Ellenzék, 1937. szeptember (58. évfolyam, 200-225. szám)

1937-09-02 / 201. szám

6 TRtCBKZÉK 19 3 7 szeptember 2. gOZCAIHASAa \ kisebb összegek dérköltsk­(íl 1' SZABOTT ÁRON AKARJÁK MÉG­HA LAKOZNI. Égyvédi és gazdasági kö­rökben élénk megbeszélés tárgyát képezi :i/ a körülmény, hogy kisebb összegekért nem perelnek a hitelezők és inkább vesz­ni hagyják követeléseiket, mintsem újabb befektetést vállaljanak. Ugyanis a perköltségek oly am magasak, bogy egyetlen hitelező sem meri megkockáz­tatni azt, hogy esetleges behajthatatlan követelését még tetézze az újabb költsé­gekkel. Emiatt a bíróságokhoz kisebb összegű perek alig érkeznek. Ugyanis az f>000 lejen aluli pereknél a költségek nincsenek proporcionálisán ’ meghatároz­va és ezért gyakran előfordul, hogy a perköltségek többszörösen meghaladják a tőkekövetelést. Most az a terv merült fel, hogy az érdekelt gazdasági körök, valamimt az ügyvédek indítsanak moz­galmat az 5000 lejen aluli perek illeté­keinek és költségeinek proporcionális megállapítására, valamint annak érde­kében, hogy az 1000 lejen aluli pereknél a költségeket fix összegben állapítsák meg. Másodszor is megsemiuisifették a Regina Mai ja líceum épitkieziésí árlejtéséit. A kolozs­vári Regtima Marnia ]iceu-m vezetősége az inté­zet kiöbőviiitlését határozta eil és az építkezési munlká! itattok na augusztus hó elején árlejtést tantolit. Ezen az árlejtésen tíz kolozsvári épl- l'éfcli vállalkozó vtettf részit, és a legolcsóbb atjámil-alot Reich Jenő mérnök tette. akt 9.5 százalékos fdlárat kért. A legdrágább aj ám - lattevő a 3 milDilitó 800 ezer fejes költiségve- t-éiii összegnek 18 százatékikat való fleleme'é- stéfe kérte. Miilu-tám valBamennyi a/járultál!evő felárral adta be aj ámUlatát, az árllejtésiti meg­semmisít tették és u.j ártiejté-U .tűztek ki-, ame­lyet mosit tairlotitiaik mieg. Azonban ez az árlejtés sem vezetett eredményre, mert az ajáinlatok most 'is felüíf.Maetést körteik, viszon.t a líceum vezetősége arra hivatkozott. hogy nem áü/1 módijában átlépni a költi-égvetési kereteket. Ezért a második árlejtést is meg- semmisilettték. Véglegesem rendeződött a Réthy-íestvérek konverziós ügye. A kolozsvári Rétlhy-'testvé­rek konverziós ügye, melyről több ízben be- ,-7. ám oltunk, rendeződött. Réthyék .töröl telték az ingatlanaikra veze'iett konverziós -menőiét és megegyeztek hi felezői kik el, kiknek kieiité- g illése most van föly ama'tlban. A Banc a Al­bina 6 miiUió 200 ezer ifej/es követelésének kiielégiitiéisére 4 millliió 200 ezer lejt fogadott el, melyből 3 .nxiilfllikSt megkapott mig 1 mrilflíió 200 ezer ílejt akkor kap meg, aim'ilkor a Réthy-testvérek Vlialhuta és Regina Maria- utcákban lévő ingatlanának Reg.kiia Mainia- ui'cai f romáját ól adj ák. Ez t a rész; Rótihyék 2 mirlllló 600 ezer fejért bocsátották ólladásra. Az .Albinjával és a többi hitelezőkkel! kötött egyezmény fdlytán ai Regina' Mania és VOla- huta-utcai liingátlan Rélhy Károlynák ma­radit, aki ebből kötél lies kielégíteni a bi'Jelíe- zökiet. R'étby József a Mobil or-utca 11. 'szá­mú háziat kapta és fehermenteseai jutott hoz­zá a Haiduc-utca 1. szám ailat/tii házhoz is. Magánforgalmi valutaárak. Francia frank 6.70—6.85, svájci firaruk 4.1—42, dollár 173 —176, font sterling 885—895, török font 115—400, lira 8.80—8.90, beligas 29—31, mártka 45—47, cseh korona 6—6.10, pengő 35.5j0—36.50, schilling 34 50—35.501, zilbty 32—33, dinár 3.80—3.90, drachma 1 50-^- 1.60, leva 1,70—1.80. ÚJABB CÉGJEGYZÉSEK A KOLOZSVÁ­RI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARÁ­NÁL. Szilágyiné Erős Ilona Vasiie Lupu-ut- ca 33. fűszer 'kereskedés; Pop Vasiie Masarik- ulca 1. festékkereskedés; Kain Jenő „Lloyd“ cég alatt bizomány és régiségkereskedés P. Unirii 9.; Treuhaft Lajos Saguna-utca 16- ügynökség; Farkas Leó Rudeanu-utca 3. ve­gyeskereskedés; Kovács Jozefin G'herescu- utca 1. buffet; Agimex-ii-gynökség bejegyez­tette nagyváradi fiókját. FUZIÓNÁLTAK AZ ASIGURARE ROMA­NEASCA ÉS AZ ASIGURARE TARANEAS- GA BIZTOSÍTÓK. Az Asigurare Romaneasca és Asigurare Taraneasca biztosítóintézetek elhatározták, hogy fuzionálnak. Az egyesitett vállalat 28 miflíLiós alaptőkével rendelkezik. itörmeitdy feresc ni Mntjie Taiâihozâs és bocsa Három hét alatt már második kiadás je­lent meg a „Budapesti kaland“ és „Boldog emberöltő“ kitűnő szerzőjének uj könyvéből. Még rövid ideig könyvnapi áron fűzve 99 lejért, kötve 125 lejért kaphatja az Ellenzék könyvosztályában, Kolozsvár, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is küldjük. Kérje a könyv, napi könyvek és más olcsó könyvek jegyzá­Mozgószinházak műsora: Egy szó ára 2 lej. vastagabb betűvel szedve 4 lej. I.epk^ebb hirdetés dr.a 20 lej A'Iástkeresőknek epy szó I lej, v.i; capabb betűvel szedve 2 lej. — Csak vasárnapra. feladom hirdetések útin 23 szá­zalék felépít .‘zárulunk fel. Dij e'őre fizetendő. Apróhirdetések feladhatók a kiadóhivata/'ban, könyvoíxtd 1 yunkban. bizományrm'nknál, bármely hirdetési irodában. Délután hirdetésedet csakis Ellenzék könyvosztúly« (P Unirii 9.) vesz fel. Telefon: u—99 Csak viiuezbélyege» kérdésekre válaszolunk. Cimet tartalmazó hirdetésekre a vá­laszt közvetlenül 3, megadott címre kell irinyicani ■BaHnMaBMOMMBDnraHnraB'rii CAPITOL MOZGÓ: DODSWOIH (Égy élni vágyó asszony). Sinclair Lewis vbág- hürii regénye fiiltmc-n lösz Rutb Chat- fertőn, Lukács Pál, Mary Avtor. DAVILA-MOZGÓ: 3, 5, 7, 9 órakor k -tó/ás MICKY MAUS és SILLY SIMPliONIE műsor. Hely árak 15—20 és 24 lej hé- iyogge) együtt, Ma utoljára. EDISON-MOZtiÖ: Szezonnyitó csőd urnii sor : I. CSÓKA'ITASÉ. Bájos fi lm operett. Fősz. Eggcrtb Máriba, Max Hansen. 11. VASGYÁROS Ohnct világhírű színmű­LEVELEZÉS HEGEDÜTANITÁST vállalok, házhoz me­gyek tanítani. Címeket ,.Tanar“ jeligére, ____ó, 1707. \SSZONYOM GONDOl JON A REKKE- Nó NYÁRI NAPOKRA, hogy m't szenve dett ön a kályha mellett; sürgősen keresse fel a MOSKOV1TS ÉS TÁRSA céget. Clui, főpostdval szemben, ohol különleges petrol- gázlőzőt legolcsóbban vásárol, Takarékosság' ra if. ___________________________________ SANDU sunt sănătos Cluj. Nu mai plec. Aştept tot aşa K. 707. ISKOLÁSLE ANYÓKÁT, vagy hHratalnoknfi* két teljes ellátással elfogad uricsaJád. kellemes otthonban. Friedmanné. Gal. Reg Ferdinand 40. Ko 643. ADÁS VÉTEL ALMA vagontétclben eladó Clujon. Cim: könyv osztály ban. Ko 638. ELADÓ 46 darab oltott, uradalmi, fajfehér, ii hónapon mangalica süldő 55—60 kg. és darabonként ár: kgr. 23 lej. Ráncos Ghe- orghe Arinis. Sălaj Gy. 952. JÓKARBAN levő sza-longarnitura eladó Str. Gairibáldi 9. Ko 640, Y A PALÁS UTÓSZEZON SZOVATAN. Sándor János- vi.Iában, főhelyen. Egy napi pansio elsőrendű ellátással 100—120 lej. Gy. 941 Kse«!© höiponfbäP emeleti, 8 helyiségből álió iroda lakással. — Cim: a könyvosztályban. ALKALMAZÁS SZAKSZERŰ vezető főmolnárt keresek a Jucul de Jos-i malomhoz Turbina, henger- szék. olaijprén, gyapjutépő. ványoló Ajánla­tok Moara Jucul de Jos, judeţul Cluj címre. Gy. 9SÎ. [Ö MI'.G]LLI'.Nf'.SÜ agilis embereket magas jutalékkal. akvizíciós munkára, felveszünk. Cim a kiadóban. __________ MAG AN TITKÁR NŐT. temperamentumos, csinos, fiatalt, perfekt németet kcrcţi vezér- igazgató „Havi 4 — 5000“ jeligére Ko. 644, a ado ír KÖZPONTBAN kereskedel mi, ügyvédi,vagy or­vosi rendelőnek 5 SZOBA Cim: Reg. Férd. No. 31. I. em. Inüonan-Laliás SZOLID urileány kclfeme.1 otthonban teljes ellátást kaphat. Reg. Ferdinand 40. Fr^a- mann Ko. 618. ELADÓ belvárosban sarok bérház, 7 üzlet- helyiséggel, 43 méter utca-fronttal. 2 millió 600 ezerért Belvárosban 3x2 szoba, konyha, fürdőszoba. 1 szobás, konyhás masszív bér­ház 770 ezerért. Peata Stefan cel Maren 460 ezerért. Bérházaik, családi házak, belvárost bérhaztelkek eladásával megbizva. VERMES LAJOS, Str. Neculcea No 2. d u. 4—6-ig. Renner-palota. F. 221 ELADÓ NAGYVÁRADON 7000 négyzet- méter területű, parce.lázasra is kitünően al­kalmas. három utcára nyiló, gyönyörű kerí­téssel bekerített belsőség. Rajta kétszobás, modern, minden komforttal berendezett uj vdlai A telek fajgyümölcsfákkal van beül­tetve és a legmodernebbül diszbokrokkal. fe­nyőkkel, rózsafákkal parkírozva. Üzletnek és befektetésnek is kivá óan alkalmas. Jelenleg bérbe ven «dva. Ara 400.000 lej Cim a ki­adóban és atz Ellenzék könyvosztályában. G. 1703 KIADÓ két szoba, fürdő, konyha', üveges terrasz, mellékhelyiségek, kert. Str. Regele Carol II. 114. ____________________Ko 633. ve. H éri Rolaind, Gaíby Mori aim. MUNKÁS-MOZGÓ: Ma 3, 6 és 9 órakor. I. A PÉTER VÁRI MUZSIKUS. Orosz Llm- slágor. Főtsz L. Oriőva és K. Taarssova II. A DIVATPARÁDÉ. íRevőfiflim. Fősz. Wtil.iíatm Powell. III. JUORNAL. OPERA-MOZGÓ: STJFjNKA RASIN Orosz írn-ese, .izgalmas ojeifekmény. Fősz. Haus A Söhlel'tow, Hieiinrich Georg, Vera En­gels, V'iJad'iimiir Stoloff. A kozák kórust vezényli'!': Jarotff. ROYAL-MOZGÓ: A KIS POTYAUTAS. Shir ley TeiupJe, u viflághirü gyerm.-ksztár­nak legnagyobb alkotása. Rendes hely- árakika-T: 22 év 27 pfusz 6. Előadások ö, 5, 7 és 9 óraikor. Legújabb Fox Journal. SELECT-MOZGÓ: A SZFINX. Izgalmas bűn­ügyi drám-a, főszerepben: Lionel A".will, a „Panoptikum“ és ,,Dr. Crespi bűne“ filmek kiváló a'.laikiitója. URANTA-MOZGÓ: Átalalki'.ás mű t zárva. TEKÉZŐ.SPOR CLUJ-KOLOZSVÁR. A nemzeti bajnokság intézöbizotilságának közleménye. Felhívjuk az összes csapatokat, hogy legkésőbb szep­tember 10-ikéág az év.i 100 fejei-, szövetségi tagsági díi'jat okvetlen fizessék ki, ellenkező esetben a 'tagdíjjal há-'.ráiliékban lévő csapa- tökait töröljük a bajnokságból és ellenük a szabályok szerint járunk eül A nemzeti baj­nokság .intézőbizottsága. Péntek eMe 9 órakor Jóbaráí—Zsinór re- vánsmérközés lesz a Jóbarátok Decebal-utcai páJyáján. Szombatom este 9 órai kezdettel a Mured a Kök men-pályán ta*ntjta meg tízéves fenn- áUásának házil jubileumi ünnepséget, melyre működő és volt tagjait ezúttal hirvja meg. Szeptember 9-én, csütörtökön este 9 óra­kor a Moderna-pályán Haggibbor—(Matador barátságom mérkőzés lesz 24 tagú csapatok­kal. Ez ]esz a Haggibbor első nyilvános sze­replése. Többek érdeklődésére közöljük, hogy az egyéni nemzeti bajnokság középdöntőyében azok a játékosok vehetnek Pészt, akik a se­lejtezőben 124 vagy ennél több pontiszámot érllek el. A csapatok közül a 730 vagy ennél jobb eredményit elérték indulhatnak a kö­zépdöntőben, melyben a versenyek 50 dobá- sosa'k.------ 11 ■■■■IBII I-n Ilii Hl SZAKKÉPZETT utazót, megfelelő referen­ciákkal keres Fischer S. A. üvegudvar F 171. hogy Adele Sandrock, a kiváló német fitmszinésznő, 74 éves korában hosszas betegség után tegnap Berlinben meghalt; hogy a budapesti Nemzeti Színház a most meginduló 100 éves jubiláris esz­tendőben a reprizekkel összesen negy­venegy bemutatót fog tartani. Eszerint átlagban minden hétre jut egy premier. A Nemzeti Színház nagy érdeklődéssel várt jubiláris szezonja tehát valóságos premierözön jegyében fog lezajlani; hogy óriási ribiliót keltett Bécsben Németh Máriának a dán Politiken című lapban megjelent nyilatkozata, amelyben általában az opera és különösen a bécsi Operaház válságáról nyilatkozott. Eb­ben a nyilatkozatban Németh Mária ar­ról beszélt, hogy „azért üresek a bécsi operaházi előadások, mert túl drágák a hely árak és a szegény bécsiek ezeket az árakat nem tudják megfizetni.“ A bécsi lapok élesen kritizálják a nyilatkozat­nak főleg azt a részletét, amelyben Né­meth Mária a „csinos és sovány, de éne­kelni nem tudó utánpótlás“ ellen tilta­kozik. A bécsi sajtó azt mondja erre, I hogi7 nem tartja egy operaénekesnő et- engedhctelen kellékének azt, hogy leg­alább 100 kiló legyen-K KIADÓ központban emeleti, 8 helyiségből álió iroda, lakással. Cim a könyvosztályba-n. G. 1696 hogy a nemrég Hollywoodba távozott Bus Fekete Lászlóról olyan hírek terjed­tek el, hogy a Metró-filmgyár felbontot­ta szerződését és hazajön. Az igazság az, hogy Bus Fekete László egyetlen szó an­gol tudás nélkül ment ki Hollywoodba és amikor erre odakint rájöttek, közös megegyezéssel hat hónappal elhalasztot­ták a szerződés életbeléptetését. Ezalatt az idő alatt kell a kitűnő magyar szín­padi írónak megtanulnia angolul; hogy Katherine Hepburn filmszinész- nö a közeljövőben férjhez megy Howard House hires repülőhöz és dollármillio­moshoz. A fiatal pár saját yachtján jön át Európába s több hónapos autótura során Brüsszelt, Prágáit, Bécset és Buda­pestet vették programba; hogy Székelyudvarhelyen 63 éves korá­ban meghalt a cimbalom nagymestere, Balucz Bálint, akinek neve nemzetközi viszonylatban sem volt ismeretlen. Ba­lucz az egykori cári udvar cigányzene­karának éveken át ünnepelt cimbalmosa volt, aki a háború utáni években Hollan­diában, Németországban és másutt ön­álló hangversenyeken óriási sikerrel mu­tatta be művészetét s nem egyszer szere­pelt filmeken is. A „Liszt-frizurás“ ér­dekes arcú öreg magyar művész életében sok pénzt keresett, de gyermeteg, bo­hém lelke miatt most szegényen halt meg. MINDEN ZENEMŰ, bárhol jelent a legolcsóbban, leggyorsabban ax Fl .LENZES aenemüosztálya utján, Cluj, Plata Unirii. KÖRMENDI FERESC TALÁLKOZÁS ES BECSÉ HÁROM EMBER TALÁLKOZÁSA EGY NAGY SZENVEDÉLYBEN. A világhírű iró szenzációs, uj regénye. Könyvnapi ára rövid deig még fűzve 99, kötve 125 lei az Ellenzék kön v osztályába! C'uj—Kolozsvár. K'rje könyvnap kön. vekjegvzékéí.A he aeum

Next

/
Oldalképek
Tartalom