Ellenzék, 1938. május (59. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-29 / 121. szám

/; /. I. E N Z í. K

19 3 H május 2 9.

Csuh-Teh, „a kínai Napoleon/,

aki megáíiitoíia a japán előnyomulás!

A Távol-Keletről érkező hírek világ- vy.crcc hatalmas feltűnést keltettek. Kína széteső, polgárháborús kormánya sokáig bénán tűrte a feltörekvő, katonailag tökéletesen felszerelt Japán támadását. A katonai szakértők már azzal is számoltak, hogy Kina nemsokára elveszíti politikai függetlenségét. Kina szerencsétlensége a nemzeti egység hiánya volt. Talán nem is volt csodálatos, hogy a kulik százmilliói állati sorsukban nem igen törődtek azzal, hogy kínai vagy japán gazdájuk van-e? Ez a nemtörődömség csak 1936 őszén, az újabb japán támadás előestéjén változott meg. Csangkaisek habozó opportunizmusa, a japánokkal szemben tanúsított erélytelensége reakciót váltott ki: a szian- fu-i felkelést.

1936 novemberében a világsajtót bejárta Csangkaisek elfogatásának hire. Csangszüliang egykori mandzsuriai csapatai között, amelyeket a vörösök megfékezésére küldött ki a központi kormány, növekvő elégedetlenség kapott lábra. A csapatok ugyanis nem voltak hajlandóak kianiak ellen küzdeni ugyanakkor, amikor a japán nyomás mindinkább erősödött. A csapatok vezére, Csangszüliang katonái nyomására elhatározta, hogy feljebbvalóját. elfogja és erőteljesebb japánellenes politikára kényszeríti. Kina diktátora belátta, hogy a kinai tömegek erő- 30*00 japánellenes hangulata ellen sokáig nem maradhat meg eddig követett lagymatag politikája mellett.

Előkészítette a komunistákkal való kibékülést és ezzel megkezdődött a kinai nemzet önvédelme. Ezzel szemben a kommunisták is belátták, hogy az osztályharcos politika ebben a pillanatban csak a japánok malmára hajtja a vizet. Feladták az egyezmény érdekében a szovjetterületeket, feloszlatták a helyiszovjeteket és belpolitikai tevékenységük csak erőteljes szociálpolitikára korlátozódik. A föld magántulajdonjogának elvét elfogadták, mindössze hatályos reformokat követeinek és hajtanak végre a befolyásuk alatt álló területeken. A százezerfőnyi kínai vörös sereget beosztották a központi kormány hadseregéhez és az a 8. hadsereg nevet kapta.

A vörös hadsereg nem vörös többé: a nemzet érdekeit saját osztályérdekei fölé helyezte. így sikerült Csu-Tehnek, a hadsereg vezérének több, mint százezer parasztot megszervezni és azokból 5 — 50 tagú guerillacsapatokat alakitani. Ez az a hadsereg, amely a japánokat pusztítja és velük szemben olyan sikereket ér el, amilyenekre a reguláris kinai seregek képtelenek.

Csu-Teh-et egész Kínában „Vörös Napóleoninak hivják. Ez az ember ma 51 éves, nem hivatásos katona. Filozófiát végzett Németországbain, kora ifjúságában politikai pályára lépett, Szunjatszen- hez csatlakozott, résztvett a császárság megbuktatásában, majd lapot szerkesztett, verseket, sőt regényeket is irt. Dalait népdalokként éneklik és rendkívül > népszerűek egész Kínában. — 1927-ben, amikor Csangkaisek szakított az erősödő kommunista mozgalommal, Csu-Teh sokezer kinai intellektuellel megszökött 1 Csangkaisek ellenforradalma elől, részt- j vett a kantoni felkelésben, majd egy se- jj reg elszánt munkással az ország déli ré- j szcíbe menekült.

Hunan tartomány déli részén a felke- ! lés kibontotta zászlaját, amely hamarosan átterjedt Kiangszira, sőt Fukien nyugati részeire is. Csang öt hadjáratot vezetett a kommunisták ellen, akik a Jangcsekiang középső folyása mentén helyezkedtek el, kb. 400.000 km. területen 60 millió ember tarozoct uralmuk alá. Csang hadműveletei irtózatos pénz- és véráldozatba kerültek, de jelentős katonai eredményt elérni mindaddig nem tudott, amig nem alkalmazták a gazdasági bojkottot. Ez aztan megfojtotta a Mao-Csc-Tung által kormányzott szovjetterületeket. A teljesen kimerült és lerongyolódott vörös hadsereget ekkor Csu-Teh, a legendás hadve- « zér Közép-Kina járhatatlan jeges, havas \ hegyei között a Senszi felé vezető útra 1 vezette.

90.000 főnyi sereg indult el a 8000 kilom éteres útra, amely egy évig tartott. I Nankingi repülőgépek gépfegyverei pusztítottuk őket minden nap. Ezért napközben megbújtak a szakadékokban és erdőségekben és csak az éjszakát használták fel menetelésre. Az ellenség, betegség és nyomorúság a hadsereg háromnegyed részét elpusztította. Alig 20 ezren voltak, * 1 taraikor a Hoangho balpartján Senszibe érkeztek és ott elsáncolták magukat.

Ekkor küldte ellenük Csangkaisek Csangszüliangot.

Agnes Smcdly, aki több amerikai lap megbízásából évek óta Kínában tartózkodik, hosszabb időt töltött Csu-Teh főhadiszállásán a harmincas évek elején. A China Fighting c. könyvében részletesen leírja Csu-Teh harcmodorát — a kinai guerillát —, amely a legerősebb ellenséget is fclőrli. A harcmodor tulajdonképen nem más, mint amit már Artur Wellesley (a későbbi Wellington herceg) 1808-tól 12-lg Napoleon ellen követett Spanyol- országban. Csu-Teh is számtalan „gyümölcs- és tojásárussal“ árasztja el az ellenség frontmögötti területeit. Ezek az árusok természetesen kémek. Védekezni ellene nem lehet, hiszen vénasszonyok, fiatal gyermekek végzik a kémkedést, a kihallgatást és Kínában ősidők óta szokásos ez a kereskedés.

Ebben az országban, ahol nincsenek

utak és vasutak, a vándorló kiskereskedelem látja el egész tartományok szükségletét. Különösen nehéz a japánok helyzete ebben a teljesen ellenséges lelkületű országban, ahol nemcsak az ellenség élete ok'ó, hanem az emberek önfeláldozása is ha'ártalan. Mérgezett és fertőzött kutak, élelmiszerek fogadják a japán megszállókat. Kis helyőrségeket a japánok már egyáltalán nem mernek hátrahagyni, mert a hosszú kinai késsel és bunkóval felszerelt parasztok azonnal legyilkolják őket. Csu-Teh „darazsaknak“ nevezi ezeket a bandákat, ezekkel a „darazsakkal“ csipkedi a japán óriást. A csipkedés, amint a legutóbbi két hónap hadijelentései mutatják, rendkívül eredményes. A hatalmas, jól felszerelt japán hadosztályok 2000 kilométer mélységben hatoltak be eddig Ész.ik-Kinába és ilyen távolságban rendkívüli nehézségekbe ütközik az utánpótlás.

A japánokat azonban távolról sem verték meg. A japán hadseregnek csak egy harmada működik most Kínában és nem is i legjobb csapatok. Viszont a kinai nacionalista propaganda állandóan erősödik. Kin.' reméli, hogy óriási számbeli fölénye végül mégis kimeríti Japánt. A Nippon pedig technikai fölényében bízik.

A harc egyelőre nyílt! . . .

V. M.

■BsnssmmMM————--------Angola portugál gyarmat — elad© ?

Zingua császárnö: Atlantisz uralkodója?

LOANDA, május hó.

(Délnyugatafrika.)

A világsajtóban többször foglalkoztak már azzal a rövid hírrel, hogy Angola, a portugálok délnyugatafrikai gyarmatbirtoka, ugyanaz, melynek belsejét Magyar László bihéi alkirály fedezte és térképezte fel — eladó. A diplomácia kulisszái mögé belátni lehetetlen bár, de a haraszt nem mozog szél nélkül s az angolok, akik bárminő afrikai területre elsőnek tartanak igényt, rögtön az első hirek után felderítőket küldtek Angolába, hogy szakértők révén meggyőződést szerezzenek a föld ásványi s mezőgazdasági értékéről.

Ez a társaság az esztendő első hónapjában, közel kétesztendős utazás után, visszatért Loanda városába, ahol a történelmi kutatások és egyéb megállapítások egész soráról számoltak be rendkívül érdekes módon. A gyarmat, ahol ma portugál fenhatóság alatt a luandák törzsei élnek, egykor virágzó néger császárság volt s már a tizenhatodik században végzett portugál ásatások igazolták, hogy Afrika nyugati partvidékén sokezer évvel ezelőtt egy világbirodalom körvonalai fejlődtek ki, Luanda császári udvarában pedig világraszóló pompa és fény ragyogott.

Az angol expedíció az épületromok egész tömegét találta a ma már őserdei magányban, melyet a portugálok teljesen sorsára hagytak. Mahagóni és ébenfából épült palotákat, hatalmas tornyok maradványait fedezte fel és kétséget kizáróan igazolni tudja, hogy a roppant néger birodalmon valaha egy Zingua nevű csá- ‘

j szárnő uralkodott. Rendelkezésére állnak j bizonyítékok ennek a nőnek vad kegyet- i lenségére vonatkozóan, ö volt az, akiről Benoit Atlantisz cimü regényének főalakját mintázta, mert Zingua császárnő azokat az átvonuló idegen kalmár férfiakat, akik megnyerték tetszését, többé nem bocsátotta szabadon, hanem élve befalaztat- t!a őket, nehogy a birodalom és a palota titkait elárulják.

Ilyen, kétségtelenül kinai, vagy egyiptomi származású tetemeket az expedíció is talált, sőt kettőt magával hoz Londonba. Mikor a portugálok Luanda néger császárságot 1485-ben Diego Carmo révén felfedezték, még látható nyomai voltak a hajdani fénynek, de a jó középkoriak, amihez hozzájutottak, elcipelték. Ennek dacára megállapította az angol kutatótársaság, hogy Angola ma is kincses gyarmat, melyért minden áldozatot érdemes meghozni. Kávé- és gyapotföldjei kimerithe- tetlenek. Réz, ólom, kőolaj s főként óriási értékű gyémántkincsei a gazdagodás uj korszakát nyithatják meg azok részére, akik Angolát megszerezhetik.

Érdekes, hogy Angola eladása nem uj dolog. 1930-ban Pilsudski, a lengyelek nagy marsallja látogatást tett Lisszabonban ez ügyben s a németek is igényt tartanak rá. Hogy Angola sorsa hová fejlődik, ma még nem lehet tudni, de valószínű, hogy a portugálok pénzzé akarják tenni Zingua császárnő hajdani mesebirodalmát, melynek helyén a most visszatért angol expedíció feltétlenül Atlantisz egyik vezető tartományát sejti.-----————— rohavacsora a párisi eszkimókkal

A klarinétos fókamama fiókája cserépkondérban, barna lében

PÁRIS, május hó.

— Akar egy nagyon érdekes társaságban vacsorázni ma este? — kérdezte norvég ujságiróbarátom.

— Vacsorázni mindenesetre akarok. — feleltem — és az érdekes társaság mindig vonzó.

Még nézegettük egy darabig a St. Michel esti forgalmát, a hömpölygő, visito- zó párisi ifjúságot, a bömbölő kiráiyrik- kiancsokat, a magukbaméllyedt, lobogó- hajú, pápaszemes viilágforradalmárokat. Az.tán megütök az utolsó pohár sört és j felkerekedtünk. A norvég szófukar, én j meg nem akartam kérdezősködni, majd 1

meglátom, mi lesz. Végigbandukoltunk a Szajna-parton, majd átvágtunk a Bastille zsilbvásári zaján és végül befordultunk egy kis utcába. Lebuj-kávéházak függő' nyös ablaka,; mögül tört elő a zongora vagy barmorűka hangja, megzavarja olykor női visításoktól, rekedt férfi kurjangaitásoktól. Matróz-kocsmák sö' tét, már nem is kétesbirü vagy gyanús mulatók. Újabb rejtély marad előttem, hogy talált ide társam, aki végül is belökte egy mocskos, homályos cslaipszék ajtaját és beléptünk egy nyomorúságos kis helyiségbe. Vágni; lehetett a dohányfüstöt. Nem tudtam. ez, fojtogat-e jobban vagy a pálinkaszag.

A hátsó ttrom terített asztalánál már kilencen ültek. Nagy örömmel fogadták I u norvéget, *le engem gyanakvó szemmel nézegettek. Barátom bemutatta őket és ok első pillanatok szinte támadó merevségéi csakhamar hideg udvariasság váltotta fel. Nemsokára megértettem ezt a hi (Jeg,, mondhatnám fagyos fogadtatást.

... ESZKIMÓÉKNÁL

A társaság tagjai ugyanis eszkimók í voltak. Amerikai, svéd, norvég állampolgárok, de — eszkimók. Alaskából, Grön- llandból vagy talán éppen az Északi-sark I jégmezőiről ereszkedtek lé ide. Parisban I összetalálkoztak. A vacsora csakhamar megkezdődött Hatalmas cserépkondérban párolgó étel került az asztalra. Valami süni, barna lében haldarabok usz káltak és az eszkimók irtózatos étvággyal' estek neki ennek a nyilván nemzieti ele delnek.

De hát, ak’t az Úristen nem teremtett ! eszkimónak, az mégis csak maradjon I inkább a sertéskarajnál, paprikáscsirké'

I nél. Nem volt sikere nálam ennek a spe- I c.ialifásnak és főleg azután gomolyogtak I bennem a furcsa gondolatok, hogy meg' j tudtam, műt ettem. Fókabecsináüt volt és okkor már nemcsak al gondolatok gomolya gtak bennem.

HOGYAN KERÜLT A FÓKA AZ ASZTALRA?

Egyébként a fóka volt az oka az egész lakomának. A társaság egyik tagja vidé ken járt. A kisváros szenzációja az éppen ott időző vándortcirkusz volt. A cirkusz műsorán a tudós fiókacsalád is szerepelt. Az eszkimó gyengéd érdeklődéssel viseltetett a fókák iránti, többször megnézte ! mutatványaikat, megismerkedett a fóka* j trupp tulajdonosával. Az agg fókaudomár elpanaszolta öe eszkimónak, hogy baj

I van, az egy.k fókának, aki a klarinétot fújja a fókazenekarba a, kisbabája született A fókamama most figyelmetlen, ideges, gyakran hamisan játszik, sőt már azt is megtette, hogy előadás köz,ben le*, ugrott 3: dobogóról és kifelé éviekéit a gyerekéhez. De a kis fókafióka is sok baijb, gondot okoz. Mindezek hallatára felcsillant az eszkimó szeme. Kéjesen nyalogatta ajkait és eltűnődött régi, szép gyermekkorának emlékein, amikor a hő- kunyhó melegében bőséges fókavacsorát fogyasztott szeretettel körében. Az emlékek és a kéznél tevő gyenge fóka, mint jelen, c’y csábitó kombinációba ölelkeztek, holgiy az eszkimó nem állhatott ellent. Ötven frankért megvásárolta a kiis fókát és száguldott vele haza, Párisba. Össze- küritölni a honfitársakat, a fókabecsinált- ra éhező eszkimókat itt a telefon és cső- posta városában, pillanatok müve volt.

Miközben mindezt megtudtam a norvégtől, a fóka irtózatosan ficánkolt bennem, nohta/ erősen öntöztem borral és pálinkával. Sehogy sem akart elkábulni. Úgy látszik érezte, hogy nem ,eszkimó gyomorba került.

A végén mégis csak legyűrtem a fókát. Botrány nélkül fejeződött: be a nem mindennapi lakoma. De elhatároztam, hogy máskor inkább lemondok az érdekes társaságról. Az eszkimóktól jóbarátságban váltam el. Meg is ígérték, hogy ha megint csemege akad a horgukra, pingvin, vagy jegesmedve, számíthatok a meghívásra, de ők ne számítsanak rám, mert én Madách eszkimójától eltérően soknak találtam a fókát... O. E-