Ellenzék, 1937. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-16 / 12. szám
19*7faaairTU PZZEWUßK Megkezdődtek az uj költségvetés körüli előcsatározások Steves a 23 milliárd A nemzeti-parasztpárt — Madgearuval az élén — komoly pénzügyi támadást indít a kormány ellen. — Az építő munka megindítását és a pénz szaporítását sürgeti az Adeverul Pop Valér dr. határmenti küldetésének okai Politikai körükben mind tisztábban látják, bogy az állami költségvetés 23 milliárd tejes végösszege nem felelhet meg a most következő uj költségvetési év kívánalmainak, Tudják, bőgj megdrágult az élet a 30 százalékos va'nta-felárral s ez a körülmény fizetésemelést indokolna. Az anyagkiadások szintén nagyobbak s ez ugyancsak fokozza a kiadásokat. Tekintette! kell lenni ezenkívül most már az uralkodó által annyira fontosnak tartott útépítési, egészségügyi és hadfelszerelési programra, végül fel kell készülni a hitelélet, főleg a mezőgazdasági hitel feltámasztására, ami az állami kiadások jelentékeny emelését indokolja. Nem könnyű tehát Oncicov pénzügyminiszter munkája, melynek végső célja: az uj köUségvetés egyensúlyának biztosítása. Élőctalároxátok as ui költ}éaveSé$ körül BUCUREŞTI, január 15. A nemzeti-parasztpárt vezetősége pontos terven dolgozik a hétfőn kezdődő parlamenti tárgyalásokra vonatkozóan s minden valószínűség szerint az uj állam? költségvetés kerül a kormány elleni támadások középpontjába. Madgearu már be is indította a támadásokat, mikor legutóbbi beszédében Galatiban a költség- vetés egyensúlyáról tett hivatalos kijelentéseket megcáfolta s a valósággal szemben ,,művészetnek“ nevezte a liberálisok által alkotott eddigi költségvetések egyensúlyát. — 1922—i 926 között —~ mondotta — Vintila Bratianu idején is mindig bevételi többletről beszéltek, mig 18 milliárd lej deficitet találtunk 1928-ban. Erre ment aztán a külföldi kölcsönök kétharmad része, melyet a gazdasági élet felélesztésére fordítottunk. így történik ma is, mikor kis bevételi többletről tesznek jelentést, holott deficit van a valóságban annak ellenére, hogy nem volt jobb idő, mint a legutóbbi két év, mikor a liberálisok voltak uralmon. így történik külkereskedelmi téren is, hol a kimutatott többlet dacára sincs az állami tartozások célját szolgáló elegendő idegen valuta. A Viitorul — a kormány hivatalosa — hevesen tiltakozik a gyanúsítások ellen s visszautasítja a rágalmakat. A nemzeti- parasztpárt nem sokat törődik ezzel s lapjában tovább viszi a Madgearu által felvett fonalat. Nem hisz a jelenlegi költségvetés végösszegének fenntartásában s 1800—2000 millió lejes többlet bejelentését várja Cancicov pénzügyminisztertől azzal, hogy uj fogyasztási adókat vezet be régi mintára. A bevételi szaporítás feltételei BUCUREŞTI, január 15. Pénzügyi szakértők véleménye szerint az uj állami költségvetés kiadási tételeit nem lehet az általános gazdasági és pénzügyi helyzettől elválasztani. A kormány — irja az Adeverul — oly gazdasági politikát kell folytasson, mely7 a fogyasztóképességet megjavítja s megélénkíti a kereskedelmi és ipari forgalmat. Csak ezen az utón remélhető a költségvetés bevételi tételeinek szaporítása. Meg kell induljon az épitőmunka, hogy a keresettöbblet kikerülhessen a piacra. Meg kell szüntetni a tőkehalmozásokat. Különösen nagy gondot kell fordítani a mező- gazdasági termelés szaporítására a kivitel emelésére. Ezt azonban gazdasági MEGJELENT ’ az aj hélyegíorvény rendelkezései alapján összeállított Il-ik bővített és javított kivonat. Tartalmazza az aviatika, számla és okmálvbélyegek mikénti használatát, a legújabb változásokkal. Es a törvény igen sok nélkülözhetetlen rendelkezéseit, bőven magyarázó kivonatban. Többek közt a 4 és 8 százalékos kereseti adó cs supra cota kiszámítását, valamint a betegsegélyzői dijak táblázatát. Ára 25 lej. Vidékiek 30 lejt küldjenek be postabélyegben. Kapható a .,Minerva“ könyvkereskedésben, Regina Maria 1 sz. és az Ellenzék könyvosztály bapu felszerelés nélkül nem lehet elérni. A Sassu miniszter által tervezett Országos Mezőgazdasági Hitelintézet feladata lesz a sínylődő mezőgazdaság talpraállitása. Az Adeverul nagyvonalú pénzügyi politikát követel a kormánytól az aranytartalék további felértékelésével s a forgalomban levő pénz szaporításával. Kétséges — irja a lap — hogy a liberális párt hajlandó lesz ennek megvalósítására. Nincs kizárva, hogy oly kormányra vár a feladat, mely a parasztösztáiytól és munkásságtól nyerte megbízását. Pop Valér dr. miniszter küldetése BUCUREŞTI, január 15. Az Adeverul hosszabb cikkben foglalkozik Pop Valér dr. kereskedelmi és ipari miniszter legutóbbi Salu-Mare-i és Baia-Mare-r látogatásával. A lap különösen kiemeli az antirevizionista szempontot, mely a kormány figyelmét a nyugati határ felé fordította. — A milánói beszéd elhangzása óta — irja az Adeverul — nagyobb figyelemmel hallgatják a kérdéses megyék képviselőit s Pop Valér dr. a kormány terveinek megvalósítására van hivatva. MaramuréStől a Bánátig minden megyét figyelemre méltatnak s arra törekednek, hogy ezek életképességét emeljék. Pop Valér dr. kereskedelmi és ipari miniszter külön tervet dolgozott ki határszéli megyék felvirágoztatására. Mindenekelőtt teljes gazdasági egységre törekszik Ma- ramurestől a Bánátig, nagy haszna lesz ebből a mezőgazdaságnak. Erkölcsi és anyagi tekintetben a revízióval szemben meg fogja erősiteni a románságot. mm I H „|g„ ^ j a UjSIÉlltS ©lasz fegyverkezési célokra RÓMA. január 74. Itália uj állami költségvetése elkés-ült és a nemzetvédelem tekintetében lényeges kiadástöbbletet foglal magában, tengerészet céljára 1792 millió Urát, repülés céljára 1250 milliót, a hadügyminisztérium céljaira 2591 millió Urát irányoztak elő. Lényeges emelkedést mutat a külügyminisztérium költségvetése is, melyben 262 millió Urát irányoztak elő különböző kiadásokra. Fasiszta jellegű nagytanáccsá alakult át a Reichstag BERLIN, január 15. Német politikai körökben valószínűnek tartják, hogy a Reichstagot január 30-án feloszlatják és fasisztajellegü tanácsot alkotnak helyére. A tanács 5 évre nyerne megbízást s 250—300 nemzeti szocialista vezetőkből, katonai parancsnokokból s barnaingesekből állana. FRANCOIS PONCET HAZAÉRKEZETT Paris sokai vár a német közeledéstől PÁRIS, január 75. Francois Poncet berlini francia követ Párisba érkezett s részletes jelentést tett Hitler vezérkancellárral elutazása előtt folytatott tanácskozásairól. Pillanatnyilag határozott közeledésről imák Párisban. Amennyiben ez tartós lesz, fontos tanácskozások következnek rövidesen. Nincs terv még a részletes tárgyalásokra vonatkozóan. Franciaország első feltétele, hogy Anglia is vegyen részt azokban s igen fontos biztosítékokat kér Németországtól. PÁRIS, január 75. A francia—német viszony enyhülése a párisi értéktőzsdén is éreztette hatását. Nagy kereslet volt francia papírokban. Az értékek 7—2 ponttal emelkedtek. Az árak emelkedő irányzatot mutatnak. simwüNYin MAfiYAR LAPJAlNHDfe „ARADI KÖZLÖNY“ Arad: Több mint ti zenkét hét ólt n pártok rendelkezésére, hogy hogy a községtanácsi választásokat előkészíthessék. Tizenkét hét nagy idő és atapo sári ki is lehet használni majd, mint ahogyan a kormány a maga részéről máris Bu curestibe rendelte az uj választások kiírásában érdekeit megyék prefektusait, hogy számukra a megfelelő utasításokat megadja. Nyilvánvaló, hogy újra a politikum fog dominálni, minthogy másként el sem képzelhető, bár akadémikus szempontból egyáltalán nem kívánatos, hogy a megválasztandó községtanácsok életét már a kezdet kezdetén a politika mfőkonyával keverjék el. Lényegében véve, hn emlékezetünk nem csal % mégis csak a polgári önkormányzat klasszikus elvének érvényre-juttatásáról kellene beszélnünk, mint ahogyan eddig is minden város közéletét azok n férfiak irányítanák és fej- Q tesztelték a leghelyesebben, akiket n polgárság őszintén és szabadon megnyílni kozó közbizalma hivott a városi tanács padsorai közé. „CSÍKI LAPOK“ Morcurca Ciueuhii: Lép- tHit-nyomon erőszakos „elszékelyesités“ vádját igyekeznek ráaksütni. Pedig a székely sohasem szerette a más nemzetekkeli keveredést. ősi alkotmánya, melyet királyaival és más hatalmas urakkal sz énben is védett, egyenesen meggátolta az idegen beszivárgást. ősi törvények és szokások alapján közösen használta hatalmas kiterjedésű föld- hiríokát. Azt elidegeníteni, elajándékozol, vagy elkobozni még a királynak sem volt joga. Hogy magyarázzák meg Voslobeni, BL'bor, Corbu, Varviz, B?caz és más tősgyökeres román falvak ősi kultúrájának, nyelvének és szokásainak fen maradását a szinszékely vidék kellős közepén, ha „erőszakkal, tűzzel-vassal‘‘ magyarosítottak volna a székelyek? Alaptalanul illet tehát bennünket, székelyeket az erőszak vádja. „őRLT HÍRLAP“ Timisoara: Lapedatu hangját bizonyosan meghallják Magyarországon azok, akiknek szól, gondoskodjék Lapedatu arról — éppen neki ezer és ezer módja van erre — hogy hangját meghallják itthon is mindazok, akiknek meg kell hállamok. Ez az, ami bennünket a legközvetlenebbül érdekel, mert hogy indulnak-e tárgyalások Romána« és Magyarország között és ha ágén, 'mikor, ebbe nekünk igen kevés beleszólásiunk van. Azonban szivbéli vágyunk, hogy itthon szűnjék meg az izgatás ellenünk akkor is, ha Romám« egyelőre nem bárgyú] közvetlenül Magyarországgal, med elvégre az alkotmány értelmében nemzetiségre való tekintet nélkül egyforma állampolgárai vagyunk ennek az országnak, mely egyformán közös hazánk és mégsem engedhető meg a végtelenségig, hogy szabad prédái legyünk olyan felelőtlen elemeknek, kiknek a közhangulatnak elleniünk való meg- mérgezése lehet üzlet, lehet 'passzió, de soha nem lehet az állam érdeke. „Magyar Lapok4' Oradea: A kisebbségi kérdés — Romániában érmen úgy, mint másutt — elsősorban sajtókérdés. Amíg a többségi sajtó nem kezdi meg nyugodt és tárgyilagos hangon ennek a kérdésnek ismertetését és tárgyalását, minden tekintélyes nyilatkozat, sőt kormányintézkedés, * löbbé-kevésbé hiábavaló. A közvélemény még a diktatúrák világában is döntő tényező ma, amikor a kötelező népoktatás teremni kezdi világszerte gyümölcseit. A k örvélem é n ym k a legfőlib alakítója pedig még mindig a sajtó. bsrgárvak. Vajdának és mind azoknak, kik e kérdések nagy időszerűségét belátják, nagyon sokszor kellene még foglalkortat- niok az egész többségi sajtót ezekk:] a kérdésekkel, hogy szavaiknak valóban hatásuk lehessen. Faftdnsz&x Bíla: £1 modeo osztrák irodalom „Kultúra ts Tudomány“ sorozat uj kötete ( zabo’csi B.nce: Bevezetés a zene- történetbe szintén). S7ép köt sben 137 1 j Lepanenál, Cluj. Kérjen te^es Franklin jegyzéket. A Central News távirati ügynökség jelenti Nankingból: A kinai helyzet ismét súlyosbodott. Sianfu tartományban „autonom kormány“ alakult, melyben baloldaliak, főleg kommunisták vannak. A kormány, melyet Csang-Hszu-Liang felkelő csapata, az úgynevezett „kinai vörös hadsereg“ támogat a Japánnal való diplomáciai szakítást követeli s vissza akarja szerezni a japánok által elfoglalt vagy japán befolyás alatt álló összes kinai tartományokat. Ugyanakkor Uang- Csang-Uei miniszterelnök visszaérkezett eurónai utiáról s közölte. hotZv meebeszélést folytatóit Hitler kancellárral, kitől ígéretet nyert, bogy német-japán segítséget kap, ha Kína is lecsatlakozik a német-japán kommunistaellenes megállapodáshoz. Ebben a helyzetben angol diplomáciai körökben a kinai belháboru illfiiii kommunisták a Japánnal mié szakítást követelik