Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)

1936-12-11 / 287. szám

a Kenyérsütés újabb szabályozása Az országos bu/.aéntckesitő bizottság a kenycrbótyegek alkalmazása ügyében újabb rendeletét adott ki. A rendelet intézkedik arról is, hogy a pékségek által készített úgy­nevezett specialitásokat 250 gram suiydif- íerenciávail számítsák. Ez a kenyérbelyeg mi­alt szükséges, mivel a kenyérbélyegek érté­két ezen suÍvdifferenda értékben áíktpirót­tak meg. A kenyér számára engedélyezett sulyingadozások ezen specialitásokra is érvé­nyesek. A perec, zsemlye és kifli súlya leg­feljebb hatvan gram lehet. Specialitások el­nevezés alatt a pékmühelyek <ama készítmé­nyeit értik, amelyeknek súlyát és aráit a vá­rosi vezetőség nem szabta meg. Amennyibe« a specialitások suiy<a kevesebb, mine az 1936 november i-én volt, úgy azok árát át kell számítani. A specialitások árát azonban sem­mi körülmények között nem szabad felemel­ni. Transsyüvárnában és a Bánátban, ahol a pékek magánszemélyek számár« úgynevezett házi kenyeret sülnek, a városi vezetőségek kötelesek úgy a házikenyér, midit pedig a pé­kek állal süthető kenyér súlyát megszabni, A ikét kenyérfajta súlya között a különbség­nek egy kilót kell kitenni. Turdan 402 lej egy nagy marha vágatási dija — Reghinben csak 110 REGHIN december hó. Transsylvania városibban a husiaporsok, mint már előző száimurdcbain is közöltük, el­viselhetetlen vágatási dijakat fizetnek. Re­ghin hun párosai e téren is kiválnak a töb­bi városok közül olcsó dijaikkal, melyek a következők: nagy marha no lej. (Turdán 402 lej), nagy borjú 80 lej, kisborju 60 lej, szopó 50 lej. Disznó: 40 kg-ig 16 lej, 40—80 kg.-íg 40 lej, 80—100 kg.-ig 6c lej, 100 kg. felül ioc tej. Bárány 6 lej, juh 12 lej. íme ez a szervezkedés eredménye. A tanulság: Iparosok szervezkedjetek! Örök: könyvértékek oleső szenzációs árleszállitási akciója csak október hónapban Mereskovszky: Leonardo da Vinci (2 kötet 7 54 oldal — — — 72 Lei M ereskovszky : Nagy Péter (2 kötet 576 oldal) — — — — — 80 Lei Mereskovszky: Julianm Apostata (418 oldal) —— — — — 60 Lel Barbusse: Örök láncok (2 kötet 470 oldal) ——— — — 60 Lei Sue : Bo'ygó zsidó (2 kötet, 1090 oldal) — — — — — _ 116 Lei Gárdonyi: Az a hatalmas harmadik 20 Lei Gárdonyi: Durbints sógor (Göre könyvek) — — — — — 20 Lei Gárdonyi: Nö még egyet (Göre könyvek — — — — — 20 Lei Remarque: Nyugaton a helyzet vál­tozatlan — — — — — 60 Lei Remarque: És azután — — — 40 Lei Dekobra: Guruló Vénu-z — — 40 Lei Szabó Dezső: Megered az eső — 30 Lei Wells: Szerelem és Lewisham ur 32 Lei Wells: Joan és Péter (2 kötet) — 101 Lei Wells: Dr Moreau szigete — — 32 Lei Wells: Az id gép — — — — 32 Lei Wells: Halhatatlan tűz — — — 32 Lei Wells : Szenvedélyes barátok (2 kö­tet k tve) — — — — — 70 Lei Wells: William Clissold (2 kötet, kötve) — — — — — — 70 Lei Wilde : De profundis. — Az emberi lélek és a szocializmus — — 28 Lei Wilde: Gránátalmaház — — — 28 Lei Wilde: Mesék, történetek és költe­mények prózában — — — 28 Lei Wilde: Lady Windermere legye­zője — Bunbury — — — 26 Lei Wilde: Szent kurt zán — A jelen­téktelen asszony — — — 26 Lei Wilder Művészet és dekoráció (2 kötet) — — — — — — 36 Lei Mosí Vegyen, mert csak korlátolt pél­dányszámok kaphatók az Ellenzék kcnyvosztályá&an Cluj, P. Unirii Vidéki rendeléseket beérkezésük sorrendjében utánvéttel is azonnal intézünk. Szerkesztik: OR. VERESS ENDRE és MÁTRÁI JANOS. Csal* papíron december 31, a valóságban huszadiha az iparengcdClpeh becserélé­sénél! végső baíáridéfc Bár a munkaügyi miniszter a munka- I könyvek, iparengedélyek becserélésének végső határidejéül december 31 -filcét tűzte ki, figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy ez cs-ak papíron van igy, mert a valóságban a karácsonyi ünnepek miatt a immkakoanarák nem tartanak hivatalos órákat. Ajánlatos ha még december 20-fkáig mindenki eleget tesz a numkatörvényben előlirt kötelezettségének' mert ez a végső határidő és ezután már urai fogadnak el bejelentéseket. A Rcghin-s iparosság példái mutatott a szervezkedésre Lgy iáborba vannak icmörüíve a romá , magyar és szász iparosság REGHIN, 1936 december. Reghin iparossága nemzeti és felekezeti különbség nélkül olyan mintaszerűén van megszervezve, hogy a mai zűrzavaros világ­ban a vezetés és szervezet nélkül maradt iparosságnak igazi példaképül állíthatjuk oda, mlijit követendő példát. Alkalmunk volt beszélgetni Bálinth Endre iparos egyleti el­nökkel, ki a következőkben ismertette a íeghini helyzetet: — Városunkban a román, szász és ma­gyar iparosok az Olvasókörbe csoportosul- nak, mely 3ő éve működik, jelenleg 220 taggal. Ennek az iparos intézménynek 17 éven át Walter Simon volt a vezetője és fejlesztője, kiinek sokat köszönhet Reghin iparossága, de hálás is érte. Általában a három nemzethez tartozó iparosság közt a legharmónikusabb együttérzés uralkodik. Ennek legfényesebb bizonyítéka, hogy a három iparos egyesületnek közös vezetősége van, kik minden hónap első szerdáján ösz­szegyülnek és e gyűlésen az iparosságot közvetlen érintő ügyeket, sérelmeket meg­tárgyalják és abban egyöntetű állásfoglalás szerint járnak el az elnök vezetése mellett. Ezt a tisztséget jelenleg dr. Chouseanu vi­seli. mig az alelnökit magam (Bálint Endre) látom el. Ezeken a havi tanácsüléseken kí­vül évenként Reghin össziparosságának részvéte mellett szoktuk megtartani a ren­des és — ha a körülmények megkívánják — a rendkívüli nagygyűléseket is, melyen az iparosság ügyeit és irányítását tárgyal­juk meg. Politikával minden egyesület csak saját szerve/ ''ben foglalkozik. A reghini iparosság ügyes-bajos dolgai­ban szervezettségénél fogva szép eredmé­nyeket ér el, példaképül szolgálhatna Trans­sylvania bármely város iparosságának. Bát­ran elmondhatjuk, hogy Reghintől nemcsak szemmértéket tanulhatnak az iparosok, ha­nem mintaszerű szervezkedést is, még pe­dig olyant, mely ritkítja párját az ország­ban. Értékes nevek, akik az iparosok vizsgáz­tató bizottságából kimaradtak Sorshúzás utiási állították össze a bizottságot ? iKaptuk. az alábbi sorokat: Az Ellenzék Iparosok Lapjában olvasva az iparosok vizsgáztató bizottságának névsorát, azt a szo­morú következtetést vontuk le, hogy a név­sort ötletszerűen, minden szakértelem nél­kül, vagy pedig sorshúzás utján állították ös&ze, természetesen a kisebbségi szakipa- rosok kihagyásával. Reméljük, hogy ezt a névsort meg fogják változtatni, márcsak azért is, mert a sok mérnökökkel ezek a bi­zottságok inkább hasonlítanak egy-egy egye­temi vizsgáztató bizottsághoz, mint az inaso­ka* és segédeket képesítő bizottságokhoz. Nem tudjuk, hogy ezek a mérnökök, orvo­sak meg jogász elnökökből álló bizottságok mrt értenek a cipész, asztalos, szabó, bor­bél 3r, fodrász, csizmadia, stb. ipar ágakhoz. Legjobb. ha mindenki a Icaptafája mellett marod, mert hiszen,, ha éppen szakképzett kisiparosokra van szükség, akkor mi kész­séggel állunk mindazok rendelkezésére, kik a vizsgáztató bizottságokat összeállítják. E bizottságba elismert tudásai szakemberekre van szükség, akik tudósok szakmájukban és eltudják bírálni azt, hogy mit tudnak a je­löltek: alkalmasak-e orra, hogy szakmájuk­ban a segéd! vagy mesteri kiképzést elnyer­jék? Máskülönben csak példaképen sorohsnik fel néhány olyan nevet, kik nemcsak Qujón, de az egész országban közismert, hires szak- iparosok; de a nevüket a leközöl t listán egy* általában nem olvastuk. Tessék ezek közül választani: Rátz Mihály, Moídowán Anton, AH! Adolf, Todray Mihály, Moll Elemér, Ormay Kál­mán, Ober ding Antal, Kassai Károly, Jakner József, Biiris Luca, Szabados Árpád, Roth Herman. Seeman József, Lengyel Károly, Za­bolái Pál, Dán Albert, Petricas Aurél, Király József, Weiss Testvéreik, Háry Béla, Deme­ter Ferenc, Harkó Ferenc, Kun Mihály, Kiss Kálmán, Uray Sándor, Muss». Gyula, WilSäru* Miklós, Vajda Ferenc, Böszörményi S., Ba­lázs Antal, Uram Antal, Heltai Félix, Onof- rad István, Tarkanyi György, Bozzay Lajos, Kézdy János, Török Árpád, Réthy József, Tokay Samu, Szigethy Testvérek, Isáfcy La­jos, Nagy Károly, Klatirobetz János. Pop Pompei, Győri István, Tóth József, Szántay Gyula, Drasoreanu Péter, Prezenszky Test­vérek, Horváth Pál, Porsche Ferenc, Ratiu Joan, Hilf. Babies József, bring Károly, Brim- zás Testvérek, Komjátszeghy Lajos, Nagy Miklós, Erlich Ernő, Tamás János. De vannak a felsorolttakon kívül még szá­zak és százak, akik büszkeségei szakmájuk­nak s 'akikre a névsor összeállítói talán ép­pen ezért nem gondoltak. Egy régi iparosmester.----< ——B———— ■ --­Újabb haladék az egészségügyi vallomá­sok benyújtására. Nemrégiben pénzügyminisz­teri rendelet érkezett a pénzügyigazgatóság­hoz ráz egészségügyi illetékek kivetésének ügyében. Ugyanis a Monitorul Oficiáiban rendelet jelent meg, amelynek. értelmében az összes kereskedések, vállalatok, cégek kö­telesek egészségügyi illeték er fizetni. Ezek­nek az illetékeknek kivetését a pénzügyigaz- gaitóság végzi s a kivetési jegyzőkönyveket átteszi a városi vezetőséghez. A miniszté­rium november 20-ikát tűzte ki, mint végle­ges határidőt a vallomások benyújtására. A határidő eltelt, de sokan nem adták be a vallomásokat 3 igy ezek ellen bírságolási el­járást tettek voilna folyamatba, azonban a kivetési pénzügyigazgatóság néhány nap ha­ladékot ad mindazok számára, akiík eddig va­lamilyen okból nem tehettek eleget kötele­zettségüknek. Éppen ezért felhívja a pénz­ügyigazgatóság az érdekelteket, hogy e hót folyamán feltétlenül nyújtsák be az egész­ségügyi illetékre vonatkozó vallomásukat, mert ellenkező esetben kihágás címén meg­bírságolják őket. Szervezkednek az Álba- megyei »párosok i > ALBA-JULIA december hó. Alba-JulLa iparosága is megmozdult és nem régen népes nagygyűlés keretében „Szövet­ségbe“ tömörültek, mely szövetségbe a me­gye iparosságát is bevonták. Az alakuló gyű­lésen N. Crecun lett az elnök, mig az alel­nöki tisztségre Váczy Zsigmond fodrá^zmes- •tert a mozgalom ügybuzgó megszervezőjét választották be. A Szövetség január hó folya­mán nagyszabású gyűlést tart, melyre Szabó Béni képviselőt és dr. Veres« Endre újság­írót is meghívta a vezetőség. Oradean is megfeletbbezték a vizsgáztató bizotsági tagok kinevezését. Oradeai tudósi­tónk írja: Megírtuk, hogy a munkaügyi mi­nisztérium rendeletének értelmében a Mun­kakamarák körzetéhez tartozó munkásoknak és iparosoknak vizsgát kell tenniük a szak- vizsgáztató bizottság előtt. A rendelet vég­rehajtására még nem került sor, de a szak- vizsgáztató b.zottság kinevezése után, mint legutóbbi számunkban jeleztük, a beiktatás már megtörtént. Éhnek lezajlása után az ipa­ros és munkástársadalom elhatározta, hogy felebbezéú jogával kíván élni. Ugyanis sze­rintük nem az ő jelöltjeiknek nevét tünteti fel a névsor, hanem plyanokat. akiknek szak- képzettségéről nem Lehetnek meggyőződve. Felebbezésük alapját az a tény képezi, amely szerint őket csakis olyan bizottság 'bírálhatja felül,- amely teljesen otthonosan mozog a különböző szakmák terrénumán. A felebbe- zés .sorsa elé nagy és érthető érdeklődéssel tekint a megye iparos és munkástársadalma. B’róság feg dönteni az oradeai munkaka­mara é.s a satumarei Iparos-Otthon vitájá­ban. Egyik legutóbbi számunkban megírtuk, hogy a Munkakamara likvidáló bizottsága felszólította az Iparos Otthon vezetőségét a hatmillió lej értékű ingatlan és a vagyontár­gyak átadására. A Munkakamara szerint az Ipartestület és az Iparos-Otthon egyek vol­tak. Az Ipartestüiet 1919-ben 240 ezer ko­ronát fizetett az Otthon adósságaiba, ami­nek kövek eztében az Otthon beolvadt az Ipartestületbe s 1926-ig együtt dolgoztak. Ajkkor széjjelváltak. A Munkakamara erre alapozta követeléséit, amit a történtek után bírói utón készül érvényesíteni. A munka­ügyi hatóságok állításaival szemben az Iparos Otthon vezetői szerint az Iparos Otthont j 1911-ben tisztán a tagok áldozatkészsége te­remtette meg. Az Ipartestüilet csak 1913-ban alakult, tehác ez eleve kizárja azt, hogy az Iparteitület hozzájárult volna az építési költ- ' ségekhez. Hol a legolcsóbb a kenyér? Országrészünk minden nagyobb városában megállapitották a kenyér legmagasabb árát. Ezek a kezeink­ben levő adatok tanúsága szerint Tirnisoa- rán tiz, Oradean 9.50 lejben állapították meg s ezzel szemben nálunk, Clujon 8.jo lej egy kilogram fehér kenyér ára. < 1 mu I IMT7TÍMTrriTTT~Mri'nT*^»UJ Megjeleni az uj héíyegiörvény rendelkezései alapján összeállított II-ik bővített és javított kivonat. Tartalmazza az aviaţia, számla és okmánybélyegek mikénti használatát, a legújabb változá­sokkal. És a törvény igen sok nélkülöz­hetetlen rendelkezéseit, bőven magyará­zó kivonatban. Többek közt a 4 és 8 százalékos kereseti adó és supra cota ki­számítását, valamint a betegsegélyzőr di­jak táblázatát. Ára 25 lej. Vidékiek 30 lejt küldjenek be postabélyegben. Kap­ható a „Minerva“ könyvkereskedésben, Regina Maria I sz. és az Ellenzék könyv­osztályában. Rózsavölgyi—Ránt ARANY KARÁCSONY« ALBUM 1937 évre. Tartalma a 36 legna­gyobb sláger. Operettek (Csárdás. Pármai ibolya. Szerelmes királynő stb.). Hangosfil­mek. Modern táncok. Magyar nóták, dalok. Gyönyörű feiiáUitás. 220 lejért kapható az Ellenzék könyvosztályában. Cluj, P. Unirii. Vidékre utánvéttel is azonnal száTKtjuk. — Kérje a karácsonyi ajándék-könyvek jegy­zőkét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom