Ellenzék, 1937. szeptember (58. évfolyam, 200-225. szám)

1937-09-19 / 216. szám

1931 szeptember 19. tELLENZÉK Dr. Baíogh Arthur uj könyve „4 lieinze'iek swivefoégéiaek müSáö- Jése & kisebbségek véJelme terén CLUJ—KOLOZSVÁR, szeptember 18. Balogh Arthur dr. szenátort nem kell olvasóink előtt ismertetni, vagy jellemez­ni. Ma is büszkén valljuk az Ellenzék legkitűnőbb külmunkatársának. Minden­ki tudja róla, hogy egy kiváló politikai jogász a kisebbségi sorsban a legjelesebb nemzetközi jogtudósunk lett s mint ilyen a kisebbségi politikánkban nélkülözhe­tetlen. A magyar párt nemcsak törvény­hozói mandátumot biz reá, hanem a ki sebbségi politika jogi átgondolásában vezérszerepet juttat állandóan neki. Kü Ionosén a kisebbségi panaszjog kihasz­nálása tekintetében szinte kizárólagos hatáskört kapott és tudjuk, hogy a leg­jelentősebb petíciókat ő fogalmazza és képviseli Genfben, ahol kifogástalan és leleményes nemzetközi jogi tudása és cselekvése általános hírnévhez juttatta. Heroikus harcot vivott például a csíki magánjavak ügyében. Az ezidei kivételé­vel minden kisebbségi kongresszuson ő volt a magyar párt egyik kiküldöttje és valamennyi külföldi delegáció részéről tekintélyt és elismerést élvezett. Nehány év előtt világhírre tett szert és a kisebb­ségi jogvédelem legtekintélyesebb, szinte döntő érvényű szakértőjeként lett isme­retes, amikor a kisebbségek nemzetközi védelméről magyar, német és francia nyelven megjelent egy hatalmas munká­ja, csakhamar több kiadásban is. Ezt a müvet olyannak ismerték el, mint amely első rendszeres jogi előadása a kisebb­ség nemzetközi védelmének, ahogy ezt a világháború befejezése után létrejött ] különböző kisebbségi szerződésekben a í jogtudomány szakértői a diplomaták j megegyezése után lefektették. Amióta ez i a könyv megjelent, a kisebbségi jogvé­delem egész rendszere világos lett, hiá- « nyai pedig vita nélkül föltárultak, az észszerű tennivalók is csak Balogh Ar­thur elgondolásainak maradéktalan ér­vényesülése esetén volnának megvalósít­hatók. A könyvet állandóan idézik és érvei a legbonyolultabb vitákat is el­döntik. Valóban klasszikus mü. Most Balogh Arthur egy másik klasz- szikus müvet irt, amelynek szüksége va­lóban égető volt, amikor a totálitásos őrültség kidühöngte magát és most vég­re megint a kisebbségi jogvédelem érde­ke igazi jelentőségében és kényszerűsé­gében tárul föl. Amikor az elkerülhe­tetlen dunai kérdés megoldásában alap­vető föltételnek szegezték le a kisebb­ségi jogvédelem komoly és becsületes végrehajtását, sőt Anglia a béke meg­mentésének egyik főfogantyuját látja a kisebbségi kérdés megoldásában. Balogh Arthur ez az uj könyve „A nemzetek szö­vetségének működése a kisebbségek vé­delme terén“ címmel Párisban jelent meg francia nyelven. Mint már címe is sejteti, a genfi fórum kisebbség védelmi tevékenységének igazságos, de érthetően metsző kritikáját foglalja magában, 18 év keserű tanulságai alapján. Reá mutat mindenek előtt a mai kisebbségvédelem két fő fogyatékosságára. Az első az, hogy a Nemzetek Szövetsége a kisebbségvé­delmet politikai ügyként kezeli, holott a szerződések betartásáról van szó, ami nem politikai, hanem jogi kérdés. A má­sodik főhiba, hogy a Nemzetek Szövet­sége csak panasz esetében jár el, holott a kisebbségvédelmet magyarázó 1920. évi saját határozata szerint (az u. n. Rapport Tittoni) magától is állandóan figyelemmel kellene kísérnie, hogy a szerződéseket hogyan hajtják végre. Mi­kor 1929-ben ezt az utóbbi kérdést Stre- semann felvetette a népszövetségi ta­nácsban, a különben nemes gondolltozá- su Briand volt a legnagyobb ellenzője annak, hogy a követett gyakorlatot meg­változtassák. Balogh Arthur ezután sorra veszi a panaszokra alkalmazott eljárásnak min­den fázisát és kimutatja azoknak ször­nyű fogyatékosságát. Már az jellemző, hogy az 1921—1936 időszakban beadott 852 panasznak majdnem a felét (381-et) nem találtak alkalmasnak, hogy vizsgá­lat alá vegyék. Az ezen időszakban elfo­gadott 471 panasz közül mindössze öt került a kisebbségi bizottság javaslata alapján a tanács tárgyalása alá. De még ebben a kevés ügyben sem adott a tanács teljes reparációt. (Ezalatt azt kell érteni, hogy ez az öt kisebbségi panasz is csak jelentés formájában került a tanácsülés elé, amely a három, illetve néha öttagú kisebbségi bizottság indítványát e szór­ványos esetekben egyszerűen elfogadta. Ez a kisebbségi bizottság többnyire a fő­titkári hivatal utján megegyzést javasolt a bepanaszolt állam és a panasztlevö ki­sebbségi intézményeknek, amit aztán to­vább jelentett és a tanács tudomásul vett helyeslőleg. Ezért mondjuk a sajtó vul­gáris nyelvén, hogy a Népszövetség ta­nácsa még egyetlen kisebbségi panaszt sem „tárgyalt“ és döntött el ítélettel, a Népszövetség közgyűlése még kevesebbet tett s a hágai nemzetközi bíróság vélemé­nyét, vagy ítéletét egyetlen egyszer sem kérték ki.) A 183 oldalas könyvnek majdnem a felét a csikmegyei Magánjavak ügyének részletes előadása tölti ki, amely való­ban iskolapéldája annak, hogy hogyan fogják fel Genfben a kisebbségvédelmet. Ezt az ügyet egyáltalában csak úgy lehe­tett volna elintézni, ha eldöntik azt a kérdést, a csiki határőrök leszármazott­jai csak használói voltak-e a vagyonnak, mig tulajdonos az állam volt, amint a román kormány állította, vagy pedig tu­lajdonosai voltak a székelyek a vagyon­nak, amint ők állították. Genfben azon­ban a lehetetlenre is vállalkoznak. Elin­tézték az ügyet az alapvető jogi kérdés elintézése nélkül. Hoztak egy „gyakor­lati megoldást“, amely szerint visszakap­ták volna a székelyek az elvett terület­nek 18.5 százalékát, ami az elvett javak érléke 1.5. mondd másfél százalékának felelt volna meg (városi ingatlanokon kí­vül 62.800 hold erdő!) A vagyon auto­nóm kezelése még erre a roncsra sem lett volna biztosítva a székelyeknek. Per­sze igy nem vettek át semmit és ötévi tülekedésnek semmi eredménye. Balogh Arthurnak az a végső konklú­ziója, hogy mindaddig, amig a kisebb­ségvédelmet politikai szempontok szerint kezelik, igazi védelemről szó sem lehet és Európa negyvenmillió embere kevés bé van védve, mint az exotikus népek, akik mandátum-területeket képeznek a nagyhatalmak kormányzása alatt. Meg­győződésünk, hogy ennek a kitűnő kri­tikának „bomba“ sikere és átütő hatása lesz. A kisebbség védelme érdek újjáéle­désének idején önbirálatra készteti a Népszövetséget és hozzájárul a kisebb­ségvédelmi eljárás igazi fölépítéséhez. Fáraó szelleme kisért egy skóciai főúri kastélyban izgalmak és rejtélyek sorozata az Egyiptomból a kastélyba vitt fáraó-csontok körül LONDON, szeptember hó. Emlékezetes az a legendáikor, amdy az egyip­tomi királysírok felltáróínak személye körül keletkezető. A legenda szerint mindazokat, akik megzavarják a fáraók évezredes álmát, valami szerencsétlenség éri. Miután több hi­res egyiptológust, akik a királysírok feltárá­sa körül tevékenykedtek, tényleg ért néhány kellemetlenség, egyesek meg is haltak köz­ben, mindezt ezzel a legendával hozzák ösz­függésbe és sokaik fantáziáját állandóan iz­gatja az a végzet, amely állítólag a megzavart királysírokból indult ki. Lord Carnarvon, aki tudvalevőleg felfedez­te Tu tankámen sírját, titokzatos betegség kö- | vetkeztében balt meg és annakidején a lord j halála titán újból fellángolt az a fanatikus hit, hogy őt is a fáraó bosszúálló szelleme ölte meg... A fáraó csontjait Angliába viszik... Mosit azután Angliában olyan eset került nyilvánosságra, amely újból gyarapítani fog­ja az egyiptomi 'királysírokkal kapcsolatos íegendaköno. Lord Seton és felesége ugyanis néhány hónappal ezelőtt Egyiptomban utaz­gattak. Szenvedélyesen gyűjtik a régiségeket és amikor & gazdag skót arisztokrata-pár Gizeh mosit feltárt királysírjait meglátogatta, Lady Seton megszerezte egy fáraó csontvázá­nak maradványait. A csontokat gondosan be­csomagolták és magukkal vitték Duddington- ban levő birtokukra, amely Edinburg közelé­ben fekszik. Rejtélyes események a kastélyban Röviddel ezután azonban különös jelensé­gek követték egymást a házaspárral kapcso­latban. Tizenöt nappal a fáraó csontjainak elhelyezése után. a kastélyban 'titokzatos tűz keletkezett, amelynek soha nem tudták meg- állapiani az okát. A tűz nem Okozott ugyan nagy kánt a kastélyban, azonban a birtok is­tállói és kocsiszínjei nagyrészben leégtek. Ezután kevéssel váratlanul megbetegedett Lord Seton unokaöccse. Számos orvos jelent meg a betegágynál, azonban nem tudták megállapítani, milyen betegségről van szó. Valakinek az az ötlete támadt, hogy a fiatal­embert küldjék tengeri útra. Alighogy a be­teg elhagyta Duddingtont, nyomban meg­gyógyult. Alig múlt el az az aggodalom, ami a Lord unokaöccsének betegsége körül keletkezett, már is újabb meglepetés ejtette gondolkodóba a Lordot és feleségét. Az egyik szobalány fel­mondotta állását azzal az indokolással, hogy nem marad olyan kastélyban, ahol éjszaka 'ti­tokzatos lépéseket lehet hallani, amelyekkd’ kapcsolatban sohasem lehet megállapítani, hogy járt-e valaki a kastélyban. Azonkivü.l a szobaileány d’őadta, hogy egy rejtélyes hang több éjszakán át ismeretlen nyelven fájdal­mas panaszokat adott elő... Kéo nappal később jelentkezett a kastély kertésze, atka előadta, hogy a kastély bezárt ajtaján át egy fehér jelenség jár iki és be. A kísérteties jelenség körüljárja a kaslély előtti virágágyat, majd újból nyomtalanul eltűnik a bezárt ajtó mögött. Az ez: követő napon egy lakáj, amikor megjelent az ebédlőteremben, a hatalmas vit­rinben őrzött finom üvegtárgyakat teljesen összetört állapotban találta A vitrint kulcs­csal szokták bezárni és -a kulcs, ifétve a zár ezúttal is teljesen érintetlen volt. Ez az eset annyira megdöbbentette a lordot, hogy a rendőrséghez fordult. A nyomozás azonban a legkisebb nyomot sem találta és az üvegtár­gyak összetörése továbbra is rejtély maradt. A környéken ezek a hirek egyre jobban el­terjedtek és mindenki az ősá kastély fantom­jairól beszélt. A következő héten a lord és a Lady vendégeket hivott a kastélyba. A regge­linél a vendégeknek csaik egyrésze je'ent meg, a többség azonnal elhagyta a kastélyt. Az egyik férfívendég, kinek volt bátorsága, hogy továbbra ís a kastélyban maradjon, a követ­kezőket mondotta: — Az éjszaka egy hang szólalt meg abban a szobában, ahol aludtak. A fantom iközöite velem, hogy mindaddig folytatni fogja bosz- szuhadjáratát, amig azokat a csontokat, ame­lyek az ő testéből valók, vissza nem viszik Egyiptomba és újból el nem helyezik azon a helyen, ahonnan e hozták. A fáraó csontjainak uj tulajdo­nosa meghal. A dolognak hire terjedt és a lord számos levelet kapott, amelyben arra kérték, hogy adja el a relikviákat, mert a vevők nagy von­zóerőt áttolk a relikviákban és arra gondol­tak, hoigy ahol elhelyezik a csontokat, oda özönleni fognak a vendégeik és erre a vonzó­erőre hotelt lehet alapi tani. A lord azonban nem vo’t hajlandó ilyenmódon megválni a fá­raó csontjaitól, ezért elhatározta, hogy áten­gedi a csontokat egy orvosbarátjának, aki már többször kérte. Ez meg is történt. Az orvos, amikor átvette a csontokat, gon­dosan becsomagolta és el alkart távozni a kastélyból. A lépcsőn azonban elesett és sú­lyosan megsérült, amibe bele is hallt. Ezek után a lord elhatározta, hogy nem száll szembe tovább a végzettel és visszajut­tatja a fáraó csontjait a gizehi tirba. A közeli falu népe is követelni kezdte, hogy szabadít­sák meg a környéket a kísérteties csontoktó . Lady Seton ezért az elmúlt hét végén hajóra szállt és útnak indult Egyiptomba, hogy visz- szavigye az évezredes emutokat és újból el­helyezze a gizehi kirá'ysirban, ahonnan meg­gondolatlan kezek kiemelték...

Next

/
Oldalképek
Tartalom