Ellenzék, 1937. október (58. évfolyam, 226-252. szám)
1937-10-03 / 228. szám
♦ ♦ 19 3 7 október 3. ELLENZÉK VASÁRNAPI KRÓNIKA _____________ÍRJA MĂRA1 SÁNDOR Szánalmas Angliai 'tat kell megállapltanunlk, hogy Pesten már nem biznalk Ang. iában. Nem mondják éppen hangosan, de köznapi diskurzusokból is 'kicseng a meggyőződés, hogy a Birodalom a hanyatlás útjára ilépett, presztízse tépázott, fegyverkezése elkésett, a domíniumok már nem építhetnek az angol külpolitikára, az angoljel’em már nem a régi. A fontról ne is beszéljünk. A londoni City, valamint az admloahtás és a Foreign Office egyelőre nem reagált még hivatalosan e lesújtó peslli véleményre. Valószínűleg más dolga van. A kérdésre, mely oly fájdalmas gúnnyal és csalódottsággal fordul feléje: „Tűrheti ez? még Anglia?...“ — a (kerdesre mely hallgatással felel. Hallgat £s fegyverkezik. Hallgat és egyezkedik. Hallgat es bakii. Bármily tépázott is presztízse Pesten, beéri Franciaország, az Egyesült Államok es a domíniumok véleményével, mely egyhangúan vallja, hogy politikája az egyetlen helyes, szerepe éppen akkor hősies, ha nem akar hosködni s a bakét akkor szolgálja leg- igazabban. ha nem visel presztizssérelmi okokbol háborút. Ilyen gyönge, ilyen szánalmas Anglia? Bocsássák meg a pesti beavatottak, ha nem értünk velük egyet .s bocsássa meg Anglia, ha válklkozunk a nevetséges szerepre s megvédjük fitt Pesten megtépázott presztízsét. A világ civilizált népeinek többsége — bármily ikülönösen hangzik is —, tisztelettel -tekint a szánalmas Ang’iára, A dominiumok az angol koronázást követő tanácskozásokon félreérthetetlen nyíltsággal kijelentették, hogy ez a szánalmas, alkudozó, hajladozó, jobbra és balra csitíló és egyensúlyozó -angol békepolitika az egyetlen helyes s kijelentették azt fis, hogy e politikában minden eszközzel támogatják az anyaországot: igen, Anglia ma eljutott oda, hogy a 'birodalmi gondolatot a dominiumok éppen olyan nyomatékk-al hangsúlyozzák, mint maga az anyaország. A szánalmas Angllia, akárBUDAPEST, október hó. Nincs értelme tovább -is elhallgatni, hogy a budapesti kávéházaik törzsközönsége, nemkülönben a hazai sajtó egy része Angliáról bizonyos ideje lesújtóan vélekedik. Reméljük, ez a megállapítás nem okoz nemzetközi- bonyodalmakat. Anglia talán elbírja ezt is, mint annyi más támadást és csapást., mely a közelmúltban sújtotta. A bizalom természetesen már az abesszin háború kitörésekor megrendülj Pesten Anglia -irányában. Má ez? — kérdezték a beavatottak. — Anglia tűri?... S mikor kiderült, hogy tűri, talán fogcsikorgatva, csendes felhördüléssel, de tűri s nem süf el egyetlen puskát sem veszélyeztetett távolkeleti érdekel és a négus ibirodalmának védelmében, az óvatosabbak nem vontak le végső következtetéseiket, de nagyjából minden pesti érdekelt újságolvasó megállapította, hogy Anglia már nem a régi. Azok, akik külföldi lapokat is- olvasnak, enyhe vigaszt találtak az értesültségben, mely tudni vélte, -amit aztán a nyilvánossággal is közölt, tények bi-zonyitoltalk, hogy Anglia fegyveres ereje tökéletlen, j birodalom még nem készült fel a nagy ütközetre s e'maradl a fegyverkezési versenyben. Pesten ezp a mulasztási rosszalták. Az angol munkáspárt nem érezte sürgősnek a fegyverkezési; a pesti kávéház törzsvendége sürgősnek és szükségesnek érezte. Az események megmutatták, bogy -a beavatott é, széles látókörű pesti újságolvasónak megint egyszer igaza volt. Anglia fegyverkezését