Ellenzék, 1938. április (59. évfolyam, 75-97. szám)
1938-04-29 / 96. szám
19 3 8 április 29. ELLENZÉK 5 THURY LAJOS Megérzések Harmadik napja voltak Rómában, a nászutjukon. Reggel tíz óra volt már, de az asszony nem akart lelkelni, azt mond ta, hogv fáradt1, alszik még egy kicsit, a férfi egyedül indult el a bankba, pénzt felvenni. Félóra múlva már otthon volt a szállodában, a feleségét ébren találta. Az asszony pongyolában, fésületlenül, $ borzasán járkált a szobában fel és alá, nagyot sikoltott, amikor az ura belépett a szobába, a szemeit kerekre nyitva, bámult rá és hirtelen elgyengülve, beleroskadt a karosszékbe. — Mi történt? — kérdezte sirósan, remegő hangon. A férfi hozzásietett', leült melléje a szék karfájára, megs'imogatta a haját, azután jókedvűen mosolyogva, integetve jelezte, hogy nem érti a kérdést. — Megkaptam a pénzt. Nem történt semmi különös. Miért kérded, szivem? — Ugyan. — Az asszony türelmetlenül legyintett. — Hiába beszélsz. Egyszerre elkezdett dobogni a szivem, a homlokomat kiverte a verejték, úgy ébred lem, hogy borzasztó félelmet érzek. Tudom, hogy valami baj történt. — Óh Istenem. Raj, e3 igazán túlzás. — A férfi csodálkozva nézett az asszonyára; furcsa, mi' mindent tud egy ilyen gyerekasszony, aki most jött a nevelő- intézetből és ilyen törékeny, tehetetlen jószágnak látszik. — Kis kaland voll az egészi, szóra sem érdemes. Kár beszélni róla. Természetesen el kellett mondania, mindent apróra. Éppen lelépett a járdáról, hogy átmenjen az utca túlsó oldalára, amikor irtózatos sivitás, harangozás támadt. Csak egy pillanatig habozott, hogy megálljon-e, tovább menjen-e és már a nyakán volt az őrjöngve vágtató tűzoltóautó, a nyomában pedig még három. Hatalmas ugrással a járdán termett és nem történt semmi baj, éppen csak súrolta az autó sárhányója, kék-vörös esik maradt utána a bordái felett. El is esett a lökéstől, de nyomban felállt, leporolta a ruháját és ment tovább. Az asz- szonv remiegő ujjaival az ura két kezét szorongatta és siró hangon kérte: — Ne próbálj eltitkolni előttem semmit. Úgyis megérzem, hogy valami történt. Mindent megérzek. Egy esztendő, másfél esztendő múlva a férfi otthon reggelizett, mint rendesen, a felesége ágya szélén ülve, előtte kis asztalon állott a kávéscsésze, a vaj, meg a zsem. Közben beszélgettek, a férfi már a fürdő utón, frissen, élénken, az asz" szony még félálomban, le-lecsukódó szemmel próbálta néha eltalálni, miről van sző. Azuán a férfi felállt, megcsókolta a feleségét, mint minden, reggel, meg is ölelték egymást, a férfi elment, de a küszöbről visszajött és még egyszer megcsókolta az asszony homlokát. A felesége mosolygott, majd hirtelen kinyitotta a szemét, felült és utánakapott mind a két kezével. — Mi az? Hová mész? — kérdezte irgalomtól remegve. Az ura, fejét csóválva, csendesítette. , — Az irodába. Hová mennék ilyenkor? Nagy csacsi vagy; feküdj le, aludj tovább. Visszafektette az asszonyt a párnára és elment. Negyedóra múlva az asszony felhívta telefonon az irodát és hogy az ura nem volt ott, nyomban ideggörcsöt kapott. Orvost kellett hívni hozzá, injekciót kapott, hogy magához térjen. Egy óra múlva, amikor az urát hazahozták a lovardában megvívott párbajról, pisztolygolyóval a vállában, már régen, talpon volt, teljes eréllyel rendelkezett, segített az orvosnak, ott ült az ura mellett egész nap és egész éjszaka. Csak egyszer mondta halkan, szemrehányóan: — Ne titkolózz előttem, szivem! Jobb, ha megmondasz mindent, mert úgyis kitalálom. r És ezután is történt hébe-hóba ilyesmi. Az asszony tudta, hogy kint a telepen felrobbant a kazán és tudta, hogy a gyorsvonat, amelyen a férje utazik, beleszaladt egy tehervonatba. Nem tudta részletesen és pontosam, mi történt, de mindig megérezte, hogy történt valami, egyszerre és teljes biztonsággal érezte összes idegeivel Mit szól ehhez a november-hangulatn tavaszhoz: a gazda, a fás, az orvos, a varrónő, a labdaszedőgyerek és a szenvedő polgár? CLUJ, április 28. Ha az az angliai urhölgy, aki szórakozottságból hónapokig aludt egyfolytában, most hirtelen felébredne és kinézne az ablakon, ebben a vigasztalan, sáros, szürke, hideg, felhős világba, biztosan azt hinné, hogy október vége, vagy november eleje van. Csak akkor csodálkozna, ha észrevenné, hogy a fák félénken és szemérmesen virágzanak mégis és hogy mindenféle tavaszi virágokat árulnak szegény asszonyok, akik nagykendőkben dideregnek a sarkon és átfázott kezeiket dörzsölik, a tavaszi virágok mellett. De tegyük fel, hogy a hosszú álomból felébredt angol nő legelőször a rádiót csavarná föl. Mit hallana akkor? Ezt: Időjárásjelentés. Várható időjárás a következő huszonnégy órára: Északi szél, változó felhőzet, havas eső, a hegyeken hó, fokozódó éjjeli fagy. Ezt hallaná a szerencsétlen hölgy s igy joggal hihetne, hogy november van s talán a másik oldalára fordulva további hathónapos álomra határozná el magát, mig kitavaszodik. A statisztikus, ez a furcsa emberfajta, aki szereti kiszámítani, hogy hány cipőtalpat koptatna el egy ember, ha tegyük fel elhatározná, hogy háromszor és félszer körülgyalogolja a földet és hogy hányát tüsszent egy ember kéthetes náthar láz esetén — szóval, a statisztikus kijelentette, hogy hasonló kétségbeejtően csúnya tavaszra ötven év óta nem volt példa. Az okát is tudják, óriás tömegű északsarki levegő árasztotta el egész Európát s ez az északsarki levegő ugylátszik remekül érzi itt magát s nem vonul semmi pénzért tovább, hogy átadja helyét melegebb légáramlatoknak. Csak terpeszkedik a nyakunkon és esőt csurgat kabátunk felhajtott gallérjába és csökönyösen marad, mint a rossz vendég, akit senki sem marasztal. Mit szól mindehhez a gazda, a fás, a varrónő és a többiek, mi mindnyájan, akiket érint? Itt vannak a válaszok, tessék: A gazda Mihály bácsinak hivják, ma bejött a szekérrel, nyakig sáros, morcos., mint az idő, még a városi cigarettát is csak im- mel-ámmal veszi el, úgy hümmögi: — Hát ami sok, amán sok. Én még ilyet nem is láttam instálom. Ami pénzt beleöltünk a vetőmagba, az mind kido= bott pénz. Tisztára tönkremegy, elvacko- 1 ódik minden. Nem lesz pityóka, nem lesz gyümölcs, van egy pár házam, ahova tejet viszek, mind panaszkodnak, hogy gyenge a tej, hát micsináljak, hogy erő- siccsem meg, a takarmány már fogytán, azt a vizes füvet meg nem adhatjuk a marhának. Ilyet még az öregapám se látott. Mert teszem azt, más évbe is vót, hogy jött egy pár hideg idő, de hogy furton furt essen, meg oszt éccaka fagy- gyon, hát csuda, hogy az ember a nagy gyalázatba bétéved a kocsmába? A fás Mozgékony ember, kitűnő üzleti érzékkel. — Na — mondom neki — maga az egyetlen ember, aki nem panaszkodhat az időre. — Ajvé! Dehogy is nem panaszkodhatok kérem. Szó, ami szó, nagyobb a kereslet, de milyen az áru kérem? Nem lehet fát kapni tisztességeset, a közönség j elégedetlen, szállítás nincs, a prima fát olyan drágán kapjuk, hogy azt mi a tisztességes haszonnal eladni képtelenek vagyunk. Csak falusiaktól vehetünk szekérszámra, az pedig rendesen nyers és vizes is. Szidnak, hogy nehéz a fa, hát csak szidjanak, nézem, mikor esik rá az eső, mondom: csak ázzál, csak ázzál, annál nehezebb leszel... Az orvos — Annyi az influenzás, a náthás beteg — mondja — hogy tél közepén sem volt több. Egészségtelen, nedves idő, nem csoda. Ilyenkor mindenki könnyebben meghűl, jobban inklinál s a szervezet valósággal kiéhezett már egy kis napfényre. Úgy járnak hozzám a betegek kvarcolni. mint januárban. volt és naponta sokszor negyven lejt is hazavittem, mama már direkte számitott rám. Most meg csurog a viz a pályákon, még a futball se izlik, fene egye meg, kezicsókolom, megyek, mert mama elküldött élesztőért . . . A polgár Ideges, hivatalnokember, mindnyájunk gondolatát fejezi ki, mikor keserűen mondja: — Kérem, az ember vegetál, átkinlódja a telet, magam is ülő munkával foglalkozó ember lévén, tavasszal legalább egy kicsit boldogabb voltam, dolgozgattam a tenyérnyi kertemben s kiültem ebédután a napra. Aztán most olyan ideges, deprimált vagyok, mindig fáradtnak érzem magam, megint fát kell rendelni. Mi öröme van ilyenkor az embernek? A riport befejezése után autóbuszon megyek haza. Megkérdezem a kalauznőt: — Ugy-e elégedett az idővel? Mindig zsúfoltak a kocsik? Ingerülten feleli: — Mért lennék megelégedve? Naponta húszszor is seperhetek, mindig összemocskolják a kocsit! Szóval, még ő sem elégedett. Hiába, a tavaszi napot nem pótolja semmi ezen a világon. (M. L.) A varrónő Szorgalmas, ügyes, fiatal szőke lány. — Hála Istennek — mondja — nyakig vagyunk dologgal. Akik eddig dolgoztattak nálam tavasszal, most sem hagytak cserben. Az már a hölgyek jelleméhez tartozik kérem, hogy tavasszal uj kosztümöt, ruhát, kabátot csináltassanak. Az óvatosabbak még a télikabátjaikban, vagy téli kosztümjeikben járnak, de tessék megfigyelni, hogy a hölgyek legnagyobb része csak azért is tavaszi kosztümben Í jár, ha fázik és reszket, akkor is. A nők tavasszal uj ruhába akarnak bújni, ha jég- ] eső esik, akkor is. Igyhát én nem panasz- ! kodhatom. A labdaszedőgyerek Józsinak hivják, kilencéves1 s olyan szomorúan jön velünk szemben, mint egy szerződésnélküli színész. ! — Mi baj, Józsi? j — Kezicsókolom. Rém baj ez az idő, I itten. Tavaly ilyenkor már javába szezon PARIS most fedezte fel a yoghurtot. Több francia újság hatalmas cikkeket ir a yoghurt készítésének módjáról és öles betűkkel beszéli rá a franciákat a yoghurt fogyasztására. Miért ne törekednénk mi is a hosszú életre, mint a bulgárok? — kérdik az olvasótól a yoghurtról írott cikkek és részletesen kifejtik, hogy milyen egészséges a yoghurt! „Ha a balkáni félsziget lakóinak volt annyi eszük, hogy felismerjék a yoghurt áldásos ha fását, legyen nekünk is annyi eszünk A váratlanul felmerült yoghurt propaganda-cikkeket frappáns rajzokkal élénkifik és minimálisan százéves életkort ígérnek annak, aki megfogadja a jótanácsot és yoghurtot iszik. Megint elmúlt négy-öt esztendő, ők ketten öreg házasok voltak már. Nyár elején járt az idő, váratlanul támadt nagy meleg fütötte a várost és tette el" visclhetetlenné az irodát. A férfi hirtelen lecsapta a tollat, taxit hozatott és kiment az uszodába. Sietve vetkőződött a kabinjában, magára kapta a fürdőruhát és szaladt fel a medencéhez, már a lépcsőről vágyódva nézte az élénkzölden; csillogó, hűvösen csobogó vizet. Futva ért a medence szélére és jól sikerült fejessel merész ívben ugrott a hullámok közé. Amiint összecsaptak fölötte a hullámok, furcsa szorongás bénította meg az öntudatát. Az agyára köd borult, a szive összeszorult. Görcsös erőfeszítéssel, hír" télén akart felvergődni a vfe színére és ime, keze-lába nem mozdult, csak tehetetlenül csapkodott maga körül. Rémületében, halálos aggodalmában hiába kapott levegő után. Még tudta, hogy fejét beleveri a medence fenekébe, érezte ma" ga körül az előbb még csábítóan hűvös, most már fenyegetően hideg vizet, azután sokáig, beláthatatlan nagy idleig nem tudott semmiről. Amikor magához tért, a medence partján feküdt bágyadtan, kimerültén, körülötte bizonytalan alakok kavarogtak, fürdőruhás emberek a karját rángatták, a szivét masszírozták. Az úszómester huzifa ki a vízből, ájultan, igazán az utolsó pillanatban. Amint rendbejött, megborotválkozott a borbélynál, megmosdott egy fél üveg kölnivízben, meg is fésülködött gondosan, úgy ment haza, még mindig, kissé szédelegve. Tulajdonképpen nem volt sok értelme az erőlködésnek, az asszony úgy is tud mindent, már régen megérezte, hogy történt valami. Mégis mosolyogva, jókedvűen lépett a szobába, talán csak valamivel zajosabban köszönt, mint rendesen. — Szervusz, szivem. Mi újság idehaza? — Semmi különös, — mondta az asszony, felállt a karosszékből, megcsókolta az urát, azzal indult kifelé. — Csak egy percig várj, rögtön tálalunk. Ebéd közben élénken beszélgetlek. Az asszony éppen uj lakást keresett, költözködés előtt álltak, egész délelőtt mászkált a városban, a feje tele volt lakás" beosztásokkal és terviekkel. Az Andrássy- uton nagyon szép lakást látott, csak a szobák nem elég nagyok, nem is elég világosak. A Bemczur-utcában most épül egy uj ház, abban volna igazán megfelelő, de elég drága. Nem lehet olyan sok pénzt költeni lakásra. Mit szólnál, szi" vem, ha Budán is körülnéznénk? Nem nagyon kint, talán a Rózsadomb környékén. Mégis csak más a levegő és keve" sebb a lakbér. — Próbáld meg — vélekedett a férfi és várakozóan nézett rá. Talán mégis szól miamiit a délelőtt történtekről? — Holnap átmegyek — mondotta az asszony, azután arról beszélt, hogy Hil- dáék Karlsbadba készülnek, kúrát akar" nak tartani mind a ketten. Úgy látszik, van pénzük, Jánosnak alighanem sikerült összehozni valamit az angol gyárossal, különben szó sem lehetne Karlsbad r ól. — Úgy látszik — hagyta rá a férfi. Mosolyogni próbált és akkor hirtelen érezte, milyen mély szomorúság és csüggedés vett erőt rajta az elmúlt per" eekben. Maga elé nézett a tányérjára, percekig nem is hallotta, mit beszél az asszony, csak egy gondolat foglalta le egészen: — Nem tudja. Nem érezte meg. Nem szeret már, nem, különben tudná most is, mint régen. Istenem, mindennek vége lesz egyszer. Úgy látszik, itt a vég. De szomorú, hogy minden elmúlik .. .
