Ellenzék, 1938. május (59. évfolyam, 98-122. szám)

1938-05-15 / 109. szám

Szebb-e a no ma, mini régen ? Nem! Szép asszonyok mindig voltak, csak­hogy ni maii tiő iáil'tlaálbain a politia bb és na­gyabb gjéciyü. Az első szükséglet ebhez az .» arc helyes kezelése. A mesterségesen h,lpú­derezett baba-arc már régen nem érdekes. Igazán finom hölgyek azon fáradoznak, hogy arcuknak visszaadják a fiatalság természe­tes báját', ami: 'az igazi 'Szépségét jelenti. Lz csak Ali’lkuderm-Hautsiahne és» Mtüikuderm-' M lchfettoremc használata altat érhető el. A Milkudeirm-készitmények Tála la tarnak és fel­újítják u fiatalság báját. Egy modem szatirikus regény Hegedűs Géze: „A MÁMOR ZESDÜ3 Ö1“ (Dante könyvkiadó, Budapest) Difficile est satiram non seribere — mondta Juvenalis, a ragyogó retonkaju és megvesztegethetetlen erkölcsű nagy római szatirikus, mikor korának ferdese- gei, a világ romlottsága s az emberi dol­gok drámai kettős voltaj melyben úgy végeztetett, hogy a hatalmasok úgy cse­rélik az érem oldalát, ahogy az rajuk mo­solyog szebben, foglalkoztatta elméjét. Valóban nehéz lett volna nem szatírát Ír­ni ebből a témából, valljuk mi is Hegedűs Géza regényének olvasása után, holott szerettük volna, ha szatirikus utalásai köz­vetlenebbek és leplezetlenebből tárja fel az antik allegória fátylába bujtatott mondani­valóját és utalásai mögül határozottabban csenditi ki egyéni meggyőződését, bár az írót határozott pártállás mégsem kötelezi. E jámbor szándék megpenditésére csupán a regény eredeti, mélységes és bölcs sza­tírája szolgáltatott alkalmat. A regény idejében Lydia és Frygia bor­termelő urai nagy válsággal küzdöttek. A szárazföld ugyanis Áriáig nem tudott annyi szőlőt fogyasztani, amennyit ők ter­meltek s a borügynökök légiói hiába ser­kentették Kária, Kappadókia, Paflagónia lakóit a borivásra, a piacok mind keve­sebbeknek bizonyultak s a gazdag szőlő- termelők kénytelenek voltak egy sohasem hallott eszközhöz folyamodni: szekérde- rékszámra dobták tengerbe az érett sző­lőt, szélnek eresztették vagy leölték a fe­lesleges taposó rabszolgákat — de a bor ára ennek ellenére is egyre zuhant. Lydia és Frygia legnagyobb ellensége a boiótiai Théba városa volt, a maga jól megszerve­zett málnaszörpfőzőivei — és bortilalmi törvényével. Akadt azonban a lydek ta­nácsában egy mosolygós és simaképü fia­talember, aki vállalkozott a lehetetlenre: borivásra szoktatni Théba elnyomott' la­kóit. Mi sem könnyebb ennél, okoskodott Bakkhosz, mert igy hívták a fiatalembert, a thébai nép rabságban sínylődik, tehát a szabadság jelképének mondjuk majd a bort és mindjárt elhiszik. A nép szeret jelképekben gondolkodni. A jó thébaiak bizonyára csalódtak valamelyik istenük­ben is. A bort egy uj isten ajándékának jelentjük ki. Bakkhosz haditerve várako­záson felül sikerült. Az életrevaló bor­ügynök, Dionyzosz isten követe, megje­lent Thébában, forradalmat szított a má­mor jegyében, megdöntötte Pentheusz, Timokrátesz és Názon, azaz a málna- szörpfőzők államának uralmát s a követ­kező őszön málna helyett szőlőt szüretel­tek a rabszolgák a gazdag oligarchiák végtelen kiterjedésű birtokain. Evoe Dionyzosz! kiabálta a nép a thé­bai hegyeken a mámor uj istenének ne­vet, miután sejtelme sem lehetett a szom­szédos Lydia gazdag tőkéseinek kapita- lista-izii piacszerző cselvetéséről. Eddig a regény. Hegedűs Géza szatírája az antik levantei, vagy ha úgy tetszik, hansa-szellemü kereskedőállamok véres versengéséről tulajdonképen tudott, sőt száraz gazdasági törvények megldkesité- se finoman és szemérmes álcázással, mint­ha a spanyolfal mögül beszélő igazmondó kinyilatkoztatásait hallanók. Igaz, hogy a spanyolfal mögül több igazságot lehet megmondani. Személyei mesteri kézzel formált ala­kok a mitológia és a történelem ködbe­vesző, bizonytalan határvonalán. Kapzsi­ság, dicsőség és bosszúvágy, örök emberi indulatok hajtják őket a kibogozhatatlan emberi dráma féle. Valamennyien tragi­kus kettősséggel terheltek: mikor a leg­VASÁRNAPI KRÓNIKA jrjaMARAISÁNDOR A ggtéiéqsae A francia kormány azonnali hatállyal életbe léptette „a külföldiek ellenőrzésé­nek szigorításáról szóló törvényt“, amely a nemkívánatos idegenektől iparkodik megtisztítani a francia földet. Ez a hír különös emlékeket ébreszt bennem. A météque — ahogy a franciák görög szó­val a számukra kevéssé rokonszenves ide­geneket nevezik — csomagol es odébb all. Kimondom a szót és mégegyszer látom az egészét. Látom Párist, a háború után, T920 es 1930 között, amint megtelik a világ elit­jével és a világ söpredékével. Talan soha nem volt ilyen érdekes, ilyen vonzo, ilyen félelmes Páris, mint a világháborút követő évtizedben. Három-négy évvel a háború után még igazán béke volt Párisban, afféle háborús béke — mindenképen igazibb, mint a mai állapot. Az üzletekben a pa­pírpénzből még ezüstfrankot adtak visz- sza. A sou-nak, a vörös bronz váltópénz­nek még értéke volt. A Champs Elysées sugárutján még lehetett lovaskocsit látni, részeg amerikaiakkal, vagy finom, nap- ernyős, idősebb hölgyekkel, amint az al- konyatban a Bois hűvössége felé hajtanak. A gyárakban idegen munkásokat alkal­maztak, a hivatalokban keresték az olcsó idegen munkaerőt. Citroen, Renault, Peu- geit, gyártani kezdték az olcsó, apró gép­kocsikat; volt idő, hogy mindegyik fran­cia autógyárban többezer magyar dolgo­zott. Ez években a világ Parisra nézett. A francia határokon minden hajnalban bátyus, didergő emberek felelték a finánc kérdésére, nyájasan és francia tudásukat fitogtató kedvességgel: „Bonzsoár.“ A A nagy vérveszteségtől elgyengült, de életkedvvel, tehetséggel, gazdasággal és akarattal telitett Franciaország örült a győzelemnek, melyről akkor még, komo­lyan hitte, hogy csakugyan „győzelem? és végleges valami; örült az életnek, vál­lalkozott és szórakozott. Párisban úgy sis- tergett az életkedv, mint valamilyen vil­lanyos töltés. A város, az ország mohón szivta fel az idegeneket, a bányák, a gyá­rak, a gyarmatok készséggel nyúltak az idegen munkáskéz után. Mindenki eljött ide, aki nem bízott otthoni sorsában, vagy nem talált odahaza munkát: Pu= teaux éppen úgy megtelt bulgár, magyar, olasz, lengyel, német munkásokkal, mint Lille, vagy Lyon. Csak az angol munka- nélküli nem jött át a csatornán s ha igen, legfeljebb fizető vendégnek, a francia ten­gerpart olcsóbb üdülőhelyeire, ahol egy- időben urian lehetett éldegélni az angol munkanélküli segélyből is. Ezekben az években úgy tetszett, Páris és Franciaor­szág megadta magát az idegeneknek. A franciák, az igaziak, felfogadták az idegent és utálták. Ez az érzés mély volt, emberi és őszinte. Utálták az idegent, mert féltették barbár szokásaiktól a fran­cia hagyományt, életformát, nyelvet, kul­túrát, mert szükségük volt reá, mert a francia népesedési statisztika siralmas, mert kellett az idegen munkás, eladó, fel­ügyelő. Csak az idegen szellemiség nem kellett. Amig az idegen csak élni és dol­gozni akart a francia műhelyekben, nem sokat törődtek vele. De Páris egy napon észrevette, hogy valami történik utcáin és házaiban, ami erősebb, mint a hagyo­mány: az idegen már nemcsak a kuli­munkát végezte, hanem kiállította a fran­cia kirakatba ízlését és hajlamait is. Kez­detben elamerikaiasodott Páris: ez a fo­lyamat még a háborúban kezdődött s a tengerentúli csapatok, az amerikai légió szelleme kisértett a francia sugárutakon. Aztán kezdett elközépeurópaiasodni, el* oroszosodni, elnémetesedni, elmagyaroi- sodni, ellengyelesedni. Egy napon észre­vették a franciák, hogy Páris idegen szó­tól visszhangzik; s nemcsak a nemzet­közi kávéházak hangosak az idegen szó­tól. „Kérem, ez nem kávéház!“ -— mond­ták még később Hitler német emigránsai. — „Ez nem színház, nem igazi mozi. Hol itt a módszer? Majd mi megmutatjuk!“ Páris tűrte mindezt és halkan morgott. Egy francia torokorvos, kinek félszemét kilőtték Verdun betonsikátoraiban, ecse­telés közben dühtől sápadtan mondta ne­kem: „Ha ezek a koszos idegenek nem pucolnak innen, egy napon uj háborút kezdünk ellenük.“ Megmaradt félszeme villogott a sárga gyűlölettől s mérgesen kente a jódot torkomba. Néha féltem közöttük. A diáknegyed, a müvészne- gyed felismerihetetlenül megváltozott ez években. Bulgárok és macedónok, len­gyelek és ukránok, emigráns fehér oro­szok és bolsevikiek, olasz számüzöttek és fasiszták, majd e nagy kereteken belül az egyes frakciók, Kerenszkij hivei és a cári emigránsok, e sok, gyűlölettel és a franciák számára érthetetlen sértésekkel, indulatokkal töltött idegen fesztelenül lövöldözött egymásra Páris utcáin. Időn­ként tábornokokat raboltak el, emigráns államfőket lőttek hasba. Egy délben, a rue Racine kis vendéglőjében, ahol sürii pommes frites-büzben, minden idegen párisi ifjúságának e jellegzetes büzfelhő- jébe pácolva ültünk, felállott az asztal mellől egy csendes, idegen ur, fizetett, kilépett az utcára s rögtön holtan rogyott össze, mert egy mérges ukrán órás öt golyót lőtt a hasába. Ez az ur Petliura volt, az ukrán hetman. Effajta dráma egyidőben gyakori volt Párisban. Idegen népek úgy villogtatták politikai szenve­délyeiket a párisi utcán és kávéházakban, mint a csatatéren a katonák a rohamkést. Emberek, akik még nem fizették ki a szállodaszámlát, éjszaka telefonhívásra el­Ha nehezen emészt, ha aranyere van, 1—2 Leó labdacsot (Leo-Pills) szedjen közvetlenül evés után és érezni fogja kitűnő hatásukat. Ez a növényekből készült termék már 5—G óra elteltével könnyen és kellemesen üríti ki beleit. ' ég a legnehezebb ételek élvezete után sem érez fáradságot, ha — naponta kétszer vagy .no labdacsokat (Leo-Pills) szed. an»»™»*«®»# 1 háromszor — H tűntek szobájukból s csak a Szajnából kerültek elő, hátukban késszurással, vagy belga revorvergolyókkal. Amit az embe­rek világszerte nem tudtak elintézni egy­mással, mindazt az indulatot és keserű­séget elhozták Parisba, itt melengették, szervezték 5 végül itt intézték el, a jám­bor és hüledező franciák szemeláttára; s legszívesebben késsel, vagy golyóval in­tézték el. Páris nemzetközi politikai küz­dőtérré változott. A météque lázongott és politizált. A franciák egy napon meg­unták. Megunták s most törvényt hoztak, mely megtisztítja Párist a fölösleges ide­genektől. A különös és feszélyezett ven­déglátásnak vége. A météque csomagol és odébbáll. Ez a tisztogatás nem lesz köny- nyü: Párisban kétszázezer orosz él, har­mincezer magyar, ötvenezer lengyel, ren­geteg német, japán, kínai. Ezek az em­berek összekeverték életüket francia éle­tekkel, érdekekkel. Páris hárommillió la­kosa közül ma egymillió valamilyen kap­csolatban, vonatkozásban él az idegenek­kel. Kisöpörni mindazt, ami itt felgyűlt emberi reménytelenségben és hazátlan- ságban, hulladékban és indulatban, — mi­lyen bonyolult és gusztustalan munka! Az egész világ fölfigyel e hírre s nem ép­pen megértés nélkül figyel föl. S minden érdekelt nemzet gondosan begombolko­zik e híradásra s figyelmesebben kezdi őrizni határait. Nyilvánosságra hozták az u| közigazgatási törvény tervezetét Az ország minden lakosa valamely község kötelékébe kell, hogy tartozzék. — Köztisztviselő és pap nem lehet primár BUCUREŞTI, május 14 ^ Calinescu belügyminiszter rádióbeszé­dét követően, amint várható volt, az uj közigazgatási törvény tervezetének pon­tos szövege is nyilvánosságra került, így igen rövid idő választ el attól, hogy a reformot rendelettörvény alakjában élet­be léptessék. A közreadott tervezet rend­kívül fontos uj rendelkezéseket foglal magában. A közigazgatás tengelyébe a község és tartomány kerül, a járás és me= gye jelentőségét pedig lényegesen csök­kenti. A törvényhatósági jelleg megadását legalább 70 milliós városi bevételtől teszi függővé. Rendkívül fontos a tervezetnek a 8. szakasza, mely a községi illetőség kérdését rendezi és leszögezi, hogy az ország min­den lakosa valamely község kötelékébe kell tartozzék és hozzá kell járuljon a községi kiadásokhoz. Községi illetőséggel bírnak azok, akik legalább egy év óta lak- nak az illető község területén és ezen idő alatt az előirt községi adót fizették. A primár a községi rendőrség feje is. Primárok és községi tanácsok A község ügyeit továbbra is a primár és tanács intézi. A primárokat és helyet­tes primárokat kinevezik. Primár csak az lehet, aki betöltötte 30., illetőleg 35. évét, ezenkívül városokban: érettségi bizonyít­vánnyal, falvakban: elemi iskolai vég­zettséggel rendelkezik. A primárt 6 évre nevezik ki s a belügyminiszter állapítja meg illetményét. Nem lehetnek primárok: a lelkészek, szerzetesek, akik szerződéses viszonyban állanak a községekkel, dohánytőzsdével, italmérési engedéllyel bírnak, a törvény­hozás két házának tagjai, köztisztviselők. Az utóbbi esetben csak a törvényhatósági joggal biró városok képeznek kivételt. A primár egyben mindenütt anya­könyvvezető és a községi rendőrség feje is. Többek között a temetési ügyeket és temetőket, továbbá a szállodákat, ven­déglőket, korcsmákat egészségügyi szem­pontból ellenőrzi. Községi tanácsosválasztási joguk van mindazoknak a lakosoknak, nemre való különbség nélkül, akik román állampol­gárok és 30-ik életévüket betöltötték és az alábbi foglalkozások valamelyikét ténylegesen űzik: mezőgazdaság, kereske­delem, ipar, szellemi foglalkozás. A törvény további része a helyi pénz­ügyeket a költségvetés elkészítését, az el­lenőrzés és felügyelet módjait szabályozza. Az uj közigazgatási reform hét tarto­mányra osztja az országot a megyék kö­vetkező beosztásával: Az első tartomány székhelye Craiova s ehhez Dolj, Fagaras, Muscel, Olt, Romanati, Tarnava-Mare, Valcea, Sibiu és Teleorman megyék tar­toznak. A bucureştii tartományhoz tar­toznak Braila, Caliacrai, Constanta, Du- rostor, Ialomiţa, Ilfov, Ulcea és Vlasca megyék. A harmadik tartomány székhe­lye Chisinau és ehhez Cahul, Cetatea=Al- ba, Covurlui, Falciu, Izmail, Fapusna, Or- hei, Tighina, Tutova és Vaslui megyék tartoznak. A negyedik Iasi tartomány, megyéi Baia, Balti, Botoşani, Cernăuţi, Câmpulung, Dorohot, Hotin, Iasi, Ră­dăuţi, Roman, Soroca, Storojineti és Su- cava>. A brasovi kormányzósághoz tartoz­nak Bacau, Brasov, Buzeu, Ciuc, Dambo- vita, Neamtu, Odorheiu, Prahova, Putna, Ramnicul-Sarat és Treiscaune megyék. A cluji kormányzóság megyéi Alba, Bihor, Cluj, Maramureş, Mures, Nasaud, Satu- mare, Salaj, Somes, Tarnava-Mica és Tur­da megyék. A hetedik tartomány székhe­lye Timisoara és megyéi Arad, Caras, Górj, Hunedoara, Mehedinţi, Severin és Timis-Torontal. hidegebb, józan bölcsesség sugárzik róluk, akkor a legfejvesztettebbek s amikor kö­rülöttük összeomlott minden, mint Pen­theusz józanul és megfontoltan mennek a halálba, mégha kezük, vagy riadt tekin­tetük kapkodást árul is el. Hegedűs Géza szatirája teljes és tökéletes, mert mi is lett volna más célja, mint az emberi alapösz­tönöknek s az emberi cselekvésnek a vál­tozó időben változatlan őseredeti rugóit — ridendo dicere verum — művészi já­tékba foglaltan félmutatni. Szabó István.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom