Ellenzék, 1937. május (58. évfolyam, 100-122. szám)

1937-05-23 / 116. szám

T P 3 7 ni á f u s 23.

etEBNZEK

IS

Mwcientelé győz a „Primeros“ utolérhetetlen minő ségo' által, mert a Pximeros antiázeptikus és többévi préoa által megalapított használhatóságú készítmény. A* egészséges „Primeros “-ban a osódas finomság és bebizonyított bizalom egyesül.

Rovatvezető: DB. iDISOD’í’ MIKLÓS. 2. sz. végjáték,.

Heuäcker P. -tó] (Wien.)

Sötjét: Ke8, BbS, Fáz, Hb i (4 drb.)

yiilágos: Kai, Bay (2 drb.)

Világos indul és döntetlen-1 (remis-1) erőszakot] ki.

A 20. sz. feladványunk (Pnikryl) megfejtése: i. Bb4 d4_

A 21. sz. feladvány (Wainwright) megfejtése: i, íj—f8 (V).

29. sz. játszma.

Dr. Aljechín ex-világbajnolk szenzációs veresége a 20 éves nagytehetségii esz] világ- 'bajnokjelölt, Keres ellen a húsvéti Margate-! (Anglia) mester versenyen. Ugyanezen versenyen Keres- -a szentén ifjú észak-amerikai] csodasakikozó], Fine-t is legyőzte.)

Világos: Keres. Sötét: Dr. Aljechín.

1. e2—e4. ej—ej

2. Hgi—f3, PlbS— c6

3. Ffi—bj, a7—a6

4. Fbj—34, d7—d6

5- C2—C4, . . .

(Egészen szokatlh-n folytatás, de nem lehet, rossznak mondani. Keres egyáltalán kerüli a taposott utakat és bizik önálló fantáziájában és sakk-érzékében.)

5. . . Pc8—d7

6. Hbi—C3, g7—g6

7. d2—d4, Ff8—g7

8. Fci—e3', Hg8—f6

(Itt számiitásba jött- 8. He7 is, világos következő mianőverére tekintettel.)

9. d4xej! d6xej

(Talán 9. Hxej célszerűbb volt, hogy a

,,cj“-re betolakodó futárt b7—ib6 és ej—

c j-el lehessen -elkergetni.)

10. Fej—ej, Hf6—hj

(Sötét állása kényelmetlen. A tett lépés

sem bizonyul jónak.)

11. Fíc3—dj., -Hhj—-Í4

12. Hdjvf4, eyxÍ4

13. e4—ej, g6—gj

{13. Hxej, 14. Hxej; Fxgj. íj. V'di—e2

lenne kellemetlen.)

14. Vdi—dj, Fg7—f8

íj. Fcjxf8, Bh8xf8

16. o—o—0, Vd8—ej

ij. Fa4xcó, Fd7xc6

t8. Vdj—d3, Fc6—d7

(Sötétnek nincs jó lépése. A fiaitól Keres

teljesen -túljátszottá nagynevű ellenfelét.)

19. Fífjxgj! o—o—0

20. Hgj—Í3,, £7—f6

21. ejxfő. Bf8xf6

22. Bbi—eii, Vej—b4(?)

(Baklövés, de a játszma egyébként- is nehezen volt menthető.)

23. Vd3xd7+!

és sötjéti feladta, mert a vezér ütésére 24. Be8-{- és a következő lépésben matt következnék.

SAKK HÍREK:

A prágai mesterverseny április 26-tól május 9-iíig tartott. A nagyszerű Keres itt is fölényesen győzött, amennyiben 11 játszmából 10 egységgel nyerte az első dijat,, mig Zinner (Brünn, ki budapesti származású) 8 ponttal lett második. Eliisk'ases (Wien) némi csalódást keltett, mert Foltyssul (Prága) csaiki a III—IV.-i-k helyen végzett, 7 ponttal. A többiek: Hromádba és dr. Trifunovic (jugoszlávia) 6, Glig és Pelikán j, Opo- censiky 4, Prokop 3-, Graf Sonja ( a női vi- .aspiránsa 2%, Dobi ás 2 ponttal.

A REGENY

Irta: SZOMORI DEZSŐ

Miivel nökem nincs Olyan biztos lilt életem, mit Kandurffy tanár urnák s kritikai módszerem inkább az érzelmek bánatos derűjéből, mint, a hideg ész józanságából fakad: megkértem a tanár urat hogy velem egyidejűleg olvassa el Jules Romains legújabb regényét (Visite aux Am erica ins), hogy ilyenformán az ő éleslátásával s .szemléleti módjainak tisztaságával ellenőrizhessem az en megbízhatatlan lina/iságomab. Mert szellemi dolgokban nem lehet az ember elég lölkiiis- meretes.

Ez a szimultán olvasás megtörténvén, jelentkeztem a tanár urnái tátracsucsl -lakásán az ötödik -emeleten, ahol a mértani magasság s a 'tanár ur szeillemerkölcsi színvonala harmonikus egységben, vannak egymással Olyan harmonikus egységben, min-t például egy hasonló értelemben, az Academus füg- gőkertije volt hajdan, egy Xenophon eleganciájával és ámíbraillaitosságával.

A tanár ur nyugdíjas minőségének magános fönségé- és melankóliáját,, ott fönn ebben az ö[emeletnyi magasságban nem éri se bu, se bántódás, se gond. leszámítva egy- egy profán igramafonlemez recsegéséi;, a szomszédból, vagy a rádió harsogását a légköri zavarokból, miikor tudvalevőleg a hullám nem találja útját. De igazában ez az ötödilk emelet, egy tágas és szellős folyosó kanyarulatával az udvar mélye fölött, egy Szőnyi István fantáziájának -szinálmait és vágyait veciei el idáig azokban a tavaszi hajnalokban és alkonyaitokban, mikor a felkelő vagy leáldozó nap tűzvarázsa a konyhaajtón át szemlélhető a mennyibeli sik végtelenségében, mint egy külön -látványosság a- 'tanár ur számára, egy külön asztrálás csodá egy külön csillagvizsgálóból. Egyszóval ez ét ten, a tanár ur konyhája előtt-, a ’tiszta derű s az égi fény világa. Olykor ebben a konyhában, a gázrezsón1,, ahol forr a viz. a láng -azúrja együtt villan egy szőke napsugárral a zománc edény alatt.

Csengetésemre Juliska nyit ajtót, ápolatlan szépségének s dolgos fiatalságának ma- szatosságáb-an. Az arca csupa korom olyan torz rajzban s -kii-adásbiatn, hogy valósággal el varázsoknak tűnik. Valami kéményseprő meséből kerül elő üdén és feketén. Nyilvánvalóan a kályhát, tiszti-tóttá szegény teremtés, azzal az ügybuzgalommal és kötelesség- tudással, mellyel- az ilyen mindenes parasztleány, úgyszólván ösztönösen -bizonyitj-a hüDEMOS TEVE BOTEZ

ségét a ház és gazdája iránt » nem kíméli

vértanusálgában testi s leLkii erejét1.

— Ne tessék megijedni tőlem, — mondja mosolyogva, két, sor ragyogó fogával egy koromsáv alól az ajkán, elkenve és sötétlőn, mint egy bajusz, angyaLi Juliska! Lehet érezni benne, korom és mocsok ellenére, a rongyai ellenére,, tes-tiu formáinak tökéletességét és gömbölyded költészetét. Ez az a nő, a Kandurffy tanár ur kis cselédleánya, akiiben egy igazi festőművész rögtön felismeri a legtündéribb aktot. Ez az a nő, akit egy igazi festőművész. miután megfürdette előbb. „Pihenő nimfa“-,nak főst le egy virágzó hárs alá, szatirkölyköik tilii-nkótmllái- val jázminbokroik mögül.

Még szeretnék ezen a ponton,, részltek, sőt árnyalatok- tekintetében, mélyebben elmerülni. Szeretném kifejteni e kis parasztcseléd füstös lényének mámoritó egyszerűségét, illatos szüziségének remeklését a rongyokban s a piszokban, mert ezeket mind, nem tudom mért, de különbnek érzem e pillanatban a Jules Romains művészeténél, nem tehetek róla! Van az olykor, egy ilyen ötödik emeleten, a folyosón, egy konyhaküszöb s egy ilyen kis paraszti vadvirág előtt, hogy az embr 'többet lat s többet érez szépségből és bánatokból, ti tkokból és céltalanságokból, mint egy egész könyvsorozatból, mely az emberiség útját próbálja fölmérni mai szomorú világunkban... Amit az irás nyújt fogyatékos eszközeivel, mégha a legtöbbet is nyújtja, fájdalmat és gyönyört tárhat egy gondolat az ember elé s ami, soha meg nem irhaió!

De már akkor az előszoba legmélyén, kilépett derűsen Kandurffy tanár ur. Noha tudtommal kiolvasta volt a Jules Romains regényét, a könyv a kezében volt. Már ebből is tudtam honnan lép ki ,a homályból.

— Juliska, — mondta —<, hozzál ki két széket s a kisasztalt is hozzad a konyhából, hogy üt kávézhassunk a gangon.

— Ez nagyon szép lesz itten! — mondtam mint a szabad tér barátja s magam is segítettem Juliskának.

Azzal leültünk a ki-? asztal elé a gangon, ahogy a lanár ur mondta.

— Csak éppen, hogy nem szabad lenézni a mélységbe a gangról, — mondta Kandurffy emberbaráti hangján. — Mert attól mingyárt szédül az ember, — magyarázta s

( még jobban -a falhoz nyomta a székét, táA VASÖNTO

A kazán mélyén dörögve ég A fehér olvadt vas És szikrázva freccsen szerteszét, Ha sovány testemre ráhavaz.

Égnek egyvégtében a kazánok Feketén és pirosán a hőben,

S nyílnak bennük a tűzrózsák Forrón, vörösen, rőten.

Pokolban olvadt csillagok Pozdorjái pezsegnek, hullnak,

S a kazánok közt magam vagyok Csillaga jövőnek, múltnak.

Öntött vasból, mely rideg, undok Kiugrónak a fedő alól Kacagón a tiízvirágok,

S a tűzkakas éget, lángol,

Kráterként omló, s zúgó kazánok Felett a lobogó lűzbe vetem Mindazt mi volt és mégis titok És ismeretlen föld forog velem.1

A kazán rostélya szoros,

Mögötte a vörös láva,

S a kőkemence aljába A vas, mint o must habos.

Csupaszon, mint valaha Ádám Égek, s égnek a messze jelek, Vörös testemen és sorsom átkán Csillagképletek fénylenek.

Ha kinyitom a rostélyt ásít A vergődő tűznek szája,

De az én arcom mind halálig Álarc marad agyagból vájva.

Szememben tuzkigyókkal Táncolnak lobogó lángok,

S a füstben egyre kevesebb okkal Keresek bazsalikomvirágot

Keresek zöld-mezőt.

Keresek ember-leiket,

Keresek mesét, örömöt,

Keresek amim nincs: életet.

S a lángokból hatalmas szája Egy bakónak rámnevet És nem tudom mi üt az ára Az álomnak, mely ellebeg.

Játsznak árnyékok a falon, Jáisznak részeg lángok körül, Csupa izzás a homlokom‘

S szememben őrület ül.

Már nem élek, szivem kihűlt, Játszom a hullámzó lánggal, Játszom a halállat, mint egy örült Kibontott hajú lánnyal.

Majd szemem bezárom, elég volt A láiományok tánca,

E fűzből kiszállt sereg holt Kísérletes lánca ..."

Lassan önmagam árnyéka leszek,

Lelkem többé nem lángol, nem ég,

A borzadály kivetkőztetett,

S nehéz vagyok, fekete, égetett cserép.

Fordította: SZABÓ ISTVÁN.

volabb a korláttól. — Tegyen úgy, min: én, — biztatott még barátságosabb hangon.

Aztán igy folytatta:

— Most mingyárt -a dolog meritumára térek.

— Ezt várom, — feleltem.

— Tehát, mindenekelőtt, amint ön azt nyilván tudja, ez a Visite aux Am-ericains ciimü regény a tizenharmadik kötete annak a könyvsorozatnak, melyet Írónk, Les homines de bonne volonté, magyarul: „A jóindulatú emberek“ közös óim alatt, 1932 óta közread.

— Igen — mondtam — közrend. IjT

— Meglehetős nagyszabású írói1 koncepció ez kérem — folytatta a tanár ur — nagyszabású s Halán túlméretezett meglátása a dolgoknak, ami kétségkívül tiszteletét érdemel. Tiszteletet még akkor is, ha az embernek eszébe jutnak bizonyos remekírók remekművei, melyeik elfértek egyetlen-egy kötetben. Mór most hozzá kell tennem, hogy ehhez a terjedelmes szellemi tervezethez oda van' kapcsolva az író politikai álom!áfása, számtalan egyéni gondolato, érzése és elvágyódása, amelyekről nem kívánok külön- küllőn szólani, már azért sem. mert ezekkel nem mindenben értek egyet s minél inkább halnának rám, annál inkább fenntartom s megszilárdítom magamban szemléiéi módjaim függetlenségét s a tulajdon érzésvilágom szuverenitását.

— Hát természetesen! — mondthm.

— De azt mingyárt elismerem, hogy egyéniségének, lelkiségének és erkölcsszellemi meglátásainak és Ítéletéinek e leltár- és jegy- zőkönyvszerü feltárásában, maga Jules Romains is jóin dulia tu embernek bizonyul.

— Ez a lényeg! — mondtam.

— Nyilvánvalóan, megszámlálhatatlan apró darabokra törte lelki kincseit s ezeket, mini arany törmeléket kiosztotta a' regénye hősei közölt. Azonkívül rendkívüli éleslátás s rendkívüli értelem világítja1 át e kitűnő munkát, nem is szólva művészi Oeirásairól, ■az amerikai élet ritmusának arról a zajos, merném mondani harsogó megszólaltatásáról, ami szinte lázas erővel hangzik föl e könyv lapjairól! Körülbelül ez minden, amit mondhatok. Érje be ezzel. Nem olyan világot élünk, hogy egy franda regényről, mégha nagyon figyelemreméltó is, órákhosszat beszéljünk.

— Oh tanár ur — feléltem — boldog vagyok, hogy nagybecsű kritikajai teljesen födi az én impresszióimat. Pontosan az volt az érzésem e könyv olvásás® közben, mint a tanár urnák! Ez a szerencsés körülmény meg fogja erősíteni bennem ingatag önbizalmamat s kritikai pályám tekintetében most már bátrabban nézek a jövő szemébe.

— Oh Istenem — felelte Kandurffy tanár ur — a jövő nincs megtiltva senkinek. De olykor, tudja, túl kell menni a jövőn is. hogy az ember tisztábban lásson-, vagy éppen, hogy meg vigasztalód jón s valami szépet gondolhasson. Mint ahogy olykor túl kel menni n célon, hogy az ember elérhesse a célt. Igaz Juliska? — fordult a kis cseléd- leányhoz', aki hozta az uzsonnakávéi, azon miaszaitosan, ahogy volt.

Mert a hagy tudósok és bölcsek szokása, hogy magasabb rendű kijelentéseikhez, az ala- csonyrndü lényeket aposztrofálják jóváhagyás és helyeslés végett.

De Juliska ismervén e tanári iróniákat, melyeket magára nézve sértőnek is talált, egyszerűen csak azzal felelt, lefíty mákra az egészét, hogy rántott egyet a szoknyáján hátul, a meztelen lábszára fölött.