nem lehetem már 'tovább ha- iogalni. Garvin több cikket ir? -a fegyverkezés szükségességéről az „Observer“-be. Pesten — még mindig, nagyon tapintatosan — kezdtek elégedetlenkedni. A dolgok értek. Mégis, a Birodalomnak az abesszin kérdésben mutatott erélytelensége fölön talán napi- rendre leheteti volna térni, ha Anglia más, kontinentális kérdésekben megfelelő eré'yt mulat. Sajnos, nem mutatott semmiféle erélyt. Mikor Hoare sírva távozott b-ulkása után az angol parlamentből, mely elvetette béketervét, — mint -az események megmutatták, talán az egyetlen lehetséges béketer- vet, mely -az abesszin konfliktus mérsékelt és minden érdekeltet kielégítő megoldásán fáradozott — Pesten nagyon rossz néven vették Hoa-relól, hogy nyilvánosan sírt. Egy angol államférfi, -aki nyilvánosan könnyezik! Uraim! De Anglia együltérzetr Ho-are-al, csak éppen nem követte a tanácsolt utón; az angol közvélemény -igiazi szándékát megint egyszer nem leheteti kiismerni s miért is kerteljünk: Anglia ez években szánalmasan kapkodott! Pesten az okosabbak fejcsóválva jártak a városban. Anglia már nem a régi, mondták. Békében, kérem, mondták, ha egyetlen angolt alattvaló haj-aszá'a meggörbüLt valahol a világban, Anglia rögtön kardjára csapott és hajókat küldött -a bajbajutott angol állampolgár vedreimére. Quo vadis, Anglia? — kérdezték, akik latinul is tudtak. Anglia nem falait. Rejtélyes nép. Szánalmas nép, kezdték mondani Pesten. Az abesz- szin háborúban szánalmasan viselkedett; hagyján! De mlp szóljunk — legalább is Pesten mit szóljunk — egy Angliához, mely nem -avatkozik be a 'spanyol- polgárháborúba, egyszerű konferenciázgat’ással tér nap'rendre angol hajóikat ért támadások fölött, nem üt pártot egyik hadviselő fél ellen sem- s egyáltalán, ma a németekkel tárgyal, holnap az olaszokkal, ma jobbra hajlik, holnap egy kicsit balra s végül ás nem hajlik sehova, hanem pártatlanul fegyverkezik és marad béke- biró, miközben presztízsét mindenfelé a világon megtépázzák? Mit kezdjünk egy Angliával — kérdezték Pesten —, mely nem mozgósítja a gibraltári flottát;, mikor bombák hullanak egy angol olajszáLliló hajóra? Mi lesz -a Biro'da’om presztízsével — kérdezték a törzsvendégek aggódva —, igen, ml lesz a’ világgal, ha kiderül, hogy Anglia, ez a jóllakott' birodalom tűri a packázást, mindent elvisel a béke érdekében? Tűrheti ezt Anglia? — kérdezték fájdalmas hangsuly- lyal, mikor a németek megszállották -a Raj- na-vidéket De Anglia tűrte. S mikor legutóbb a japán támadók egyik bombája é'et- veszélyesen megsebesít ette a kinaj angol nagykövetet s Anglia beérte egyszerű számonkéréssel és jegyzékválrással, mikor Saghai nemzetközi koncessziós területén bombák estok az egyik angol áruházra,’" s az angol ad- miralfltás összefonl -karokkal nézte a távolkeleti pusztulási’, betelt a mérték. Sajnálatmennyire is lesajnálják Pesten, a civilizáció ' legnagyobb ütközetét vívja, mikor nem viv : semmiféle ütközetei, mikor zsebretett kézzel és lábhoz állivott puskával lüri, hogy megsebesítsék nagykövetét, mikor az emberi bölcsességnek, a civilizált önuralomnak, a kiegyenlítő, oltogató, nyugtató humanizmusnak e hősies szerepére vállalkozóit, melyért Pesten sajnálják és fejcsóválva emlegetik. Anglia 'tudja, hogy az uj világháborút egyetlen módon lehet megnyerni: ha mindent elkövet, hogy ne következzék be. Ez a szerep nem snájdig. De emberfeletti feladat s a sz,6 mélyebb, emberibb értelmében hősies. Az ellíorcsosailialc —^BM—— Irta: Castano-Kös:eghy Marianne The Chamber of Herrors! — a Borzalmak Terme. — Ez az ijesztő felírás Londonban olvasható, az inkább hírhedt, mint hí rés panoptikumban, Madame Tussaud víaszt figuragyüjtemenyében. Az egyébként elcsépelt anyagon, bősz hadvezérek, politikusprimadonnák, kajánul vigyorgó történelmi elő kellőségek garmadáján kivül, egy külön, vészesen elsötétített szoba ajtaja fölptt ordít az elrettentő tábla. Valóban nem érj meg a gyöngébb idegeknek, hogy még zsebüket is külön belépődíjjal tépázzák meg a fürdőkádban és vérében fetrengő Marat és egyéb bor- zadályok megtekintéséért, ami még a külön legesen rossz angol ürüszeCettől is elveszi a boldogtalan kiváncsiak étvágyát. Ezt a címet viseli a müncheni Hofgakrie idei nyári kiállítása. Keletkezésének története ismeretes. Ez év tavaszán jelent meg Hitler hires ukáza az összes német állami múzeumok igazgatóihoz. A kancellár e rendeletben szokott erá'yességével parancsolt rá Berlin, München és az összes német nagyvárosok templomainak, műemlékeinek és képtárainak vezetőségére, hogy azonnal gyökeresen lávo litsák el mindazt a képet és szobrot, ami úgy művészi nívó, mint erkölcs tekintetében értéktelen és silány termék. Lett is ebből olyan radikális nagytakarítás, amilyet efpuhult korunk régen nem látott. Tévedés azonban e rendeletnek kizárólagosan felekezeti okokból való megtámadása. A világhírű berlini múzeumokban például m-a is ott függnek Max Liebermann és tanít ványainak monumentális vásznai, ellenben az Entartete Kunst Münchenben örökre ki- pécézett piktorai között, is akad bőven sok, „von und zu“. A kancellár egyébként maga is felülvizsgálta a muzeumigazgatók ugyancsak lelkiismeretes munkáját, képzett és művelt német fejek szakértő közreműködését. Évtizedek művészi eltévelyedéseit küszöbölték ki e hatalmas tisztogatás foliyamán és ma tárgyilagos őszinteséggel lehet megállapítani, hogy az igazán értékes színvonal visszaállítása tényleg sikerült. Mindaz a zsibvásári munka, sok, méreteiben Is ízléstelen, témáinál fogva pedig annal ijesztőbb, dekadens, durva és merőben művészieden mázolmány, melyért eddig sok éven át nagy pénzeket fizetett a német ál lám, — ma összegyűjtve, szomorúan, tekintélyes tömegben vigyorog a kiváncsi nézők felé. Szegény nézők! Azonban már maga az a vigasztaló tudat, hogy ide ugyan nem jár belépődíj, eleve derűs hangulatba ringatja őket. München kedélyes lakói itt adnak egymásnak találkozót, különösen, amikor zuhog az eső, — az esernyőt itt gazdájával együtt beengedik. Ez mindent megmond... A polgár kíváncsisága érthető. Mint megvadult nyáj, úgy üvölt, tolong és hömpölyög a turnusokban beeresztett emberáradat a Hofgalerie lépcsőin. A legelső és egyenesen felejthetetlen látványosság, mely a szűk lépcsőházban feltűnik: Krisztus! Azonban e borzalmas, e rettenetes, e halálosan meggyalázott Krisztus, mely Ízléstelenül túlméretezek fafeszületén elsőként mered az Entartete Kunst látogatói felé, — ez a minden fönség tői megrakok, boldogtalan Krisztus valóban nem, mint isteni ige hirdetője jelenik meg itt a nyilvánosság előtt. Elrettentő példaként tekint felénk, groteszkül eltúlozott sebeivel, betegagyu tervezőjének megbomlott képzeletével e szörnyű faszobor, melynek pedig máris tekintélyes múltja van. A lübecki székes egyházban elhelyezett Hősiemlék kieme kedő főalakjaként faragta ki készítője, Gries pro fesszor és a hősöknek ilyen sikerült gyalázatát még a tanár ur sürgős nyugdíjba menesztése sem mentheti. Ez a legelső, idekavaró benyomás elegendő ahhoz, hogy a néző máris lényegesen meg rendült kedéllyel fogjon hozzá a további szemlélődéshez. Dante poklának minden rémsége kevés ahhoz a lelki szenvedéshez, melyet az érez elsősorban, aki csak egy kicsit is ért a müvésethez és viszont a Frankfurter wirsli, meg a világ legjobb söre sem izük rögtön a kövér bajornak, mikor innen friss levegőre menekül. Ami elfajult ösztön, métely és aberráció élt az utolsó évtizeden át egy beteg korszak muvésznemzedéke leiké ben, ami rut, undorító és gonosz volt e magát piktornak képzelt, szerencsétlen siserahad elmeállapotában, — ordítva és tombolva üvölti világgá ördögi csatakiáltását ez örökre elvesztett ,,művészeti“ hadjáratban. Torz szörnyek, elállatiasodott némberek, vad majompofák eszeveszett kaleidoszkópja vigyorog felénk e rettenetes falakról ás mindenütt orgiáját üli a legbotrányosabb mesterségbeli tudatlanság. — És mindezekért óriási pénzeket, nehéz milliókat fizettek eddig a német állami képtárak! — Erre kelletttek hát az adózó nép verejtékesen összeizzadt fillérjei! — Ilyen tartalmú feliratok szakítják meg a képek és szobrok sorozatát. Szentséges témák, — a Keresztrefeszités! — embertelen meggyalázásban tátonganak a néző felé a különösen visszataszító felfogású festő: Nolde jóvoltából, akinek Ádám és Évája sokkal inkább közelíti meg Darwin elméletét, mint a bibliát, viszont Fiatal Ökrök cimü képéért az egész egyesült állatvilág unisono! — teljes joggal indíthat becsület- sértési port! — Beckmann nevű festőnek Jézus és a házasságtörőnő cimü képéről egy mázsa kence sir le keservesen, mialatt Tal- heimer ur valóban pokoli ötletekkel fűszerezi Szent Antal kisértését. Pár teremmel odébb a lerázhatatlan Nolde üldöz minket uj képével: Jézus és Magdolna. Ez a kép azonban egy tekintetben mégis erkölcsnemesifő hatású, — ha a világ összes Magdolnái ugyanúgy látnák patrónájukat, ahogy e kerge bajor látta őt: valószínűleg inkább sohasem térnének le a tisztesség útjáról. Chagall Rabbinusa vérbenforgó szemeivel, Kleinschmied: Duett im Nordcafé cimü brutális jelenetével, Campedong őrjöngő lovaival, Hoffmann inkább melankolikus tehenekhez, mint női testhez hasonló aktjaival, — végül bizonyos Kirschner az „Emberpárral“, melyhez hasonló korcs párt sem igen pin- gáltak még s amelyet pedig nagy diadallal ünnepeltek a weimari Németország idejében Hamburgban, — mindezek már éppen ele gendők. ahhoz, hogy türemes nézőjük szé dülten kapkodjon levegő után. De hiába, — emberek vagyunk, bűnösök és vezekelnünk kell! Mikor is végül a barmeni Ruhmeshalle falairól lekerült — Abgehängt! — felirat: Ho't gyermek tolakodik mindenáron sze műnk elé, — érezzük, hogy már aztán vége. Elég volt. Nem birom tovább! Ki az utcára! Ki a levegőre! Azonban még ez a fejvesztett menekülés is meg van keserítve. Ugyanazon a lépcsőn kell lemenni, ahol feljöttünk. És újra ’átní ke’lett Krisztust, a megszentségteleniíett Isién embert^ tragikus megcsufoltetásáfc'an, ahogy ott vonaglott megcsonkitottan a szűk müncheni lépcsőház legfelső korlátja fölött. És látni kellett mindazokat az embereket, akik most érkeztek, akik szintén megdöbben ve, dermedt rémületben meredtek e borzalmas feszü'efre. Jöttek fölfelé, nagy tömegekben, idegenek, jó, rossz, közömbös emberek és mindegyik szeméiben ett lángolt a felhő borodás t kétségbeesés, az undor és szégyen égő kifejezése.
