Ellenzék, 1936. december (57. évfolyam, 279-302. szám)

1936-12-25 / 299. szám

io 'fí i: CBNZ ÉK IV3 6 d ece m b er 2 3. ŐSZI RÜGYEK Kapható gyógyszertárukban és drogériákban. Messzire sárgá'.llottt a .szőlő mintha a nyári aranynap folyatta volna tékér a hegyoldalra. A gyümölcsfák lombját már letépte az ősz, irt-ott ogy-egy hala Ina - vált Ilevél az ágak végen forgatja még tányér­ját a sapp.uk napfényben. Vékony hajtások derekára kötözött, száraz, levelet, jövő évi hernyólakásst hintázcat a szól, igénynelküli peoeólec most a gyümöleskertész tavaszra el­lett bosszúsága. Vadruca csapat, húzott el a falu lelett. Egyik este a vad libák egesz tö­mege vonullt a magasság utam, nem itámadt porfelhő utánuk, a levegőég világszóles utai n tel lett, égi háziasszonyok bosszantására nent szálil be por az ablakon, itovakibbenő madár­csapatok hangtal.utsiga láthatatlan hang’le- meztüvel csupán a lelkűnkben karcol Itániatl- melódiát. Az ősz, csalafinta orvvadászként, vaikamfllyik leohdyéről, minden évben szi- vünkbelövl fájdalomébresztő nyilát. Bár­mennyire kerüljük, reánk talál valahol a her- vadís, az elmúlás fájó gondolata. Ilyenkor mintha a reménytelenség ollója nyirbálná életünk örömduzzasztotta bajit ásást. Csak Both Farkas nem értette az ősz be­szédét. Hallani se akart semmit az ősz üze­netéből. Úgy becsukta most örömfélő éle­tét, hogy nem tudott hozzáférkőzni az ősz. Szemébe kacagott a haldokló természetnek. Az őszi szél panaszló sírása a Both Farkas élete örömfalába ütközött, ezt a falat pedig szomorú évek hosszú sora alatt volt ideje szikiakeményre rakni bősze. Negyven évet töltött, életének itöbb mint felerésze, súlyos idők iteherbordozisában telt el. Atyja, ki a járás főszolgab'-rája volt, a háború alatt el- j halt, nűg Farkas a harctereken szerezte a hősiesség ezüst, arany és vérszmü jelvényeit. Csak az apja után bezárt kripta ajtajához érkezhetett a vitéz gyermek. Az édes any­ját nem is ismerte, özvegy' apja melleit egyet­len gyermekként nőtt feL A mezőségi fajú­ban megmaradt birtok anyai vagyon volt, a nyarat rendszerint itt töltötte Farkas a gaz­daságban. Atyja inkább csak vasárnapra jött oda, legtöbbször egy szekér vendéggel s ilyenkor hétfő reggelig tartott a muri. A hét­fői hivatalos óra idejére hivatalaikba szálKtot- tík az ország ügyeinek végzésére bereit ura­kat — dolgozni. Barkas már kamaszkorban szivéből utáflta ezeket a mulatós vasárnapo­kat, Farkas ilyenkor elbuj-t, magukra hagy­ta a vendégeket, éden töltötte ezeket a na­pokat s az erdőmélyen, vagy a családi sír­bolt mdEect a szomorúság cipóját fogyasz­totta. A nagy háború végével került haza ő is. Tanulását kettétörte a háború, egy csomó csalód ássad, szivében végtelen elkeseredéssel, a lefokozott tiszt elnyűtt egyenruhájában tért a kicsi faluba az ősi birtok ifjú gazdája. Kinabo&t lakás, letörőit erdő, elhurcolt kerí­tések nyoma, üres magtár és istálló vártak reá. Csak a kiéhezett ebek fogadták, mikor bazaltért, üdvtövéseket a lakásban levő ajtó­ikat csapkodó őszi szél szolgáltatott. Tökéle­tesen bdletalák ebbe a szomorú környezetbe az ifjú tulajdonos- elkeseredett élete. Napokait töltött a fenyő árnyékolta sirbolt mellett, gyászoló élete számára biztató vb gaisizt üzent a halálverem, a Both-család utol­só sarja onnan indult él újraépíteni az ősi fészket és megmenteni az adósság, meg be- rekboritotta birtokot. Munkaizzosztotta ne­héz évek következtek, de a nekifeszült iz­mokban öntudatra kelt akaratot nem törhet­te meg se kisajátítás, sem rossztermés, ár­víz, jégeső, a negyedére zsugorított telken a kitartó munka varázslatára, évek hosszú so­ra után, gyönyörködni járt az élet, a rend és talpraállás csodás igazolásaik kímélettel, babusgatássail jött csókolni a napsugár. Both parkas végre boldog volt. Nagyszerű termés töltötte meg a gabonást, az istállóban béres1- legények füityörásztek, lánc csörgött a széna­rángató ökrök nyakán, csikók, meg borjak tánca villogott a napfényben, malacsereg; si- vitott az ólak felőli, a pincében teli hordók hasasodnak és minden ablakban, szegeletben nyílott a virág. Both Farkas véres verejlék- kel fizette meg az édes apja eldáridózott tar­tozásait. Úgy érezte, hogy a keservek ideje lejárt, igazolta magát a világ ás önmaga ellőtt. Az é’etrevaílóság és óletrehivatottiság bizonyságai­nak trónján érezte magát, mint a győztes ki­rály, aki a maga országa feletti, uralma elis­merését követeli. Ezen az őszön rajzott az öröm a Both-ház körül. Nemcsak a birtok és gazdaság külső képe eílvenedett meg,, fü- tyürészve járt-kelt a magáratalált gazda, a jókedv ráült életére és lovagolta minden mozdulatát, a száműzött nevetés visszaiszál­ZOLTAN lőtt, mint édességet kereső lepke a tüzemész- tott hdlyen nyílott vilrágra. Takarmány feszítette a tartókat, egy évig a rüzrevaló gondja se bánthatta, régen befe­jeződött az őszi vetés, Both Far kősóktól ugyan jöhetett a tél. De az ősz állta ai sa­rat erősen, még novemberben is isikerrelt vé­dekezett a tét közeledése előtt, igazi hóhar­mat se volt még, csak úgy lopva, su ha ne­mód ra csipkedte meg a fák leveliét a leske - lődő hideg. Évszakok halálos csókolózásának, bus ravatala felelt zokogott a természet, varjak szálltak a kopasz ágakra, a harkályok a ház körüli, fákon kopogtak elesésért, a pintyek serege 'lepte el az. orgonafákat, min­den elkészült a tél fogadására, csak a Both Farkas arcán ragyogott, tavasz, reménymelen- get.te őszi rügyezósbe fogott benne az élet. Annyi év után végre parancsoszitáson meg rendelkezésen ikivül is szóbaállott az öreg Miklóssal, aki ott született a Bothék zsdllér- házíban s ezen a birtokon szolgálta át kö­zel hetvenéves életét. — Ma este hét órára fogjon be! Ugylehet csak reggelre jövünk haza! — Értem, Tekintetes ur! A megértést ugyancsak igazolta az öreg, pedig nem értett ő egy mákszemnyit se, in­kább cyodá közölt gazdája ilyetén parancsa miatt. Helyből nem mozdulhatott a csodál­kozástól, ide-oda topogott a benne támadt sok kérdeznivaló matt, végre kitört belőle, mire sarkon fordult a parancsadó gazda: — Eiszen éjszakára nem küldenek idézőt! — Miért kérdi?! — Amióta itthon tudom, csak hivatalos idézésre mozdult ki hazulról a Tekintetes ur! — Számomtartotta azt is! — Nyitott szemekkel, meg fülekkel végez­tem én a dolgomat mindig! Nekem a csend is mondott! — És mit értett belőle? — Amit mindenki, az egész környék mond. — Na mik? — Azt, hogy nem húsból és vérből, ha­nem vasból van a Tekintetes ur! — Nem emlékszem, hogy az utóbbi évek­ben kezet fogtam volna valakivel! — Nem is úgy! Hanem az akarata! Any- nyi bajon átjutni, akkora támadás ellen meg­állóm és a pusztító árból ennyit menteni, ahogy azt a Tekintetes ur végezte, csak em­beri erővel nem lehet. — Láthajtja! — Látom, látom! Ilyennek kellene lenni minden birtokos embernek! — Nem utánozhatatlan valami. Becsülje meg az ember a keveset is, elégedjék meg ve­le és minden erővel tartsa, védje az övét. Aki a magáét félti, az a más tulajdonát is becsüli. Az tör a másokéra, akinak sohse volt drága a magáé. — Én már nem tíudom: hogy és miként, de nagy dolgot végzett itt a Tekintetes ur! Az őszön tizennyolc éve, hogy szolgálom, de mostanig még a szava se jött meg. Nem ért reá beszélgetni soha. Csak dolgozott, irá­nyított, parancsolt... — Egyet ne felejtsen: imádkoztam is! — Hát itt csoda történt, az bizonyos. — Kemény próbára tett mindenkit az idő. Jaj annak, aki elvesztette a harcot! — Kezdi élőiről! — Ha ideje lesz hozzá! Mert az most na­gyon drága ám, fukarkodik az idő és fen­nen követeli az arra valóságot igazoló fele­letet. — A Tekintetes ur megfelelt! Példát adott és csodálatba ejtett ellenséget, jóbarátot ve­le, hogy mire képes a szorgalom. — Tizennyolc év kellett hozzá, míg egy lépéssel előbb jutottam, végre szabad és füg­getlen vagyok, nem tartozom a földön sen­készülök a második lépésre, ezért kelünk j útra m.a este. ( — Segélje a jóságos Isten! — Ha ebben is magamra lehelnék, nem is ! közeledne felém a kétség, ám a további har- ; cat kettesben vívni parancsol már minden, j Ekkora bizalmaskodást alig hordozhatott I el Farkas, utána halát is fordított az öregnek, aki meg nem állhatta, Hogy felé gyanakod­jék csendesen: _ Tán nem házasodni készül az én gaz­dám! Nem sok lévén már estig, Miklósnak ugyancsak neki kellett fogni, hogy minden jószág rendben legyen, műre indulni akar­nak. Mintha a gazdája öröméből és készülő­déséből cseppent volna Miklósba is;, olyan lázasan és vágyódással sirült, tett-vete az öreg. Pontosan hét órakor előállolt a fogat. Miklós erőszakolt türelemmel várt, pipált! a bakkon, pedig csupa kérdőjelbe görbüllek szemei előtt .az ut szegélyén kopaszon me­los, de se csomag, sem semmi rendkívüli, bar egy sérapáloa, még annyi se volt, ami igazolta volna, vagy csak valamicskét is 10- vábbfüzte volna a vén cseléd gyanúját. Meg is bosszankodott ennyi titkolózáson, amikor a délután végre egyszer úgy beszédbe elegyed­tek, meg se kérdezte, hogy merre, úgy rázta indításra a gyeplőszárakat, hogy markába a Rzijjak közé minden keserűségét belészori- cot'ta. Mikor a kapun éppen kiléptek, akkor szólalt meg Farkas, hogy jobbra vegye az utat s ezt idejében is cselekedte, mert abban a jókedvében bizonyára a szemben levő ke­rítésbe rudailt volna az öreg. Szótlanul haladtak tova. Mikor a faluból kiértek, mindketten összébb húzták a kabá­tot, a határ felett már hűvösebb volt a szél. A kanyarnál visszaitekintve látszott, hogy milyen füstfelhőbe borítja az őszi este a fa­lut. Éppen csak, hogy .sötétedett. A nap még egy pár sugárcsókot hintett és eltűnt az éj­szaka állagul jában. A magasban varjakat hajigáit a játékos szél, a madarak tettetett károgással ijedget- tek az orkán dédunokának, a tavasz legyő­zött lombja a porban hengergetőzött az örök trágyadomb felé, fáig orgonasipokon fújt kü. lönös dallamokat az őszi szél. A fűz és égerfaágakon rügyek hangolták a dallamot, a szivében örömrügyeket féltő Both Farkas most is meglátta a fáik ad ás okát, miket az őszi nap melege csókölt életmozdulatra az ága­kon. Jól esett neki, a természet rokonszenve volt 'számára ez az őszi rügyfakadás. öröm rügyezett a Both Farkas életfáján. Az ősz neki most melengető üzenetet hozott és éilte nagy lépésére indította. Olyan bol­dog volt, hogy meg kellett osztania örömét, ketté kellett vágnia életér, hadd ömöljék egy leány, leendő felesége lábai elé, annak az életnek tisztasága-, vágya, szerelme. kinek. Tizennyolc évi erőfeszítés után most redő fűzfavesszők. Jött már Farkas is. Eiieget vizsgálhatta Mk­Mérsékelt, szolid, polgári, kávéházi árak. Esténként nagyvárosi nivóju kabaré, kiváló művészek fellépésével — állandóan változó műsorral. — Uj vezetés! — Uj tulajdonos! _ ■—■iw I —i—i Irta: SZABÓ falu felett, fes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom