Ellenzék, 1938. január (59. évfolyam, 1-23. szám)
1938-01-29 / 22. szám
1 9 3 8 jan u ár 2 9, hogy a budapestii Nemzet« Színház legközelebbi újdonsága Babo'g József uj vígjátékéi lesz, amelynek címe Postaszek- Tény. A darab kisvárosi figurákat visz a néző elé, meséje az, hogy egy kisvárosi férj féltékenységében kirabolja a posta- szekrényt, hogy megkaparinthassa felesége levelét, amelyet az asszony állítólag az udvarlójának tirt; hogy Darvas Lili egyike a legnépszerűbb európai színésznőknek, bizonyítja az is, hogy nemrégen a Part's Soir hosz- szu cikket irt a nagy színésznő — őltöz- fetönőjéröl, a nemrégen elhunyt Czeglé- dy Józsáról, aki 40 évig gyűjtögette lakásán a Vígszínházra vonat kozó emléktárgyakat; hogy Vadnay László, a népszerű humorista hollywoodi szerződést kapott. Egy amerikai filmgyár meghívására feleségével együtt Amerikába utazott Vadnay; hogy Dayka 'Margit Amerikába utazik. A kolozsvári színház volt tagja, aki jelenleg a legelső magyar színésznők egyike, a Borcsa Amerikában című film főszerepéi fogja eljátszani, amelynek felvételei Budapesten kezdődnek, egy óceánjárón folytatódnak és Amerikában fejeződnek be. A részben magyar, részben amerikai tőkével létesítendő filmvál- latkozás elé nagy érdeklődéssel tekintenek filmkörökbcn. Az amerikai úttal kombinált film felvételekre áprilisban kerül sor, mikor Dayká Margit szabadságot kap a Nemzeti Színházitól; hogy pénteken lesz a főpróbája Fodor László uj darabjának q budapesti Vígszínházban. A darab végleges címe Hajnali vendég; <*; hogy a Thália prózai társulata az idén Lucian Blaga gyönyörű misztériuma, a GyermekkeresStesek mellett még egy ro« mán darabot mulat be: A. de Hertz, a kitűnő né met szár mázául román iró Încurca lumii című mulatságos komédiáját, amelyet a Bucuresti-i Regina Marva színház óriást sikerrel mutentottf be annakidején s turnéra is vitt, A darabnak egyelőre nem találtak megfelelő magyar címét. A vígjátékot Marton Lili fordította magyarra; hogy Heimlich Lajos magyar zongoraművész igen nagy sikerrel szerepelt legutóbb Rómában; hogy legutóbb a lipcsei bálon kisorsolták Rökk Marikát. Sorsjegyeket bocsátottak ki egy márka értékben s a tét Rökk Marika volt. A boldog nyertes háromszor körültáncolhatta a termet a hires magyar filmszinésznővel. hogy Fodor László Hajnali vendég cimii uj darabját valószínűleg a mi színházunk is még ebben a szezonban bemutatja; hogy Claudette Colbert, a világhírű amerikai filmcsillag az ausztriai St. Anionba érkezett. A hires osztrák síparadicsomban valóságos Claud&tte Colbert-láz van, az utóbbi napokban alig lehet szobát kapni ar üdülőhelyen, mindenki kiváncsi a filmsztárra, aki Génuában szállt partra Európában és arról is nevezetes, hogy neki van Hollywoodban a legszebb palotája, valóságos várkastély, amely 2 millió dollárba került; hogy magyar szerző darabját mulatták be Bécsbcn: Faragó Sándor három- felvonásos vig játékát, melynek cime Schlägel ur. Főszerepét Hans Moser alakította; hogy elkészült a néma filmgyártás legnagyobb sikerének, a Hindu síremléknek hangos filmváltozata is. A külső felvételeket Indiában készítették, a darab főszereplői Hans Stiiwe és Gustav Diesl; hogy a legújabb magyar film cime Örök titok. Koudcla Géza a darab zeneszerzője, rendezője György István, főszereplői Fedők Sárii, Harsány/ Rezső és Gárday Lajos; hogy dr. Marton Sándort, az ismert színpadi kiadót meginterjúvolta egy budapesti újságíró. Marton elmondotta, hogy a magyar s:\indarab-iroda1om eddigi legnagyobb előlegét Molnár Ferenc kapta fiatal korában, a Doktor cimü színdarabjáért. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől a legválasztékosabb kivitelig legolcsóbban az Ellenzék könyvosztályában Cluj, Piaţa Unirii. N , T:I.,L EN Z ÉK Ki lm----1-- -VHi, »iVijr '.Wíi' Reumatikus ? Döntőbe került a magyar csapat az asztali tenníszvilágbajnokságon Megkezdődtek az egyéni páros versenyek Londonból jelentik: Az asztali tenmsz- világbajnokságokon a csapatversenyek döntés előtt állnak. A magyar csapat utolsó, hetedik ellenfelét: Litvániát is legyőzte és ezzel csoportgyőztes lett es mint ilyen, b'ekeriilt a döntőbe. A másik csoport mérkőzései hármas holtversenynyel végződtek és a zsűri USA, Anglia és Ausztria csapatai között körmérkőzést rendelt el, melynek győztese lesz a magyar csapat ellenfele a döntőben. A női csapatversenyben a magyar csapat újabb vereségeket szenvedett és pedig Csehszlovákiától 3:a-re, Angliától pedig 3:1-re és ezzel csak gyenge helyezésre számíthat. A férfiegyes küzdelmei a magyarokra változó sikerrel kezdődtek meg. Az első eredmények: Gárdos magyar—Roberth angol 3:0, Sies lengyel—Sárosi magyar 3:2, Házi magyar—Baron angol 3:1, Henry USA—Földi magyar 3:0, Soós magyar—Morédon angol 3:0, Nikolski litván—Csángó magyar 3:0, Bellák magyar—Huessin Irak 3:0. A férfipárosban a Barna—Bellák magyar kettős kitűnő és egy gyenge francia pár után a világbajnok Bergmann — Göbel osztrák párt is legyőzte 3:o-ra. A Hardman—Rosen angol pár 3:o-ra verte a magyar Csángó—Sárosi kettőst. V/ISARNAP: Országos gyorskorcsolyázó bajnokság Kolozsváron válogató jelleggel a csehek elleni mérkőzésre CLUJ—KOLOZSVÁR, január 28. Vasárnap délelőtt 8 órai kezdettel a sétatéri jégpályán rendezik meg Romániai országos gyorskorcsolyázó bajnokságát, melyen már a sokszoros bajnok , Potp Réla és öccöe: Pop Árpád is fognak indulni. Marosvásárhelyről itt lesz ismét Gaál Károly kerületi bajnok is és így — ha a jégviszonyok is jók lesznek — nagy „Urőversitatea-barátok“ CLUJ—KOLOZSVÁR, január 28. A fenti cimímel a napokban egy türsaság alakult meg Kolozsváron, mely feladatául a magára, hagyott Uniiversii'liateeii spor tegye sülét részére erkölcsi és anyagi támogatás-nyújtást tűzte ki. A társasáig vasárnap délelőtt fél 11 óraikor közgyűléséé hívja meg miiimdaiZ'okírti, ok.k az Uniiversiitataea résziére támogatást akarnak nyujtiamJ. A közgyűlés az Angetes'cu- gírnnázűnm díszteremében lesz és azon megválasztják az uj egyesület tisztikarát is. 107.169 leigazolt labdarugójátékosa van Csehszlovákiának, melyből 75.574 a cseh, 25.756 a német és 5839 a magyar labdarugószövetségre esik. MAURO GRATULÁL. Az olasz labdarugó- S'zülvetség atelnöke, aiz Ismert nemzetközi bíró, meleghangú levélben gratulált du. Tilea la'bdairugószövelségi elnöknek ahhoz a szép sikerhez, amit Románia a belgrádi közép- európai értekezleten eléírt és megköszönte a szövetség jelvénylét, amit Luchide főtitkár adott át neíki. A labdarugószövetség törölni fogja nyilvántartásából mindazon egyesületeket, melyek két év óta nem fizették ki tagsági dijaikat, vagy amelyek ugyanennyi idő óta nem fejtettek ki sporttevékenységet. Az Északi ligából a Rapid Kolozsvár, továbbá a marosludasi Vulturul és Victoria kerülnek törlésre. Tuplsíaság Az Erdélyi Kárpát Egyesület ismeretterjesztő előadás sorozatában f. hó 28-án este 8 órai kezdettel a református leánygimnázium fizi kát cnmében (Strada Bratmjiu 24.) dr. Tavasig Sándor tart előadást „Áprily Lajos és Reményit: Sándor természet Szemlélete“ címen. és nívós küzdelmeket láthat sportközönségünk. — A bajnoki verseny érdekességét növeli az, hagy annak válogató jellege is lesz a február 6-iki, csehek elleni mérkőzésre való tekintettel. A VICTORIA VASÁRNAPI közgyűlését nem a klubhelyiségben, hanem a vármegyeháza dísztermében tairtja meg. TEKÉZŐ-SPORT ,4 KOLOZSVÁRI VASUTASOK KULTURÁLIS ÉS SPORTEGYESÜLETE, az „Armonia“ szombaton országos ünnepség keletében szenteli fej uj zászlóját és 0 vasúti főműhely uj építkezéseit. ,4r Armonia kebelében működő Aurám lemen iekézőlársaság felkéri a társklubokat, hogy az ünnepség fényének emelése végett, képviseltessék magukat ezen a szép eseményen. Mindennemű rendezés.] ügyben felvilágosítást készséggel ad Thus Sloicoviéi ur (Atelierele Principale CFR Cluj) és igy a: érdeklődök forduljónak közvetlenül hozzá. Magyarország legrégibb és LEGEL TERJEDTEBB SPORTLAPJAI # M—BflH—WB—HBBMKMUH Will —műim Megjelenik helenkint ötször hm egy szer, amely azonnal enyhül fájdalmait. Ken e be gyöngén — és ennyi elég, hogy a daganat és a fájdalom azonnal elmúljon, mihelyt friss és tiszta vér tör utat a fájó részek leié. Nincs szükség lárasztó beüörzsö- lésre ; kenje be, ennyi az egész. Szerezze be azonnal ezt a biztos és gyors hatású gyógyszert. Minden drogériában és gyógyszertárban kapható. Nagy üveg 60, kis üveg 35 lel. Sloan's Liniment megszünteti a fdjdalmaka: MA 35 éve pmpia Mit hallgassunk meg? SZOMBAT, január 29. BUCUREŞTI. 7.30 Ritmikus tornai, rádió- híradó, reggeli hangverseny, háztartási, orvosi tanácsok, 13 Időjelzés, (időjárás', kulturális hírek,,’Spo'f4, vízállás jelentés. 13.10 Déli hamigverseny közvetítése. Közben: Sporthíreknek adása, 13.40 Gramofonlemezek. 14.15 Híreik, idő jártás jelentés, rádióhiundó. 14.30 Gremiofonlernezek. 15 Ili rek. 16.45 Előadás. 17 A Románia őrsége szervezet órája. 18 Támclemezek. 19 Felolvasás. 19.15 Hauigiképek lem ezekkel. 20.15 Felolvasás. 20.30 Bemondás szerint. 21 Felolvasás. 21.15 Tánczene. 22.30 Hírek. 22.45 Vendéglői zene. 23.45 Hóiek külföldre németül és franciául. (BUDAPEST T. 7.45 Torna. Utúrna: Gramofon. 8.20 Étrend. 11 Hírek. 11.20 és 11.45 Felolvasás. 12.10 Vizjelzöszolgálat. 13 Deli hairangiS'Zó. 13.05 Érnek- éis gordonkaszá- mok. 13.30 Hírek. 14.20 Pontos időjelzés. 14.30 Lemezek. 15.40 Hírek. 16 Árfolyam- hirek. 17.15 ,, Daruk irály“ mese, 17.45 időjelzés. 18 Miit üzen.a rádió? 18.30 Jazz. 19.30 Élőadás 'az öntözésről, 20 Dóczy-est 21 Közvetítés a Szegedi Városi Színházból: „Katii', gyere ki“. Operett. 22.15 Hírek. 23.30 Idő- járásjelentés. 24.30 Cigányzene. 1.05 Hírek' külföldre. ~<iyoniölcs€léieh és siycrs- főzelétteK A táplálkozás mint természete« gyógytá* nyező! Ára 50 lej az Ellenzék könyrosrti- Jvában, Kolozsvár, Piati Unirii, Vidéki* ulánvéite! is azonnal szállítjuk, - Az uj Molnár Ferenc siker; 1903 január 28-án a magyar közélet élénk. A katonai javaslatok állana]; napirenden és ha nem sikerül engedményeket kivívni, Széli Kálmán kormányának is buknia kell. Az előjelek láthatók. Apponyi házelnök javaslatait Bécsbe terjesztették és mert állítólag Singer, ,a Neue Freie Presse tudósilója titoksértést' kávéiéit cl közlésükkel, a korntynypártból kitessékelik. Hír 1szerint a közös zászló és címer alakjában oldják meg a nehézségeket. Komjáthy Béla ellenzéke már a: egész ülést kibeszéli. Zichy Jenő gróf pedig kilép a kormány pártból. amiért az egyetemi polgárságtól fáklyászenét kap. Nagy érdeklődést keltett Bariba Miklósnak a Magyar Szó, illetve Zsoldos László ellen indított sajtópöre, mert o cikk szerint Barthn jogosulatlanul támadta Érdéig ref. püspökét, aki egy közbenjárását elutasította és anyagi kedvezményben részesült Széli Kálmán miniszterelnök részé ől. Derűs volt Széli kihallgatáséi: előbb té.vedéshö■ 0 vádlottak padjára üh' aztán esküre felállva, zsebéből aprópénz darabokat hullatott ki. A snjtőbirőság a vádlo'Jnt egy hónapra ítélte. Érdekes, hogy ép most fcigik a Bariba hires „Khá-jár földön'1’ cA^ö pirat ónak hatására kezdeményezett felvidéki ir.ség munka, Ka-y József kormánybiztos irányításával. — E nap temették el Kuncz Ignác dr.-t, a kolozsvári egyetem büszkeségét, a politika tanárát; Fa kas Lajos dr. búcsúztatta el. — Az egyetemünknek népesedési adatait most közölték: liőú polgára van, még pedig 1184 jog-. 134 orvos-, 254 bölcsészet-, 124 malh. és term.-tudomány kari hallgató. — A" elhunyt Bővel nagyváradi g. kát. püspök utódja Radu Demeter dr. lugosi püspök lett. — Városunk jelentős iparteleppel gazdagodott: megkezhle munkáját, a Heinrich-féle szappangi.nr. — Érdeklődés várja Kihry Klára vendégszereplését. Este <syinrekerül Echegemy Színmüve: ,,A folt, amely tisztit“. Tóvölgyi Margit Halmi Margit, Laczkó Aranka. Tompa Kálmán, Szakáts Andor jól jnt- scattak. — ,4 tárcában Bölöny József intendáns verse: Barnát zsidó ivójában és Farkas Ödön uj zenekari müvének ismertetése. „Hangok a kurucvUágból" olvasható. — Lapunk nyomatékosan rámutat, hogy n szakái] kezd kimúlni a divatból: Amerikában és Angliában rohamosan hódit a csupasz arcviselet. A magyar könyvpiac szenzációja! Zsigray Julianna: ERZSÉBET magyar királyné E könyv nemcsak Zsigray pompásívü pályáján jelent fordulópontot, hanem az életrajzregény történetében is. Műfajára nézve: lírai életrajzregény. Gyönyörű kiállításban, fűzve 198, ízléses diszkötésfeen 288 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában, Cluj—Kolozsvár. Vidékre utánvéttel is azonnal szállítjuk. — Kérje a könyvszenzációk jegyzékét.