Ellenzék, 1938. február (59. évfolyam, 24-47. szám)
1938-02-27 / 47. szám
ellenzék hgy fasiszta zovjet-Oroszországban Egyetem vagy r zignáció ? — Sorbaállás a kenyér és a sorsjegy előtt. — Tizenöt- emeletes iüxusházak a hivatalnokoknak. — Gyertyafény a vasúti kocsikban RÓMA, február hó. Amikor hosszú oroszországi utam után újra átléptem a határon, összegeztem emlékeimet és úgy éreztem, hogy minden elfogultság nélkül és tiszta lelkiismerettel mondhatom el tapasztalataimat. Olyan kiváltságos helyzetben járhattam be Szov- jetoroszországot, amelyben aligha volt része a többi kiküldött tudósítónak; egy építészekből és technikusokból álló küldöttség tanulmányúton lévő csoportjához csatlakozva, ami annyit jelent, hogy azt is közelebbről tekinthettem meg, amit semmi esetre sem szoktak megmutatni az idegenvezetők a külföldi újságíróknak. Egv nagy orosz iró igy jellemezte honfitársait: az orosz passzív természetű, lustán mozdul meg és akkor sincs nagy kedve a küzdelemhez, hirtelen érzelmirohamokra hajlamos, ellenben képtelen kitartással és öntudatosan megmaradni álláspontja mellett. Első benyomásom az volt, hogy ezek a főbb jellemvonások ma sem változtak meg. Csak a nagyon felületes szemlélő láthatja például fegyelemnek azt a rezignált és passzív türelmet, amellyel ez a nép a legnélkülözhetetlenebb élelmiszerekért is órák hosszat áll sorban, zúgolódás nélkül, teljesen átadván magát sorsának. Hihetetlennek hangzik az a tény, hogy ebben az óriási gazdag országban, amelynek a világ legillatosabb és legizletesebb és ugyanakkor legnagyobb mennyiségű kenyere van: a fogyasztást mégis korlátozzák. Szinte hihetetlen az is, hogy ott, ahol a világ egyik legnagyobb digájával rendelkeznek, gyertyafénnyel világítják a vasúti kocsikat, azokon a vasúti vonalakon, amelyeken a vonatok rendszerint tiz-tizenkét órát késnek; hogy abban a fővárosban, amelynek szállodáiban a W. C. falécekből összetákolt intézmény és ahol azt hallani, hogy a Kremlinnél háromszor magasabb palotát Ígérnek: abban az országban, ahol minden az államé és ahol ennek ellenére minden az államon kívülinek akar látszani, ahol a privát kereskedelem megszűnt, de azért a zsidóság egész nyíltan űzi a kereskedelmet, ahol más szóval mindenki szabad proletár, de mindenkinek számot kell vetni a mind-' •nyájuk szabadsága nevében történő örökös korlátozásokkal. Miután az egyéni vagyon fogalmát kiküszöbölték, természetes, hogy mindenkiben őrült vágy támadt a meggazdagodásra. Különösen hatott reám a sorsjegyek kiárusítása körüli életveszélyes tolongás. A sorsjegyekért különben, épugy, mint a kenyérért, sorba kell állni. A nagy, lomha és lassú Oroszország azt a különös benyomást kelti, mintha a legsötétebb bizonytalanság igen vagy nem örökös kérdőjelét viselné magán. Ilyen a szovjet kirakat Ez a gyermekes, de határtalanul önhitt nép végtelenül nacionalista, még interna- cionális programjában is: belföldi politikai életének bizonytalanságát viszont úgy akarja takargatni, hogy igyekszik meggyőzni önmagát, hogy ebben a pillanatban a főszerepet játssza századunk világ- történelmének színpadán. Antimilitarizmusa, amely félszeg fixaideákra vezetett, lassan-lassan mást sem építtet vele, mint kaszárnyákat, tankokat, ágyukat, hadirepülőgépeket; dacára annak, hogy a kapitalizmus ellen fegyverkezett fel állig (ha meggondolatlan elvekkel is) nyárspolgár-üldöző és spártai akarna lenni: viszont a város tele van kozmetikai intézetekkel, a mulatóhelyek frakkos kommunistákkal. Azok, akik csak a szovjet kirakatát nézik, nagy hibát követnek el; azokról beszélek, akik megelégszenek a kolosszális építészeti vagy technikai müvek megtekintésével, abból vonva le következtetéseiket, amit a hatósági idegenvezetők gondosan a figyelmükbe ajánlanak és azután azonosítják a produkciót magával az ország szellemével. Ami a kirakatokat illeti, magától értetődik, hogy pl. Moszkva, mint az inter- nacionális szocializmus székhelye, az U. R. S. legfényesebben kivilágított kirakata. A szovjet minden ereje és energiája odairányul, hogy Moszkva legyen a világ központja. A kommunizmus ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy 160 milliós népét boldogítsa, hanem figyelme arra is kiterjed, hogy a világ többi millióinak is juttasson a jólétből és a prosperitásból. Talán épp ezek az édenkerti ígéretek az okai, hogy olyan sok turista látogatja évenként Oroszországot. Az idegent azután megható gyengédséggel és udvariassággal halmozzák el, szorgalmasan igyekezve azon, hogy csakis a kirakatban csillogó dolgokat figyelje meg, azaz pl. a gigászi méretű hivatalnokotthont. Lenin sírját, a Vallásellenes múzeumokat, a villamosszemélyzet klubját, a Stádiumot, a kulturparkokat és legfeljebb még egy vagy két népotthont. „Dollárja van?" Hazatérve hotelszobájába, az idegen turista már éjjeliszekrényén találja az angol nyelven nyomtatott prospektust. Angolt, jegyezzük meg! Már nem franciát! Mert a dollárok Amerikából jönnek és mint később látni fogják: az orosz proletár gyermeke amerikai módon akar nevelkedni. A rubel különben is megvetett valuta, csakis a dollár után sóhajtoznak, 3Őt a legtöbbször hozzám intézett kérdés, persze még franciául, az angol nyelvet ugyanis még egyelőre nem beszélik, e? volt: — Avez vous des dollars? Az idegenvezetők, miután kimerítették a kirakat tartalmának dicsőítését, monoton hangon számadatokat hadarnak el a jövőben építendő dolgokról. Megtudjuk igy pl., hogy X. gyárbn évenként 300.000 gépkocsit fognak gyártani és igy tovább; a számok úgy röpülnek, mintha már kész dolgokról számolnának be. De akárhová megyünk is, hirtelen fellendül a kirakat függönye és a luxus hivatalnokházak felé (amelyek 11 — if emeletesek, saját mozival, zeneteremmel, klubbal, étkezővel, teniszpályával, kisdedóvóval, stb., stb. vei) hihetetlenül rossz karban tartott villamosokon megyünk, amelyeknek férfi vagy női vezetői egyenruhával sincsenek ellátva. Rettenetesen elhanyagolt városrészeken haladunk át. Minden egyes moszkvai ház egy kaviáros dobozhoz hasonlít, közvetlen a luxusházak mellett összezsúfolva él 3 millió ember, ott, ahol azelőtt csak egymillió élt, akik itt várják a jobb napokat, amikor maid újabb néplakásokat építtetnek számukra. A gazdag Oroszország szegénysége Hogy valaki alaposan megismerje Moszkvát, ahhoz okvetlen szükséges, hogy egyik járdáról a másikra lassan elsétálgasson az élelmiszerekre vagy más kellékekre váró lakosok sorfala között és, hogy megtekintse a sovány, majdnem üres kirakatokat. Amikor ezeket a kirakatokat nézegettem, kirakatteoriám hirtelen egy uj anyagra bukkant: ezekben a valódi kirakatokban ugyanis főleg az arany és ásványok egész sorozatát látjuk. Oroszország egész nyersanyaggazdagságát miniatűrmodellekben: szénbányák, mintagazdaságok, gyárak, erdők, petróleumforrások, térképek, amelyek pontosan jelölik a kincsforrások helyét, nivó- ját és produktiv képességét, hogy mindenki lássa és értse: mi azután igazán el tudjuk látni önmagunkat, minden idegen segítség nélkül! De micsoda fáradt, rosszul táplált, rongyos és melanchólikus polgárok ácsorog- nak ezek előtt, hitetlen pillantásokat vetve a kirakatokra. Egyébként a moszkvai hatóságok — amelyek persze ugyanazok, mint a lenin- grád:, karlowi, kiewi vagy rostovi — be akarják bizonyítani, hogy ha van is némi nélkülözés, ezt a jövőbe vetett szilárd hittel és bizalommal viselik el, mert nem késhet az Ígéretek Ígéretének beteljesülése és ennyi természetbeli kincs bőven vissza fogja fizetni az áldozatokat és kárpótol majd a szűk esztendőkért. De jobban megvizsgálva a dolgot, talán mégsem nevezhető bizalomnak egy agyongyötört nép passzív rezignációja, sem szilárd hitnek a meghunyászkodást azok előtt, akik véget vetettek a rettegett cárizmusnak. Ellentmondások Az orosz nép, igaz, már kinőtt a cárizmusból, de a mai generáció mentalitása még ellentétben áll a jelenlegi rezsim szellemével. Még nem állunk szemben azzal a jólnevelt néptömeggel, azzal a szo- ciál-kommunista fajtával, amely harsányan merné a világ népei felé kiáltani: — Világ összes proletárjai egyesüljetek! Előbb még jó lesz megvárni a bolsevi- ki Oroszország szellemi hatását az ellövendő generációkra és az egész világ egyensúlyával szemben. A mai kormányban kiélesedett ellentmondások egyelőre még megdöbbentik az idegent, ma ugyanis a templomok még részben nyitva állanak, a nép még nem mondott le a kereskedelemről, sokszor ellenben nem akar még ma sem megismerkedni az ábécével és végeredménykép ugyanolyan rémülettel nézi a csillagos bajonettet, mint valaha a császári sasfejüt. így hat a kommunizmus egy gyermekországra, amely azonban elég szkeptikus ahhoz, hogy ne hagyja magát hitegetni egy földi paradicsom Ígéretével. Mindenütt az igen vagy nem, nagy kérdőjelekkel. A patétikus „igen" a győzedelmes forradalomról harsog, egy fegyelmezett nép együttműködéséről és rohamos fejlődéséről. A prózai „nem“ pedig a kommunista párt egyik határozatából tűnik elő legvilágosabban, amely igy hangzik: „A második ötéves terv végkép kiküszöböli az U. R. S. S.-ből a kapitalista elemeket és az ország minden lakosát aktiv és öntudatos tagjává teszi a szocialista 'társadalomnak, amelynek nincsenek társadalmi kasztjai.. Ez a határozat az egyik legnagyobb kirakat hátterében, Lenin siria mögött van és ehhez, azt hiszem, fölösleges minden egyéb kommentár. P. M. Bárdi. Vannak, akik állandóan úgy élnek, s gazdag, vagy koldus, olyan egyremegy, hogy üvegbura alatt őrzi őket egy zárttitku és vidám égi kegy. Ott kint az élet taitékozva száguld, ezer jelenség torlódik, dagad s az üvegbura vagy adódik, vágy nem, mögé önként nem rejtheted magad. Kit kiválaszt a sors ily irgalomra, azt úgy óvja az Űr egy léten át, mint Genua a Paganini híres, pótolhatatlan Stradiváriját. BÁRD OSZKÁR A világ legöregebb emberei ISZTAMBUL, február 24. Most érkezett a hir, hogy Istambulban meghalt a világ legöregebb asszonya. Zarah Medieh-nek hívták az idős hölgyet, aki 125 esztendőt töltött itt, a siralom völgyében Ez idő alatt tizennyolcszor ment férjhez, gyermekei közül a legöregebb kilencven esztendős. A 125 éves török asszony nem rekorder a hosszú élet terén. A bibliai időkben századokkal mérték az emberi életkort Adóm álliltólag 930 évig élt. Set 912, Noé 950, Sem 000 évig. Legtovább élt Matuzsálem, aki 969-ik évében szen- derült jobblétre. E megdöbbentő számok láttán azonban joggal felvetődik a kérdés: abban a korban hány napból állt egy év? Mert hihetetlen, hogy a mj számításunkat alapul véve, ilyen sokáig élhessen az ember. Plinius is említ 500. 000, 800 éves embereket, de hozzáteszi: ..Egyesek a nyarat és telet külön-külön évnek számítják. mások minden évszakot egy évnek vesznek, ismét mások a holdhónapot számítják egy esztendőnek, mint az egyiptomiak. így beszélnek aztán emberekről. akik többszáz esztendőt megértek.“ A későbbi korokból is vannak feljegyzések rendkívül hosszú életű emberekről. Roger Bacon szerint Angliában a XVII. században élt egy ember, aki 400 esztendős korában még mindig friss és életteljes volt. Ugyanebben a korban, állítólag, egy német ember 500, egy portugál 300 éves korában halt meg. Oroszország és Törökország klasszikus hazája a hosszuéletii embereknek. A hivatalos orosz statisztika szerint Litvánra ban 1850-ben élt egy aggastyán, aki 168 évet ért meg. A berezinai csatában har“ colt egy Savin Nikoláj nevű ember, aki 1768-ban született és 1894-ben halt meg. Oroszországban 1912-ben, a borodinoi csata százéves évfordulója alkalmával emlékünnepet ültek, amelyen nyolc olyan aggastyán jelent meg, akik annakidején résztvettek az ütközetben. Mindezeket az adatokat azonban óvatosan kell fogadni. Az aggastyánok gyenge emlékezőtehetsége, a téves bejelentések, az okmányok hiánya nem az egyedüli okai az ilyen állítások elterjedésének. Kiderítettek például több olyan esetet. amikor az apa gyermeke születése után néhány hónap múlva meghalt s utóbb az ő korát hozzácsapták a gyermekéhez, aki néhány évtizeddel öregebb lett, mint amennyi valójában volt. Hibás bejegyzések is előfordultak a régi időkben, például 18 helyet 118 került a születési bizonyítványba, s más hasonló elírások is történtek. Bebizonyosodott az is, hogy sok nosz- szuéletii öreg hiúságból többnek mondotta magát, mint amennyi. így íSM- ben Bajorországban 37 egyén vallotta magát száz éven felülinek és megMlapi tották, hogy közülük csak kettő »»de meg a száz évet. Ugyanebben a kor!*an Kanadában 420 embert tartottak százévesnek, ezek közül pedig csupán tiz volt száz évesnél idősebb. Tehát a száz. éven felül, emberekről elterjedt hírek legtör’ ie valótlannak bizonyult.
