Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)

1937-01-12 / 8. szám

rrnranriie ff érien mindenütt 1937 Január 12. SIDY THAL ÉS TÁRSULATÁNAK VENDÉGJÁTÉKA Mindig nagy szenzáció városunkban Sidy Thalnak, a hires zsidó színésznőnek vendégjátéka. Természetes tehát, hogy ezúttal is zsúfolt házak előtt játszik. Fz a kitűnő művésznő és a köréje sereglett nagyszerű társulat ezúttal művészete csúcspontját éri el, mert sokoldalú mű­vészetének gazdagságával káprázatos ala­kításokban interpretálja szerepeit. Kivá­ló partnere Adolf Tefner, akit szintén jól ismer a Cluj-i közönség, egyenrangú művész társként osztozik abban a siker­ben, amelyet ezúttal is mint mindig, ná­lunk elérnek a zsidó színészek. A társulat kiváló rendezője. .1. Stern­berg, aki a vilnai zsidó társulatnak is rendezője volt, nálunk eredetiben és ma­gyarul is szinrekerült ,,Szomorúságának énekese“ szerzője is. Az ő kivételes és egyéni klasszisának minden ize, zamat­ja érzik ezeken az előadásokon, amelyek­kel ez a társulat, az élen Sidy I hallal, az egész országot bejárta és mindenütt a leghatalmasabb sikert érte el. Két zenés darabot játszik a társulat ma és holnap este: Ma este félti/, órai kezdettel a Sárga árnyék című hangula­tos és érzelmes zenés vígjáték, inig hol­nap a Coracicraci lány cimü, ugyan­csak zenés színjáték van műsoron De nemcsak a színpadi művészet az. amely ennek a kiváló társulatnak a sikert jelenti, hanem a külsőségek is. Saját ere­deti díszleteik, saját zenekaruk van s az összeszokottság és a sokszor lejátszott előadások maradéktalan művészettel ke­rülnek a közönség elé. SZERDÁN ESTE A TÁRSASJÁTÉK BEMUTATÓJA A Vígszínház ezidci legnagyobb sikere eddig Fodor László Társasjáték cimü uj vigjátéka. Még ma is sorozatos előadá­sokban kerül színre a Társasjáték. Fo­dor László az Érettségi immár világhírű szerzője alapos ismerője a színpadnak és az életnek egyaránt. Társasjáték cimü uj vigjátéka mai, sőt annyira mai, hogy figuráival úgyszólván naponta érintke­zünk klubbokban, bárokban, családok­ban, de bárhol, ahol megfordulunk. Pro­blémája az örök probléma: a pénz és szerelem harca. De épen ezért értékes Fodor László Társasjátéka, mert ezt a problémát úgy dolgozza fel benne, hogy mindig újat és értékeset tud mondani és azt is ugv mondja, olyan realisztikusan, ahogyan azt a mondanivalót az élet ki­termeli. A mi színházunk igen gondos előké­születek után szerdán este mutatja be ezt a kitűnő vígjátékot a Gróf László rendezésében s igen érdekes szereposz­tásban. A gazdag, a modern asszonyt Sólymosán Magda játsza. aki nagy kedv­vel készült erre a szerepére, mert a fel­adat megoldása igen értékes művészi si­kert fog számára jelenteni. Kovács György a fiatal mérnök a partnere s kí­vülük Sándor Stefi, Stefanidesz Ili, Woj- ticzky Elvira, Beness Ilona, Felszeghy Mária, Czoppán Flóri, Bázsa Éva, Bo- rovszky Oszkár, Lantos Béla, Forgács Sándor. Tompa Sándor, Rajnai Sándor, Nagy István, Csóka József, Deésy Jenő, Csengeri Aladár játszák a kitűnő vígjá­ték vezető szerepeit. A Társasjáték, amely 7 képből áll, for- gószinpadon kerül előadásra s kiállítása is méltó lesz a kitűnő darabhoz. Csütörtökön és pénteken este is a Társasjáték van műsoron. r hogy Pintér Böske, q kilünő művésznő ja­nuár 23-án tartja bucsuestjéf a katolikus gimnázium dísztermében, Transsylvaniából való távozása előtt; hogy a pesti Művész Színház felújítja Ros­tand Sasfiókját Bulla Ehrtával a főszerep­ben; hogy 25-ös jubileumához érkezett a pesti Royal Színház újdonsága, a 3:1 a szerelem fényára; hogy Páger Antalnak nagy sikere van, mint rendezőnek. A pesti Belvárosi Színház újdonságát, a: Egymillió pengőt, rendezte Ráger, amelynek főszerepeit Romár Julia és Bulla El ma játszók: hogy Béosben is bemutatják Fodor László Társasjáték cimü nagysikerű darabját. A női főszerepet itt is Darvas Lili alakítja: hogy uj magyar színésznő debütál Bécs­ien: Hatvány Valéria bárónő, aki a Burg- thecríerben lép fel egy uj operettben; hogy 25 éves tagsági jubileumát ünnepli a pesti Nemzeti Színházban Mészáros Sándor és Iványi Irén. Csütörtök fél 9: TÁRSASJÁTÉK, (Rendes bér. let.) Péntek fél o: TÁRSASJÁTÉK. (Harmadszor.) Szombat d. u. 3: CSAVARGÓLÁNY. (Olcsó helyárakkal.) Szombat este 9: HARANGVIRÁG. (Anday Ernő nagysikerű vigjátéka, a budapesti Nemzc-i Színház legnagyobb vigjitéksikere Főszerep­lők: Fényes Alice, Harmath Jolán, Czoppán Flór’-, Miklórsy Margit, Bázsa Éva, Kovács György, Borovszky Oszkár, Tompa Sándor, Csóka József, Forgács Sándor, Nagy István, Lantos Béla stb. Premierbérlet.) Vasárnap ű u. 3: 101 ALHAMBRA MELODY. (A Bucuresti-i Alhambra reviUánulat ven­dégjátéka.) Vasárnap d. u. 6: HARANGVIRÁG. Vasárnap este fél 10: 101 ALHAMBRA MELODY. Hétfő fél 9: HARANGVIRÁG (Rendes bérlet.) Kedd fél 9- A MOSOLY ORSZÁGA. (Gári Gyulai tenorista első fellépése. Sólymosán Magda, Stefanidesz Ili, Miíórsy Margit, Csóka József, Tompa Sándor, Deésy Jenő, Fiilöp Sándor fellépésével. Bérletszüne'ben. Rendes helyárakkail.) A ES óra ás? Opera műsora Hétfő, január II: TOSCA. Szerda, január 13: PILLANGÓKISASSZONY. (Vera Móra szopránnal.) Pémteik, január Jó: PIROS RÓZSÁK (pre­mier). Hétfő fél ic: A SÁRGA ÁRNYÉK. (L. Müech zenés sz n játéka. Sidy Thai és együttesének j vendégjátéka Jacob Sternberg rendezésében ) Kedd fél 10: A CORCICRACI LÁNY. (Jacob Gordin zenés szín játéka. I. Sternberg ren­dezésében. Sidy Th3:1 és együttesének bucsu- eiőadása. Szerda fél 9: TÁRSASJÁTÉK. (Fodor László leg­újabb v'gjátéka. Rendező: Gróf László. Fő- j szercp'ők: Sólymosán Magda, Sándor S efi, Î Stefanidesz Ili, Felszeghy Mária, Beness Ilona, > Czoppán Flóri, Wojticzky Elvira, Btzsa S Éva, Kovác^ György, Borovzsky Oszkár, 5 Lantos Bála-, Forgács Sándor, Tompa Sándor, jj Nagy István, Csengeri Aladár. Prenrer- j bérlet.) i CAPITOL-MOZGÓ: EGY DAL, EGY CSÓK, EGY LÁNY . . . Bájos operett, főszere­pekben: Martha Eggerth, Gustav Fröh­lich, Halinay Tibor, Fritz Grünbaum. EDISON-MOZGÓ: Ilyen műsor még soha­sem volt! Román és magyar feliratok­kal. I. OCí CIORNIA (Fekete szernek!. Turjanszky filmje. Harry Bauir, Simone Simon. II. HARC AZ OLA J M EZ ÓK ÉRT. Gerda Maurus, Oscar Honjaiké. III. HÍRADÓ. Helyárak 10 és 15 lej. Kez­det 3, 6, 9 órakor. MUNKÁS-MOZGÓ: Vasárnaptól: Uj műsor: 1. a/. Égbolt démonai izgalmas repülő dráma. — Főszereplő: Richard Croimvel. II. ISUDHA SZOBOR TITKA. Detektiv dráma. Főszereplő: Warner Oland. Előadások: 3, tt és 9 ROYAL-MOZGÓ: Két remek film egv hely- árért: I OT GYERMEK EGYSZERRE. A legújabb világcsoda! II. SHIRLEY TEMPLE tegs/ehl) slágere: JANUÁR KAPITÁNY. Előadások kezdete: öt gyermek egy szénre 3, 6 és 9 órakor, Shirley Temple 4.30, 7.30 és 10.30-kor. SELECT-MOZGÓ! Hétfő, kedd és szerda: STAN ES BRAN legújabb szenzációs vigjátéka: AZ IKREK. URANIA-MOZGÓ: PORT ARTHUR. Szenzá­ciós film az. orosz-japán háborúk ide­jéből, főszerepekben: Adolf VVohlbrück és Karin Hardt. MEGJELENT az uj bétye rendelkezései alapján összeállított Il-ik bővített és javított kivonat. Tartalmazza az aviatika, számla és okmálybélyegek mikénti használatát, a legújabb változá­sokkal. £s a törvény igen sok nélkülöz­hetetlen rendelkezéseit, bőven magyará­zó kivonatban. Többek közt a 4 és 8 százalékos kereseti adó és supra cota ki­számítását, valamint a betegsegélyzői di­jak táblázatát. Ára 25 lej. Vidékiek 30 lejt küldjenek be postabélyegben. Kap­ható a ,,Minerva“ könyvkereskedésben, Regina Maria 1 sz. és az Ellenzék könyv- osztályban. Fgv szó rfra 2 lej, vmapnbb betűvel nődre 4 lei. Legkisebb hirdeti ára 10 te?. AIHstkemőknek egy szó i lej. vastagabb betűvel szedre 2 lej. — Oak vasárnapra feladó ţ hirdetések után# H szá­zalék felírat számítunk fel. Díj előre fizetendő. Házasság ÉLETTAR SÜL keresek idó-'ebb épi-észt. kit jó válla áthoz cudtu-k juttatni, k: ért 4 tervrajzok készítéséhez Leveleket „Kis hozomány van" je­ligére könyvosztályba kérek. K. 438. Levelezés SZABASZATI TANFOLYAM január 13-én kezdődik. Ha töke etes tudást akar. azonn’l je­lentkezzék feivéeire. Weress.szalon, Piat-a Uniri 13. I. Ko 1367. NÉMET NYELVET tanít, egve'emi és aka­démiai anyagot is fele ősr-éggel Székelyné, I. Man u 4. II. 3.________________________________ G. 142 J. INGET. piz.°ímá:. jót olcsón készítőnél ve- pven! Hozott anyagból js vállal. „WOJA“ Reg. Férd nand 63. _________________________Gy. 4T3. KÜLFÖLDRŐL jö't, jókedvű, in*el igens, csi­nos ur-nő levelezne hozzáil ő úriemberrel. Leve" leket „Kívül belül ur" jeligére könyvosztályba kér Ko. 440. Adás-vétel EZERFÉLE különböző ajanclék:árgyat vehet félingyen. Alig haszná t ruhák, cipők óriási vá­lasztékban. „BALKÁN“ bazár, Iuhu Maniu 6 F. 21X. Ingatlan ­KÖZPONTBAN keresek két szobás, hallos vagy háromszobás lakást, összes mellékhelyi­ségekkel együtt. Leveleket az Ellenzék könyv- osztályába kérek ..Kőzpont“ jeligére. G. 1413. KIADÓ különbeiáratu bútorozott szoba, 2 személynek is, zongorahasználattal. Strada Tebei 17, Grigorescu negyedben. ___G. r41 u KIADÓ BELVÁROSBAN NAGY IRODA­HELYISÉG FEBRUAR i-RE ÉRDEKLŐDNI AZ ELLENZÉK KÖNYVOSZTÁLYÁBAN CLUJ, PIAŢA UNIRII. _________________________________ NAGY szuterinhelyiség üzemnek vagy raktár­nak kiadó. N. Balcescu n-a, Ko. 1371. UJ HLAHY REGÉNY A fegyverek: visszanéznek Zilahy Lajos uj regénye diadalmasan te­tőzi be régebbi nagy alkotásait: (Két fogoly, Szökevény, Valamit visz a viz, Halálos ta­vasz, Lélek kialszik). Ez a könyve izgalma­san érdekes, gerincesen bátor s mindenek- felett mélyen emberi és magyar. A 340 ol­dalas könyv ára fűzve 132, kötve 176 lej az Ellenzék könyvosztályában, Cluj, Piaţa Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal szállít­juk. Kérje a könyvujdonságok jugvenes jegyzékét. J Anróhírde‘é<ek feladhatók: a kiadóhivatalban, B könyvosztályunkban, bizományosainknál, birrndr I hirdetési irodában. Oak válaszbélvegei kérdésekre ■ válaszolunk. Cimet tartalmazó ^ hirdetésekre a ví* I Uszt közvetlenül 3 megadott címre kell irányítani TISZTA, elegáns udvari bútorozott szoba ju* tányosan kiadó Szük'ég esetén főzni lehet. — Ugyanott kisebb bútorozott szoba kiadó. Azon­nal is elfoglalható. Str. Timbalei 1. (Str. FeU«r I culuj kezdetén. 3 perc a Román Operától. ____________________________________G. »4*9­KÜLÖNBEIÁRATU, elegánsan butoroz.otc :to- bár fürdőszobával keresek azonnalra ..Komfor­tos" je igére a kiadóba^ ______________Ko. 1370. állást keres | PERFEKT román-magyar gép'-rónő, 7 évi tör­vényszéki irodai gyakorlattal, azonnali belépésre állást keres. Ajánlatokat „Szorgalm-s" jeligére könyvosztályba kér. __ __________ G._14 KERESKEDELMI KÉPVISELETEKET keres kül és belföldi iparvá-hiatok volt tisztviselője, h-rlapiró, aki nagy gyakorlatul és széleskörű ös­szeköt te'csekkel rendelkezik. Ajánlatokat „Képvi­selet“ je ige alatt e lap kiadóhivatalába kér. G. Z431. ÜJKÖNYVEK A PaUadis újdonságai Lépések aí éiszaká%an Irta: C. Fraser-Simson Fordította: Halász Judit Péter hivatalos útra készül. Éva, az édes kiesi asszony, udai szere'né, miit azok a titkos megbízások, amelyek minduntalan elszólitják férjét az otthonából. Nemcsak szerelmes asszonya, hanem éle e munká­jának részese, pajtása is szeretne lenni. Péter mosolyogva hárítja el az asszonyka kíváncsiságát. De alig, hogy elutazik, min­denre elszánt gonosztevők hálójába kerül. Szépen Ívelő karrierjére, becsülete, sőt még az éle e is kockán forog. És a vélet­len ugv akarja, hogy Éva kicsiny kezébe kerül az egyetlen kivezető fonal... De hogyan tudjon vele mit kezdeni a tapasztalatlan grermekas-zony, akit férje mindig csak becézett, de komoly munká­jába, gondjaiba soha be rera avato't? Asszonyi ösztöne az egyedü i, amire t:.- maszkodhatik. Ez súgja mez neki a jóba- rá: képében házába lopakodó halálos vé­szedé met is. A nappalokon könnyen á!- segítik a társas elet apró k p:nu atásü, oe az éjszaka dermesztő csendj ben o onó 1 pések már súlyos próbára teszik gyönge idegzetét... Vájjon lesz-e elég ereje, lélekjelenléte, hogy végig á vergődjék azokon a hajme­resztő kalandokon, amelyeknek útjára lé­pett, hogy férjet megmenthesse? Alig van regény, amely ilyen mesteri módon tudná halmozni a megdöbbentő eseményeket és ennyire élére tudná ál i- tani a helyzeteket. Az elejétől végig fo kozodó izgalmakkal telt regény Halás . Judit [ordításában jelent meg a Faliad.; Féipengös regényeinek sorozatában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom