Ellenzék, 1937. április (58. évfolyam, 75-99. szám)

1937-04-20 / 91. szám

Í937 'április 20. ELZKNZßR 3 gáliatót mind elismeréssel és köszönettel há­láljuk mieg. A ilteYk'es éljenzéssel és nagy fietszéesél fo­gadott elnöki megnyitó után dr. Szász Pál a jegyzők ön y vezetésére Tőrök Bálint lE'GiE- i'.gazgatót, hitelesítésére pedig dr. Jelein Gyula és dr. iDankó Akois tegolkat kérte fel. Kegyelete« szavaikkal! emlékezett meg az elírtok iaz EGE időköziben elhalt tagjairóh ak'üknék emlékét jegyzőkönyvben örökitette meg a közgyűlés. Dr. Szász Ferenc elismerő szavakkal em­lékezett meg az EGE elvégzett, becsületes munkájáról és az alapltó'tagságí: dijak fel­emelésére tett indítványt. Javaslatára a köz­gyűlés a törzsalla/piitásli dijat az eddigi 2000 lejről 5000 lejre emelte fel. Dr. iPállffy L'álsziló az iugatllanleladá sókká 1 kapcsolatos jelentését a közgyűlés elfogadta. Biró Jó­zsef olyan kereskedelmi vállalat tmegailaiki- tását javasolta, amely a mezőgazdasági élet­ben fontos szerepet töltene be. Szálsz Pál elnök felhívást intézett a köz­gyűlésen megljellenitekhez, bogy az EGE mű­ködéséről, a mult évi tevékenységről szóló jelentésről és az uj célkitűzésről terjesszék elő kritikai véleményüket. 4 kiíkáíiciöááek iid>öz!ik az EGE elnökéi és iisziikarái Molnár György, a Salonta-i gazdalkör el­nöke kifejtemre, hogy a SaUoflitia-i magyar gazdatárSadalom mieirmrég sulyots erőpróbán esett keresetül. Többmilliós vagyon árvere­zését .határozták el és a nehéz napokban állapitották csak meg, hogy -a gazdák ön­magukban milyen gyengék. Az EGE közbe­lépésének, eils ős óidban dr. Szász Pál elnök­nek köszönhető, hogy gyors intézkedésük­kel megmentették Salon ba ha talmas értékű vagyonát. Elismiarésisel adózik a !tél folya­mán megrendezett gazdasági tanfolyamért és a budapesti tavaszi mezőgzadasági vásár­ra rendezett elutazásért. Nem a sfajáit nevé­ben, hanem' Saílunta egész magyar gazdatársadalma képviseletében mond őszinte köszönetét és biztosítja az elnököt és az EGE vezető­ségét tör heti ellen ma gaszJk od á suk ró!. Gs. Nagy Sándor a Banal-i magyar gaz­dák nevében üdvözli aiz EGE vezetőségét. Az egyesület átfogó munkájának gyönyörű bizonyítéka, hogy az ország másik messze­fekvő részében élő magyar gazdák éppen o 1 van komoly figyelemben részesülnek, mént a közvetlen közelben működő gazda­körök. Méltatja az EGE vetőmagakciójának jelentőségét. Dávid Sándor, a Zerimd-i gazdakör elnö­ke az összefogásban 'rejlő erő fontosságát hangoztatta, kiemelve a gazdalestvéreinek hála érzet ét az EGE réz-ser ől megnyilvánult eszmei támogatásért és imáinyiitáisért. Dr. Jénáky Feilenc, Alba-Iu'li a-i főgim- názrjumi igazgató réfeizlebesen ismer teái a középiskolai szakoktatás maii helyzetét, mely nem felel meg a követelményeknek. Túl elméleti és elvont. Nem neveli az ifja­kat a gyakorlat: életire, éppen ezért kéri, hogy az EGE tanulmányozza ezt a kérdést, hogy lássuk, miképen vezethető be a mai középiskolai oktatásba a gazdaságtan gya­korlati tanítása, illa a tanárok is együttt dol­goznák a fiukkal, az egyformán kérges te­nyér képezi azt a kapcsolatot, amely a ta­nuló és a tanár közt a helyes utat meg­jelöli. Társadalmi összefogás u4|a Kese Attila Sisuodorheiu-i református lel­kész örömmel állapi Ijjla meg, hogy az EGE munkája kihat a falu határának utolsó ba­rázdájáig. A dr. Szász Pál által beindított munka állati nagyon sok veszendőnek in­dult barázda marad .meg a régi tulajdono­sok kezében. A mezőgazdasági építő len­dület nemcsak a számiló-vető népet ragadta miagával, akiik sorompóba álltak a gazda­sági egylet vezetősége mögé, hanem a falu értelmiségi: rétegét is belevonta a munká­ba. Közöttünk, papok és földművelők kö­zött nincs különbség. Most nagy elégtétel •számúinkra, hogy itt látjuk a magyar kis­gazdatársadalmat kezetfogva a többi gazda- rétegekkel. A mi; utunk a társadalmi ösz- szefogás útja. Kifejezésre juttatja a falu óhaját, hogy az EGE maradjon meg gazdasági intéz­ménynek és tartsa magát távol a politi­kától, mert csak azóta tud komoly mun­kát végezni, amióta független. Végül javasolja, hogy a gazdaságii egylet j évente legalább kétszer falvakban tartson I váindorgyüOéseket. Bíró Péter, a Sintereag-i gazdakör elnöke megkapó szavaikkal beszéli el, hogy milyen érzést váltott ki Szász Pálnak az első fel - hívása a magyaír gazda társadalomhoz, amit igazi nemes szózatnak 'tekintenek. Végre elérkezett az az idő is, amikor be­következett a tulajdonképeni egymásra utalás, illetve egymásra találás. A falu mindig ott áll, ahol az önzetlen vezetői parancsolják és hűséggel követi őket, mert tudatában van a biztos eredménynek. Vásárhelyi István, a kudus-i gazdakör el­nöke igy kezdi beszédét: Méltóságos Elnök Ur! A megszólításra Szász Pál azonnal vála­szol. Határozott, kemény hangon, amely egy elvi álláspont leszögezósét Ijiellemti: — Nem óhajtok cimibiltorló lenni, nem illet meg a méltóiságos öim. Én osak egy­szerű gaz dates tv ér vagyak, kérem, hogy osiak ezt a megszólítást használják. (Nagy éljen­zés.) A cluji telefonszolgálat rövidesen automatikus lesz. Tekintettel erre az esemenyre, a Societatea Ano­nima Română de Telefoane elhatározta, hogy azok, akik május 1-ig fizetnek elő a telefonra, mentesek a felszerelési illeték — 850 lei — fizetése alól. Csak a telefonelőfizetési dijat fogják fizetni. használja ki az előnyöket, amelyeket a Societatea Anonima Româna de Tefetcane Önnek ajánl. Ghibu Onisifor egyetemi tanár A sigheti ref. líceum vagyonának az állam javára való átírását szorgalmazza „ALik nem kérnek Szakács Balázs Giuc-Bosova-i gazdaköni elnök olyan klasszikus tömörségű belszédet mondott, hogy az egésiz közgyűlési hallga­tóság állandó helyesléssel és éljenzéssel kí­sérte. — Mi nlem politizálunk, a mi politikánk a kenyér politikája, a napi politikát hagy­ják miásókra. iNem tudom kifejezni azt a mély tiszteié tét és azit a hálát, anniit székely megyém dolgozó földművesei éreznek, Áz EGE számunk Ha sokkal többel jelent, mint ahogy azt bárki hiszi, mert végre megtaláltuk a mi igazi vezetőinket, akik nem azért jönnek ki hozzánk, hogy kér­jenek, hanem épp az ellenkezőjét cselek­szik, adni akarnak nekünk. A kjenyértől függ a mii jövőnk és gyerme- kefilnlk megélhetése. Ezért fogadtuk olyan nagy szeretettel a tia.nifol yarn okait, ahol rá­jöttünk az igazságra. Mii, büszke gazdák azt hittük, hogy mindenhatók vagyunk és meg tudjuk művelni a földel. Csak most jöttünk rá arra, amikor végighallgattuk a tanfolya­mokat, hogy mii bizony semmit se tudunik, nem liHmlerjülk a növénytermesztésit', gyü­mölcstermesztést. Köszönjük Szász Pálnak áz érettünk ki­fejtett munkáját és hisszük, hogy tovább­ra is ott marad az élen, hogy bennünket vezessen és tanítson. Azt a kézszoritást, amellyel bennünket fogadtak, hálásan kö­szönjük és egyben igyekszünk is azt meg­ragadni. Budapesti Nemzetközi Miatavásáp kedvezményes vasúti jegyei és igazolvány „HERMES“ MENETJEGYÍRODÁBAN Cluj, Regele Ferdinand 13. Telefon 29. íőliioüá, <fe adna!*“ Amiért egy kicsit) kérges .a tény őrünk, nem fogjuk elengedni, mert egy életre szóló kéz­fogásnak tekintjük. 'Báró Atzél Ede, az EGE tagjainak köbele- ziettíségeire mutat rá', amit egyébként min­den gazda á terez. A mali gazdia sági élet egy állandó aknamunkához hasonlít, ahol csőik szívós, .kitartó, szorgalmas munkával .felké­szülve áll1 hatjuk meg helyünket. Kuti Dénes Gereifalc-i gazdáik őri elnök, Du&'ugy János Dioiojsonmartiin-ii, .Kocsis János., Bodnár Sándor Diósig-i, Danko Lajos Aita-mare-í gazdakört elnökök szintén Iköszönetüklet fe­jezik ki. Szász Pál dr., aiz EGE elnöke válaszol az elhangzott beszédekre. Dr. Jémiáfei Ferenc javaslatát az ískotaifenmtaiptó hatóságokkal meg fogják tárgyalni., a vándargy üléseket már programijába vette az EGE. Köszönetét mond a feJsz ólai óknak, akiknek beszédei után azt érzi, hogy a föld szeredéire és meg­értésre tanít.ja .az embereket. Az életet adó napsugár egyformán síit mindnyájunkra, tekintet nélkül arra, hogy milyen nemzethez is tartozunk. Ezzel a krisztusi szeretettel távozzunk el és hirdessük gazdalestvéreinknek. hogy a jöve­delmezőbb «lapokra fektetett életmódot csak az EGEn keresztül érhetjük el. Köszönetét mond a sajtónak rendkívül ér­tékes támogatásáért, közvetlen munkatársai­nak, az EGE tisztviselőkarának, akik oda­adó tevékenységükkel lehetővé teszik az EGE épitő munkáját. Végül pedig javasolja, hogy az ország első mezőgazdáját, 11. Károly ki­rály őfelségét, Tatarescu miniszterelnököt, a földmivelésiigyi minisztert, a mezőgazdasági kamara uniójának eHnökét és dr. gr. Bethlen Györgyöt az EGE diszelnökét táviratilag üd­vözöljék. A közgyűlés nagy lelkesedéssel tet­te magáévá az indítványt, ezzel befejezést is nyert. A közgyűlés után közebéd volt, ahol szá­mos pohárköszöntő hangzott el, ORADEA, április 19. A királyhágómelléki ref. püspöki hi­vatal értesítést kapott arról, hogy Ghibu Onisifor Cluj-i egyetemi tanár, aki na­pok óta Sigheten tartózkodik, szomba­ton. megjelent a Sighet-i járásbíróság telekkönyvi osztályánál, ahol kérvényt nyújtott be, amelyben a református líceum tulajdonát képe­ző, többmillió értékű vagyonkom- plexumnak az állam részére való át­írását kérte. A kérést Margineanu Savu vezető járás- biró vette át azzal, hogy az iratok átta­nulmányozása után ez ügyben dönteni fog. Ez ügyben az Oradea-i ref. püspöki hivatalban nyilatkozatot adtak, mely­Nincs főbb? gyengeség Miint minden betegség, úgy a gyengeség gyógyításában is nagy haladást tett az or­vostudomány. Izgatószerek eddig is voltak, hatásuk csak egyszer volt érezhető, utána pedig a szervezetét iehangolttá és újjáéle­désre képtelenné tette. Az orvosok mást ke­restek: egy orvosi készítményt, mely a gyengeséget gyógyítsa, közvetlenül hatván annak zavaraira. Ezen tulajdonságokat a Reton tabletta magában egyesíti. A Reton hatása a kezelés harmadik napján már erő­sen érezhető. E pillanattól kezdve a férfi visszanyeri újjáéled: nemi képességért és azt mindaddig megőrzi, miig a Reton tubusban található masitásunkat .követi!. A keze és napi 3 tabletta. Egy 25 .tablettás tubus ára 98 lej. 110 lej előzetes beküldése ellenében postán, bérmentve kapható. Kapható az ösz- szes gyógyszertárakban és drogériákban. — Vezérképviselet: E. et. L. Ciora, Bucureşti ILI. Str, Speranţei 37, ben kijelentették, hogy nem tudják, mi­lyen címen kéri Ghibu Onisifor a sigheti református líceum vagyonának az állam részére való átírását, azonban mindent megtesznek a líceum vagyonának törvé­nyes megvédésére. Itt írjuk meg, hogy folyó évi április hó 28-tól 30-ig a kiirályhágómelléki református egyházkerület lelkészei gyű­lést tartanak Oradeán. Ezeken a napo kon tartják meg a kerületi lelkészi érte­kezlet alakuló gyűlését, valamint az egy­házkerületi nőszövetség konferenciáját és közgyűlését. Minden valószínűség szerint az Oradea i református napok során szóvá teszik Ghibu akcióját, amely a Sighet i református líceum vagyona ellen irányul. Ä kuHuszmmiszter íobb vallási szekta működését tiltotta be BUCUREŞTI, április 19. A kultuszminiszter rendeletet irt alá., mely a különböző vallási szekták mű­ködését szabályozza. Ugyanakkor a mi lenisták, biblia tanúi, Jehova tanúi, bib­lia társaság, apostoli egyház, bűnösök, nazarénusok, reformista adventisták, penticostalisták, aratók, hlistiák, inocen listák, stilrsták működését betiltották. A szekták imaházait a közigazgatási ható­ságok bezárják s a propagandát szolgáló iratokat, füzeteket lefoglalják A rende­let ellen vétőket az állam védelméről szóló törvény alapján büntetik. Az ELLENZÉK a haladást szolgálja, o. kisebbségi és emberi jogok elöharcosa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom