Ellenzék, 1937. március (58. évfolyam, 50-74. szám)
1937-03-26 / 71. szám
4 racs ELLENZÉK mmmmm-mKMan 19 31 m á r * I u a 2 0. 800 km.-es sebességet bir el a mai pilóta Parisból jelentik: Az angol légügyi minisztérium kísérleti áiMomásáiittik példáján felbuzdulva, ;> francia légügyi minis'Zlé- rlum i.s biológiai laboratóriumul ó 11 il tel, hogy ill szóikor tök állapi'lsák meg., bogy a repülés milyen hatással van <i/ emberi szervezetre. A/ uj intézel oltsösorba-n a katonai pilóták szempontjából lógja vizsgálni a inai repülőgépek nagy sebességének reakcióját, ami tudományos S'/emipon'lok ból is érdekes eredményeket hozhat Mini Pierre Col légügyi miniszter ki jelentene, ma már a repülőgépek gyorsaságának növelése kizárólag attól függ hogy az emberi szerkezei milyen sebességeket bir el Sorra veszik a francia tudósok o szédülést, azután a gyomorsav kiválasztásának nagy légnyomás különbségeknél való val tozá-sát, az egyensúlyi érzék megőrzését a bukórepiilésnéi és más ilyen fontos orvosi szempontokot. Az angol kísérleti intézet eredményei arra látszanak mutatni, hogy a mai modern, teljesen zárt kabin u repülőgépek vezetői óránként nyolesziz kilométeres sebességét is el tudnak viselni. Kinevezték az uj CFR igazgatót. Dragso he'.Vi CFR igazgató nyögd jba vonulásával megüresedett helyi'? a központi vezérigazgatóság Stan Aurel igazgató-helyettest nevezte ki. Stan csak hosszas habozás után fogadta el az. igazgatóvá való kinevezéséi, őszinte örömére a vasul összes műszaki és adni: mils* l natív a lkaim a zott »inak. Az. uj igazgató rendkívül emberles gondolkodású s emellett egvik legkiválóbban képzett tagja a CFR felsőbb tisztviselői karának. Kinevezése a vezérigíizgalóság területén nagy örömet kelteit. KIK KAPHATNAK ÁLLÁST. A helyi mun- káselhelyező hivatal kimutatásai szerint a következők nyerhetnek alkalmazást: 1 szabó, 3 cipész, 2 kerekes, 1 fényképész, 2 gyarmatáru-eladó (egyik közülük szövetkezetbe), 2 kéményseprő segéd, 1 pén/beszedő, 2 ujj- ságárus'tó, 1 vasesztergályos. 1 kovács, 1 szerető, ipariskolai végzettséggel. 1 német nevelőim, 1 varrónő CUij-on: 6 elektromos sági hegge.sztő. 6 vésnök, 3 elektro technikus (üzemvezető). 3 elektromechanikus (üzemvezető), 4 szabó. 2 csizmadia, 2 lakatos Bu- euresti-ben; 5 tiiköresiszoi'ó Oradea-n; i bronzvésnök. 1 bronzöntő T misoara-n: 2 fodrásznő, 12 szövő, 1 matráckészilő, 2 német nevelőnő lasi-ban; 2 kertész, 1 kályharakó mester Craiova-n: 2 mintaa.sztalos, 2 acéledzö Ploesti-ben; 2 fodrász, 1 téglavető Sihiu-ban; lő szövő Medias-on; t kalapos Tg.-Magurele-n; J vasttniö Medgiclia-n; 1 ápolónő, 1 betegápoló nővér I> eiosanmar- tin-ban: 1 pék. 5 vasesztergályos Brasov- ban; 1 üvegcsiszoló, 1 fazekas, 15 lmforara- nyozó, 1 varrógépszerelő Aradon; 1 molnár Dcva-n; 1 öntőmunkás Constanta-ban: 1 bagaria mester, 1 vulkanizáló. 1 ruhafeslő Ba eau-ban; 1 mechanikus, fűrésztelepre Tg.- Mure.s-cn: 1 ápolónő Huedin-ben. Az érdeklődők bővebb felvilágosításokat nyerhetnek a munkáscílhelyez.ő hivatal irodájában a hivatalos órák alatt. Levélben érdeklődő vidékiek románul írjanak. Weisz Manó halála. Városunk nyomdász- társadalmának tegnap egy munkás nagyna- bed3Ü]it és érdemes tagija múlott ki az élők sorából. Hosszas szenvedés után 52 éves korában meghalt Weisz Manó nyomdavezető, aki a nyomdászok mozgalmában a régi időkben is mindig kivette a részét és mint munkaadó is a legnagyobb megértésről tett tanúságot. Aránylag fiatalon, munkaereje teljességében halt meg. Temetése valószínűleg ma délután két óraikor lesz a neológ izraelita temetőben. * KERESÜNK MEGVÉTELRE a „C. A. P. S.“ visoi fűrészüzeme részére egy 250— 300 HP és 10 atm.-ás Compnnd gőzgépet, az összes vonatkozó technikai adatokkal és szállítási feltételekkel. Az ajánlatokat kérjük a „Caps.“ Direcţiunea IX Regionala silvica, Calea Regele Ferdinand No. 38. Cluj cimre küldeni. Tengerbe veszett egy japán gőzös ötvenöt utasa. Tokióból jelentik: A „Menju Maru“ nevet viselő japán gőzös, eddig még nem tudni m,i okból, elsülyedl a koreai Rleiisni kikötő előtt. A szerencsétlenül járt gőzös huszonöt utasát sikerült megmenteni, ötvenöt ember azonban a tengerbe veszeti. A LL IT.HANLS TMMI‘LOMIIAN oiigypcu leken délelőtt ||| órakor úrvacsorával egy bekötött istentisztelet lesz. Ilusvét vasárnapján délelőtt pontosan fél 10 órakor kezdődik a magyar, úrvacsorával egybekötött isten tisztelet. Mimikét Istentiszteleten Járosi Andor szolgál. Nagypénteken este 7 órai kezdettel német passziói istentisztelet lesz, melyen Alberti városi lelkész szolgál. Buciitól es Kayscriöl szólót énekelnek l'ardyué Borét/ és Hedwig Herbert művésznők. INDIA KÉT LEGGAZDAGABB FEJEDELME I niAN LONDON FELE. Rómából jelentik -\ „Morca Polo“ gőzösön lirindistbe érkezett Aga Khan és a kapurtalai maharadzsa, ladia két leggazdagabb hercege Mindketten nagyszámú kísérettel, a szolgák százainál es rengeteg csomaggal utaznak Fémmel boriinti és titkos zárakkal ellátott bálákban felbecsülhetetlen értékű ékszereket és ritka selymeket visznek magúkkal írják a lapok .-1 drágaságokra Anglia száz legjelesebb tit Losrendörc vigyáz A berregek Londonba utaznak, hagy részt »egyenek VI György ki rnlg koronázásán .4: angol fővárosban Aga Kilóin sóját pidntájában fog lakni, f, kapurtalai muharodzsn pedig a legelőkelőbb szálloda egyik emeletét foglaltatta le a maga számára. Az aiudi Bethlen kollégium Imrpincé szele. Cluj, Marechnl Foch 38 A húsvéti iinnepkre ha fajtiszta, zamatos jó bori akar inni, úgy csakis a fenti pincészet bogait kérje a kereskedőjétől Finom vegyes, Som, Öltőnél-muskotály. Leányka Rajnai rizfing, Sziink'.’baráI (Rulandi), M ris/Ió gyöngye. A holíand lobogó színei: Piros-fehér-kék Hágából jelentik: \ holland lobogó színei I. Wilde beliigyminiszlei bejelentése szerint legközelebb megváltoztatják Az. utóbbi időben Hollandiában kél lobogót használtak: az egyik, a régi zászló piros ! fehér kék volt, a másik pedig -narancssár- j ga-fehlár-kék Minthogy ez zavarokra adott ! okot, a kormány elhatározta, hogy egyse- j gos lobogót állapít meg A legközelebb ki adandó renddel értelmében a jövőben csupán a piros-fehér kék szin marad haszná latban. A narancssárga-fehér-kék szin eredetileg Orániai Vilmos hercegnek a holland uralkodóház inegala pi lójának volt a színe és ettől később azért térlek el. mert a narancssárga szin a tengeren nagvobl) távolságból csak nehezen látható Kiadó azonnairsi központban levő üvegfallal két részre osztott tágas nagy helyiség. Irodának, vagv csendes munkát végző műhelynek kiválóan alkalmas. Érdeklődni az Ellenzék könyvosztálvában. Tizenkétezer rövidhullámú adó az erdőtüzek leküzdésére. Az Egyesült-Államok állami erdőiben ezelőtt évenkinl átlag 270 nagyobb tűz. pusztított s mintegy 177 ezer hektár erdő égeti le. Az igy okozott kár értéke évenként körülbelül 5Ö millió dollárt tett ki. Természetesen elkövetlek mindent, hogy az. erdőtüzek számát csökkentsék s most legújabban e célból1 12 ezer rövid- hüllllámu adót szereltek föl az állami erdőségekben. Ha a megfigyelők valahonnan erdőtüzei jeleznek, azonnal repülögépekleit küldenek a helyszínre, fénykép!' el vélte lek el készítenek és ezek alapján tervezik ki az. oltás leghelyesebb módját. Ezzel az eljárással már a kezdet kezdetén szép eredményieket értek el. ami az. államnak nem csekély megtakarításit jelent. TALÁLT PULYKÁK Március 15-én a Barnutiu-kertben (sétatér) két pulykát találtak, egy fehéret és egy feketéi A pulykák ezidöszeirnt Cluj város mezőrendőrségén vannak, ahonnan tulajdonosuk átveheti őket. Szamosmenti hírek. Tudósitónk jelenti: A Jibou-i vasútvonal mentén szombaton egy ötéves kisleány holttestére akadlak az arra haladók. Mint kiderült, a kisleány egy társnőjével az óvodából tarlóit hazafelé a töltésen, mikor a vonat arra robogott. Egyik kisleánynak sikerüli még idejében félreugor- nia, a másika! azonban a kerekek maguk alá tiporták. — Rus Vasile 45 éves gazdálkodót favágás közben halálos szeremcsét- leniség érte Egy hatalmas fajtörzs maga alá temelte és agyo-nzúzta. — Gherman Para- scsiva, Fiiga községbeli özvegyasszony háza kigyull és leégett. Megáltapitolták, hogy a tüzet az asszony otthon játszadozó két kisgyermeke okozta. RENDEZVOUS Lenkat: Parfüméria Int r- = Kölni-VÍZ nudCf ^ Kapható az összes gyógynaţională Bucureşti, Stra ‘ 1 ’A"t í'\ : z-rlárakban, drogu-riákI da Câmpineanu No. 17 ~== 31C CS S7â]T6SÎ6K === i;an és illatszertárakban I I HarísiiUdTiet Csah nercül ILirsns«Hi<( 'CUIO//.CI. cernăuţi (iyári lerakafánál ClHi, C l1^ ref?tnflnd 1%. snaps i I iu» a harisnya-fiéd Selyemharisnya ..............Lei 49, 59, 69, 79. Pókhálóvékony harisnya Let 99 és ÍÍ9. Flohr harisnya ............... Lei 39, 49, 54, 59. Nagyon olcsó férfi és gyermek-zoknik, gyönyörű habselyem bioitok, combinék, nadrágok, hálóingek! kirakatainkat TEKINTSE E G P ESZ AC II ÜNNEPI ISTENTISZTELET. A Regele Ferdinand-u1i nagytemplomban o Peszach ünnep alkalmából a: istentiszteletek rendje a következő Március hát 26-án, pénteken Erew Peszachkor az esti ima háromnegyed 7 ómkor Peszach / 27-én, szom boton a reggeli im» fél 8 árakor, a muszáj ima délelölt 10 árakor, esli ima 7 árakor Peszach II márc 28 ón, vasárnap a reggeli ima fél 8 órakor, n muszaf ima délelőtt 10 árakor kezdődik Beszédek: péntek este és vasárnap délelölt a: istentisztelet keretében. Március hó 26 ón reggel egynegyed 8 árakor a reggeli istentisztelet keretében „Szij/um" az elsőszülötteh részére Az ünnep utolsó napjainak imarendjét annakidején külön fogjuk közölni JÉZUS ÉLETE. Hetényi mester vezetésével egy lelkes műkedvelő gárda válblkozott reá, hogy husvéc másodnapján, március 29-én, este 8 órai kezdettel a róm. kath. gimnázium dísztermében. Sir. Cogalniceanu 2, e őad egy, a Megváltó gyermekkoráról szóló színdarabot, mely éppen a 12 éves gyermek Jézus húsvéti vallás- vizsgáját mutatja be a jeruzsálemi templomban. Címe: A gyermek Jézus három napja a farizeusok között Akiket különören most 3 vallásellenes támadások idején az ilyen bibliai tárgyú színdarab érdekel, el ne mulasszák megnézni. Öngyilkosságának oka ismeretlen. Dicio- sanmartin-ból jelentik: Voinic Valeria 65 éves Bord községi (Tárnává Mica-megye) asszony lakásának padlásén felakasztotta magát. Az öngyilkos nő búcsúlevelet nem hagyott hátra és igy végzetes tettének okát teljes homály fedi. öngyilkossága annál is érlh'etetlenebb. mert szomszédai szerint jómódban. elégedetten élt. Valószínűnek tartják. hogy pillanatnyi elmezavarában végzelt magával. Gépkocsi a fodrászüzletben. Moreni-foől jelentik: Ion St. Moreanu szódavizgyáros gépkocsija, melyet Moreanu sógora, I. Cliitu vezetett a gyár felé, kormánylöréts következtében felszaladt a gyalogjáróra!, majd betörte Peitirica Antonescu fodrászüzletének kirakatát és ajtaját s a bezúzott ajtóban megállt. Csodálatos véletlen folytán, a szerencsétlenségnél senki sem sérüli meg. EZERSZÁMRA SZEDI ÁLDOZATAIT AZ ÉHHALÁL KÍNÁBAN. Sanghajból jelentik: A rendkívüli szárazság nyomán éhínség lépett fel Seesuen kinai tartományban. H’r szerint niár eddig is ezer meg ezer áldozata van az éhhalálnak. Lángoló hajó. Londonból jelentik: Holy- head kikötője előtt két robbanás történt a „Marie Mollier“ nevű gőzös fedélzetén. A robbanás után a Sanghaj-i „Möller és Ts,a“ cég tulajdonát képező 4877 lonnás hajón tűz ütött ki. A gőzös parancsnoka Liverpoolból kért segítségei, a lángok azonban olyan veszedelmes gyorsasággal terjedlek tovább, hogy a „Marie Möller“ utasai s teljes személyzete még a segítség megérkezése eilötl kénytelen volt elhagyni a hajót. Egy arra haladó angol gőzös fedélzetére vette valamennyiüket. Franciaországba menekített spanyol gyér- mekek. La Rochelfeből jelentik: Bilbao kikötőjében tegnap négyszázötven spanyol gyermeket tettek hajóra, hogy Franciaországba szállítsák őket. A francia szindikátusok Oleron-szigetén szervezték meg a gyermekek gondozását. Részint iskolatele- peken helyezik el őket, részint családoknál. Veszett kutya az iskolásgyermekek között. Lugoj-ról jelentik: A „Coriolan Brediceanu“ fiuliceum bentlakásának három kutyája közül egyik a minap megveszett. A beleg állat megmart három gyermeket, akiket a Oluj-i 'Pasteur-intéz’elbe szá Mi tollak kezelés végett. Mielőtt a kutya veszettségére rájöttek volna, a benlakás kél száz növendéke közül nagyon sokan élj állsz ad ózlak az állattak Ezeket megfigyelés alá vették. Az Ellenzék jelenti: Ali Ribea AI Askari, a bagdadi nemzetvédelmi miniszternek, Jafar pasának a testvérét hollan találták lakásán. A vizsgálatnak eddig még nem sikerült kiderítenie, hogy öngyilkosság, vagy bűntény történt e. * Az. elmúlt napokban a Bez.iers-i repülőtéren titokzatos körülmények között leszállt egy repülőgép. A nyomban letartóztatott pilóta, névszer/nt Schunaker, azt vallotta kihallgatása során, hogy az egyébként jó állapotban levő fthp a nemzelközi vörös kereszt tulajdona. A pilótát a légi rendőrség szabályai elleni kihágás címén őrizetben tartják. % A palesztinai angol főkormányz.ó látogatást tett So fed városában, ahol n helyi zsidó szervezetek -vezetői előtt kijelenlelte, hogy a palesztinai brit kormányzat a jövőben minden erejlát ’ólba veti a célból, hogy a terrorista cselekményeknek véget vessen. * Blumek a Lrancia miniszterelnök kabinet- főnöke, aki a cilchyi zavargások alkalmával megsérült, ma felgyógyult és átvette hivatalát. * Neville Chamberlain, angol pénzügyminiszter nátih aláz ban megbetegedett. Az orvosok néhány napra megtiltották, hogy a miniszter elhagyja szobáját. * A portoricoi Ponce helységben egy a rendőrség által betiltott nacionalista tüntetés al- kolmával a rendőrség és a tüntetők között súlyos összecsapásra került sor. A tüntetők elsütöttek egv revolvert, mire a rendőrség fegyverrel és golyószóróval lőtt a tömegbe. Az összetűzésnek 7 halottja és 125 sebesültje van. * Tegnap a Bucurestiből Clujra érkező sze- mléilyszállító repülőgép közivetlenii] a leszál lás pillanatában megsérült. A gépnek egyik motorja már útközben megszűnt működni s hibás leszállás miatt megsérült a gép kabinja és két légcsavarja eltörött. A gép egyet, len utasának, valamint a pilótának nem történt semmi baja.. * Az etiópiai angol követség jelentése szerint a Grazia.ni alkirály ellen elkövetett merénylet következtében az etiópiai olasz hatóságok álla] életbeléptelett megtorló intézkedések során Marin követnek Joseph és Benjamin nevű fiai, valamint Ma-rio Herouy, a -volt külügyminiszter eltűntek. Franciaország visszaszerzi a „Kék szalagot“. Parisból jelentik: A „Transatlantique“ hajózási társaság a „Normandie“ parancsnokától rádiógramot kapott, amely közli, hogy a hajó Newyorktól Le Havreig vezető utolsó utján az Egyesült-Államok—Francia- ország közötti távolásgot négy nap, hat perc és huszonhárom másodperc alatt tette meg és tel jesltményéevl megdöntötte az Atlanti- óceá'n átüzelésének eddigi rekordját. Az uj csúcsteljesítmény ismét Franciaország számára szerzi meg a „Kék szalagot“. Windsor hercege Franciaországba látogat. Becsből jelentik: Hír szerint Windsor hercege a húsvéti ünnepeik után 0 Sálzkam- mergut közelében lévő üdülőtelepen, Sanct Wolf gangban fog tölteni egy hónapot. A herceg az üdülőtelepen villát béreltetett erre a célra. Windsor hercegének környezeté- bn-e úgy tudják, hogy Sanct Wolfgang-i tartózkodása után Anglia volt királya Franciaországba utazik..