Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)

1938-03-27 / 71. szám

I 9 ó ö m u r c í u s 2 7. 13 5 PELLEGRINO (fi világ legjobb fiashajfqjő Anizzsel, vagy anélkül és pezsgőn. MagSiaialiiási csoda Indiában Londonból jelentik: India egyik legis­mertebb politikusa, a 77 eves Pandit M(r- lnuignt megfiatalitási kurk'mak vetette old magát. Már 1909-ben az indiai nemzett kongresszus elnöke volt. vezető szerepet játszik minden nacionalista mozgalomban, még száz évig akar élni és ezért most fel­keresett egg gogit, aki állítólag 112 éves. A szent fakir vállalkozóit a fiatalító kúra végrehajtására és hir szerint az eredmény kielégítő. Pandit M elánig a teljesen vissza­nyerte egészségét, ráncai eltűntek, háta ki­egyenesedett, sőt eldobta pápaszemét is, mert már nincs rá Szüksége. a legmegle­pőbb a:, hagy a 77 éves politikusnak négy aj foga nőtt. A fiatalító kúra előtt teljesen ősz volt. most azonban haja és bajusza visszafekeledett. a megfiatalító kiírón JP7- laviya a Gang esz pártján egy külön erre a célra épített házikóban esett út, amely­nek se ajtaja, -Se ablaka, úgyhogy sötét­ben töltötte napjait és nem volt szellőz­tetés sem. Tejen és a megfiatalító orvos­ságon kivid semmit sem kapott az agg po­litikus. Még öt napot fog tölteni egy elzárt kamrában, azután fokozatosan hozzászok­tatják ismét a szabad levegőhöz és nap. világhoz. . , Hivatalos rész A pályabizottság közleményei Felkérjük a ClAC, CSMC, Híiggibbor és CFR elnökségeit, hogy megbizottüikat küld­jék el a bizottság f. hó 26-ikii ülésére, este 7 órára. Cluj—(Kolozsvár, 1938 március 24-;kén. Lt. Col. Bogscviciu sk. Dr. J. Ciurel sk, elnök titkár Az alkeriileti biróbizottság közleményei Ä’ március 27-ílki mérkőzésekre a követ­kező bírók küldettek k;: Nagypálya. D. e. 8-kor CSMC— Reuniunea1 T. oszt. bajnoki, biró Saivan Virgil, liatár- birők Kuszalilk J. ’éls Kopanet L. Délelőtt 10 órakor S. S. Bistrita—UEC C- li.gamérkőzés, toaUáirbirók P,aiscu I. és 'Da­vid N. D. e. 12 órakor Echo—Avram láncú I. oszt. bajnoki, biró Bernstein D.,- Határbirék Tömésen Gh. és Hamar A. D. u. 2 órakor U—CSMC ifj. bajnok1, biró Pop Odavinni, batárbiró Borgica Iosóf. Kispálya. D. e. 8 órakor Avram láncú—■ CFR ifj. bajmoki, biró Iancovci Gr., határ- bíró Coltea Alex. D. e. 10 órakor Tu martomra'—Reunkinea; ifj. bajnoki, biró Stein Alex, határb tó Vimti loan. D. e. 12 óraikor ClAC—Unirea ifjúsági baj­noki, biró David N., Határ biró Horea Gh. Cluj—Kolozsvár, március 24-ikén. E. Huneade sk, P. Hunecde sk. elnök ! titkár 1 ■ —OS rermr . . -1 - • 1 ’ ' 1 ' A „ . * Turistaság 'Az ,,Aurora“ turisták 27-én, vasárnap gya­logos kirándulást rendeznek n Bükk környé­kére. Indulás1 'vasárnap relgggel 9 órakor a Kemény cukrászdától (Strada N. Iorga 5.) Vendégeket szívesen lát u vezetőség. A veze- 4őség értesíti ez egyesület tagjait 'és páfrlto- lói't, hogy n Societatea Turistica „Aurora“ alapszabályai] jóvá lettek hagyva és eiz egye­sület jogi személyisége elintézést nyert. — Többek érdeklődésére közli a vezetőség, hogy április 24—25-én a Jád-völgyébe ren­dez k rándulást a Meziádi cse/ppkőbarking- boz éls Stana de Vaile-ra. BUDAPEST ’. ' S I 6 F0K TALK MIKSA U.30 -*•- BATTHYÁNY U.20 íeUfOttiflftjlfi* f«4fOM.MLé« Budapest legmodernebb és legtökéletesebb kom­forttal berendezett penziója. — Fürdőszobás appaitementek. — Kitűnő konyha és lapunk olvasóinak különösen mérsékelt árak. Erdély és Bánát legjobb vivői Kolozsváron Ma délután kezdődnek a bajnoki versenyek CLUJ—KOLOZSVÁR, március 26. Szombaton és vasárnap rendezi meg a kerületi vivószövetség Erdély és Bánát bajnokságait. Az első ízben kiirt ilyne­mű bajnoki verseny Szatmártól—Temes­várig Kolozsvárra gyűjtötte az ország legjobb vivőit, hogy ezen a nagy viada­lon döntsék el az elsőség kérdését és azt, bogy kik jöhetnek számításba a nagy nemzetközi versenyekre való kiküldésre. A bajnoki küzdelmek színtere az UEC nagyszerűen berendezett tornaterme lesz (Sir. Ilié Macelar 24), ahol a versenye­ket a következő műsor szerint bonyolít­ják le: Szombaton délután 4 órakor: férfi tőr­vívás, vasárnap délelőtt 9-kor kardselej­tező, d. u. 3-kor karddöntő, 6 órakor női tőrvívás. A vivósport híveinek ritka szép sport- í eseményben lesz részük! Hitler kancellár elismerését fejezte ki és fényképét küldte Radl osztrák síugrónak, ak>: mint ismeretes, Jugoszláviában 107 mé­terrel uj síugró »világrekordot állított fel. Arad ifjúsági csapata győzött Temesvár ellen ARAD. Arad—Temesvár 4:1 (0:1). Urnirea- Kupamérkőzés', biró Maccam, COO néző. gól­lövő Coracu Temesvár, illetve llencgar, Sze­ged', Ma ria nn és God reá nu. A kupa középdöntőjében úgy Nagyvárad és Arad csapatai fognak jálsziaoi Nagyvá­radon. Az Universitäten vasárnap Araoyosgyére- sen játszik v, Sudronyipar csapatával. Nagyvárad Hfasági csapata lehengerelte Kolozsvár válogatottját Az Unirea-Kupa: pénteki kolozsvári mér­kőzése kellemetlen meglepetést szerzed a kolozsvári sportköröknek. A gyengén össze­állított csapat ugyanis 6:1 (3:1) arányú sú­lyos vereséget szenvedett Nagyvárad ifjúsági válogatottjától, mély nívós», technikás és gyors játékával megérdemelte ezt a győzel­met. A 800 főnyi közönség elölt lefolyt mér­kőzés, melyet dr. Russu hibátlanul vezetett, a csapatok a következő összeáll itásban ját­szottak: Nagyvárad: Pop II. Crisana, Rosinnu Tö­rekvés, Giortas Crisana», Pop I. NAC, Ren- gea NAC, Terebes Crisana, Lukács Crisana, Hanga Törekvés, Kovács NAC, Muresan Tö­rekvés. Kolozsvár: Juhász, Mocan—Cnlatearni, Medrea II.-—Iojea—Chiri la, Cornea—Szántai — Com*—Med rea III.—Tidor. Góllövők: Bonatiu (2), Hanga (2), Lu­kács és Kovács, illetve Szántai. Temesvár. A Ripensia ui tisztikara a következő: Tiszteletbeli elnök dr. Sever Bocu, elnök dr. Lazar Cornel, alelnökök: dr. A. Maior, dr. N. Tabic cs Berger Je­nő, főtitkár Balázs Dénes, titkárok: M. Constantmescu és Tr. Lazar. Magyarország-Görögország II: 1 (7:0) Budapestről jelentik: Pénteken délulán 15 ezer főnyi közönség jelenlétében, esős időben, csúszós, nehéz talajú pályán játszták le a magyar—gjörög világbajno­ki selejtező labdarugómérkőzést, melyet a magyar csapat teljes fölénnyel 11:1 (7:0) arányban ínyeit meg. A magyar csapat még nagyobb arányú győzelmet is érhetett volna el, de egyrészt a csa­pat a második félidőben „leállóik4, más­részt Sas rengeteget hibázott. A két csa­pat a követqező összeállítással játszott: Magyarország: Háda, Korányi—Biró1, Lázár—Szűcs—Balogh I., Sas—Vincze— Nemes—Zsengellér—Titkos. Görögország: Sklavanos, Gasparis— Papadopulos, Dellannis—Kondulis—Gi- kas, Mialkis — Maropulos — Vikelidis— Makris—Kristadulos. A góllövők sorrendje a következő: I. félidő 15. perc.: Zsengellér, 18. p.: Tit­kos, 23 perc: Zsengellér henc miatti ti­zenegyesből, 25 perc: Zsengellér (fejes), 27. perc: Vincze, 36 p.: Nemes, 41 perc Nemes (fejes.) II. félidő 3. p.: Nemes (fejes), 23. p.: Zsengellér, 36. p.: Titkos, 38. p.: Zsen­gellér. A görögök egyetlen góljukat az utolsó percben érték el Miakis révén, a könnyelmüsködő magyar hátvédek jó­voltából. A magyar csapat ezzel a igyőzelmével biztosította helyét a világbajnokság ti­zenhatos döntőjében. Xifando biró csi­nált ugyan egv-két súlyosabb hibát, de általában jól vezette a mérkőzést. Francia—-magyar vivómester»csere BUDAPEST. A magyar ős francia he'd ve­zetőségek kö'csölnöstenn v vócserében állapod­tak meg. Budapestre már megérkezett Andre Gar déré, a világhírű francia vívó, aki tör­és párbajlőnvivást fog Ivat hónapig tartan' Budapest ea,», viszont Szűcs János budapesti v vómes'Ler ugyanennyi időre Pár sba uta­zott, ahol a francia hadsereg tisztjeit a keird- vivá'SJi'a fogja oktatni. CFR—KAC 2:0 (2:0) A köt csapat »pénteken délelőtt Jálsztia le C-llgamérkö z'ését, melyre a KAC a munka­nap matt egy helyszínen összeszedett ve- gyesosapalot állított ki. A feljavult vasutas- csapat góljait Talaru és Nicusain, lőtték. Bí­ró dr. Stan cin. A magyar labdarugóbajnokság vasárnapi mérkőzései a következők: Elektromos—Hun­gária, Szürketaxii—Budai 11. Ferencváros— Törekvés, Újpest—Phöbu3. Szeged—ív spes’t, Budafok—NemzelBoos’kai—ETO. Vasárnap az his-páhján délután 2 órakor Kolipilng I.—Irls I., 4 órakor Napoca—Vas­öntöde barátságos mérkőzés lesz. BUDAPESTEI AZ rnyán Király Szállodában (VI. Podmaniczky-u. 8.) kaphat minden igényt kielégítő, mérsékelt ám szobát. Teljes kényelem, központi fűtés, állandó ■ Telelőn : 202-45, 294-24. meleg-hideg folyóvíz, lift, telefonos szobák. C.I.T. msni olasz­ORSZÁGBAN A KÜLÖÜIVOi AI AVAL Április 20 — Május 2 Venezia, Florenza, Roma, Napoli Lei 8.500 Jelentkezési hely: Cluj: Institutul de Cultură Italiană, Strada Wilson. - „EUROPA“ Eco­nomia S. A., Piaţa Unirii No. 23. MA 31 ÉVE 1907 március 26-án1 a koalíciós kor­mány erős harcot uiu a kiegyezés kér­désében az osztrákokkal. Országszerte népyy ülése]: buzdít jók ellenállásra Kos­suth Eerencékct. Egg-két nap alatt vá­rosunk is nyilatkozott. Előbb a városi közgyűlés Bánffg Miklós gr. főispán elnökletével hozzájárult Papp József <ir. ilynemű határozati javaslatához, melyet Tutsek Sándor képviselő támo­gatott és Deák Albert dr. elégtételt szol­gáltatóiba megtámadott koalíciós vezér­karnak. Majd a követő vasárnap nép- gyűlés volt Reméngik Károly elnökle­tével, melyet a szélsőbal hiába próbált megzavarni; Apóit hg István dr. hat javaslatát, melyhez Kecskemétiig Ist­ván dr. és Tutsek Sándor dr. képvise­lők, Hubai/ Károly és Havas Lázár szóltak, lelkesen elfogadták. Csüngi Lászlónak, a forradalmi pénzügymi­niszternek és vértanúnak szobrot állí­tana.k Zalaegerszegen. Az E. 1. T. Sza­mosi János dr. elnökletével ülésezett; szereplői Cs. Papp József, De Gercin- do Antonina, Révay Károly, Felszcghy Dezső. ,.A villamos színházak szapo­rodnak gombamód, már eddig p van és dacára, hogy ezek is alig tudnak megélni, most egg negyedik van kelet­kezőben.“ Érdekes az „Első Kolozsvá­ri Villamos Színháznak hirdetése: „Első volt, annak is marad gyönyörű látványosságánál fogva, naponkint gyönyörű közönség élvezi a szép tiszta előadást, úgyhogy igazán el lehet mon­dani, hogy minden konkurrcnciát ki­zár, mert képei tiszták, mentek min­den vibrálástól, szemet nem rontva. Főuraink közül is állandó láto­gatói vannak.. Megható esemény volt Temesvárt. Egy bánatos anya el­beszélte, hogy 20 éves korában meg­halt fiának utolsó kérése volt: a szín­társulat Bagója énekelje el az „Egy rózsaszál szebben virít“ c. dalt a Já­nos vitéz jelenetében. A temetés fáj­dalmában mellőzték a kívánságot; pár hét múlva megjelent a fia az édes­anyja álmában és kérte, hogy teljesít­sék óhajtását. Megtörtént. A színtár­sulat Bagója és János vitéze: Szántó Gáspár és Haller Irma kiment a teme­tőbe s együtt énekelték el az óhajtott dalt; nagy közönség hallgatta őket mély megilletődéssel. .4 napokban volt Kisbán Miklós egyfclvonásosának, a „Naplegendá“-nak bemutatója nagy siker közepette; Hetlyei Aranka, Aczél Ilona, Hidvéghy, Rajnai, Kardos, Par- ragi játszottak benne; utána „Salome'“ került s:‘inre, melyben a fontiek mel­lett Sebestyén és Laczkó Aranka in szerepelt. Este búcsúzott el 7 éves működése után Sz. Tóvölgyi Margit a Boszorkányban, óriási ünneplés köz­ben; kocsiját lakásáig kisérte a tö­meg. Másnap búcsúzott Horii Sándor. Gerlaki Irén és Kovács Lili. Aztán kö­vetkezik Áldor Juliska uj bemutatko­zása Bokor József népszínművében, a ..Nina bátyjói-ban.4 köveikezö uj darab Pásztor Árpád szinmüue: a Ha­rang. ; - • •

Next

/
Oldalképek
Tartalom