Ellenzék, 1937. szeptember (58. évfolyam, 200-225. szám)

1937-09-25 / 221. szám

I ELLENZIK í 9 3 7 szeptember 2 5. A bambusznád ember Egy véletlen utcai találkozás eredménye, egy uj ismerős: Svájger tanár, földrajz­történelem szakos, jelenleg katedra nélküi, bambusznád szerkezettel és bambusznád fantáziával, de nagyszerű tudással. - Mi lenne, ha a világpolitikát Svájgerék irány itanák? CLUJ-KOLOZSVÁR, szeptember 24. Gyanútlanul megyek az utcán. Valaki a sarkomba rúg és halkan mondja: — Hopp egy légy. Megfordulok. Támadóm egy cinegie emberke, sétapálcával és sötét ruhában. Arca még púderes, frissen borotvált, ha­tározottan nem kellemetlen képű férfi s merem állítani, hogy ügyetlenül előreálló metszőfoga direkt jól állt neki. Nem va­gyok lobbanékony természetű, de azért pillanat alatt az jutott eszembe, hogy tu­lajdonképen nekem most minden teketó­ria nélkül... — mert hiszen kétségtelen, ez szándékosság volt részéről, de meg­szólal: — Bocsásson meg uram, igazán nem akartam. Remélem nem fáj? Mert, ha fáj, nem tőlem ered az ütés, tudniillik a lábam bambusznádból van. És vigyorog. — Mondok egyebet is, ha érdekli. Nézze meg a fejemet: bambusznád, a fü­lemet: bambusznád, orromat: bambusz­nád, nyelvemet: bambusznád. Hehe. Amit rajtam lát, a.z mind bambusznád. Hehe, nagyon jó. mi? Mért nem felel uram? Talán nem tud magyarul? Ahogy parancsolja. Románul? angolul? spa­nyolul? franciául? Persze ezeket már az illető nemzet nyelvén kérdi. — Kicsoda ön? — Ja? tehát beszél magyarul? Na en­nek igazán örülök. Svájger tanár vagyok. Svájger, úgy, ahogy kiejtem. Egyszerű, sima essel. Különösebb ismertetőjelem, hogy minden porcikám bambusznádból van. Parancsol egy darabkát belőlem? Szivesen letörök. A gégéjét szeretném Nem vesztettem el lélekjelenlétemet: — Ó hálásan köszönöm. Válogatha­tok? Akkor mondjuk a gégéjét fogom kérni, gondolom az 'is bambusznádból van, igen, a gégéjét szeretném tanár ur, de nem az egészet, ugyebár ennyire önző még sem lehetek, hogy nekem igy kettő legyen s magának egy se, mondjuk csak a felsőrészét, de lehetőleg úgy, hogy az ádámcsutka beleessék, azt hiszem ennek különösebb akadálya nem lesz s igazán boldog leszek, hogy az én figyelmessé­gemből önnek is marad egy aránylag elég hosszú rész, ami még jó szolgálato­kat fog tenni. — Hogyne! Pont a gégémet! Nem, azt nem adom. Vita indult meg köztünk. Hiába kér­tem akármelyik részét, fülét vagy kar­ját, ö egyiket sem adta, jóllehet bizonyít­gatta, hogy megtehetné, hiszen vala­mennyi valódi bambusznád. Nem adta és nem adta, még, ha a lelkemet is ki­tettem, márpedig komoly összegeket is emlegettem és beértem már a kisujjával is. A nagy diskurzus és alkudozás hevé­ben észrevétlenül egy sörözőhöz értünk. Invitálom Bejön. A második pohár után okosabb lettem: — Nézze kérem, ne játszunk zsákba­macskát. Én Svájger tanár vagyok, ha e pillanatban nincs is katedrám. Mért mo­solyog? — Nem mosolygok. — De mosolyog — Mondom, hogy nem. Átalakulás miatftf —- szanatósröunra — Tehát hol is tartottunk? Három év­vel ezelőtt észrevettem, hogy a testem kezd átalakulni bambusznáddá. A lá­bamnál kezdődött és gyorsan terjedt fel­felé, szöveteken, rostokon, idegeken át — az agyamig, inig teljesen elbambusz- nádosodtam. Sajnos, a feleségem észre­vette. Mondja már, mit nem vészinek észre az asszonyok. Aztán orvost hiva­tott és általános röntgenvizsgálatra sza­natóriumba vittek. Szép kis hely volt az. Bolondokkal kerültem egy szobába, iste­ni csoda, hogy nem örültem bele és meg­úsztam ép ésszel. Tizennyolc hónapot töltöttem ott. Mennyi is az? tizenkettő- meg hat — pont másfél év. Ezalatt őnagysága elvált tőlem. Ilyenek a nők uram. Ügyvédhez mentem és egyezséget csináltunk, — úgy, ahogy. Tartásdijat kapok. Egy kis nikkel kalapácsot vesz elő és egyenként megkopogtatja a testrészeit: térdét, ujj-pereceit, nyakát. — Figyeli, hogy kong? Na? Hazud­tam? Ha van egy csöpp hallása, akkor elhiszi: a vázam bambusznád — Mit mondanak az orvosok? — Nem irányadó. Amikor nem képe­sek helyes diagnózist csinálni, akkor ha­landzsáznak. Azt mondták, hogy a fe­jemben van a hiba, valahol az agyteker- vények közt, ártalmatlan betegség, nem jelent semmilyen veszélyt, de gyógyítha­tatlan Ez kórkép? Fenétl Marhaság! — És mit mond ön? — Nem nyilatkozom, bár biztosítom, ■ismerem jól magam Majd, ha ismét lan- széket kapok, előadást fogok tartani erről. — Milyen szakos? — Földrajz-történelem. Emiatt a va­cak betegségem miatt vesztettem el az ál­lásomat Pedig értem jól a szakmámat. Á tanár ur vizsgáz?-X 14 És ezt nyomban bizonyítja is. Percek alatt ledarálja a világ legnagyobb folyó- it, melyik milyen hosszú, hol ered és hova ömlik, az öt világrész valamennyi államát, területét, lakosainak számát, például, hogy Romániának 294.967 négy­zetkilométer a területe és 18 millió a la­kosa s hagy egy négyzetkilométerre í>9 1H. *J 1 ember jut, vagy, hogy Magyarországé 92.920 négyzetkilométer s a lakosainak a száma 8 millió hétszázezer, amiből kö­vetkezik, hogy egy négyzetkilométerre 93 ember esik, aztán Kina, Japán, An­glia, Szovjetoroszorság. sőt még Perzsiát <is felemlíti, aztán a fővárosok neveit, ne­vezetességeit, mintha könyvből olvasná. fc-mrn Lejegyeztem, utánanéztem, hajszálnyira egyezik minden Ez a Svájger egy élő lexikon De hogy állunk a bambusznád dal, kérdem és ügyesen megcsóválom a lejemet, érdekel a maga konstrukciója, komolyan érdekel, szóval minden úgy van, ahogy az imént mondta, bambusz­nád itt, bambusznád ott és mondja csak tanár ur . . . — Parancsoljon — mii szándékszik tenni ezzel a bambuszn ád szerkezettel ? — Amit ön a csontvázával. Ajánlatot teszek majd valamelyik híresebb egye­temnek, hogy vegyék meg, — halálom után az övék Tudja milyen világszenzá­ció lesz? Én — vitrinben kiállítva! egyes részecskéim fémkapoccsal összefogva s a szekrény kerete valamilyen barnárapá- colt, vagy sötétbordóra politúrozott ke­ményfa és lenni a középen keskeny réz­táblán a felirat: a bambusznád ember. Politikai ötlet Ó be sajnálom, Svájger urat egy isme­rőse elhivta mellőlem. Pedig már-már belemélyedtünk Értékes ember szegény — de szanatóriumi ápolt Efajtából van már néhány noteszem­ben, akivel volt szerencsém találkozni, utcán, kávéházban és ezeknél barátság­talanabb helyeken. Ahogy visszaemlék- szem, sikerült beszélgetnem Ézsaiás pró­fétával, a kínai császárral, Faust-tal, Ga­lileivel, Buffalóval és Robespierrel, Kep­lerrel és Hannibállal, Mohameddel és Nelson admirálissal, sőt egyetlenegyszer összehozott a véletlen III Ramsesszel is. Mindegyik emlegette a szanatóriumot, ahova egészen érhetetlenül, a bolondok közé zárták s mindegyik csodálkozik, hogy ép ésszel kibirta és birja. Mind­egyik olyan közvetlenül és természete­sen, olyan meggyőződéssel adja elő az ö hitét, hogy megdöbbentő. És amit ők mondanak, azt el kell hinni. Legalább is az orvosok ezt írják elő. Nem ellen­kezni, mindent helybenhagyni. A logika mellett van benne bölcses­ség is. Ha az épeszüek olykor bolondokat be­szélnek, mért ne mondhatnának a bolon­dok okosat? Hátha ezeknek több eszük és több bá­torságuk van kimondani az igazat? Ha módomban állana, összeterelném ezeket az urakat, asztal köré ültetném őket s megkérdezném az illusztris társa­ságtól: mi a véleményük erről a zavaros világpolitikáról? és vájjon mit tennének ök, ha teszemazt, a világ közvéleménye őket bízná meg rendcsinálással? Ők megmondanák az igazat. És meg­mutatnák a kivezető utat is. Mert bolondok. A mi diplomatáink nem teszik. Nem bolondok. JENEI JÓZSEF. A vallás nem hali meg Szovjeí-Oroszországban Emberek és kutyák élete Az oroszországi vallásos élettel foglalkozik igen érdekesen Thomas L. Harris amerikai író Unlholy Pilgrimage cimü most megjelent könyvében, mely oroszországi útjáról szá­mol ibe. Azt írja, hogy a vallás a Szovjet­unióban épugy nem halt meg, mint például az Egyesült-Államokban. Csak az a különb­ség, hogy Oroszországban gyászjelentést ad­tak ki a (vallásról — talán tulkorán. — A vallás nem balt meg — írja Harris. — Temjpiomi látogatásaim és beszélgetéseim alkalmával tisztán- tapasztaltam, hogy a meg­maradt vallásos élet nem csupán az öregek­re korlátozódik. Hogy miiért mennek tem­plomba a fiatalok Szovjetoroszországban? Egyesék a zene kedvéért, mások megszokás­ból vagy azért, hogy szüléiknek kedvében járjanak — de némelyek ellenkezésből is, mert a propagandának, mint az erős méreg­nek, megvan az erős reakciója is. — De a legáltalánosabb felelet, amit fia­tal munkásoktól kaptam, rendkívül jellem­ző. A világi életben nincsen semmi, ami a misztikus dolgokkal, nincsen semmi, ami az ember gyógyíthatatlan magányával foglalko­zik, ha csak nem az a makacs, de meddő kísérlet, hogy ezt a magányt letagadják. Egy leány, akit megkérdeztem, sebesen mondta: „Persze, nem vagyok hivő.“ — „Azért jár templomba, mert szereti a zenét?“ — „Nem, nem éppen. Azért, mert szeretem ugyan a munkámat, de a pajtásaim mindig a nyaka­mon lógnak. A templom, az más. Ott iga­zán egyedül lehetek.“ — „Ezt a magányos­ságot a sétában is megtalálhatná...“ — „Nem, ez mégsem ugyanaz.., Persze, nem vagyok hivő, de azért úgy érzem, jó, ha itt vagyok a templomban.“ A vallás jövőjéről Szovjetoroszországban igy vélekedik az amerikai író: — Vájjon nem vágyik-e arra minden em­ber, hogy embernél valamivel több legyen, vájjon nem vágyik-e valami más, egy magá­nos lény után, akihez magányából menekül­het? Egyszóval lehet-e valamivel helyettesí­teni Isten imádatát? A vallás jövője Szovjet- oros'zországban sokkal inkább függ az ilyen­fajta kérdésekre adott feleletektől, mint a harcos ateisták tevékenységétől és az állam korlátozó intézkedéseitől. Ha az emberben, amint én hiszem, örök szükség az Isten ' imádá'S'a, akkor utat is fog találni, hogy va­lamilyen módon kielégítse ezt a szükségletét ■ —— rang —■»»—— Ha igaz az, hogy az alma nem esik messze a fájától, most meggyőzödbe“ tünk arról, hogy ennek a bölcsesség­nek a fordítottja is helytálló. Dempsey Jacknek, az ökölvívás egykori világ­bajnokának apját letartóztatták, mert a 81 éves öregur egy nézeteltérés he­vében ököllel leütötte egyik szomszéd­ját. Érdekes nyilatkozatot tett E. Brooke Wil- 1 Hams angol partőr, add a tengerparton élet­mentő szolgálatot teljesít. Hosszú működése sonán azt tapasztatta,, hogy az emberek álta­lában többre becsülik kutyáik, mint ember­társaik életét. — Az emberek sokkal hálásabbak, ha ku­tyáikat mentjük ki — mondta — mintha férfiakat, vagy nőket mentünk meg. Kutyák kimentéséért igen sok jutalmat kaptam már, emberekért igen keveset. A legmagasabb ősz- szeget, mióta étet mentéssel foglalkozom, egy nő adta kutyájáért. Egy ötfontos csekket nyújtott át nekem. Ezzel szemben emberi élet megmentéséért sohasem kaptam egy fontnál többet. NewyorkbóT jelenítik: Az Lffinois állam - béli Eiginben egy 16 szobás kastélyban is­kola nyílt meg, 70 évesnél idősebb tanulók számára, akik bármely őket érdeklő tudo­mány, vagy ásmieireitáigban tökéi ertJesnthelik magúikat. Eddig müvétszeti, nyelv, és egébz- ségtaimi tanfolyamok áfllaikulUtak. A legöregebb növendék Fowler Calli'slta 106 éves nő. akit tolókocsin visznek az iskolába. EGY LLLLE1 FI LM SZÍNÉSZNŐ a nyalt utoán megtámadta vetólytársnőjét és rásütötte revolverét. A merényletnek azonban semmi veszélyesebb következménye nem lett, mert kiderült, hogy >a revolver csak — riasztó- pisztoly volt. A vizsgálat kiderítette, hogy a fegyverkereskedő óvatossága hiúsította meg a merényletet, mert látván a filmszinésznő izgatottságát, revolver helyett riasztópisz- tolyt adott el neki. Á vilácg legbecsületesebb embere A világ legbecsületesebb embere kétségtelenül az a hölgy, aki az angliai Suttonban lakik s akinek esetét most irtuk meg az angol lapok. Néhány nappal ezelőtt a grimsbyi állomásfőnök névtelen levelet kapott, amelyben a levélíró közölte vele, hogy másnap délután egy hölgy fogja felkeresni igen fontos ügyben. Az álloniásfőnök azt hitte, hogy barátai valami tréfát űznek vele, de a legnagyobb csodálkozására másnap délután a jel­zett időben valóban beállított hozzá az ismeretlen hölgy, aki közölte vele, hogy ő irta a névtelen Ilevtellet. — Uram — mondotta a hölgy izgatottan — évek óta nem tudok aludni, mert le­küzdhetetlen leikiiismeretfurdaiiásom van és ettől csak ön tud engem megs za hadit ani. Huszonegy 'évvel ezelőtt Grimsbybőt Suttonha utaztam, velem volt a kutyám is s a vo­naton, amikor már a kalauz megnézte a jegyemct, eszembe jutott, hogy a kutyámnak elfelejtettem jegyet váltani. Szóval, becsaptam a vasúttársaságot. Huszonegy év telt el azóta és én mégsem tudok megszabadulni a lelkrismeretfurdalásoktól. Szeretném, ha a menetjegy árát most utólag elfogadnák tőlem, mert újra nyugodtan akarok aludni... Az állomásfőnök szabályszerű nyugtát állított ki öt penceről, amit a hölgy boldo­gan kifizetett. Azt hisszük, nem túlzás, ha a mai naptól fogva ezt a hölgyet lartjuk a világ legbecsületesebb emberének. Áz öböfvsvó váS í ghajjnob aíy}& Százhatéves iskolásláry 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom