Ellenzék, 1937. június (58. évfolyam, 123-146. szám)
1937-06-17 / 135. szám
* » 1 193 7 fu al tis 17. BLLBNZSK EGÉSZSÉGET VESZ akkor, amikor a legbiztosabb és a legjobbnak bizonyult „PRIMEROS“ gyártmányt kéri. — Mert ma semmi sem létezik jobb, mint a A inunkabérUisták nem UM ékköt elesek. Az illetékek fizetéséinek ellenőrzése során számos váKallatnái'; azt követelték a pénzügyi közegek, hogy a négy százalékos fizetési adókönyvben lerótt nyugiíabélyegeken kívül nyugtabélyegeket ragasszanak a munkabérek kiszámítására szolgáló bérlistákra is. Több vállalatot ilyen alapon meg is bírságoltak, ami elten az érdekelt vállalatok fellebbeztek. Legutóbb Temesváron tárgyaltak ilyen ügyeket és a törvényszék első fokon is elutasította a kincstárt és mentesítette a vállalatokat a birság alól. A kinosár felebbezése folytán az ügy a tábla ólé került, amely hely- benihagyta a törvényszék Ítéletét. A tábla jogerős Ítéletében kimondta, hogy a nyr?gta lénjnege az, miszerint az átvevő fél igazolja1 a kapott készpénzösszeg átvételét. A munkabérek kiszámítására szolgáló munkabér listák nem tekinthetők nyugtáknak és Így nem illetékkötelesek. lEzen kívül a törvény osak egyszeri illetéket ir elő, ezt pedig a vállalatok a munkabérek után, a négy százalékos adókönyvben (registru special) leróják. Külföldi tőkéscsoport bérbe akarja venni a szeszmoncpóliuiROÍ. Egy külföldi tőkéscsoport ajánlatot tett az illetékes minisztérium oknak a szesztermelés és szeszelosztásra vonatkozó monopólium bérletére. A pé'nz- csopont az eddigi szeszadóiknál jóval nagyobb összeget ajánl a monopólium átadása esetén. A tőkéscsoport ia cujikaelosztás monopóliumát is kénbe, valamint a küsüstön való pálinkafőzés korlátozását. Az illetékes minisztériumokban most tanulmányozzák ezt a kérdést. Kolozsvári ingatlanforgalom. A telekkönyvi hivatalnál az alábbi változásokat jegyezték be: Szabó Sándor megvette Kiss Mihály- nétól az Oasanu-utca 101. szám alatt; házát 180.000 lejért, dr. Constantán Lepadatu egymillió lejért megvette prof. Vasile Gamdrei Carolina-tér 2. alatti házát, Szövérdffy Gizella 80.000 lejért vette meg Técsj Erzsébet Pop Gicio-utca 141. alatti háziát, dr. kacs- kov.ics Kirimsky Géza 200.000 lejért megvette özv. Krinsky Gézáné Balcöscu-utcia 19. alatti házát. Földessy Ida 160.000 lejért megvette a Harleíului 11. alatt; házat Klbichel Sándortól. Pop Zeica loan 300.000 lejért megvásárolta Pop Sever Biserica Ortodoxei-utca 2/ia alatti leikéit. Cégjegyzések a kolozsvári kereskedelmi és iparkamaránál. Horváth József Cristea-ntfca 40., füiszerkiereskedés, Farkas Tibor Mareşal F och-ut ca 32. bodega, Corvin Arteniu Mico- liitoa 30., gumiáru és gumicipő import. Kun Abrahám Ferdinand kiriâti y-ut 37., liszt és kenyérüzlet, Insay Imre Cărămidarilor 63., fűszer-kereskedés, Heámovits Tibor Traian- utca 28., textil és komfekoiókereskedés-, Kecskés Alexandru Mareşal Foch 58., autóbusz és autófuvarozási vállalat, Hirsch Hermann Traian-utca 42., tűzifa és épüleitanyagkeres- kedés. Mezőgazdasági konverzióra jogosultak a kdjözsimonosltori lakosok. A semmi tőszék egy ügyben a közigazgatási törvény 185-iík szakaszára hivatkozva úgy döntött, hogy a. városok elővárosainak lakosait mezőgazdasáigi köziségi lakosoknak minősiti, akik mezőgaz-, daságíi konverzióra jogosultak. A kolozsvári járásbíróság egy hasonló ügyben Ítéletet hirdetett és a Nemzeti Bankkal! szemben kimondotta, hogy a kolozs monos tori lakos, mint adós, falusi konverzióra jogosult. Eladóvá tette az Elián-paloíát a Creditul Fenéi ar Urban din task Él ian Viktornak kolozsvári, Ferdinand király-úti saro-kingat- lanát, mint ismeretes, megvásárolta a Creditül Fonciar Urban die Iasi 'árverésen megvásárolta. Habár Ellán és ® bank közötit még pereskedés folyik, a bank mégis eladóvá tette a palotát, amelyért hatmilliót kér. Nyolcvannégy kartell jelentette be működését 3'Z uj kartelltörvények alapján. Az uj kartell törvény szerint kötelezték a kartell- ben lévő iparválila! a tokait, illetve kartelleket, hogy jelentsék be létezésüket az ipar és kereskedelemügyi minisztériumban. A jelentkezések batárideje június 10-ike volt és a jelentkezést elmulasztók ellen drákói szágó raságu intézkedéseket helyeztek kilátásba. Eddig az időpontig nyolcvannégy kartell jelentöke be létezését. A legfőbb kartelltanács tan ólmán y ózni fogja a létező kartellek működését és úgy hírlik, hogy azokat a kartelleket, melyeknek létezése káros az ország gazdasági életére, feloszlatják. Újabb román autós győzelem P. Crsslees nyerte az athéni Athénból jelentik: Az autós Balkán- csillagiura újabb nagy sikert hozott a román autósportra. A túra győztese ugyanis Petre Cristea lett, az 1936. évi montecarlói csillagtura első helyezettje. A többi román versenyzők is kitünően szerepeltek. Az általános osztályozásban Colceg harmadik, Berlescu ezredes ötödik, Merzné hatodik és Weiinberg hetedik helyen végzett. Valamennyi versenyző Brassóból indult. A hölgyverseny győztese Asio asszony lett (Törökország). Tizenhét játékossal és kétezer kísérővel utazik a Venus Budapestre Bucureşti-bői jelenítik: A Venus csapata csütörtökön reggel 17 íjátékossal és mintegy kétezer főnyi drukkerhaddal ntazik ei Budapestre második, Újpest elleni KK mérkőzésére, hogy megkísérelje a nagy feladatot, Újpestnek három góllal való legyőzését. Legalább három gólos győzelemre van ugyanis szüksége a Venusnak, ha tovább akar jutni a KK-küzdelmekben. A 17 játékos a következő': Tordachescu, Ghenea, Sfera, Aibu, Gor- gorin, Gain, Barbulescu, Beffa, Eisenbeisser, Gruin, Petea, Bodola, Hunds, Gavrilescu, Ploesteanu, C. Valcov, Enea. A csapatot a helyszínen fogják összeállítani és egyelőre csak az biztos, hogy kapus lordachescu tesz. Némát, osztrák, olasz, jugoszláv És cseh játékosok Románia nemzetköz! tenniszbajnokságain Bucurestiböl jelentik: Románia nemzetközi tenniszbajnokságai csütörtökön kezdődnek meg nyolc külföldi játékos részvételével, akik a következők: Drobny és Stingel Csehszlovákia, Luind Németország, Rado Olaszország, Ourata asszony Csehszlovákia, Sander kisasszony Németország, Grioni kisasz- szoiny Olaszország, Walter kisasszony Ausztria. Természetesen a legjobb belföldi versenyzők is indulni fognak, nevezési zárlat ma este van. NAGYVÁRAD-ORADEA. A Beogradski tegnap játszotta le revánsmérkőzését a CAO- ucfl\ mely 1:0 (1:0) arányban revánsot vett a ne,vés jugoszláv csapaton vasárnapi vereségéért. a győztes gólt a 43-ik percben Kocsis lőtte. A mérkőzés a második félidőben sötétség miatt csak 35 percig tartott. A CAO legjobbjai Kovács, Dávid, Borgea és Spiel- mann; Sepi viszont gyengén szerepelt. ffoöy áll az országos birkózóhajnohság Né símesapaí egyforma eséllyel áll a küzdelemben goson Vulturii—RMTE, Resicán Staruinta—1 UDR. Julius 17. Kolozsváron Staruinta—CSMC. Augusztus 7. Kolozsváron RMTE—CSMC, Resioán UDR—Vulturii, Nagyváradon CPR —Staruinta. Szeptember A. Lúgoson CSMC—Vulturii, Resicán Staruinta—RMTE, Temesváron CFR —UDR. Október 2. Nagyváradon Staruinta—CSMC GLUJ-iKOLOZSVÁ'R. (Az Ellenzék tudósítójától.) A nemzetközi versenyek által felbolygatott országos bajnoki birkózómérkőzé- sek további műsorát a szövetség a következőképen állította össze: Junius 19. Kolozsváron Vulturii—CSMC. Junius 26. Resicán CSMC—UDR, Nagyvá1- ■nadon Vulturii—Staruinta, Temesváron CFR —RMTE. Julius 10. Temesváron GFR—CSMC, LuA Parker VACUMATIC volt a világon az első töltőtoll látható tintakészlettel. Sokan próbálkoztak ennek gyors utánzásával, de senkinek sem sikerült. A vacumatíC ma még mindig az egyetlen tökéletes töltőtoll látható tintakész- lettel. Csak a VACUMATIC nyújt jakö vetkező előnyöket: ® A test egész hosszában látható — nem pedig csak az utolsó tintamaradék a látható. @ 14 régebbi alkatrész eltávolítása, hogy toll, alakjának megnag- yobbitása nélkül 102%-al több tintát vehessen fel. ® Egyedülálló, sajátságos, sohasem karcoló. MAXIMA Lei; 3,000 MAJOR Lei: 2,409 SLENDER Lei :2,300 STANDARD Lei: 1,539 IKONOK Lei : 1,400 & 1,003 COLECTORII OFICIAU! A következő nagy nyereményeket nyerték e sorsjegyárudánál az e hó 15.-iki nagy húzáson : 6 millió No. 55663 s 111. Chisineu 1 millió No. 6877 s III. Bucureşti 1 millió No 333476 s 1. Bucureşti 200.000 No. 13196 s II. Bucureşti 200.000 No. 5717 s 11. Bucureşti 100.000 No. 5742, 8439, 9636, 27102, 34138, 34256, 4983, 8911, 67251, 43908, 14610, 190205 Clujon és minden központban CQLECTURA OFICIALA FIÓKÜZLETEK AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN Ardeaíi központ : Cluj, Sír. ieáina Maria 46. IjíjjSjpf "iiíiiilKs sí Kérjen minden szaküzletben kizárólag EREDITI PARKER töltőtollat. Vézerképviselet : MAX GRUNDHAND, A BUCUREŞTI i,CALEAVICTORIEI41—PASAJUL ROMAN PARKER QUINK. Kérjen csak Parker Quink-töltötolltintát Gyönyörű és élénk színekben, nap-és tdöáló, könnyen folyik ésgy or sanszár ad. Üvegenként 35 Lei. Temesváron Vulturii—CFR, Resicán UDR — RMTE. Október 30. Kolozsváron UDR—CSMC, Lúgoson Staruinta—Vulturii, Resicán CFR — RMTE. A műsor összeállítása nagy erőpróbának teszi ki különösen a CSMC birkózóit, akiknek junius 10-én és 26-án, julius 10-én és 17-én, tehát öt bét alatt négy mérkőzést kell végigküzdeniük. A bajnokság állása jelenleg a következő: 1. CFR Temesvár játszott 3, nyert 3; egyénileg győzött 14. vesztett 6; pont 3. 2. SSMR Resica játszott 4, nyert 3, vesztett 1; egyénileg győzött 17, vesztett 11. pont 3. 3. UDR Resica játszott 4, nyert 2, vesztett 2; egyénileg győzött 11, vesztett 16; pont 2. 4. .Vulturii Lugos játszott 2, nyert 1, vesztett 1; egyénileg győzött 9, vesztett 5: pont 1. 5. CSMC Cluj játszott 2, vesztett 2; egyénileg győzött 5, 'vesztett 9; pont — 6. Staruinta Oradea játszott 3, vesztett 3; egyénileg győzött 6, vesztett 15, pont — A bajnokság sorsa teljesen nyílt. Az első fordulóban az eddig még veretlen GFR csak szerencsével győzött a CSMC ellen 4:3 arányban, de még két igen erős ellenfélle. a VulturiivaT és SSMR-rel kell megküzdenie. Mind a három együttesnek egyforma esélye van a bajnokságra. De meglepetést okozhat a szeszélyes UDR, az eddig balszerencsével küzdő CSMG, sőt a mezőny utolsó helyén álló Staruinta is, mert mindegyik egyesületnek több kiváló birkózója van, akiknek győzelme vagy veresége a pillanatnyi formától, jórészt a szerencsétől függ. —■■ii ■mmmm iiiiiiii^'-L^”""r™’,"”Ti^i",TV^ Gy6gyi(ható~e a gysnossé'; ? Igen. Bármí is legyen a gyengeség oka: félénkség, a mirigyek rossz működése, vagy éppen az előrehlaladott kor, egy eltalált kezelés teljes újjászületést hozhat. A Retom-tabletták ebben a tekintetben vezetnek. A Reton hosszú tapasztalatok utján uj képlet állapján készült, amelyet végül siketkor oná zott. A Reton hatása rendkívüli: napi bárom tabletta kezelés visszaadja a nemi gyengeségben szenvedő férfinek fiatalos frisseségéi. Egy 25 pasztfitlás tubus ára 98 lej. Csak gyógyszertárakban és drogériákban kapható. 110 lej előzetes beküldése ellenében postán bérmemtve kapható. Vezérképv seiet: F. & L. Giora, Bucureşti II. Str. Speranţei 37. Revánsot vett a CAO