — Már nem sétálsz esténként vele? — Nem. — Pedig ráférne kevés szórakozás. Nagyon is gyalázatosán fest. Úgy láttam, berúgott valahol és csúnyán összetörte magát. Boris fölnevetett. Úgy kacagott, hogv kicsordult bele a könnye. Harmadik vagy negyedik nap egyedül tartózkodtam otthon. Kint ültem az erkélyen, élveztem az enyhe őszi estét. Akkor egyszerre kopogtak az ajtón. — Szabad. Péter lépett be nagy bátortalanul. Még mindig húzta a lábát s a szeme félig még mindig be volt dagadva. — Nagyságos ur kérem — forgatta kezében zavartan a kalapját. — Kérnék valamit, ha nem tetszene érte haragudni. — Rajta Péter, halljuk. Keveset várt, kereste a szavakat. — Nagyságos ur kérem, szeretném magam önállósítani. Már a műhelyt is kinéztem, csak éppen . . . — Folytasd. Csak éppen? — Az kellene még, hogy a nagrsagos ur megkérné a számomra Bor r. ,k a kezét. — Úgy tettem, mintha megbotri.ikoz- tam volna. — Ejnye, a teremtésedet! Micsoda férfiú vagy te, hogy mással akarsz elintéz:* ni ilyesmit. Péter izgett-mozgott. — Nem merek elébe iárulni, ké:em — mondta kétségbeesve. — Miért? — Azért, mert a múltkor is . . . Csak meg akartam csókolni, aztán tessék rámnézni, hogy összetört. Nem néztem az órát, azt hiszem legalább tizenöt percig nevettem egyfolytában. * Ennek most mult másfél esztendeje. Péter azóta műhelyt nyitott és Boris boldog mesterné szerepében. Kerekképii, pirospozsgás kisfiúk is van már. Az égben u?v látszik nagyon is ügyelnek Borisra. A gyerek teljesen ráütött. Ha megnő, Herkules lesz belőle.
