Ellenzék, 1938. január (59. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-30 / 23. szám
10. ELLENZÉK ima muu Vasárnapi [evét írja: ZÁGONI DEZSŐ NINCS Ma sincs sokam. De valamikor semmim se volt. Volt idő, amikor a templom egere krőzus volt hozzám képest: mert koldusasszonyok a bejáratnál el-elhullatottak egy-egy morzsát. Nekem akkortájt morzsa se jutott. Álltam a nagyvilágban egyedül, szegényen . . . Ha valaki mégis megvigasztalt, — a hitem, meg az a büszke, gőgös természetem, hogy majd csak lesz másképen . ,. Addig meg ,,lesz, ahogy lesz.“ Éppen ezért — szó ne érjen — közel vannak a szivemhez ma is azok. akiknek hiányzik valami. — Hogy mi hiányzik? Kenyér az asztalukról, jókedv az arcukról. ruha a testükről, hit a lelkűkből, meleg baráti érzés a szivükből, — mindegy, hogy mi, de hiányzik valami. Még ma is megopálosodik a szemem, ha éhező embert látok. Kicsordul a szivem gyöngye a nyomorúság hallatán. És baráti szorításra lendül a kezem, ha valaki esetten, egyedül támogatásra vár. Ilyen vagyok. Nem tehetek róla. Ilyennek születtem, liven is maradok. Okos, nem okos ez ebben a mai világban, — nem fontos. Az én koromban úgy se lesz más az ember, — mint amiken eleddig volt. * Mindezeket pedig elöljáróban azért irom meg, mert az utóbbi időben lép- ten-nyomon találkozom Nincs őfelségével: a szegénységgel, a bánattal, a gonddal . . . * Az utóbbi időben? Csak az utóbbi j időben? Rosszul mondtam. így kellett volna: ahogy régen, ahogy állandóan, úgy most is. Mert bizony ahol én jártam s ahol most is járok — előttem is, nyomomban is, jobbról éppúgy, mint balról — sáppadt arcok, riadt szemek környékeznek. Arcok, amelyek, mintha elfeledték volna a mosolyt. (Vagy talán sohasem ismerték?) * Az első találkozásom — emlékszem pontosan — hat éves koromban történt. Fiz órakor. Délelőtti szünetben. Amikor az udvaron játék közben vigan majszoltam a vastagra megkent lekváros kenyeret, amit jó anyám csomagolt be a „nehéz“ útra indult fiának. Akivel találkoztam: két kék, tág szem. Szöszke kis parasztgyerek szem páVja volt (az Éhség. (Még ma sem esik jól azóta a lekváros kenyér.) így irom még egyszer akivel találkoztam. És nem igy, hogy amivel. Mert az a kék, tág gyermekszempár — személyiség volt. Maga a testet öltött éhség, a minden éhes ember testté formálódott személyisége. A szempár tulajdonosa, egyetlen gyermeke volt egy szegény özvegy napszámos asszonynak. Mezitlábos parasztgyerek, J akit épp úgy elküldött az anyja többtudni az iskolába, ahogy engem az én édesanyám . . . És emlékszem — kelletlenül ettem akkor a lekváros kenyeret. Nem tudtam miért. Talán csak ösztönösen éreztem, hogy valahol, valami baj van abban a kis világban, amelyik, Istenem, de nagyon is nagy volt nekem, hat éves koromban. * Több voltam már, mint tiz, amikor nagyanyámat temették, az áldott lelkű „Maris nénit", ahogy mindenki hívta. Apám felzokogott a koporsónál és amikor göröngyök hultak a koporsóra — éreztem — valamivel szegényebb lettem. Ezentúl senki se mesél nekem „Többsincs királyfiról“, a kakaslábon torgó palotáról, a rézkrajcárról, meg a „csodaerős“ legényről, aki nem félt sem az óriásoktól, sem a hétfejü sárkánytól, de engedelmes, szelíd bárány lett, ha az anyja rászólt. Éreztem, apró gyerek szívvel, hogy eljön az idő, amikor meg kell válni attól, akit szeretek. És felnőtt koromban igy váltam meg az apámtól, az édesanyámtól. Csak a lelkem sirt. De ez aztán nagyon. Az arcomra akkor már rámerevedett a háború csontkezének barázdás simítása. A lelkem még sirt! De ki látta a lelkemet rajtam kívül? Rajtam kívül, aki közel három esztendős poklon, piszkon, véren, szenvedésen át talán már lélek nélkül érkeztem át azon a vizen, amit úgy hívnak: Szenvedés. * Barátokat hagytam magam mellett a lövészárkokban, a rozsdás drótakadályokon, kalászos búzamezőkön, amelyeket végigpontozott a lehulló gránát . . Oh Istenem, hogy belémdöbbent ilyenkor ez a szó: nincs. Nincs barát. Eggyel megint kevesebb. Abból a nagyon kevésből elhult újból egy . . . S amikor hazajöttem uj életet élni — bénakaru csukaszürke emberfoszlányok nyújtották felém még megmaradt félkezüket . . . vakok könyörögtek hozzám, a látóhoz ... És milyen borzalmas volt nemcsak nézni, de látni is őket ... A nyomorultakat, a koldusokat, az össze- roppantakat, a megtorpantakat . . . És milyen fájdalom volt meglátni a sá- padtarcu fiatalságot, ahogy tétován, a bizonytalan jövő biztos megérzésével nőttek bele az életbe, nőttek utánunk . . . Hogy fájt látni, hogy nincs bennök semmi hit, hiányzik belőlük az akarat, az élet nehézségeihez szükséges ellenállás, küzdeni tudás, hiányzik a harckészség . . . Hogy éreztem, mennyire láttam: a nagy Nincset, ahogy eluralkodik ezen a fiatal nemzedéken, amelyik már induláskor tudta, hogy számára bizonytalan a jövő . . . * Apák szemében látom a gondot, mi lesz? Az állással, az iskoláztatás költségeivel, a féltalp árával, amit pedig ki kell I v fizetni, mert a gyerek nem mehet iskolába lyukas cipővel . . . Látom az aggódást anyák szemében: mi lesz serdülő leányukkal? A hozománnyal? Lesz-e, s ha nem, vagy ha igen — ki veszi cl, hogy mennek férjhez, vájjon jobb dolguk lesz-e, mint nekik volt? És nem mutat mást a fiuk, a leányok szeme se . . . Mintha nem is lett volna gyerekkoruk ezeknek a fiataloknak?! Mintha egyenesen beleszülettek volna a gondba, a szegénységbe, a nincsbe . . . ? * Valami széles, határtalan, szinte megmérhetetlen nyugtalanság, bizonytalanság uralkodik el évről-évre mégjobban az emberek arcán. Mintha a háborúban elesett lelkek visszajárnának és nem engednék nyugodni sem azokat, akik harcteret jártak, sem azokat, akik azóta felnőttek. És mi meg, mai emberek, mintha ott ülnénk a végeláthatatlan nagy asztal körül szélien',idézve nem magunktól, de mi sem tudjuk kitől, csak várjuk a csodatevő szellemet, aki megmondja mit tegyünk ... Mintha valóban hinnénk ebben a csodatevő szellemben. Hátha ad kenyeret, ruhát, állást és hátha lesimitja arcunkról a gondot ... és még megtanít mosolyogni is... Rajongó és öntudatban spiritisztái lettünk ennek a fcjctctejére állított világnak, amelyiktől eddig sem sokat kaptunk és valószínű, hogy ezután se kapunk sokat... * Megátkozott emberei lettünk volna ennek a világnak . . .? Hát nem tudunk magunkhoz térni? Nincs, aki felrázzon? Ne lenne senki, senki, aki ebből a letargikus álomból magunkhoz térítene? Hát valóbam a mj. számunkra csupán egy lenne, a: Nincs? * És magamon keresztül rágondolok mindazokra, akiknek valamikor semmijük sem volt, de ma mégis akad . . . Azokra gondoltuk, akiknek ma van . . . Vau. mert erősebbek voltak és fel tudbak kelnj attól az asztaltól, amelynek a neve: reménytelenség . . . Azokra gondolok tehát, akiknek ma már van. Van kenyerük. ruhájuk, házuk, pénzük, hitük, bátorításra termett egyéniségük . . . Ezekre gondolok .. . Ezekhez fordulok ... Óriási mérem hadseregiejíeszíést indítoií he Rooseveli az Egyesüli-ÁUamokhan WASHINGTON, január 29. Roosevelt, amerikai elnök a szenátus előtt tegnap nagy bestédet mondott a világ feszült politikai helyzetéről s a háborús készülődésről. A világ egynegyedrészén véres harcok vannak s már ez magában indokolttá teszi, hogy Amerika fokozza hadierejét — mondotta az amerikai elnök, majd nagyszabású hadfelszerelési program végrehajtására kért felhatalmazást. A slzermtus hozzájárulását kérte ahhoz, hogy 8,800.000 dollárral uj repülö- gépelháritó fegyvereket szerezzenek be, A,500.000 dollárral pótolják a rendes hadsereg hiányait, 6,680.000 dollárral a hadianyagkészletet egészítsék ki, 10,0f'0 000 dollárt fordítsanak újszerű kishajók építésére s építsenek két nagy páncélost és két cirkálót. A következő pénzügyi évben kerül sor az Egyesült- Államok haderejét még jobban fejlesztő Wilson-terv beterjesztésére. Nem tehetett vallomást a törvényszék előtt Marosmegye prefektusa, meri a belügyminisztérium még nem oldotta fel hivatalos esküje alól E? déSysek szállodája Pesten a a főváros szivében, Rákócz'-ul 58. szám. — 150 kényelmes, modern szoba. Patináshirii kitűnő konyha, mvgyar és francia ételkülönlegességek. A.z étteremben minden este a legkiválóbb cigányzenekor, a télikertben délután és este tánc. Lemérsékelt szobi és penzió- árak azoknak, akik lapunkra hivatkoznak. Tg.-Mures-Marosvásárhelg, január 29. A marosvásárhelyi törvényszék tegnap négy éve húzódó politikai perben tartott tárgyalást. A per szereplője Matern Co_ rioilan, a „Mindent a hazáért“ párt marosvásárhelyi vezetője. Mateiu Coriol.ant 1933-bami, az akkor megtartott választások alkalmával letartóztatták. A letartóztatás miatt hivatalos hatalommal való visszaélés cimén Mateiu pert indított dr. Porubski Francisc volt prefektus, Co- darcea csendőralezredes, valamint Sándor és Mateiu rendőrbiztosok ellen. A négy év óta húzódó perben a helyi törvényszék tegnap tartott ismét tárgyalást. A letartóztatás ügyében a 'tanács dr. Porubski volt megyefőnök kihallgatását rendelte el. Porubski dr. megjelent ai tanács előtt, kihallgatására azonban nem kerülhetett sor, mert a belügyminisztérium mindeddig nem oldotta fel a volt megyefőnököt hivatalos esküje alól. A per tárgyalására igy, valószínű, csak március hónapban kerül majd sor. t 9 3 fi január 30 mtmsBLL' Tüdőbe tegek í Î & sotar Beteg meggyógyult!: Az uj táplálkozási művészi t már sok embert megmen'etl. Bármily a megszokott életmód mellett keres/.! ül v lietö és a betegség rohamos legyőz hez vezet. Éj-zakai izzadás és kóla y kimarad s az elmeszesités csökkenti a fájdalmakat. Az orvostudomány komoly emberei bizonyítják módszeremnek kitűnő voltát és annak alkalmazásába szívesen beleegyeznek. Minél haina rább kezdjük meg táplálkozási rendemet, annál jobb eredmény mutatkozik. Teljesen díjtalanul és portómentesen kapja meg könyvemet, melyből tudományos tapasztalatot nyerhet. Bizományosaim 10.000 p tdányt osztanak ki dijlalanul. Írj on azonnal, elégséges egy levelezőlapot intéznie az alábbi cimre: — Postagyüjtőhely — Ernst Pasternak, Berlin, S 0., Michael- hirchplatz 13. Abteilung Z. 90. Magamon keresztül hozzájuk szólok: adjanak egy kevés kenyeret, ruhát, pénzt, hitet, baráti meleget azoknak, akik rászorulnak . . . Adjanak fütött szobát — hai csak egy órára is — azoknak, akik fáznak . .. Mert mi tudjuk igazán, mit jelent éhezni, fázni, hitetlenül végigjárni az utcákat és ne találni rá egy baráti kézre, egy báloritó mondatra . .egy simogató tekintetre, amelyik megnyugtat! Szervezzük meg ai szegénységet! Szervezzük meg magunkat! Éppen most, amikor már kimegyünk a télből, hogy ezzel is elhatározásunk komolysága és nem szalmalángszerüség mellett tegyünk hitet... írják össze egyleteink mindazokat, akiknek nincs. És szervezzék be azokait, akiknek van, hogy legyen ott is valami, ahol — nincs . .. Nem történhetik meg kisebbségi életünkben az, amit csak tegnap láttam, hogy diák maradjon ki az iskolából, mert tandíjra, vagy egyenruhára nincs pénze! Nem szabad előfordulni annak, hogy egyetemi hallgatónk, vagy hallgatónőnk ne ebédeljen...! Be kell szerveznünk magunkat egy nagy és széttörhetetlen társadalmi közösségbe, ahol adjanak az éhezőknek, letöröljék a sirók arcáról a könnyet, ahol mindig legyen meleg szoba, ruha azok részére, akik erre rászorulnak ... Hát csak gazdagabbak vagyunk, mint a templom egere...! És ez se pusztul el... Szabad tehát ölhetett kézzel azt néznünk, hogy kevésmagunk miképpen hullunk ki? % Mennyi tennivalónk lenne! Csak komoly számbavevésre lendítene valaki Mindegy ki, öreg, fiatal, de jönne már egy, a sok közül, az, akinek van, vagy akinek nincs, de teremne már közöttünk és suhintana végig rajtunk és kiabálná fülünkbe: „Ember, kisebbségi magyar ember, élj okosan azzal, amid vám. Élj okosan a vagyonoddal, a* véreiddel! Ne herdáld el a vagyont! És ne engedd elpusztulni véreidet!“ BUDAPEST FALK MIKSA U.30 IEUfOHJll§-F©9 Sí 6 FOK BATTHYÁNY U.20 TSUFOMiSAAS Budapest legmodernebb és legtökéletesebb komfort, al berendeze t penziója. — Für.,őszob appa tementek. — Kitűnő konyha és lapun•> olvasó nak különösen mérsékelt árak.
