Ellenzék, 1937. november (58. évfolyam, 253-276. szám)

1937-11-11 / 260. szám

■ 1937 november 11 jF L L B N Z ti K SZEGED, november hó, Megkísérlem lerajzolni azt 'az embert, oki tudományos munkájúval elnyerte a Nobek yS' díj kitüntetését, s közelebb hozta hazáját a nagyvilághoz. Délelőtt tizenegy feié, mikor laboratóriuma, kapujához érek, megpillan­tom, amimt fedetlen ífovel balod át a napsü­tötte Templom-téren. Arca, ismerős. Nemcsak a fényképekről ismerős. Ahogy bevezet szo­bájába, leül, megtörni pipáját, az első pilla­natok ismerkedő szavali ős mozdulatai után mond erősebben szól hozzám ez az ismerös- ség. Hol láttam ezt az arcot, melyet szemé­lyes érzékeléssel nem ismertem eddig? Ber­linben, egy könyvtáriba,n, amint a kikölcsön­zött könyv felé hajol, Londonban, a British Muscumban, amint aggódó, feszült érdeklő­déssel áll egy ölezeréves baby.lonioil tárgyak­kal tömött üvegszekrény előtt, Parisban, a Nemzeti iKö-nyivtár kiállító termének valame­lyik ritka kézirata előtt, Firenzében, tűz Uf- ficiiben, amint hunyorogva néz egy képet, ez­zel' az aggályos-komoly pillantással, mintha nagyon erő'S fénybe pillantana. Találkoztam már ezzel az arccal. Egyszerre 'megértem: ez az európai ember arca; Van egy család, egy nagy, szellemi család, melynek tagjai elszórtan élnek Upsalában, Cambridge ben, Chicagóban, Stockholmban és Szegeden. Mindenütt a< világon,, alhol a szel­lem megtalálja médiumait és öntudatos életet él. Ebhez a nagy, kiterjedt és szemérmes családhoz, mely soha nem dicsekszik szár­mazásával és rokonságával, tartozik Szénit Gyöngyi. Magyarsága:, mely nemes, csendes és áhi'tatos, ugyanolyan erővel1 sugárzik belőle, mint európiaéas'Siíga. Nagyvilági ember, a szó mélyebb, erkölcs-öls értelmében. Szürkés­kék szeme, korán-ősz feje, melyet behava­zott a korai érettség zúzmarája, törékeny, testi gyakorlattal és fegyelemmel edzett tes­te, mozdulatainak természetes fölénye, mind­ez egy vasúti fülkében is figyel mez lelne, hogy azzal a fajta emberre! állok szemközt, aki tudja helyét a világban, köze van minden­hez, ami a szellemre és az emberre tarto­zik. Nagyvilági ember, abban az értelemben, ahogyan Erasmus is az volt, Voltaire is, a. Üélszeg Pasteur is. Ez az ember nem félszeg. Nem vesztette el egyensúlyát a sikerben. Mi­kor azt mondja: „Dolgozni akarok“, a kije­lentés keményen hangzik, mint ahogy egy középkori ember mondhatta, egyszerűen és pá Ihász nélkül: „Imádkozni és élni akarok“. Az első .pillanatokban, amíg ismerkedünk, a-zok a szavaknál .its- ellen állhatatlanabb, köz­vetítő áramkörök, melyek egy ember jellemét elárulják, figyelmeztetnek, hogy zsenivel ál­lok szemközt. Ki a zseni? Ember, aki ke­gyetlen és pártatlan erővel -meg tudja szö­vegezői az igazság értelmét. Az igazság lehet egy kémcső, vagy egy erkölcsi tétel tartalma1. Az; első pilkmiatokban ezt gondolom: fegyel­mezett, de nem aszkéta. Jó, de nem puha. Lelkes, de nem rajongó. Tárgyilagos, de van laenne alázat is. S végül, lobog valamilyen hideg Iámig ebben a- fegyelmezett, északi kül­sejű emberben, valami a lángból, mely 'a megszállottakat emészti. Nyilván valló, hogy egy ember mera jut el véletlenül olyan tu­dományos megismeréshez, vagy fölfedezéshez» melynek jelentőségét aztán a Nobel-dijjaJ ju- la’imazziák. Nemcsak górcsövek és ismeretek szerencsés ölsszjátéka szükséges hozzá; egy ember szükséges hozzá, jellem, egyensúly, s ez a láng, mely fiit egy munkát ős egy embert. * A munka és az ember nem találkoznak véletlenül. Ért a találkozá-st, -egy embernek müvével való találkozását szeretném megis­merni. Hol az elválaisztó vonal, mikor egy ember, élete és müve pályáján haladva, meg­hőköli a lehetőségek zűrzavarában:,csalhatat­lanul érzi: „Erre kell mennem, ez az utam“? Ez az ösztön a .zseni sajátja.Végre is, éppen úgy elmehetett volna gyakorló orvosnak, vagy egy gyárba, fejgörcs-oslUapitó porokat koty­vasztani. Beszélgetésünk kezdetén a szellem önmegóvó, tárgyválasztó erejének titkát fe­szegetjük. A beszélgetés rendszertelen. Szo­bájában, mely kellemesen lakályos és nincs benne semmi ihivaita.loss'ág -- vívóálarc a szekrény tetején, a falon Ktebelsberg és Pas­teur képe, virágok — az első percek utóira elmerülünk a beszélgetés’ igazibb tartalmá­ban: Klek és anyag, szellem és felelősség, tudás és erkölcs, mindenről lehet vele beszél- ni, mindenbe beleegyezik, vagy ellenáll, nin­csenek kész .válaszai, ez a lélek nem kapcsol GYÖRGY |ÍEgy eiaatíes- ísscéíejl IRTA MÁRA!! SÁM»®K gépiesen. Ez a lélek él. Ha elviszem holnap egy ibolhacir.kus’zba, ugyanolyan figyelemmel — aizi élét minden tüneményével szemben áhitatos figyelemmel és ellfQgulatlanságg.'.' — hajol az otromba mutatvány fölé, mini mikor Einsteinnel, vagy Hansunnal id1 szcm' közt. Nincsenek számára „kis“ és ..nMgy problémák. Mindég az egészről van szó. Ezt csak a zseni tudja.-Először az ember. „Nem tudtam én, hogy miié lé megyek“ — mondja. — „Az ember nem határozz«! el. Az élet érdekelt, az élet anyaga. Mindig voltak gondjaim. A liíboru után már nem tudtam mihez kezdeni, ki­mentem Angliába, azután Hollandiáiba, Svéd­országba. Eg,y ideig Hamburgban dolgoztam. Akkor mindenki sanyargott Németországban, mi is sanyarogtunk, de testileg, oly képen, mint az orvosi könyvekben leírják. De nem ez a fontos. Éreztem, hogy .a laboratórium­ban kell maradnom. Az anatómia nem elé­gi leüt ki. Azt hiszem, ez a döntő: az ember érzi, hol kell ellenállni? Nem szabad a si­kerre tömi. Pénz .nélkül, ntáha 'silány fize­téssé], kísérleti munkahelyeken töltöttéiül idő­met, nem láttam tisztán, hova vezet ez a munka? A tudományos kutatás céljait nem tűzheti ki egészen mereven és határozottan a kutató. Az anyag beláthatatlan. Az élettan érdekelt, s csak azt éreztem, hogy ehhez a munkához hűségesnek kell maradnom. Nem iá beteg érdekelt, hanem az anyag, mellyel történik valami; esetleg a betegség történik vele. Ezért mentem a betegágyhoz, megmai- radtaim a laboratóriumban.“ Gondolkozik, öt ujjúval fésüli haját. Eb­ben ü mozdulatban vau valami diákos. „Azt hiszem, ezt a legfontosabb a szellemi munká­ban: hűségesnek maradni ahhoz az erkölcsi, azt mondhatnám, vatMserkölesi követelmény­hez, mely a gyakorlati lehetőségek között fi­gyelmeztet, ez a dolgunk és nem más. Mini­den ezen mukk. Aztán még valami: nagyon odafigyelni, nagyon sokat tanulni és kísérle­tezni, s ami csaknem fontosabb: együtt élni űz emberekkel. Nem hiszem, hogy az ember, egyedül egy szobábani, ,,kitalál“ valamit, ami elébb még nem volt. A tudományos életben a problémák beérnek. Az idő téliévé van bi­zonyos kérdésekkel, a probléma határvonal­jai szűkülnek, mindenfelé keresik a titkot, aztán az eredményeik egyszerre összevágnak, ’valaki észreveszi és kimondja... Amit én ész­revettem, éppen úgy érdekelte a munkatár­saimat, mint engem. Észrevettük. A tudós nem dolgozhat egy kézzel; ezer kéz szüksé­ges ugyaahhoz a munkához, ezerfajta kisé«'- let, mérés, megfigylés. Talán bíznak az em­berben... megérziik, hogy szolidáris vagyok velük, munkai árasaim mal, szaktársalmmal. Ez a szolidaritás, ez a tudományos, emberi szo­lidaritás döntő föltétel. A tudat, hogy nem szabad eltérni az útról, a tudat, hogy a mun­ka nemcsak eszmei, hanem erkölcsi kény­szer, s az emberi szolidaritás érzése... Ez a munka három föltétele.“ 1— „Aztán nagyon oda kell figyelni“ — mondja és mosolyog. — „Mindig. Tiz éven út, mindig. Milyen az élelem? A zene kell ne­kem, a zene számomra elsőrendű igény. A képzőművészethez iis sok közöm van. Min­den kép mond nekem valamit... néha- nagyon sokat. Magam Is szobrászkodlam, kontár szobrász voltam. Az irodalom, azt hiszem, mem volt rám alakító hatással. Találkoztam Shakespere-rel? Igen. De nem történt sem­mi Arany? Igen. De az irodalom más. Aztán az idő, mennyi idő kell! Ha lehetem, spor­tolok; másként nem barnám. Előadások, az órák a labor a lórin inban, társa seiet is van a világon. Az ember egy nap észreveszi, hogy kimozdi thata ’.'lanul benne él munkájába ni. Milyen ez a munka? Módszeres? Igen. mód­szeres. De o módszer nem elég. A kísérletek, akármilyen' 'lelkiismeretesek is, az elgondo- Mis, a problémák érzékelése és tudatosítása, ez csak egy része a munkának. A .szellemi alkotásban, a ludomáiniyosban is, nagyon sok az intuitiv elem. Néha reggel, ébredés után, úgy éi.izem, tisztábban Iátok valamit, boldo­gan rohanok a laboratóriumba, fiuk, mon­dom1, megvan-. Meghallgatnak, néha vállat vonnak, azt mondják: „Ugyan!“ Ellenőrzőm a zseniális ötletet és kiderül, hogy igazuk volt. De az inkuoió, az értelem ellenőrzése mellett, a legnagyobb alkotóerő. A laborató­riumban is. Munkatársaim tudják, hogy sze­retem őket, vállalom érettük a felelősséget. Én nem szeretem a bólogató embereket, akik has raif-eküs-zmek a tekintély elölt. Enl nem szeretem a yes-men-eket, mint. Amerikában m ond ják, akik mindenre igen -1 mondanak, csak. mert a tanár, vagy a felsöbbség Így mondta.“ Mosolyog, legyint. Ilyen az ember. * Milyera a. müve? „Erről nehéz beszélni“ — mondja és szívja a pipát. — „Egy nai- pon eszi:levettem, hogy a nyers krumpli fel­vágott állapotban megbámul. Már mások is észrevették. De engem nem hagyott nyugtom Itt aztán olyan részletek vannak... a, méré­sek, a számítások végtelen láncolata, néha csaknem egészen reménytelen láncolata. És olyan finomságok, melyeket műszerrel kell követni, villanásnyi «finomságok, egy eny1 g máskép reagál, mint a másik: miért? Ezek a mindennapos problémák. Közben látni kell az egészet. Az anyag égési folyamata érde­kelt. Egyelőne atomokban és molekulákban gondolkozunk,, de lehet, hogy mélyebbre kell mennünk, be kell hatolni az atomba is. A szerves anyag szempontjából egy krumpli és egy ember között nincs olyan lényeges különbség, mint egy krumpli és egy kavics közölt. A „C“-vitamint már harminc éve is­merik. Csak nem tudták tisztára nagyobb tö­megben elöáIliitani. Most sikerült“ — mond­ja mellékesen. — „A therapikus eredmények­nek természetesen' önülök, de, hogy is mond­jam, ez nem az én dolgom. Nagyon boldog leszek, ha a •„C“-vitaminn,al megmentik be­tegek életét. De én ezzel nem foglalkozha'­Utazáshoz borotva ki-ém tóm. Az én dolgom annyi volt, hogy a „C vitamint szerves anyagokból tisztán előállít­sam.“ Ezek a mondatok kemények. Olyan vala­ki mondjai, aki nem engedi semmilyen, szem­ponttal megvesztegetni magit, nem engedi, hogy érvek, vagy lehetőségek elcsábítsák a tudományos' kísérlet mellől. Még humánus érvek sem. Szent Györgyi valószínűleg ki­tűnő gyógyító-orvos lenne. Lénye megnyug­tató; a zseni nem egyoldalú. De ahogy a „therapikus lehetőségekT-ről beszél, ahogy űitz mondja: „nem az én dolgom“, ez o lisziu és nemes következetesség eldönti munkája további sorsát. Akármi történjen vele, -ott miairad a laboratóriumban. Ez a műhely, hogy a távirat, mely a Nobet-dij hirét közölte, ott hever asztalán, egyike a. világ hivatalosan fémjelzett, legfontosabb szellemi műhelyei­nek. Ezért megkérdem, itthon marad-e? — Hívtak másfelé — mondja csendesen. — De most, hogy ez történt, s aninyi szere­tet fordul felém, azt hiszem, itthon maradok. A szeretet köt. Enné] a mondatnál elválok tőle. Kimegyek' a Templom-térre e mondat visszhangjával fülemben. Dél van, harangoznak, ö téren ga­lambok és kiváncsiak ögyelegnek. Igen, a szeretet köt, gondolom; rejtélyesebben, mint a'Z a kötés, mely a kémcsőben az anyagot törvényhez kötözi. A Nóhel-dijais tudós tudja ezt; mert' az ember nem kap véletlenül No­bel dijat. A tér fölött, melynek egyik’ barnatéglás házában egy ember, térben messze a gazdag és boldog világoktól, de lélekben közel min­denhez, ami a világon szellemi és emberi szolidaritás, megalkotta azt, amit akart, s közelebb vitte nemzetét a nagy civilizációk együtteséhez: a tér födött sugárzóan, ünne- pies kék az ég. Milyen' nagy a világ, gondo­lom. Majd ezt gondolom: s milyen kicsi! Minden titka és törvénye elfér egy ember lelkében. főiecjésiye vád@lfga kémkedéssel a liires ©r@§3£ ésa©ike§ii@l  vllágjküffM sarkkuíaáé kíülcoös szereSroä iso^fá*íya VARSÓ, november 10. Lengyel tápok mcszkvaS jelentése szerilrt a GPU embe­rei letartóztatták Schmidt professzornak, a világhírű orosz sarkkutatónak a meny­asszonyát!. Rose ne! orosz énekesnőt, akii nem más, mint L u na e sa rszkn nak, a volt szépművészeti népbiztosnak az özvegye. Az énekesnői állítólag maga Schmidt jelen­tette fel. Schmidt legutóbbi sarki útjáról viaszajövell ismerkedett miéig Lunacsarszki özl- vegyévei s nyomba!*» beleszeretett. Utóbb azonban rájött, hogy menyasszonya meg­csalja, mire figyeltetni kezdte. Kiderült, hogy az énekesnő külföldi kémekkel tarn fenn összeköttetést. Rosenet asszony ellem már régebben is a kémkedés vádját emelték s állítólag volt férje, Lunacsarszki is az ő özeimet miatt lett öngyilkos. Litvinov váratlanul elutazott Brüsszelből Berlinhez evem keltet* meglepetést a szovjet til­takozása a római egyezmény ellesi BRÜSSZEL, november 10. Litvinov tegnap váratlanul elutazott a belga fővá­rosából, .Távozása ta szenzáció erejével hatott. Az orosz külügyi népbiztos eluta­zása előtt Edennel folytatott tárgyalá­sokat. A Reuter távirati ügynökség jelen­tése szerint, Litvinov elutazása tiltakozás akart lenni azok ellen a kísérletezések el­len, amelyek Oroszországot, ki akarják zárni a konferencia vezetőségéből és a szőkébb körű tárgyaló bizottságból. A szovjetek marosak azért is elégedetlenek, mert Olaszország előreláthatólag mind­két bizottságban helyet kap. Potemkin, a második szovjet delegátus egyébként LHvinov távozása után is Brüsszelben marad. Berlinből jelentik, hogy a szovjet tilta­kozása a római egyezmény ellen nem kelteit különösebb meglepetést a német fővárosban. A német sajtó szerint a szov­jet tiltakozás ismét azt bizonyítja, hogy Oroszország és a harmadik kommunista internacionálé között szoros együttmű­ködés van. Bucurestiböt jelentik: Változó felhő­zet, csökkenő légnyomás, gyenge dél­nyugati szél és nedves, ködös idő vár­ható. A hőmérséklet nem változik lé­nyegesen. Az ELLENZÉK a haladást szoIgáiY®. t kisebbségi és emberi jogok elöharco&Ä

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom