Ellenzék, 1938. március (59. évfolyam, 48-74. szám)

1938-03-20 / 65. szám

I 793» mitclas TO. 13TZWZ%K Elhangzóit Hitler beszéde a Reichstagban Április lO^én az egész blrotSdosnban népszavazás 8esz és ugyan* akkor választók meg a Nagy Hemel Birodalom képviselői BERLIN, március 10. Pénteken este pontban kilenc órakor vette kezdetét a birodalmi gyűlés, mely előtt Hitler vezér és kancellár nagy be­szédben számolt be Ausztriának Német­országgal való egyesüléséről. Seyss ln- qna>rt birodalmi helytartó az elnöki emelvény asztala mellett foglalt helyet, a teremben pedig jelen voltak az osztrák kormány tagjai is. Hitlert, akit Goring kisért, érkezésekor szűnni nem akaró taps és éljenzés fogadta. Az ülést Göring nyitotta meg. Ismer­tette ennek jelentőségét, ma jd üdvözölte j az oszifrák kormány tagjait. Utána, mindegyre kirobbanó Heil kiáltások kö­zepette;, Hitler vezér és kancellár mon­dotta cl beszédét. Hitler jefeníése az utóbbi nsípok eseményeiről A birodalmi gyűlést, — kezdte Hitler kancellár — azért hívtam össze, hogy je­lentést tegyek Önöknek oz utóbbi napok eseményeiről. Amikor néhány héttel ez­előtt Önökhöz beszéltem és a nemzeti- 'szöcialista kormány ötévi munkájáról beszámoltam, vázoltam azt a csodálatos munkát és fejlődést, Németország fel- emelkedését, amit « nemzetiszocializmus leghűsé­gesebb hívei is valószínűtlennek, ellen­ségeink pedig egyenesen lehetetlenség nek tartottak. \ Beszámolóm keretében a politikai kérdé­sek között felemlítettem néhány olyant, amit csak bizonyos európai belátástala- nok nem akartak tekintetbe venni. Hitler kancellár ezután kifejtette, hogy az elmúlt században a nemzeti gondolat ébredt fel Európában, mindenütt nemze­ti államok alakultak ki. A németség s az önrendelkezési jog — Az egyetlen nép Európában — foly­tatta —, amely a történelmi fejlődés alatt nem tömörülhetett egyetlen államba, a ne­met volt. Felekezeti szétszaggatottságok és egyéni önzések akadályozták meg a német népet abban, hogy megszerezze a maga számára ezt az egységet. A világhá­ború még növelte a széttagolódottságot és a németség értékes tömegeit szakította le. A Wilson-féle önrendelkezési jog helyett a legnagyobb erőszak elkövetésével sza­kadtak el a német csoportok és akadá­lyozták meg őket a német birodalommal való egyesülésben. Minden más törzsnek megadták az önrendelkezési jogot, a né­metektől azonban megtagadták? nemcsak ate elegáns öltözködés* hext nyilvánul meg. A megjele­p oés tökéletességéhez hozzátartov zik az egyéni vonás is. Egy y/ ■ ■) modern parfüm és Richarde fiudnut illatosított kölnivize választékos ízlést és kifinomult X eleganciát árul el és teljesen egyéni, tökéletesen előkelő lég' (kort kölcsönöz.) IHiüPN Az életképtelen Ausztria — Február 20=iki beszédemben kifej­tettem, hogy a népek eloszlása és a terü­leti feloszlás talán soha sem lehet telje­sen igazságot. Ez a tény kétségtelen, de vannak olyan államalakulatok, amelyek az erőszakos alkotásnak olyan rendszerét mutatják, hogy csak erőszakkal foghatók össze. Ilyen volt az uj osztrák állam is, amely hat és félmillió ember önrendelke­zési jógát vette el. Az életképtelen Ausz­triát a békeszerződés alkotta meg. Német­országnak kötelessége volt az, hogy az önrendelkezési jognak érvényt szerezzen és a mesterséges alakulat helyébe a népi összetartozás és akarat tényén alapuló államot tegyen. — Ausztriában olyan kormányzat ju­tott uralomra, amely meg akarta semmisí­teni és le akarta szorítani a lakosság leg­természetesebb reményeit. Lehetetlen fel­sorolni azt a sok igazságtalanságot, amely — Ausztria volt kancellárjának, Schuschniggnak — mondotta — a leg­mélyebb komolysággal kijelentettem, hogy olyan rezsim, mely nem támaszko­dik a nép akaratára, nem állhat fenn. Megmagyaráztam, hogy olyan állapot, melyben a kisebbség uralkodik egy népi hovatartozandóságát kereső nagyobb nép fölött, csak zavarokra vezethet. Végülis be fog következni az, hogy Németország, ez a nagy nemzet nem tűrheti el az álla­potokat. Kértem, hogy Német-Ausztriá- ban olyan helyzetet teremtsenek, hogy megszüntesse a belső egyenetlenséget és a két német nemzet kibékülését idézze elő. Felhívtam a figyelmet azonban arra, hogy ez az utolsó kísérlet az én részem­ről és el Vagyunk határozva, hogy »meny­nyiben kísérletünk nem sikerül, Németor­szág élni fog jogaival. Február 2o*i beszé­demben itt önök előtt Schuschniggnak kezet nyújtottam, ö ezt a kezet vissza- utasította. Németország ellen sajtóhadjárat indult meg és a németellenes rágalmak nagy része Schuschnigg sajtóirodájából került ki. Ekkor jött a népszavazás be­jelentése. Először egészen hihetetlennek, valószínűtlennek tartottuk a hirt. Szer­dán azután Schuschnigg bejelentette, hogy március 13-án megszavaztatja Ausztria népét. „Csák elhatározott akaratom mentette meg soktizezer né- 'met életét“ A kímcelMr ezután megállapította, hogy a uiépszaiv®zásnál feladott kérdés szövege az egész népszavazás szabályzat«, az azt meg­előző tárgyalások, Schuschnigg nyilatkozatai; az osztrák néppel történt. — A jognak azonban jognak kell lennie —- mondotta — még akkor is, ha német­ről van szó. Amint a népek hosszú ideig megvoltak Népszövetség nélkül, jogaikat ezentúl is megszerzik, akár akarja a Nép- szövetság, akár nem. Ausztria tehát jogot vett magának a nagy német népközösség­be való visszatérésre. Németország nyo­morúságos állapotában ts megőrizte a né­metekre gyakorolt vonzóerejét. Amióta azonban a német birodalom uj hittel megerősödve megtelt népi öntudattal, az­óta ez a vonzóerő ellenállhatatlanná lett. Németország világhatalom ma és nem ve­heti nyugodtan tudomásul, hogy kapui előtt neptársainak milliós tömegeit bán­talmazzák. Vannak pillanatok, amikor egy öntudatos nemzet nem maradhat tétlen. A beszéd ezután a berchtesgadeni talál­kozóra és annak következményeire tért át. mind azt mutatták, hgoy Ha' .alkarja játsztanl a berchlesgademi megegyezést. A legutolsó erkölcsi csalást követte el, mondotía, meg­| G E M E Y Vl E DEBUT VEfit &E DEBUT NOJR * 81CHE S8E — Csak az én elhatározott akaratom men­tette meg — mondotta Hitler emelt hangon — soktizezer németnek az életét. Sziámtalan oszrták esett volna áldozatul! és a nemzeti szociálist« Németország most ezeket meg- ajándékozba az életteli. A kancellár ezután üdvözölte «1 niúmet kor­mány tagjait, okik Ausztria egyesülése után megjelentek a népiét birodalmi gyűlésen. — Nem romba dönt ölt országot, hanem sértettien és ép AusztRát adunk a német bi­rodalomnak .— mondotta. „A Berlin—Róma tengely most mutatta meg igazi erejét“ A kiaocelílér ezután' oz egyesülés nemzetkö­zi visszhangjáról beszélt FelenxLitette Len­gyelországot, amely elismerte az egyesülést. — Mogyarorisizág nemes cselekedetét — «mini! mondotta — és Jugoszlávia barátságát és aiz ősz ni te semlegességet a többi áKtamok Ré­széről. 1 . . TEKINTSE MEG £ „PITVAR“ HÁZIIPARI KÖVETKEZET átalakított üzlethelyiségét Cluj, Strada luliu Naniu No. 3. Háziipari és népművészeti újdonságok!! szegte a, magára válttalt kötelezettségét. Ez o szószegés és « népszavazással kapcsolatban bevezetett rendszabályok osaik forradalom­hoz és vérontáshoz vezethettek 'volna. —* Ekkor határoztam el — folytatta — hogy a további erőszufkoslkodásoknak véget vetek és* Ausztriát megmentem Spanyolor­szág sorsától'. Végtelen szenvedéstől és pusz­tulástól merítettük meg ezt a csodaszép or­szágot, amelynek a német birodalommal való egyesülését alacsony ösztönökből és szá­mlásokból akarták megakadályozni. — Ezeknek a barát», bangóknak a felsoro­lását — folytatta — nem zárhatom le anél­küli, hogy a fasiszta Olaszország különösen nemes magatartását íme méltassam. Mi tud­juk, hogy Mussolini magatartása*- miit jelen­tett ezekben az (időkben Németország szá­rnám. A. köztünk fennálló barátság igáit és mély. Ismétlem, hogy MussoUninek ezt a magatartását soha sem fogom elfelejteni és hangoztatom, hogy űz ón száram mögött a hetvenötmili'iiós német nemzet áll. A Ber­lin és Róma között fennálló tengely most mutatta meg igazi erejét. — Németország, britét akar. Béliét alkar másoknak, de békét akar a maga népének ás. Mindenkinek meg kel! tudnia, hogy Né­metország a maga kapui előtt nem nézhette és nem nézheti hozzátartozó néptestvéreivd szemben az erőszakos1 bánásmódot. Beszélt ezután az április lO-ikf népszava­zás- jelentőségről és. [kijelenítette, hogy elem­esük Ausztria,, de az egés-z német birodalom, szavazni fog. A beszédet ezzel Fejezte Jie: — Egy nép, egy ország. Udv a nagy né­met biVodalomn,o*v' Feloszlatják a birodalmi gyűlést A kancellár beszéde után Göring felolvasta e népszavazásról kiadott rendeltet. A ren­delet szeriint f-el.osizta tj ák a birodalmi gyűlést, hogy az újjáalakítandó birodalmi gyűlésben az oszrták néjp képviselőt! is helyet kapjanak. Végül Göring o felosztatott birodalmi gyű­lés nevii,l>en a legmélyebb háláját és köszöne­tét fejezte ki Hitler kancellárnak, aki Né­metországot újra naggyá tette és most Ausz­tria M sszatérésével a német népet újból egyesitette. A GYAKRAN VISSZATÉRŐ FEJFÁJÁS, SZÉDÜLÉS ÉS SZÍVDOBOGÁS nagyon sok esetw ben megszűnik, ha. naponként reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előot is egyegy félpohár- nyi természetes „FERENC JÓZSEF* keserüvizet iszunk. Kérdezze meg orvosát. ANGOLNYELVÜ ISTENTISZTELET. A skót egyház vasárnap, március 20-ám délután 5 órakor, Regal ontica 21. szám alatt, angol- nyelvű üstentiszte letet tart. Szolgál Rév, Th. Coulter, Négyszer kísérelt! meg öngyilkosságot, amíg sikerült a halál. Lugojról jelentik: Ladányi Zsuzsanna 67 éve9 dumbravai öregasszony két év előtt öngyilkossági szándékkal felvágta kezein az ereket. Tettét idejekorán észrevették és sikerült megmenteni az életnek. Mult évben egy­szer mérget vett be, egyszer pedig fel­akasztotta magát az ablakfára, mindkét esetben szintén megmentették. A napok­ban aztán sikerült az öngyilkossága, amennyiben a ház padlásán felakasztotta magát egy gerendára és mire rátaláltak, már halott volt. OLVASÓINKHOZ. Török Anna) lietvcn éves sir. Flueras 2. sz. lakos 50 évig szolgált Kolozsváron, autó gázolta, eltöri keze, lába. Férje vízbe veszett. Azóta kitolódik,, virágot készített, árulta, sok mindent próbált, nyomorog. Szegényház­ba nem tud bejutni, mert ott nincs hely. Ellopták a ruháit, szeretne támogatást. Nincs senkije a világom., mind meghal­tak. Szegény öregasszony kéri olvasóin­kat, legyenek segítségére. — Bányainé, szegény 61 éves rikkancs asszony, beteg, összeesett az utcán, jószivü ismerősei fölszedték, magukhoz vitték, de ezek is olyan szegények, hogy nem tudják gon dozni. Kérjük olvasóinkat, legyenek se­gítségére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom