Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)
1937-05-08 / 104. szám
BttBNgjSK 19 3 7 m A ! u M H. Ifjabb részletek LAKEHURST, május 7. A Hindenburg óriás léghajó kalasz- Irófájáról újabb jelentéseink a kővel kezükben számolnak be: Az utasok már öltözködtek és készültek a kiszállásra, mikor a repülőtér matrózai készültek a kikötésre s az óriás léghajó csak 100 méternyire lehetett a repülőtér szintjétől, amikor hirtelen robbanás reszket* tette meg a levegőt, a léghajóból lángok csaptak fel és pokoli hőség borította cl a környéket. Percek múlva a léghajó lezuhant. A mentési munkálatokat este 7 órakor kezdték meg amerikai időszámítás szerint. A parancsnoki kabinba luatolt be először a vizsgáló és inentöbi/.oMság s az itt ládáit meg szerveseden hulláiban először Rruck kapitányt vélték felfedezni. Legutolsó jelentés szerint a kapitány életben ma riadt. A parancsnoki kabinban tailált hulla szemnély- azonosságát még nem állapították meg. A Hindenburg fedélzetén 36 utas és 60 főnyi legénység tartózkodott. Az utasokból 20-an menekültek meg, inig a legénységből mintegy 44-et (sikerült élve megmenteni. A halálos áldozatok száma 48. Harmónoegy súlyos sebesültet a helyszínre kiszállott montőor- vosok azonnal kórházba száll Htot lak. Az utasok via4a.m ennyi je szenvedett kisebb-nagyobb égési 'sebeket. Az amerikai kereskedelmi: miniszter azonnal a helyszínre sietett és részt- vesz a vizsgálatban. Roosevelt elnök rész- vétt'.ív iratot intézett Hitler kancellárhoz. A brilt légibizlositási társaság tisztviselőjének kijelentése szerint a léghajó biztosítva volt. A vizsgálóbizottság eddigi megállapítása szerint a kikötés pillanatában a léghajó hozzáütődhetett az árbóchoz, mire kiáramlóit a hidrogén s ennek robbanása okozta a katasztrófát. Kapha'.ó minden jobb cipőüzletben ! nálását helyezte kilátásba. Barcelonában tegnap újabb zavarok voltak. 'Egy barcelonai távirat szerint viszont a katalán főváros utcáin tegnap óta szünetelnek a harcok és a helyzet valamivel nyu- godtabb. Barcelona kikötőjébe, csapatokkal rakattan, megérkezett a valenciai kormány két torpedórombolója. LONDON, május 7. A Reuter jelenti, hogy Antonio Sex, a katalán kormány uj tagját megölték a barcelonai újabb zavargások alkalmával. Ciliitől flozao lia premiert Ismét egy világsláger ! Bécsben aranyéremmel kitüntetett film ! \ dicsőig uíjaíü Cse'ekménye a lengyel küzde mek fényes glóriája, amely a legtisztább, önfeláldozó szerJemmel van átszőve. — Rendezése grandiózus! Fősz. Willy Birgel, Ursula Grabley cs Hansi Knoteck. — Uj szenzációs vllághiradó ! Nem tudta túlélni belga játszótársának: halálát Megoldódott a margitszigeti öngyilkos leány flamand levelének és hajasbabájának titka Kővel sújtotta agyon barátját Meghalt az áldozat KOLOZSVÁR-CLUJ, május 7. Beszámoltunk annakidején arról, hogy április 21-én éjszaka a Penes Curcanul-utcá- ban Nagy Miklós helybeli lakost 28. számú háza előtt eszméletlen állapotban találták. A súlyosan sérült embert a sebészeti klinikára szállították. Dr. Draghiciu Aurel, o bűnügyi osztály főnökének utasítására az V. kerületi rendőrség nyomozást indított az ügyben. Kiderült, hogy Nagy Veress Árpád nevű barátjával egyik külvárosi korcsmában mulatott. Éjfél felé mindketten Nagy Miklós lakására mentek, aihol szóváltás keletkezett közöttük. Nagy kést rántott barátjára, aki kimenekült a házból és hogy megszabaduljon üldözőjétől, kövekkel hajigálta meg. A több súlyos sérülést szenvedett Nagy Miklós koponyaalapi törést is szenvedett. Kihal'ga- tása után kérte a rendőrséget, hogy ne indítsanak eljárást barátja ellen. A súlyosan sérült ember azonban az elmúlt hétfőn a sebészeti klinikán kiszenvedett. Ekkor fia feljelentést tett Veress ellen, mire dr. Dra- ghiciu újból megindította az eljárást. Ve- resst letartóztatták és megindult ellene az eljárás. Uj jugoszláv kövei Bíícuresiiben BELGRAD, május 7. Kosta Lukovics kultuszminiszteri sajtófőnököt rövidesen Jugoszlávia Bucuresti-i követévé nevezik ki. Kassidolatz jelenlegi követ a londoni jugoszláv követség (vezetését veszi át ugyanakkor. Hodzsa Romániába jön BUCUREŞTI, május 7. Hodzsa Milán csehszlovák miniszterelnök a londoni koronázás után, május 16—20. között, ellátogat Romániába. BUDAPEST, május 7. Néhány nappal ezelőtt kora reggel a Mar- githidon egy járókelő azzal sietett a szigeti kis hídnál posztoló rendőrhöz, hogy valaki beugrott a Dunába. A rendőr fellármázta a parti őrséget, nyomban keresni kezdték az öngyilkost, de nem került elő. A parton női retiküit találtak, benne flamand nyelven írott levél és egy kis hajasbaba volt. Ma bejelentés érkezett a főkapitányságra, amelynek alapján valószinüieg megoldódik a marglthidi öngyilkosság rejtélye. Bejelentették, hogy a Hialjós-utca 11. szlámu házból két nappal ezelőtt eltűnt Marek Róza 19 éves leány, aki a házban lévő kávémérés alkalmazottja volt. A fiatal leány gyermekkorában hat esztendőt Belgiumban töltölt, hazatérése után állandóan levelezett azz'al a családdal, amelynél kint ólt. A mult hét végén Marek Róza levelet kapott a belgiumi családtól. A flamand nyelvű levélben arról értesítették, hogy az a fiatai leány, iáiké: hat éven át a legjobb barátnője, játszópajtása volt Marek Rózának, tragikus körülmények között hirtelen meghalt. Marék Róza a levél elolvasása után összeesett. Annikor magához térítették, zokogva mondotta, hogy n?m éli túl játszópajtásának halálát. Azt hitték, hogy csak első fájdalmában mondja ezeket a keserű szavakat. Megdöbbent csodálkozással fogadták, amikor kiderült, hogy Marek Róza eltűnt. Mindjén holmiját otthagyta, csak egy kis hajasbabát vitt magával, amit Belgiumból hozott haza. Ez a legféltettebb kincse volt. Marek Róza azonnal a Margithidra ment, otthagyta a belgiumi levelet és a kis hajas- babát, aztán levetette miagát a Dunába. Holtteste még nem került elő. Atííonescu franciaországi tárg aíásai BUCUREŞTI, május 7. Tegnap délben Antonescu hosszú beszélgetést folytatott Thierry francia és Reginaid Hoare angol követekkel. Az „Eooca* ifj'1: IWább tetrtesisfk a zavargás©!« Barcelonában Áz anarchisták nem békiiinek, hanem követelik a hatalán kormánytól, hogy rohamcsapatait oszlassa iel Tiáolescis BUCUREŞTI, május 7. Az Epoca szerint TUulescu elhatározta, hogy a kellő pillanatban visszatér az országija és választási alapra helyezett nernzeü- parasztpárti kormány vezetését elvállalja. A kormányban Mibalache is helyet kapna. Nagq vaiflísla aseífessz'lís hesziii sacs-est Des BUCUREŞTI, május 7. BucuTiesti-i lapok jelentése szerint Vaida és Goga résztvesznek a május lO.-i nemzeti ünnepen. Az ünnepség lefolyása után a Vaid a-párthoz tartozó 11 volt miniszter megbeszélést fog tartani. ________________ Felelős szerkesztő: Dr. GROIS LÁSZLÓ. PÁRIS, május 7. A Havas ügynökség perpignani tudósítója szerint Barcelonában1 ma újabb zavargások törtek ki. A Barcelonával való távíró- és telefonösszeköttetés újra megszakadt. A Reuter ügynökség egy jelentése szerint a barcelonai zavargásokban négyszáz embert öltek meg, a sebesültek száma pedig több mint kétezer. A Havas jelenti Gerbereből a katalánjai zavargásokkal kapcsolatban: Megállapítást nyert, hogy a polgárőrségek és rohamosztagok több tagja összefogott az anarchistákkal. Az összeesküvést már régebb előkészi- tették. és az anarchisták már hosszabb ideje ellátták magukat fegyverekkel. Mégis a karhatalom nagyr/észe a kormány mellett tartott ki. ___________________________ Kiadótulajdonos; ELLENZÉK RT. — Az Ellen ] PERPIGNAN, május 7. Ideérkezett hirekI bői az tűnik ki, hogy az ibériai anarchista szövetségnek elfoglalt állásaikat továbbra is hatalmúikban tartani akaró tagjai nem hallgatták meg a katalán „Generalidad‘‘-oak Ismételt felhívásait, hogy kerüljék a vérontást a főváros utcáim. Permisből jelentik, hogy a rohamcsapatok és karabinierik, akik Figui- rasban és Junquleraban kiragadták az anarchisták kezéből a rendőri és vámszolgálatok vezetését, kénytelenek voltak mindezt is mát átengedni az anarchista federáció felfegyverkezett tagjainak. Ezek elfoglalták a kérdéses épületeket. Az anarchista szövetség a jelek szerint huszonnégyórai határidőt szabott a katalán kormánynak a rohamcsapatok feloszlatására s követelésének nem teljesítése esetére erőszakot, sőt, mérges gázak haszzék „Concordia“ műintézetének nyomása. LEGÚJABB SPORTHÍREK LEGYŐZTÉK HARANGI OLIMPIAI BAJNOKOT. EURÓPA ÖKÖLVÍVÓ- BAJNOKSÁGÁN. Milánóból jelentik: Európa ökölvívó- bajnokságainak tegnapi meglepetése az, hogy a könnyüsulyban a svéd Agreon pontozással legyőzte Harangi magyar olimpiai bajnokot. A légsulyban a magyar Énekes II. Brackl belga ellen győzött és ezzel Énekes bekerült az első négy közé. A román versenyzők közül a kisközépsulyban Petersen dán kiütéssel győzött Bancescu román ellen, Radik észt pedig technikai kiütéssel győzte le Gheorghiu román versenyzőt. A pehely- sulyban a román Marin Gáspár, a cseh Dolezsál ellen aratott győzelmet. A magyar Szabó pontozással győzött Söder- lund dán ellen. A FERENCVÁROS EGYELŐRE TOVÁBB VEZET A MAGYAR LABDARUGÓBAJNOKSÁGBAN. Budapestről jelentik: A magyar nemzeti labdarugóbajnokság tegnapi mérkőzéseinek eredménye a következők: Hungária—Budai 11 7:2 (4:0). Újpest—Bocskai 6:2 (4:1). Ferencváros—III. kér 2:1 (1:1). Kispest—Elektromos 2:2 (1:0). Szeged FC—Haladás 2:2 (1:1). A bajnokság állása az élcsapatok között jelenleg a következő: 1. Ferencváros 36, Hungária 36, Phö- bus 33, Újpest 31, Nemzeti 28 ponttal. POZSONY. A budapesti Nemzeti csapata tegnap 5:3 (3:0) arányú vereséget szenvedett a SC Bratislavától. PRÁGA. Prága—Bilbao válogatott labdarugómérkőzés 3:2 (2:2). DUISBURG. Manchester City Anglia —Német válogatott 0:0. 60 ezer néző. BUDAPEST. A magyar főváros ten‘ niszbajnokságain tegnap a női egyesben Jedrzejovska 6:0, 6:1, arányban győzte le Somogyi Klárit. Az Unirea úszószakosztályának vezetősége felkéri a tagokat, hogy szombaton, május 8-án este pontosan 8 órakor a Galea Regele Carol II.-on lévő Weipert-féle vendéglőben hiánytalanul jelenjenek meg fontos szakosztályi ügyek megbeszélése végett. A CAC vívó kupaversenyét a katolikus gimnázium tornatermében bonyolíitjiáik le szombaton és vasárnap. A mérkőzések egész nap tartanák. A CAO HÉTFŐN TARGU-MURESEN JÁTSZIK barátságos mérkőzést a Mures elleni. ZÜRICH • Nyitás május 6-án. (Rador) Berlin 175.80. Amszterdam 239.80, Newyork 437.12, London 21.58. Páris 19.61, Milano 23, Prága 15.23, Budapest 86, Belgrád 10, Bucureşti 325, Varsó 82.95, Becs —. __________ CENZÚRA£