Ellenzék, 1937. február (58. évfolyam, 26-49. szám)

1937-02-03 / 27. szám

o BLLfíNZfiK 1937 február 3. Természettudományi tévedések é rdekes véletlen, hogy egyszerre két tudós is védelmébe veszi a derek szürke esuesit és több érdekes példáitól bizo­nyítja. Iiogij egyáltalán nem korlátol­tabb felfogású, mint mondjuk az elkényeztetett lovak. lé: alkalomból Roger Simonét francia tildéés több ilyen megrágalmazott állatot véd meg. de viszont felsorol olyanokat is, amelyeket — egész érdemetleiuil ■— <i tévhit különös erényekkel, jó tulajdon­ságokkal ruház fel. — Tudom azonban — jelentette ki a tudós —, hogy egészen fölösleges mun­kát végzek, mert a nagyközönség nem engedi magát felvihigosittatni és a tévhi­tek továbbra is megmaradnak. I kalandos regények és elbeszélések irói példáiul — említi Roger — nagyon szívesen elviszik olvasóikat a még min- tliy rejtelmes Afrika csodálatos vidékei­re. lés amikor a Kongo titokzatos vidé­keiről beszélnek, a hatás kedvéért soha­sem feledkeznek meg a tigrisekről, ezek­ről a vérengző fenevadakról, amelyek állandóan rémiigetik az embereket. Ezek az írók azonban nagy buzgalmukban megfeledkeznek arról, hogy a tigris leg- föllebb Ázsióiban, Indiában. Jávában, a Szumatra-szigeteken rémitgetheti az em­bereket, de Afrikában soha nem tolód­ható. Es azok a hangulatos képek, ame­lyeken a hatalmas állat a Szahara ho­mokrengetegének közepén édl és kutatna néz körül, a fcllengzö képzelet szülemé­nyei. A szegény kenguru-félék is nagyon elcsodédkoznának. hogy őket hányszor emlegetik Dél-Amerikában, holott sem­miféle ősük és ivadékuk nem hagyta el soha Ausztráliát és a szomszédos szige­teket. Éppen olyan jóhiszemű tévedés, amikor a Nílus folyón barangolóknak elkeseredett küzdelmét írják le az alli­gátorokkal és a kajmánokkal, pedig a krokoclihisoknak ez a fajtája csak Dél- Amerika vizeiben és a Yangcsekiang fo­lyóban található. Méltatlan rágalom, amely ugyancsak ki nem irható, hogy a liba ostoba állat. Szó sincs róla. Akárhány nagyszerűen idomított liba gyönyörködtette már a közönséget. A capitoliumi libák viselke­dése pedig határozottan hősies volt és méltó a megörökítésre. Éppen úgy nem lehet azt állítani, hogy a sertések piszkosak, csak a sárban, mo­csokban érzik jól magukat. A gazáéitól függ, hogy sertései és azok tartózkodási helye rendes, tiszta legyen és az állat ilyen helyen nagyon jól fogja érezni magát. Ha a felsorolt állatokat egész jogtala­nul bántalmazzák, a tevének viszont minden alap nélkül tulajdonítanak oly erényeket, amelyek nincsenek meg ben­ne. Nagyon megható leírását olvashattuk akárhányszor, hogy a „sivatag hajója“ étlen-szomjan akár egy hétig is elma­rad és sorsát nagy türelemmel viseli. Pedig a dolog nem igy áll. Hogy a te­ve huzamosabb ideig el van viz nélkül, ez nem „önfeláldozásnem „türelem“. Ez nem a leve erénye. Ezt a képességét belső szervezetének köszönheti. A termé­szet gondoskodott arról, hogy a teve — mint a sivatag állata — kényszerítő kö­rülmények között csakugyan napokig nélkülözhesse a friss vizet és naponként megelégedhessék egy marék szénával. A teve gyomrában ugyanis vannak cellák, ahol a teve a vizet napokig „tartalékol­hatja“. A teve tehát olyan, mint a turis­ta, aki tudja, hogy elhagyott vidékekre kerül és igy jóelőre gondoskodik kellő italról és táplálékról. —* Hogy az oroszléin nem az a rettenhe- tetlen bátorságu és félelmet nem ismerő, nemesen gondolkodó fenevad, mint ami­lyennek a köztudat szereti feltüntetni. Éppen olyan nehéz elhitetni, hogy a vampir sem az a kegyetlen vérszopó és nem érdemli meg, hogy az emberek egy- másf ijesztgessék vele. A vámpír a denevérek egyik fajtája. Sokkal nagyobb, mint a rendes denevér, amely csak az esti és a hajnali órákban mutatkozik, különösen társaival össze­kapaszkodva, rendesen valamelyik to­ronyban, vagy más csendes helyen fej­jel lefelé lógva alszik. Este azután vadá­szatra indul és pusztítja a rovarokat. Esze ágában sincs szegénynek az embe­rek haját megcibálni, a kéménybe akasz­tott sonkát meg dézsmál ni, a tehenekre i A HALÁLRAÍTÉLT MAGYAR HADFI UDÚSÍTÓ NAPLÓJA SPANYOLORSZÁG RÉMSÉGEIRŐL Megmenekültem! XIV. Irla: Kalász József Copyright by Publicitás Press Service and ELLENZÉK Távirat MLrsei IlebőJ Pozsonyba: „Klek Kalász JÓ7sel“ \ luki elmegy a cella előtt s újságot dug l»e a rácson. Besúg valamit franciául. Aki a rács melJelt szorong, felkapja az újságot s lapozza, keres benne valamit, de a sötét cellában nem látja a betűket. Kelte-n fel­emelik, hogy közelebb legyen a gyengén pislákoló villanykörtéhez, akik a rácsnál áll­nak, figyelik, hogy nem jön-e az őr. Kent, a magasban, a francia hadar vala­mit, azt hiszem, neveket olvas. Valaki elor- ditja magát. Épp az, aki az újságolvasót tartotta. Kiengedi a lábszárát, másik ugrik oda tartani, az tovább olvas... megint kiált valaki, már iigv rajzik a szűk cella, mint a méhkas, lökdö.sik egymást, ugrálnak, szit­kozódunk, taposnak... Mi történt? Ili nem lehet kibírni. Borzalmasabb, mint a detektív mellett éj­szaka az autóban. $égy halálos Héleí Hörögve beszélnek, sebesen és heves gesz­tusokkal. egyik sem figyel a másikra. Meg­vadullak. Ha nem láttam volna, hogy az imént meg nyugodtan ültek egymás mellett, azt kellene hinnem, hogy részeg emberek közé préseltek be. Gsak nagy nehezen tudom kivenni, hogy mi történt. Valamennyien francia bányászok és ki- kötőnmnkások. A nemzetközi brigádban szolgáltak, de valami rossz fát teltek a tűz­re. Megtagadták az engedelmességet, loptak, megszöktek. A lap, amit becsempésztek, a hivatalos lap volt. Egy névsort közölt, azoknak a ka­tonáknak a névsorát, akiket szökés, vagy más fegyelemsértés miatt halálra Ítéltek. Cellatársaim közül négyen voltak a névsor­ban. Számolom a perceket, az olasz kezében tartja óráját s nézi, hogy a másoctpercirm- tató hogy siet körbe­Felhat lesz mindgyárt, már jönni kell értünk a deteklivnok, illegjünk az állomásra. Hat és fél óra múlva szabad leszek. A másodpercmutató egyre lassabban forog. Kimegy a szobából s pár perc múlva egy fehér nyilvántartási lappal a kezében tér vissza. — Nem lépheti át a határt, nem hagy Itat­ja el az országot. Szédülök. — Miért? Én ki vagyok utasítva. Detek­tiv hozott ide. — Sajnálom. A valenciai rendőrség december 10-én el­fogató parancsot adott ki ön ellen. VLsz- sza fogjuk szállítani Valenciába. — A régi körözőlevél. Azóta megtalál­tak, Madridban letartóztattak és ki is uta­1 sitottak. Hisz valenciai detektív kisért ide . . . I — Mindegy. A körözőilevelet nem von- i ták vissza. Nem lépheti át a határt. Nem tudok szólni sem. egy hang sem jön ki a torkomon, a vonat mindgyárt indul... itt vagvok a határion .. . Még nincs éjfél s már a határállomá- son vagyunk. Másfél kilométernyire innét már francia állomás van. Cerbere. Csak néhány perc. Tizenkettő előtt indul tovább a vonat. A detektív bevisz az állomási kirendeltség szobájába, mindkettőnket átad egy hivatalnoknak. — Visszakapom útlevelemet is. Aláírom a njilatkozatot. hogy egészsége­sen a határra szállítottak s a tietektiv elmegy. A hivatalnok kéri útlevelünket. Hossza­san vizsgálja, forgatja. — A maga neve nekem ismerős. visznek vissza . ,, A hivatalnok átkisér a váróterembe. X pult előtt egyenként vonulnak el az utasok, ráütik útlevelükre a pecsétet s sietnek be­szállni a vonatba, én itt ülök az olasszal... 6 is mehet, én maradok, csak én, csak én, csak én .. . Szökés Kél perc múlva tizenkettő. A hivatalnok visszajön s int kezével az olasznak, hogy szálljon be s visszamegy szobájába Az olasz felkapja bőröndjét és megy a kijárat felé. Felállók én is, megyek utána. Mindegy. ...már három lépés, már négy... már az ajtóban vagyok. A detektívek és a katonák, akik a váró­teremben figyelték az utasokat, csak azt látták, hogy a hivatalnok intett. Úgy lát­szik, nem tudják, hogy nekem maradni kell. Az olasz visszanéz, látja, hogy a sarkában vagyok, valamit akar mondani, de egy kétségbeesett pillantással elhallgatha­tom. Nem szól semmit, megy tovább. Sompoly- gok utána. El kell haladni az iroda előtt. A ajtó nyitva. A szívverésem eláll. A hivatalnok háttal áll az ajtónak, va­lami irat fölé hajol. Egy lépés... két lépés... három lépés... nem látott meg. A vonat az első vágányon áll. Még egy perc. Még egv pere. Még a lé- lekzetem fis visszafojtom, az ablakból nézem a hivatalnokot. A fülkéből belátni az iroda ablakán. Még mindig az irat főié hajol... Hátid, a tarkómról izadtságesöppek szaladnak le. Ketten vagyunk a fülkében. Az olasz hátulról a vállamra teszi a ke­zét. Megfordulok, megragadom mellén a kabá­tot s lerántom az ülésre. Tartom szorosan . . . nem tudom, mi történt velem ... az olasz orvos, talán ért mindent, nyu­godt arccal néz vérbenforgó szemembe, meg se moccan. FEBR. 4. U SZ A GQLDMUHH FEBR. 4. LESZ A SZIIUFÓHIHIS HONÉÉRT e s Beethoven VIL.Enescu, Bruch, Blooh-Boskovics. Szóli-ta : FEJÉR S. hegedűművész. Dirigens : BOSKOV.CS. — A Davila színházban, az árva- goncozó javára. — Jegyelővétel a Piaţa Unirii újság-kioszkban. Telefonszám: 14—97. Az arcomról is patakzik a veriték .. . most iögtön megpattan a fejemben valami... Nem is tudom ... a vonat elindul ... Az ablakhoz ugrok, a hivatalnok még mindig szobájában ül. Csak még két percig ne ve­gye észre, hogy nem ülök a váróterem­ben . .. csak még két percig. Kezem az ajtó kilincsén, ha a vonat las­sítani kezdene, mielőtt állomásra ér, * kiugróm a sötétbe, futni kezdet, a határ nem lehet messze. Szorítom a kilincset, az ujjaim görcsbe merednek. Váltó kattog, zöld lámpák, piros lámpák .. . állomás! állomás! . .. Francia földön! Cerbere. Aló!tan vánszorgok le a vonatból. Állok az állomáson. Francia katona, francia rendőr. Nem bírok tovább menni. Az olasz áll most is mellettem. Rajta most tör ki. Ordát va­lamit, kiabál, emberek sereglenek köréje, egy szót se értek. Csitdtiják, beszélnek hoz­zá. Lezuhan a bőröndjére, tenyerébe hajtja fejét s úgy zokog. Rohama van. Akadozva szedem a léiekzetet. Élek . .. (Vége.) A DUGULÁST reggel felkeléskor i pohár ter­mészetes FERENC JÓZSEF keserű víz 2—3 órán belül megszünteti, a gyomor működését előmoz­dítja, az anyagcserét élénkíti, a) vért felfrissíti s kellemes közérzetet és fokozott munikftkedvet te­rem! Orvosok ajánlják. NÖí DIVATLAPOK a téli szezonra (ruha, kabát, kosztüm) már hatalmas választékban kaphatók az Ellenzék könyvosziál y iboru Cluj, Piaţa Unirii szállani és akkor ezeknek teje véres lesz. Mindezt babonéis, ki nem irtható féle­lemmel ráfog jóik a szelíd állatokra és ezért üldözik. Éppen ilyen ártatlan a kü­lönösen Közép-Európában, Brazíliában élő nagy vámpír. Ez is csak gyümölccsel és rovarokkal táplálkozik. De azért min­denki azt hiszi róla, hogy az alvó embe­rekre széli és kiszívja vérüket. Arra ter­mészetesen senki sem gondol, hogy mennyire lehetetlen ez. Mert tegyük föl, hogy a vampir már napok óta nem ta­lált magának egyetlen kis rovart sem és teljesen ki van éhezve. a szomjúság is roppant gyötri. Tegyük fel azt is, hogy a fáradt vándor éppen ott pihen le, ahol a vampir este vadászik. Az állat tehát meglátja az embert és rárepül, hogy ki­szívja a vérét. Ezt a véindor egyszerűen eltűri? Vár addig, míg a vampir elvégzi dolgát? Nem ébred feli És ha fölébred, még csak kezét sem legyinti meg. hogy elkergesse az állatot? A seb, amelyet az állat ejthet, nem nagyobb, mint amilyen a szunyogesipés, igy tehát néhány órát tartana, mig végezne az emberrel. El­képzelhető ez? Mindezek az érvek azonban nem hat nak; a vampir veszedelmes vérszopó voll és ez a dajkamese nem szűnik meg. Még egy pe?e!

Next

/
Oldalképek
Tartalom