Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)

1937-05-27 / 119. szám

■*s­9097 2ST. nmlKSIA Í.PELLEGRWO Jj világ leqjobb hashajtója Anízzsel, va.ív anélkül és pezsgőn. 1N2EB Ntifl A hét végén |élenih meg a nemzeti műnk 3 védet­mérői szóló rendeletiörvény BUCUREŞTI, május 26. Bucurestri-i topóik cáfolják, ai hirt, hogy (Pop Vaiter dr. kereskedelmi és ipara minisz­ter Demondott műn ka'védelmi javaslatáról. A „Timpul1“ jelentése szerint a kormány tag­jai re 'hét folyamán minisztertanácsot tárta­inak, melyein kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A rend eleltör vény végleges s?öviege a minisztertanács ülése után jelenik meg a hivatalos lapban, , Közel millió lakossága vaus H@siiíáffisIáEiak BUCUREŞTI, május 26. Az Universul érdekes statisztikai adato­kat közöl Románia lakosságára vonatko­zóan. Eszerint 1936 december 3-1 -ón 19 mil­lió 422 ezer 660 líakosia volt iRomániának. A szám az előző év adataival szemben 222 ezer &99 lélekkel szaporodott. AZ ÜLŐ ÉLETMÓD KÖVETKEZTÉBEN JELENTKEZŐ BAJOKNÁL, különösen renyhe beknüködésnél, aranyeres bán tatamiknál éa emész­tési zavaroknál, reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes FERENC JÓZSEF keserüviz- zel igen jó eredményeket lehet elérni. Orvosak ajánlják. Dr. Papp loant nevezték ki a kolozsvári ítélőtábla főelnökévé CLUJ-KOLOZSVÁR, május 25. A közelmúltban nagy részvét mellett helyezték öröknyugalomra dr. Miesa Pompeiust, a kolozsvári Ítélőtábla fő­elnökét, aki az uralom változása óta töltötte be magas tisztségét. Helyét ide­iglenesen dr. Papp loan, a kolozsvári tábla másodelnöke foglalta el. Most az­tán a legfőbb birói tanács előterjeszté­sére az igazságjügyminiszter Papp loant a kolozsvári tábla főelnökévé véglegesen kinevezte. Papp loan dr. mindenképen méltó erre a tisztségre. Nem az elnöki szék tiszteli meg őt, hanem ő az elnöki széket, mert olyan magas képzettségű és kiváló bírája alig van Romániának, mint ő. Felelősségteljes tisztjét eddig úgy töltötte be, bogy működésével a ko­lozsvári jogászkar fajra és felekezetre való különbség nélkül mindig meg volt elégedve. A csendőrségi főfelügyelő Erdélyben-BUCUREŞTI, május 26. Barbu Pa rátenni tábornok, csend őrségi fő­felügyelő ellenőrző útra Erdélybe utazott. A hugysav fenyegető veszélye A hugysavfelesleg elősegíti bizonyos sók képződését, amelyek lerakódnak az ízületeik­ben, izmokban és a vérerekben és a. követ­kező betegségeket okozzák: Arthritis, kösz- vény, reuma, ülő-ideggyulladás, vese. és májgörcsök, 'érelmeszesedés, beteges elhízás, különféle kiütések, stb. Ebben a korban szükségünk van egy olyan gyógyszerre, mely egyrészt feloldja, másrészt el is távolítja a veszedelmes hugysavtübbletet. Végre sikerült megtalálini a leghatásosabb hugysavoldó szert. Hosszú esztendők fáradtságos klinikai kísérletei, rendelkezésére bocsátják az em­beriségnek a legmegfelelőbb hugysavoldó »zert — amelyet UROFAN elnevezéssel hoz­nak forgalomba. Ára 105 lej. Urofan. feloldja, kiválasztja és el is távolítja a h úgy savat. Ennek következtében egyedül­álló ideális gyógyszer minden olyan beteg­ség ellen, melyet -a veszedelmes mérgező anyag a vérbe hatolva előidéz. Vezérképvi­selet: E. & L. CIORA Bucureşti III., Sir. Speranţei 37. Kapható gyógyszertárakban és droguer iákban! Dollárhami ifió bandát tartóztatott le a Cérna uti-i rendőrség BUCUREŞTI, május 26. A Bucu-resti-j rendőrség néhány nappal ezelőtt letartó zhatott egy csemovici ügynö­köt, 'aki a Bucureşti-i űzte bekben hamis dol­lárokat hozott forgalomba. A rendőrség ki­hallgatta a letartóztatott ügynököt, aki el­mondta, hogy Csemovic'ban egy dollárha- misitó társaság működik, amely eredeti egy- és kétdolil órosokat száz- és ké Isszázdoll ár o ­sokra változhat! át. Vallomása után a rend­őrség több Bucimestbi lakost tartóztatott le, akik együttműködtek a csemovici doJlárbn- mAsitókkal. A letartóztatott hamisítók valló- másából kiderült, hogy a társaság már két év óta működik s ez alatt az idő alatt több- ezer egy- és két- illetőleg száz- és kétszáz- dolláros bankjegyet hozott. forgalomba. F O PÉP ww Őfelsége II. Károly király kolozsvári látogatása Az egyetemi rektorátus soha nem látott fogadtatást készít elő CLUJ-KOLOZSVÁR, május 26. Közöltük már, hogy a régi magyar színházból átalakított akadémiai kollé­gium ünnepélyes felavatásán őfelsége II. Károly király is résztvesz, aki e hó 30-án reggel érkezik e célból Kolozs­várra. őfelsége látogatásának előkészíté­sére és méltó fogadására nagy előkészü­leteket tett az egyetem tanácsa és a vá­ros időközi bizottsága a vármegye pre­fektusa és a rendőrség kvesztora. Az ün­nepség előkészítésével kapcsolatban az egyetem rektori hivatala tegnap az aláb­bi meghívót intézte szerkesztőségünk­höz: „1. FERDINAND KIRÁLY EGYETEM CLUJ. , Rektorátus. Cluj, 1937 május 18. rA kolozsvári I. Ferdinand király Egyetem rektora kéri önöket, szíves­kedjenek résztvenni a II. Károly ki­rály Akadémiai Kollégium felavatási ünnepségen, mely őfelsége II. Károly király és a kormány tagjainak jelen­létében lesz az épület dísztermében. (Bejárat a Kogülniceanu utca jelöl.) Ennek az ünnepségnek keretében történik meg őfelsége 11. Károly ki­rály honoris causa doktorrá való ava- táscLtl Az ünnepség főrendezője dr. C. Tata­im egyetemi tanár, aki pedig az ünnep­ség előkészítése tárgyában az elmúlt hét folyamán Bucurestiben tartózkodott, az alábbi átiratot intézte szerkesztőségünk­höz: „Igazgató Ur, bizonyára ismeretes Ön előtt, hogy őfelsége a király, vasárnap lá­togatásával tiszteli meg városunkat, hogy résztvegyen az egyetem közművelődési pa tatájának felavatásán. Hogy a sajtó meg­felelő formában emlékezzék meg erről a fontos eseményről, külön hirszolgálati szervezetet óhajtunk létesíteni s cvégből kérjük, hogy szíveskedjék személyesen, vagy megbízottja utján résztvenni azon a megbeszélésen, mely az egyetemi rektorá­tus helyiségeiben május 26-án délelőtt fél­ti zenkét órakor lesz. Kiváló ‘tiszteletbe]: dr. C. Tătaru egyetemi tanár*', BUCUREŞTI, május 26. A királyi pa­lota marsallhivatalának jelentése szerint Őfelsége hülése javult, a láz csökkent. További intézkedésig felfüggesztették a kihallgatásokat. (Rador.) őfelségét kolozsvári utján a kormány tagjai is elkísérik. Az uralko­dót a kolozsvári egyetem diszdoktorává avatják, majd az uj egyetemi épületek felszentelésére kerül a sor. Őfelsége a móevidékre utazik Kolozsvárról. Erélyesen {inahoznaü a háztilajoánasftk a srigorcsco-nion tcnhncft jârtâmyKdrBâi Itfépifése eücn A járvúnykárház központi elhelyezése köz­egészségügyi szempontból nagy veszélyt jelent CLUJ-KOLOZSVÁR, május 26. A Háztulajdonosok Szövetsége az a szervezet, mely most, mialatt időközi bizottságok irányítják a város ügyeit, a város parlamentje helyett a városi ügyek vezetését tárgyilagosan ellenőriz­heti. Függetlenül attól, hogy a háztu­lajdonosok viselik a községi terhek legnagyobb részét, a szövetség tagjai között, számarányuknak megfelelően vannak többségiek és kisebbségiek, akik a szövetség működéséből kizárva min­den pártpolitikát, csak közös érdekeik­ért dolgoznak. Éppen ezért a Háztulaj­donosok Szövetségének működése foko­zott figyelmet érdemel annál is inkább, mert minden lépésének megvan a ko­moly indoka és megvan annak a sú­lya is. Tegnapelőtt például a Háztulajdono­sok Szövetsége Draganu polgármester előtt a városi illetékek kivetésének mód­ja ellen tiltakozott. Dr. Cosma loan köz­jegyző elnök vezetése alatt husztagu küldöttség kereste fel Draganu polgár- mestert, akinek előadták, hogy a köz­egészségügyi vezérigazgatóság tervbe vette a Grigorescu ut elején nagyszabá­sú járványkórház építését, melyet a bal­neológiái intézet céljaira már lefekte­tett betonalapokra húznának fel. Ez ellen a terv ellen a Háztulajdono­sok Szövetsége a legerélyesebben til­takozik, mert járványkórháznak a város központjában és villanegyedben való helyezése olyan veszélyeket rejt manóba, melyért a felelősséget a szö­vet: ég vezetősége azokra kénytelen rul íz ni, akik ezt a megoldást tervbe­vették. /Eltekintve attól, hogy a Grigorescu ut még nincs csatornázva és igy a járvány­kórház szennyvize a Szamosba jönne, a fertőzött csirák milliárdjait hurcolná szét, a járványkórházi felépítése még akkor is veszélyes lenne, ha meglenne a csatornázás, mert nyári zivatarok ide­jén az esővíz felnyomja a csatornáiéból a hulladékokat, felszínre kerülnének a járványkórház fertőző szennyei is és az egész városrész élete és egészsége a leg­komolyabb veszélyben forogna. A küldöttség elnöke éppen ezért arra kérte a polgármestert, hogy a város közegészségének érdekében minden esz­közzel akadályozza meg azt, hogy a Grigorescu ut elején járványkórházat építsenek. Draganu polgármester nem adott ér­demleges választ a küldöttségnek, ha­nem arra kérte Cosma elnököt, hogy észrevételeiket és panaszaikat foglalja írásba, hogy azokat a tanácsülés elé terjeszthessék. Colfescu volt ügyész vagyonrevizlós pere A nyolcmilliós vagyonból eddig csupán körülbelül egymillió részt nem tisztáztak, — A koronatanú arra kérte a bíró­ságot, hogy Bucurestiben hallgassák ki GLUJ-tKOLOZSVÄ.R, május 26. Szokatlanul érdekes vágyó nreviziós ügy­ben tartott tárgyalást tegnap a kolozsvári Ítélőtábla. A sajtóügyekből jólismert Gol- fescu, nyugalomba vonult ügyész vagyonel- lenőrziési perében Colfescu korona tanai jót kellett volna kihallgatni, de a koronatanú, Ralea Bucuresti-i ezredesné, betegségére hi­vatkozva, nem jelent meg és beadványban 'arra kérte a bíróságot, hogy Buourestiben hallgassák ki öt. Három évre nyúlik vissza Colfescu ügyész vogyonreviziós ügye. Akkor Marcii loan alá­írással feljelentés érkezett az Ítélőtáblához, amelyben Colfescut azzal gyanúsították meg, hogy nyolcmillió lejes vagyonának egy ré­szét törvénytelen utón szerezte. Amikor a feljelentés 'beérkezett, az ügyész Kairóban üdült és miután értesítették erről, hamaro­san itthon termett. Azután megkezdődött szabályszerűen vagyonának felülvizsgálata. Az eljárás során Colfescu számot adott va­gyonának eredetéről, azonban majdnem egy­millió lej eredetét nem tudta kellőképen iga­zolni. Azt állította, hogy az összegnek jelen­tősebb részét Eliza Ralea Bucuresti-i ezre­desiétől kapta. A táblai tanács megidézte Eliza 'Raten asszonyt, aki azonban egyetlen idézésre seni jelent meg, míg aztán most a Bucurestiben való ki­hallgatását kérte. Egyébként a vagy önellenőrzés során kitűnt, hogy a 15.000 lejes fizetéssel rendelkező sajtóügyésznek Bucurestiben, Tordán és Ko­lozsváron is tekintélyes vagyona van. Meg- állapitotfca a tanács, hogy Colfescu három nevet is használt. Tordán loan Dein Turda néven irta irodalmi alkotásait, később veze­téknevét Vezenescura változtatta és csak ál­lami szolgálatba lépése előtt vette fel a Col' fescu nevet. A legutóbbi tárgyaláson sem Colfescu nem jelent meg. aki az utóbbi időben spiritiszta tanulmányokba merült, sem koronatanúja s ezért a bíróság úgy határozott, hogy az ez- redesmét Bucurestiben hallgatja ki, akitől aziránt fognak érdeklődni, hogy miért fize­tett ki Colfescu helyett 704.000 lejt, kinek a nevén áll Colfescu háza, végül, hogy fi­zeti-e Colfescu a konverziós részleteket? A tanúkihallgatáson részt fog venni a vagyon- ellenőrzési perben szereplő kolozsvári táblai ügyész is. Colfescu tekintélyes vagyont szerzett filo­zófiai tanulmányának eladásából. Könyvét, melynek címlapján az ügyész arcképe dísze­leg. amint elmélyedve ül iróasztalo előtt, megküldte az összes erdélyi városoknak és vármegyéknek és ahonnan tekintélyes össze­get kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom