Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)
1938-03-12 / 58. szám
6 E L LE NZ AK 1938 átír cin n 12. THALIA SZEKERÉN REGÉNY irta: IHURY LAJOS 40 közlemény Sándor! ti erre perfid raknyosnak ne- ve’/.te Märyt, aki a maga részéről nyomorult vén ripacs kifejezéssel válaszok. Ettől kezdve öt percig csak úgy zúgott a színház, mert tele torokkal kiabáltak egymásra és nem takarékoskodtak az elismerő kifejezésekkel. A rendező tanácstalanul állt köztük, az egész színház népe betódult a színpadra és próbálta Csendesíteni őket. Bejött a titkár, igyekezett Sándorffit a sarokba félrevonni, a színész azonban olyat lökött rajta, hogy csak úgy támolygott. Jött a direktor és bizalmaskodva Märy karjára tetve a kezét: —■ De édes szivem, uralkodj magadon. — Mary csak ránézett és sziszegve szólt valamiti — Elmenj innen, mert mindjárt megkapod a magadét — és a direktor menekült, ijedtében alig találta meg a kijáratot. Végül Märy remekül sikerűit siró- görcsöt kapott, lovagiatlan, faragatlan, durva parasztnak minősítette Sándorffit és berohant az Öltözőbe, ahol bezárkózott. Onnan üzent negyedóra múlva a direktornak, hogy soha többé nem játszik Sándorffival. Kettőjük közül az egyik azonnal elmegy a színháztól. A próbák két napra félbeszakadtak, diplomáciai tárgyalások, békitési akciók és közvetítések foglalkoztattak mindenkit. Színházi törvényszékről, választott- bíróságról, szerződési pontokról beszéltek, végül azonban nem történt semmi; Sándorfíi felbontotta a szerződését és Märy gőgösen, elégedetten jelent meg újból a próbán, ahol most már Bihari Kálmán volt a partnere. Sándorffiról szó sem esett többé. Amikor Lenke bement hozzá délután a kávéházba, látta, hogy az öreg színészt nagyon megviselte az eset. Fáradt volt, kedvetlen és ideges, hiába próbált nevetve, fölényeskedve beszélni a történtekről. — Veszedelmes kis macska, régen készült már rá, hogy jól belémvájja a körmeit. No, csakhogy semmi dolgom vele többé. Ez majd elbánik a részletügynökkel is. Úgy kel! neki. Neked sem lesz sokáig maradásod annál a színháznál; biztosan tudja, hogy én vittelek be. Úgy látszott, hogy ez a jóslat rövidesen be is teljesedik. A legközelebbi próbán, amikor Lenke beszélni kezdett, Märy hirtelen felfigyelt és nekiesett a rendezőnek. — No, nem fiam, ezt nem lehet. Ez a leány egy fejjel magasabb nálam, hogy akarják az orrom elé állítani a színpadra. Hozzatok valaki mást. — Úgy gondolod? — kérdezte a rendező és tanácstalanul nézett Lenkére. A leány elmosolyodott, szó nélkül, hang nélkül megfordult és ott hagyta őket. Szépen, nyugodtan kiment a színpadról. Belül azonban a tehetetlen haragnak és elkeseredésnek olyan hulláma öntötte cl, hogy szinte megremegett bele. — A ... a kígyó, — gondolta magában és Összecsikorgatta a fogat. Leszúrni, megalázni, visszaütni ezt a nyomorultat. Igen, ez kell. De hogyan? Este, a második felvonás után, amikor Lenke indult hazafelé, valamelyik fiatal színész hátbavágta a folyosón. — Te, az a fakereskedő nagyon szimpatikusán bámészkodik rád. Majd kicsik az a szép nagy birkaszeme, úgy meregeti. — Bolond vagy — felelte Lenke kedvetlenül, de azért visszanézett. A színház pénzembere valóban ott állt az iroda ajtajában és előrehajolva bámult Lenke után. Annyi mohó cs ellentmondáshoz nem szokott kívánság, amellett annyi bárgyu- ság volt a tekintetében, hogy Lenke elmosolyodott és jókedvre derülve indult hazafelé. Csak a következő napokban jött rá, hogy Fekete elnök ur elég gyakran megtiszteli hasonló pillantásokkal, sőt időnként egy-egy félszeg kedveskedő megszólítással is. Röviden, hűvösen felelgetett neki, mert valósággal fizikai rosszuliétet váltott ki belőle minden mozdulata, rekedten dörmögő hangja, már a puszta megjelenése is, de mindig egyre foglalkoztatta a dolog. Annyi biztos, hogy ez az egyetlen lehetőség Märy tulintrikálására. Aki ráadja a fejét erre az életre, az nem válogathat. Fekete ur, vagy egy másik, hiszen olyan mindegy. A szép kis szerep, a Sikkasztó-ban . . . vagy inkább másik szerep, főszerep, siker ... £s ez a leány, akinek tapsolnak, akinek minden szabad, aki mindent mer ... és amikor szokatlanul rossz napja volt, a rendesnél is idegesebb, nyugtalanabb volt a színpadon, mintha már személyes sértés lett volna a taps, amely Märynek szólt. Lenke összeszoritotta a fogát, a kezébe önkéntelenül is teljes erejéből gyürögette csipkesszelü, kis kendőjét és komoran ment végig a hosszú folyosón az öltöző felé Hát jól van, nem lehet másként. Legyen . . . Fáradtan lépett be a kis szobába és ment az asztal felé. Alig ült le a tükör elé, benyitott az öltöztetőnő és a karján fehér selyempapirosba burkolt virágcsokrot hozott. {Folytatjuk. J1 Imízf's ' KÉRJÜK az alábbi jeligéi levelek szives átvételét: Állandó lakó Barna fiú, Érdeklődő. Fater- md!ő, „26". Jórivaíó, Jobb nő Jobb 'p:>os; Központ. Kertész, Két személy. Megértem, jobb pároson, Nem Clujra, Őazince barátig Szerény, Ügynökök kizárva. Varrógép Zongora ELVESZETT egy fiataí, bfírnás-sz'nü fehér szálakkal.' tűzdelő skót-terrier fajkutya, Megtaláló juwíomban részesül. Om: Abator Táefon 56— 07. G. igáS mimimms i KIFUTÓ LEÁNY sürgősen kere'teűk Sen Memorandului No. 1,, I etnelcc, kajapszalon G 1964 KIADÓ 2 szoba, konyha egyetemnél, Str Ko- grlniccanu S. Megtekinthető 1 — j óráig. Házfelügyelő, Ko. 4f. ÁPRILIS HÓ i-TÖL kiadó a Nemzeti Parkban (Hójáb’-n) levő „Gíáideamus“-étterem. Szükséges felv llágof-itaVök uz EtnogrTcai Muzeum titkárságánál szerezhetők: ba. Gy. 1201. KIADÓ központban kulönbejáratu, szép szoba butorozv:>, vagy anélkül, központi fűtésre], Piata Umrij 7.. II em, • ; Ko. 48. RIADÓ v llanegyedben kétszobás. komfortos lakás. Vulcan 14. Telefon 26—60. Ko. 49. FIATAL mindenért keresek jelentkezni: Str. Bt?. Őrt. Rom, (Str. Petrán) No. 12. G. 1966 LEGFINOMABB bútorok javítását és fényezését, úgyszintén ajtók és ablakok jbvitását jutányosán vállalom: Pálffy .Ferenc, asztallo?. Str. Maaţfeestj 29. sz. __________ G. 1967 GYÓGYSZERÉSZ, 29 éves, nőben, bucureştii diplomával városi, vagy nagyobb községben gyógyszertárat bérelne betársulna, vagy megfelelő állást vállaínci Részletes ajánlatokat Talcum «expUotare, Deva kérek. Gy 1202 ÁLLÁST-KÉSÉS Férfi divatlapod 1938. tavasd'L szezonra: Lasdon Síylcs (album) Lei 360.-—, Fashion for Gentlemen (album) Lei 300.—, Der Herr Lei 45.—, Tailoring News Lei 45—, L'Élégancc Masculine Lei 45—»Fashions for Gentlemen (zsebdivatlap) Lei 90.—, Menks Fashions Lei 90.—. Kaphatók az ELLENZÉK'4 KÖNYVOSZTÁLYÁBAN, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítunk. mmms sk Fokozódik a Háry János sikere Kéj teljesen zsúfolt húz tapsolta, élvezte eddig végig a színház legújabb nagysikerű darabjának, a Háry Jánosnál: előadásait. Úgy a közönség, mint a sajtó egylumguan elismerte, hogy a Háry János a: idei évad legmüvéSZibb, legszebb előadása, amely minden tekintetben kielégíti a nézőt. A káprázatos kiállítás a sztnpompás tördeltek egész serege olyan szemet gyönyörködtető, hogy azt mindenkinek látnia kell. Szombaton, vasárnap délután hatkor és kilenckor, hétfőn, kedden este szerepel egyelőre cl műsoron a Háry János. M Színház műsorsa Pénteken hivatalos egyházi ünnep Szembú d. u. 4: A PÁRTOTOK. (Ifjúsági előadás, olcsó helyárkkil Előtte: Nyitány, Kemény János bíró bevezetője. Kovács György és Naigy István szavaikra!.) S/ofnbji este 9: HÁRY JÁNOS (Harmadszor.) Vasárnap d. e. it: GYERMEKSZTÁROK A SZÍNPADON (Vajda Teréz növendékeinek clőulás2 Pantomimek klarszikus és modern táncok Matiné'helyárJ’kkol.) Vasárnap d. u. 3: A RONINOK KINCSE. (Olcsó heiy árakkal.) Vasárnap d. u. 6: HÁRY JÁNOS (Negyedszer.) Vasárnap este 9: HÁRY JÁNOS (Ötödször.) Hétfő fél 9: HÁRY JÁNOS (Hatodszor.) Kedd fä 9: HÁRY JÁNOS. (Hetedszer.) Körhivr Gyermsli-szíóroli a szinp:dan Vasárnap d. e. o Davih Színházban Ha látta: mégegyszer megnézi. Ha nem látta: nézze meg! Hollywoodi produkciók, kis csodagyermekek olyan technikával és fel- készültséggel, hogy a felnőtt művészekkel is nyugodtan «versenyre kelhetnek. Tehát ne feledje el: Vasárnap délelőtt 11 órakor a Davila Színházban! Megbánja, ha nem lesz ott! M cet iné.-liel yárak. ARomân Opere műsora Péntek, március 11: Szünet. Vasárnap, március 13: Manón (Calmusky Leo tenoristával). Hétfő, március 14: „Regina Maria“ társulat vendégszereplése. Mazgószinházak műsora: CAPITOL-MOZGÓ: Premier! „Péter“. Főszereplők: Olga Tshechowa, Carl Ludwig Diehl, Paul Hörbiger es becs kedvence, a kis Traudl Stark. A film felvételei Becs és Salzburgban történtek. Műsor előtt: Világhiradó. EDISON: I. „Elephant kölyök“. Dzsungel-film. „Kipling“ regénye filmen. Korda rendezése. Az utóbbi évek legnagyobb expediciós filmje. II. A sivatag terroristája. Cow-boy-film. Főszerepben: Dick Forau, az éneklő cow-boy. III. Uj hiradó és Micky Maus. MUNKÁS MOZGÓ: Ma: 3, 6 és 9 órakor: Az évad két szenzációja. I. Botrány a turfon. Eddig még nem Látott szenzációs vígjáték. — Főszerepben: Gaucho, Chiko, Harpho és Maureen O'Sulivan. II. 13 óra a levegőben. Izgalmas repülős filmdráma. Főszerepben: Joan Benett és Fred Murray. III. Journal. ROYAL-MOZGÓ: Conrad Veidt és Annabella egyetlen idei filmje: A vörös talár cimü filmben. Előtte: Fox-hiradó. Számozott jegyelővétel. SELECT MOZGÓ: Kalózkisasszony. Gaál Franciska első Hollywoodban készült filmje. Rendezte Cecil B. de Műié, főszerepben: Frederic March. Szenzációs rendezés, izgalmas tartalom, nagyszerű szereposztás. URÁNIA MOZGÓ: Nostalgia. (Honvágy.) Harry Baur első idei filmje, rendezte Tourjansky, Puskin „Postamester“ c. világhírű regénye nyomán. Tekézosport Cluj. A tekézőszövetség cluji kerületének uj tisztikara a következő: Elnök N. Metes mérnök, UEC aligazgató, alelnök C. Pogaceanu, főtitkár Na- peu Avram, elnökségi tagok dr. J. Pese- can, Parizek Károly. Elnökségi póttagok Geiger Ernő, Boer Joan, Micu Gheorghe és Costea Gavrila. Fegyelmi bizottság Almasan Fabian, J Fodor Vasile, Székely László. Egészségügyi bizottság dr. Popa Joan, Gh. Brehar, Lénard Miklós, Szuchányi Árpád. Ellenőrök Mesaros Juliu, Cira Eugen, Gyurka Aladár. Pótellenőrök Szász Ferenc és Suciu Joan. A Matador 1938. évi uj tisztikara a következő: Elnök Móricz Béla, alelnök Székely János, titkár Szalay Gyula, pénztáros Szebenhelyi Géza, csapatkapitány Lórán Lajos, ellenőrök Márk Zsigmond és Zikéli Samu. Az Unió 1938. évi vezetősége: Elnök Nagy Ferenc, alelnökök Tatu Dumitru és Szép Mihály, titkár Nagy József, pénztáros Jucan Joan, csapatkapitány Sziladi Zsigmond, ellenőrök Ciungan Adalbert, Kilin Sándor és Ambrus Miklós. A Matador a Zsinór elleni mérkőzését a Dranik-pályán 13S—no arányban nyerte meg (12 ját.) A reváns vasárnap lesz a Moderna-páJyán. Az Olimpia f. hó 11-től kezdve hetenként pénteken a Nagy József-pályán (C. Marechal Foch 35) tartja edző cstélveit. TllPÍ ® ta ^ ^ 7 : A Gyopár turistaegyesület f. hó 13ikán, reggel S órai indulással, gyalogtúrát rendez Cetatea Floresti—Tauti—;SCA= forrás—Micusul Mic—Faget—Gyopár menedékhely útiránnyal. Vezető Krus- nicki Károly. Vendégeket szívesen látnak, indulás a Calea Moţilor 8. sz. alóli klubház elől. SZOMBAT, MÁRCIUS 12. BUCUREŞTI. 7.30 Ritmikus torna, rádió- hiradó, reggeli hangverseny, háztartási, orvosi tanácsok. 13 Időjelzés, ■időjárás, kultu- I rálss hirek, sport, vizáílásjelenlés. 13.10 Dőli I hangverseny. Közben sporthírek. 13.40 Gramofonlemezek. 14.15 Hirek, időjárásje'entés, rádióhiradó. 14.30 Gramofonlemezek. 15 Hírek. 16.45 Előadás. 17 A Romiam a őrsége szervezet órája. 18 Tamdin zenekar. 19 Felolvasás. 21 Üzemetek. 21.15 Tánczene. 22.30 ITrek. 22.45 Vendéglői zene. 23 Szórakoztató zene. BUDAPEST I. 7.45 Torna. Utána: Gramofon. 8.20 Étrend. 11 Hirek. 11.20 és 11.45 Fe’olvasás. 12.10 Vizjelzöszolgálat. 13 Déli harangozó. 13.05 Állástalan Zenészek Szim- fónikus Zenekara. 14.30 Hanglemezek. 17.15 Iíarsámyi Gizi mesél. 18 Mit üzen a rádió? 18.30 Zom gora számok. 19 „Hogyan találkoznak rövdhullámu amatőrjeink oz öt világrésszé1. 19.35 Magyar nóták. 20430 „Kom- csy professzor.“ Hangjáték. — 22 Hírek. 22.20 Budapesti Haing verseny zenekar. 22.50 Időjárás jelen tűs. 23.30 Cigányzene. 24.55 Jazz. 1.05 Hirek. MIT HALLGASSUNK MÉG MEG? MÜNCHEN. 19.10 B"öhms: C-dur trio. RÓMA II. 22 Wagner: Tristan és Izolde (operaközvetítés). PÁRIS P. T. T. 18.45 Hangverseny: Bach, Beethoven, Brahms. 20.45 Katalán dalok. KÖLN. 22 St’.miss J.-est. DROITWICH. 19.45 Chopin- és Ravel- müvek zongorán. BRUXELLES. 19.30 Debussy-doloE. BEOGRAD. 18.55 Népdalok. WIEN. 14.15 Orosz lemezek. PAPÍRSZALVÉTÁKAT minden színben és minőségben az Ellenzék könyvoszláfyábstn, Cluj, Piaţa Unirii kapható. Egy próbavásárlás meggyyőzi Önt áraik u'ólérheteílen olcsó voltáról.